Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)

1892-06-12 / 4. szám

Budapest, 1S92. Junius 12. BUDAI HÍRLAP. 7 zéseknek, melyek a „végzetestévedést“ rendkívül sajnálták, nem is ment többé vissza. Mindenesetre érdekes, bogy a magyar ki­rály udvarának szolgálatában olyanak állanak, a kik nem hogy a hercegprímást, az ország első zászlós urát nem ősmerik — de még a címe­res diszfogatot, a melyet pedig minden gyerek ösmer, sem képesek felösmerni, és azt, a kit a szabályok és törvények értelmében még a palota őrségének is „fegyverbe“ szőlitva, tisztelegve kellett volna fogadnia — egyszerűen elutasítják. Megjegyezendő, hogy a hercegprímást ugyan azon diszfogaton vitték a palota elé, melyen a bevonuláskor tilt, csak annyi volt a külörnb- fíég, hogy négy ló helyett kettő volt befogva, és gyalog csatlósok nem jártak a kocsi mellett. Nincsen éjjel kocsi a krisztina vá­rosban ! Ezzel a panasszal fordulnak lapunkhoz. Tényleg ez olyan baj, a melyen okvetlenül kell segítenie a rendőrségnek. A sörcsarnok előtt van fiakker és konflis állomás is — de már 8 órakor se hire, se hamva a kocsiknak. Pedig akárhányszor igen sürgős szükség van éjnek idején kocsira, és ilyenkor a krisztinavárosi ember vagy kénytelen át rohanni a Vízivárosba, vagy a várba fel. Azt hisszük nem vagyunk követelők, ha a rendőrséget figyelmeztetjük erre a nagy hiányra. Egy egész városrészre mégis csak lehetne legalább egy éjjeli inspekciós kocsit kirendelni! A krisztinavárosi iskolaszék az alattalevő iskolákban az évi zárvizsgálatok sorrend- jét mar megállapította. Zárvizsgák lesznek: a 1 i - pótmezei vegyes elemi iskolában junius 11 és 23- án ; k r i s z t i n a t é r i elemi i s k o 1 a fiú és leány­osztályaiban junius hó 11, 12, 13, 14, 15, 17, 18, 20, 21, 22, 23, és 25-dikén; a zugligeti elemi iskolákban junius hó 11, 14, és 15-én; az i st e n hegy i iskolában junius 14 és 20-án ; a Mayerféle árvaházban pedig junius hó 18-án. A vizsgálatokon a következő iskolaszéki tagok fognak felváltva elnökölni: Újhelyi Sándor Nieder m an n Gyula dr. Szénássy Sán­dor d r, P e r t h 1 Géza, Beiwinkler Ká­roly, Gyértyánffy István, Rouiy Béla dr. Horn Ede, Jankovics János, dr. Illés Gyula, Kratzer Nándor, Stolcz István, Szőllösy István, Mik­lós Gergely, Bertsik József és K ért­se h e r I s t v á n. A krisztinavárosi iskola leány­tanulóinak kázi munkái junius 21 és 22-én, mint a leányosztályok záró vizsgálatának nap­ján d. e. 8—12-ig a tornateremben lesznek közszemlére kitéve. Az ünnepélyes ..Te Deiiru“ és a bizonyítványok kiosztása junius 26-án reg­gel 9-kor lesz. A budai ifjak tancestélye e hó 4-én igen jól sikerült. Az Eötvös nyaraló tánc­terme szűknek bizonyult a közel száz táncos pár befogadására s csak az egyre emelkedő jó­kedv felejtette el a táncosokkal a szorongás kellemetlenségeit. A jelen volt asszonyok: Grawatsch Rezsőné, Láng Józsefné, Rohrerné, Uferbach Lajosné, Baranyai Antalné, Betűs Jánosné, Mayer Józsefné, Horváth Miklósné, Fábián Antalné, Krepelka Józsefné, Wilke Gottliebné, Mingovits Istvánná. Harraathv József­né, Raditz Sándorné, Uhl Antalné Jager- man Károlyné, özv. Bauer Józsefné stb. Leá­nyok: Karperu Zelma, Sziroka Amilia, Raditz Olga, Uhl Emilia, Eisinger Giza, Binder nővé­rek, Eckhardt Paula, Matusek Erzsi, Rálly Gizella, Németh Juliska, Baumgertner Anna, Paradeiser Justina, Jankó nővérek, Koller nő­vérek, Loisch Katicza, Wabricska Terka, Schnei­der Eleonora, Durigó Anna, Bosnvákowits Katicza, Mayer nővérek, Uferbach Mariska, Baltzár Irén, Dregály Augustine, Knotte Luiza, •Jancsó Vilma, Springer Fáni és Irma, Fábián Etelka, Homolka Miczi, Zdarek nővérek, Sil- berer Irma, Hernád Róza, Wilke Ilka, Bauer Linus, Dobrovits nővérek, Gyurmann Emma, Waldmüller Ilona (Szeged), stb. van ma délután O-budán. A néporyülés célja egy hidnák az épitését sür­getni O-Budára. A gyűlésre elvárják a kerület képviselőjét H o r v á t h Gyulát is. Budának az is elég jól lesz! A díszítésekről a jubiláns alkalomból Fit ti er Kamill mintarajziskolai tanár a ,, Budapesti Hír­lapban“ egy cikket irt. Sok érdekes,szakavatott megjegyzést tesz a cikk Írója a díszítések Ízlés­telensége ellen. Ha nzouban feljött volna Buda­várába, még több ilyen megjegyzést is tehetett volna. A Ferencz József kapuról már múltkor megemlékeztünk. A nagymise színhelyét, a vár­beli helyőrségi templomot úgy elcsúfítottak, hogy általános megbotráukozást keltett. A tem­plom falairól ugyanis helyenként lehűlt már a vakolat. Ez bizony nem szép, s azért úgy akartak segíteni a dolgon, hogy fehérrel be­vonatták az egész falat a bejárás oldalán. Ez igen jó ötlet, mert a fehérszin a reá alkalmazandó díszítéseknek a legkitűnőbb alapul szolgálhat. Csakhogy a kire ez a munka bízva volt, egy olyan silány, egészen átlátszó szövettel vonta be a falat, hogy nemcsak a vakolattól megfosztott helyek látszottak át rajta, de a falnak egyes, piszkos, az eső által bar- nitott foltjai is átütöttek, s igy még csúnyább volt bevonva, mint amúgy. A díszítés hasonló volt a Eerencz József kapu díszítéséhez. Hogy nemcsak mi akadtunk fenn ezen, ezt bizonyítja a czikknek ez a jellemző passzúsa, mely a hivatalos díszítésről szólva ezt mondja: „A budairól nem is szólok; a rende­zők talán azt gondolták magukban, hogy Budának az is elég jó lesz — legyen tehát az ő akaratjuk szerint. És még csak nem is haragudhatunk ezét — mert Fitt- ler urnák igaza van Budapest fő- és székváros A „Budapes’i közlöny“ mai számában olvassuk: „0 császári és apostoli királyi felsége a magyar kir. miniszterelnök előterjesztésére 1891. évi junius hó 10-én kelt legfolsőbb elhatározásával legkegyelmesebben megeugedni méltóztatott, hogy Budapest főváros, mint magyar székvá­rosa, ezentúl „Budapest fő- és székváros“ elne­vezést használhassa.“ A pestiek rengetegül örül­nek a király e kegyének. Budára nézve e kegy épen oly örvendetes ugyan, mint Pestre, csak­hogy Buda már a múltban volt székváros. Nemcsak a címet használhatta, de tényleg széke volt a magyar királyoknak, a mint azt Mátyás király idejében az egész világ tudta. Dehát, elégedjünk meg egyelőre a címmel — és reméljük a többit a közel jövőben. Árad a Duna. Az ausztriai nagy eső­zések hatása már nálunk is meglátszik a Du­nán. Nehány nap óta ugyanis a Duna rohamos áradásnak indult; ma délben a vizálláss már 4 méter 56 centiméter volt, tehát a Duna tegnap óta 27 centimétert áradt. Az áradás még egyre tart, úgy, hogy erős emelkedés várható a Dunán. A mérnöki hivatal már meg is tette az óvin­tézkedéseket és elkészíttette a lokomobileket és gőzszivattyukat. Mihelyst a viz öt méternyi ma­gasságra emelkedik, elzárják a zsilipeket és megkezdik a szivattyúzást. Három-négy nap múlva nagyobb fokú áradás várható, azért a vízrajzi osztály figyelmezteti mindazokat, a kik ily vizái!ás mellett kárt szenvedhetnek a Duna mentén, hogy tegyék meg a szükséges intézke­déseket és gondoskodjanak esetleg veszélyezte­tett termésük megmentéséről. Az előzékeny propelleresek az ünnep­ségek alkalmával beállott óriási forgalom alkal­mával nem adták vissza az utasoknak az elszakított ezédulákat megőrzés végett. Persze, hogy ez az előzékenység azért volt, mert hogyha még be is kellett volna szakítani a jegyeket, meg vissza is adni s aztán újból elvenni a kiszálláskor, — akkor nem győzték volna az emberek; ez pedig érzékeny veszteség lett volna a propellereseknek. Majd ha kisebb lesz a for­galom ismét és nem az ő bevételük csökken­téséről, legfeljebb a közönség kényelmetlenségé­ről lesz szó — akkor újból behozzák a „zakla­tási rendszert.“ Hasznos tudnivalók. Budai képviselők: Az I. kerület országgyűlési képviselője : dr. Fáik Miksa (lakása V.. Dorottya-utca 14. sz.) A II. kerület országgyűlési képviselője: dr. Darányi Ignácz (lakása IV., Koronaherceg-utca 2 sz.) A 111., kerület országgyűlési képviselője: Horváth Gyula (lakása IX., Lónyay-utca 7. sz.) Miniszterek fogadó napjai: Belügyminiszter fogad szerdán d. u. 4 órakor. Pénzügy miniszter fogad kedden d. u. 2 órakor. Vallás- és között miniszter fogad csütör­tökön déli 12—2 óráig. Igazságügy miniszter fogad d. u. 2 órakor hétfőn és csütörtökön. FöldmiveléBi ügyi miniszter fogad d. U. 2 órakor csütörtökön. Kereskedelmi ügyi miniszter fogad csütör­tökön d. u. 2 órakor. Honvédelmi miniszter fogad szerdán d. u. 2 órakor. Horvát- szlavón miniszter fogad minden nap kivéve a vasárnapot (Vasárnap nem fogadnak a miniszterek.) Intézetek, látványosságok. Nemzeti mnzeum : nyitva van naponként d. e. 9—Tóráig (d. u. 1—3-óráig öO kr. belépti dij) és pedig : Vasárnapon váltakozva. Szerdán és szombaton képtár. Hétfőn és csütörtökön : a természet és nép­rajztár. Kedden és pénteken: régiségtár. M. kir. technológiai ipar mnzeum. (VIII., József-körut, szemben a népszínházzal.) Hétfőn ked­den, csütörtökön, pénteken és vasárnapon- d. e. 9 —12-óráig és d. u. 3—5-óráig. Szerdán este pedig 7—9-óráig van nyitva. Szombaton egész nap zárva van. Kereskedelmi muzenm. Hazai termékek ál­landó kiállítása a városligeti nagy iparcsarnokban: nyiha van naponkint d. e. 9—-2-óráig és d. u. 3—6 óráig (Vasá’- és ünnep napon délután 20 kr. be­lépti dij) Egyetemi könyvtár (IV., Ferenciek, tere 5 sz.) naponként 8- 12-óráig van nyitva. Á múzeumi könyvtár (VIII., muzeum.) napon­ként 9—l-óráig van nyitva. A magy. kir. szabadalmi levéltár. (II. kér., Lánczhidtér 3 sz.) nyitva van naponként 9—12-óráig. Akadémiai könyvtár (V-, Akadémia palotája( nyitva d. u. 3—6-óráig. Országos képtár. (V., Akadémia palotája) Szerdán, és pénteken és vasárnapon van nyitva 9—Tóráig. Tör1 énelmi arcképcsarnok (I. Budai várbazár) csak vasárnap d. e. 9—12-óráig van nyitva. Iparművészeti mnzeum (VI. Andrássy-ut 69 szám) nyitva csütörtökön és vasárnapon 9—l-óráig. A kereskedelmi tudakozd iroda és könyv­tár. (Akadémia-utcza 12) nyitva naponként d. e. 9—12-ig és d. u. 3—6-óráig. Tavaszi kiállítás (A műcsarnokban VI. An­drássy-ut 69 sz.) d. e. 9 d. u. 5-óráig. Belépti dij 30 kr. Mindennap nyitva. Az elhunyt Jakobe y Károly képei az egész héten át megtekinthetők, hétfőn 23-ikától kezdve minden nap a Szent István társulat helyiségben (V. Lövész-utca 13. szám. I. em.) Deák mauzóleum a kerepesiut melletti teme­tőben megtekinthető: csütörtökön és vasárnapon d. u. 3—6-óráig. Mentő egyesület állomása (V. Markó-utca és Solyom-utca sarkon) megtekinthető egész napon át. Szerkesztői üzenetek. —d Károly. Köszönjük figyelmeztetését. Hogy Schwarlzer Ottó dr. kir. tanácsos úr Országh Sándor­nak röpiratára a »Magyar Hírlapban' felelt, azt mi is láttuk. Hogy ezt miért tette, tessék tőle megkér­dezni. Elvégre is mi nem tehetünk arról, ha a kir. tanácsos úr nem minket választott bizalmának leté­teményesévé. Lehet az is, hogy a »Budai Hírlap« kevés volt neki ez alkalomra, mert elvégre is lapun­kat főleg és csakis budaiak olvassák: azokra pedig — úgy látszik — nem tartozik a dolog. Abban egyéb­iránt téved, hogy Ő Nagysága lapunkat nem pártfo­golja. Sőt igen ! Több ízben kijelentette, hogy válla­latunkat rokonszenvvel kiséri és támogatja, falán épen azért téltette lapunkat attól, hogy az ö cikkét nem bírnák el még gyenge vállai. — Az ön által F —e urra vonatkoztatott kombinációk minden alapot nélkülöznek, az ügyet mi teljesen ösmerjük, s annak minden mozzanatát figyelemmel kisérjük. — Panaszos. Lásd a mai »Hirek« rovatát. T—y. K—n. Mint látta, az 1867-iki koronázás már meg volt írva. Köszönjük. Hogy közleményei némi javítást igényelnek, az ne riassza önt vissza. Min­denkinek az Ízlése más, és mi a magunké szerint cselekszünk. Más, régi, neves irók czikkeit is meg­szokták változtatni, rövidíteni stb. a lap szelleméhez képest, Tehát csak folytassa bátran ! — Többeknek. Panaszaikat a lap kézbesítését illetőleg köszönettel vettük, és kérjük ezentúl is mindig azonnal bejelen­teni, ha valami rendetlenséget tapasztalnak. Intéz­kedtünk már. A Duna. jobbpartján lévő T. egyesületeket és társulatokat felszólítjuk, hogy a közönségre nézve érdekes határozataikat, gyűléseikről szőlő tudósításaikat szíveskedjenek jókor beküldeni. A mennyiben azok nem üzleti hirdetés .jellegé­vel bírnának, szívesen vesszük át e közléseket, mint a melyek közönségünket is érdeklik. A szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents