Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-02 / 20. szám
Budapest, 1892. Október 2. nemcsak a neve rác, (Derültség) nem is válaszol, de Ágostonnak megjegyzi, hogy a nyugdíjintézetnél nem hiányok voltak — a mi alatt, azt szokták érteni, hogy a pénzt valaki elzsebelte — hanem d e fi c i t volt. Ez pedig egészen más. Erre azután a névszerinti szavazás következett, melynek eredménye az lett, hogy a segélyt 184 szavazattal 35 ellenében mindkét intézetnek megzavazták. A szavazatszodö bizottság jelentette ezután, hogy a közmunkák tanácsába megválasztották: Ribáry Józsefet, Pucker Józsefet és Lipt- h ay Béla bárót; a középitési bizottságba Mendl Istvánt s a pénzügyi és gazdasági bizottságba Hegedűs Ferencet. Az igazságügyminiszter által építtetni szándékolt fogház céljaira a X. kér. keresztúri dűlőben levő telket ingyenesen engedi át a főváros. Az orsz. baromfitenyészt ö-e g y e- s ü 1 e t n e k 6 0 frtnyi segélyt szavaztak meg. A juh-vágóhidi jéggyártó gépezet megváltásának jogával, mit a főváros régebben fen- tartott, a közgyűlés nem kíván élni. A VIII. kér. vásárcsarnok céljára szükséges telkek kisajátítását; továbbá, az istenhegyi Mátyás király-uttól a „Disznófő “-höz és a Nor- mafa-uttól a Jánós-hegyig vezető ut céljára szükséges terület megszerzését elhatározták. A belügyminiszter — köztudomásúlag — nem hagyta jóvá azt a közgyűlési határozatot, a mely szerint a király-utcai villamos vasút a nagymező-utcán át az Andrássv-utig meg lenne hosszabbítható. Morzsányi Károly dr. nem tartja el- fogathatónak azt az ellenvetést, hogy a vasútvonal oly szűk utcákon menne át, a hol forgalmi zavaroktól lehetne tartani, mert hiszen sokkal szőkébb helyeken is halad villamos vasúti vonal. Kéri tehát, ne vegye a közgyűlés a belügyminiszter leiratát egyszerűen tudomásul, hanem intézzen hozzá újabb fölterjesztést, hogy a múltkori közgyűlés határozatát hagyja helyben. A közgyűlés elfogadta Morzsányi indítványát. A VIII. kér. uj kálvária körül az utak rendezését s az V. kér. kültelken több közkút felszállitását, végül az aréna-utnak a Damjanich- utcából a Podmanicky -utcáig trahittal való kikövezését elfogadták. A napirendre kitűzőt s csekélyebb jelen tőségü ügyek elintézését a két hét múlva tartandó közgyűlésre halasztották. ....................... ■ ' . j- ——■' ■....... * • * - ti 1 irodalom és művészet. Ä budai színkör. E héten fejezte be a budai színkör az idei szezont. A budai színkör oly fontos tényezője a magyar kultúrának, hogy annak működését figyelemmel kisérni s e működésről beszámolni szoros kötelességünknek tartottuk mindenha. Ha a társulat ez idei működésén végig tekintünk, be kell ösmernünk, hogy Krecsányi ez idén is lelkiösmeretesen, sok igyekezettel iparkodott megfelelni a közönség igényeinek és ha az idei szezon talán ő reá nézve anyagilag nem sikerült úgy, a hogy azt ő szerette volna, s a hogy azt mi is tiszta szívből kívántuk volna a derék igazgatónak, annak okát ő egy nagy tévedésben keresse: a maga részéről. A budai közönség, a mióta évről évre meggyőződött arról, hogy Krecsányi színtársulata oly jeles erőkkel rendelkezik, melyekkel minden szinpadi vállalkozásnak igen tisztességesen meg tud felelni, szívesen hozzászokott az arénába járáshoz, eltekintett a színkör külsőségeitől : a régi fabódétól, az utcáról behallatszó zajtól és más, csekélyebb kellemetlenségektől, és szívesen' hallgatta, élvezte a magyar előadásokat. így emelkedett az aréna látogatottsága a múlt esztendőig évről évre számokban kimutatható fokozatossággal. így lett volna az ez idén is, a szezon eleje igen jól indult, dacára annak, hogy a három színház oda át Pesten még működött. De az érdeklődés csökkent, a közönség minden jóakarata mellett is gyérülni kezdett. Ennek oka pedig az. hogy a budai közönB LTD AI HÍRLAP. ség elvégre is tóvárosi publikum, mely ha színházba jár. ott művészi nívón álló előadást akar élvezni. Hát ezt ez idén csak ítészben tehette. Az operettnek, mely pedig a fővárosiak által nagyon is kultivált és dédelgetett műfaj, hiánya volt. Krecsányi balfogást követett el, melynek következményei előreláthatok, elkerülhetetlenek voltak. Egy oly primadonnát hozott a budaiak nyakára, a kit már ösmert a fővárosi közönség, a ki már egyik pesti műintézetben próbálkozott és a k:t e műintézet, mint meg nem felelőt kénytelen volt épen a publikum magatartása folytán elbocsájtani. Ez tény, melyet mindenki tudott. Pesten is, Budán is. Nagy hiba volt hát azt hinni hogy a mi Pesten nem kellett, azt majd be lehet adni a budaiaknak: bizony nem vették azok be! Tagadhatatlan a szóban forgó énekesnő ambíciója, szorgalma, igyekezete még a hang anyag sem hiányzik nála: de azért fővárosi színpadon, magyar színpadon nem fog tetszeni ! Az a sánszonettszerü fellépés, merész (hogy ezzel a kifejezéssel éljünk) mozgás a színpadon, az a mesterkélt, minden hangjával és mozdulatával hatást hajhászó modoros ének és játék, melyet ő kultivál, és mely egyéniségével összeforrtan már természetévé vált: egy orfeumban rendkívüli sikereket fogna felmutatni, lehet, hogy egyik másik vidéki színpadon is hatást érhet el de itt a főváros müveit, jó ízlése előtt nem jöhet művészet számba 30ha. Ezért nem tudott zöld ágra vergődni az illető énekesnő Pesten, ezért nem kellett Budán sem. És ez ellen nem lehet tenni semmit. Hasztalan igyekezett egy az énekesnőhöz közel álló pesti társaság mesterséges tapsolásokkal, virág özönnel és minden ösmert eszközökkel legalább külső hatást elérni, még az sem igen ment. Hiába! a budainak meg van a maga ítéletéi a melyet nem enged befolyásoltatni senki által. Ennek azután az lett a vége, hoey az. énekesnő a szezon végén már nem is a közönségnek, hanem néhány pesti urnák, egy-két páholynak játszott. Es ezért őt nem illetheti szemrehányás: ő annak játszott, a kinek tetszeni tudott, az pedig nem a nagy közönség volt. Nagy tanulságot rejt magában ez a dolog a direkció számára, és Krecsányibau van elég Ítélőképesség, elég éles a szeme is arra, hogy e tanulságot meglássa és megszileije Mindezeket pedig mi megírhattuk volna előre, már Májusban, de nem tettük, nehogy úgy lássék, mintha lefolyásolni akarnák a közönséget. A közönség maga ítélt és az operett előadások érezték ezen ítéletinek a hatását. Ezzel szemben az idei szezonunk kimagasló jelensége volt az az érdeklődés, melylyel á közönség a drámai előadásokat kisérte. Ez határozott vívmány, és oly vívmány, mely az igazgató érdeme, a ki drámai személyzetét hivatott művészekből és művésznőkből állította össze. így történhetett meg, hogy „Az arany ember“, „A fekete gyémántok“, „A vasgyáros“ és ezen kategóriába tartozó más előadásoknak jó hire ment, és közönsége is volt. Az előadásra került operák is elég tisztességes sikert értek el, és a direktor jól fogja tenni, ha a jövőben is színre hoz egy-két operát. Az újdonságok között, melye % színre kerültek, valami kimagasló, esemény számba menő nem volt egy se. Összesen tizenegy újdonság került színre. Érdekesek a statisztikai adatok, melyek tanúságot tesznek arról hogy tavalyhoz képest úgy szólván 50°/o-al emelkedett a komoly műfajok előadásainak száma, köztük a népszínmű tekintélyes számmal szerepel. A 151 estén bemutatásra került 38 Operette, 4 opera, 31 népszínmű, 16 bohózat, 31 életkép, 15 dráma, 3 színmű és 6 látványos darab. írói tiszteletdijak fejében az igazgatóság 1748 frt i.O krt fizetett. A szívélyes, rokonszenves búcsú, melylyel a közönség az igazgatót búcsúztatta, meggyőzhette őt arról, hogy e közönség az ő fáradozását, buzgóságát elösmeri. érdemeit pedig méltatja. Mi is Isten hozzádot mondunk a magyar 0 kultúra vidám harcosainak és derék, ügybuzgó igazgatójuknak és kívánjuk, hogy a jövő évben, mindazokat, kik idevalók, viszontláthassuk ismét! Szí. A. * A budai színkörben vasárnap Jókainak „A Bolondok grófja“ ment telt ház előtt. Hétfőn a szinlapok amúgy jó vidékiesen hirdették, hogy Seré d i Sarolta „búcsú fellépte“ lesz „Nebántsvirágban “ El is búcsúzott Serédi az épen nem neki való szerepben. Az ártatlan, naiv kis „Nebántsvirágból“ olyan kihivó sanszonett figurát csinált, főleg a kaszárnya jelenetben, hogy a páholyban ülő tisztelőinek valóban örömük telhetett benne. Közönség nem sok volt. Kedden a plakátok ismét Ledofszky búcsúfellépését hirdették. A kedvelt énekesnő „Szép Helénában“ lépett fél, és a nagyszámú közönség sokat tapsolt. Az előadás külömben a legjobbak közé tartozott. Németh - nek pompás, jó szerepe volt Paris mindig, ezúttal pedig különösen jó volt úgy éneke, mint élénk játéka. Kovács Mihály Kalchaszsza, Gyöngyi Ágamenuonja ösmert jó alakításai a két komikusnak. Giréth mint Menelans sikerült alakot mutatott be, jóizü humorával sok derültséget okozott. Pintér Imre bősz Achillesse is jó volt. Szerdán volt az utolsó előadás. „A trónkereső“-re a színkör teljesen megtelt közönséggel, mely feszült figyelemmel kísérte a dráma minden mozzanatát. A trónkeresőt Komjáthy személyesítette azzal az izzó szenvedélylyel, mely a dráma főalakját jellemzi, és a mely a jeles művész temperamentumának, egyéniségének teljesen megfelel. B a- 1 o g h Etel és Zádovszkv Teréz méltó társai voltak a játékban Komjárhynak. Amaz az önfeláldozó, szerető fiatal kán leány lelki szenvedéseit, rajongását, emez afé.tékenvségében szenvedélyes, bosszúálló hitves kitöréseit, majd pedig, midőn férje ártatlanságáról a kűn leány öngyilkossága meggyőzi, fájdalmában, hibája tudatában megsemmisülését megkapó közvetlenséggel, az érzelmek és szenvedélyek igaz hangján értették meg velünk. Különösen hatásos volt a két nőnek találkozási jelenete a 4-dik felvonásban, a mikor a közönség tetszése nyílt, jelenetben tört ki L.-né Kétszer y Etel a trónkereső anyját személyesítette, s a haldokló lelki tusáját megható természetességgel, hatásosan jellemezte. A többi szereplők — a két primadonnát kivéve az egész személyzet el volt foglalva —- is mind ambícióval, jól játszottak, ügy, hogy az előadás a legsikerültebbek egyike volt. A negyedik felvonás után már kezdődött a közönség bucsuzása. Miután a szereplőket többszörösen kitapsolták, egyszerre felharsant: „Éljen Krecsányi!“ és a következő pillanatban az egész színkör tombolva hívta az igazgatót. Krecsányi meg is jelent a hívásra és dörgő éljenzéssel, lelkes tapsokkal fogadták. Még néhányszor, ismétlődött e jelenet s csak az ötödik felvonás kezdete szakította végét a kihívásoknak. Mikor azonban a függöny utoljára és legördült, akkor valósággal elementáris erővel tört újból az „Éljen Krecsányi!“ kiállítás Tizennégyszer hívták ki a népszerű embert és kendőlobogtatással, „Éljen!“ és „A viszontlátásra !“ kiálltásokkal, tapsokkal búcsúztak tőle páholy és karzat egyaránt. Végre mind sűrűbben hallatszott a „halljuk Krecsányit!“ kiálltás és a direktor, ki erre nem volt elkészülve végre is kénytelen volt szólani a közönséghez Hangja reszketett a meghatottságtól, mikor könnyes szemmel így szólót: „Engedje meg a mélyen tisztelt közönség, ha e percben elfogódottságomban nem tudok kifejezést adni érzelmeimnek. Minél erősebben hangzik az önök szívélyes istenhozzzádja, minél hangosabban adnak kifejezést nagyrabeesült rokonszenvüknek, — annál nehezebb, annál fájdalmasabb nekem a válás önöktől. Jól tudom, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy az önök lelkesedése nem nekünk, a mi csekély személyünknek szól („De igen! „Éljen Krecsányi“) . . . hanem a magyar kultúrának, a magyar színészetnek. De mint e kultúrának igénytelen harcosai, a kiknek végtelenül jól esik, ha őszinte igyekezetünk ilyen szép elismerésben részesül, engedjék meg, hogy a magyar színészetnek, a magyar kultúrának nevében köszönetét mondjak
