Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-02 / 20. szám
I. évfolyam 20. sz. Vásárnál», októbber 2. Előfizetést árak : Egész,'évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt, 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap, Felelős szerkesztő : Andreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Bécsikapu-tér 7 sz Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ara 10 kr. Komoly szó a városatyákhoz! B e v ó g z e 11 t ó n y, li o. g y a k e- reskedelmi m i n i s z t e r lei r a t o t intézett a fő- és székváros közé n s é g é h e z, h o g y Magyarország ezredéves fenállásának ünnepére rendezendő országos kiállítást a városligetben szándékozik rendezni segyszersmind f-eIszol itj a a fő- és székvárost, hogy a városligetet e ez ólra engedje át s a költségekhez járuljon hozzá. Hasztalan volt tehát minden okos szó. mit ez ügyben vesztegettek és vesztegettünk mi is! De talán még sem ! Hiszen, ha csak tizedrószót vesszük is komoly megfontolás alá az ezen terv ellen szóló érveknek — lehetetlen, hogy a f'ő- és székváros ezt megengedje. Legelső sorban maga a kiállítás érdeke kivánja ezt. Nem fogunk ismétlésekbe bocsájt- kozni, és nem soroljuk fel újra mindazon fontos és nyomós érveket, melyek a városliget felhasználása ellen szólanak. De nem habozunk kijelenteni azt, hogy a kiállítás már azon egyszerű okból is, mert ugyan oda akarják tenni, a hol az 1885-diki országos kiállítás volt, minden vonzerejét elveszíti, egyszerű ismétlése lesz amannak. Kit fog érdekelni az 1885-diki kiállítást még egyszer megnézni? Mi budapestiek majd csak ellátogatunk oda, de hát a vidék, az ország többi lakosai kiváncsiak lesznek-e erre a kiállítási másod.virágzásra, érdemesnek fogják e tartani meghozni azt az anyagi áldozatot, melylyel a kiállítás megtekintése, az ide való utazás, az itteni drága élet jár, ha előre tudják, hogy ugyanazt látják most is, a mit már 1885-ben egyszer hasonló nagy anyagi áldozatok árán láttak ? Hát az idegenek? . . . . És, hogy az érem másik oldalát is nézzük: mi lesz a városligetből ? Elfogják ismét pusztitani. A.pestiek egyetlen üdülőhelyét, mely tiz. óv alatt csak nehezen heverte ki az utolsó kiállítás okozta pusztulást, ismét körül fogják zárni néhány évre. A kiállítást megelőző években a munkálatok, az építkezések fogják ezt szükségessé tenni, a kiállítás ideje alatt eo ipso el lesz zárva, és a kiállítást követő egy-két év alatt az épületek rombolása, a kiállítás eltávolítása ismét hasznavehetetlenné fogja tenni a városligetet. Hát azután? Fog majd maradni egynéhány kö- ópület és egy nagy pusztaság! A mostani parkot tönkre kell tenni, a fákat ki fog kel leni vágni, a cserjést a faiskolákat, a gyepet elpusztítani! Hát olyan egészséges Budapest, oly annyi üdülőhelye, sótahelye van, hogy már nincsen szüksége a városligetre ? Ha a törvényhatóság tagjai mindezt meggondolják, ha felelőségüknek, melylyel a lakosság egészségének tartoznak, tudatában vannak, akkor azt fogják mondani a miniszternek: „Nem adjuk oda a városligetet !‘* És még a fő- és székváros költségekkel járuljon ahhoz, hogy egy minden tekintetben ószszerütlen terv megvalósuljon ! Mi az értéke a kiállításoknak egy városra nézve? Az, hogy a város forgalma növekedvén, fellendüljön. Az, hogy a város azon része, melyben a kiállítás van, vagy a közvetlen szomszédságban levő részek egyszerre és természetszerűleg gondozás tárgyává lesznek: mert a kiállítás környéke kell, hogy a kiállítással együtt rendeztessók, közlekedési utakkal és eszközökkel elláttassók. Mi szükség van mindezekre a városligetnek? Hiszen az 1885-diki kiállítás mindezt már meghozta, tehát a városliget nem nyerhet semmit, de — a fentebb említett okokból — nagyon is veszíthet. A „BIJDAÍ HÍRLAP" TÁRCÁJA. A sárkány-húzók. — Igaz történet. — Az egyszeri palócról mondják, hogy amint hazafelé ballag Egerből a vásárfiával, egy pár vadonat uj csizmával, három csintalan diák megakarta tréfálni. Találkozik vele az első s köszönti: — Adj Isten jónapot! Hát ke’d hova viszi azt a varjút ? !.. — Mit!? varjút?? sz1 nem varjú az öcsém, hanem csizma; most vettem az egri vásáron — felel nagy rezignációval a palóc. Jő szembe vele a másik diák. — Hát földi, mit akar avval a varjúval!? — No ez mán csak csizma, most hozom az egri vásárról — s némi kétkedéssel pislant a vállán lógó csizmára. S amint a harmadik is megállítja: — Hát atyafi, aztán csak nem haza viszi azt a csúf madarat ? ! . . — No ! . . ha mán mindenki varjúnak nézi, hát üsse kő ! . . . levágja az út közepére s tovább ballag. Mesélnek azután egv bizonyos falú messze hires tornyáról, melyről a szégyen szemre ki- zöldelő füvet a kötélen felhúzott bikával legeltették volna le. Persze a rátőtiak sem maradhatnak el az ő hires létravivésükkel az erdőben és igy még sok mindenféle rágalmakat költenek a rossz nyelvű városi népek a jámbor falusiakra, a kik mellett az én sárkány-húzóim annyiban vaunak előnyben, hogy velők az alábbi esemény valóban megtörtént. Ott valahol a nyirség rengeteg nádasaiban elrejtve s elmaradva, a világtól boldog egyhangúságban élt a falu, melyben a történet megesett. Egy szép napon a falu öreg nótáriusa nj embert hozott magával, a ki azután csakhamar nagy szerepet játszott a falúnak eddig csöndes történetében. Bagó Péter az uj jegyzősegéd, ki csak nemrég pottyant ki a debreceni kollégiumból, itt kezdé meg világtörténelmi szereplését; s hova-hamarabb a jámbor csökmöiek előtt — igy hívták a falút — elsőrangú személyiség lett. Mert hát nem hiába szedte ő magába a kollégiumban a tudományt! értett is mindenhez, tudott mindenre patikát, tanácsot és hogy mindemellett nem volt valami béka vérü gyerek, azt legmeggyőzőbben a fehér népsép bizonyíthatná, amely pedig csak úgy bomolt utána. Az öreg nótárius úgy, a hogy csak meg lett volna elégedve véle; Péter mindenben s mindenütt otthon volt, legkevesebbet ugyan az irodában, annál inkább azonban a — nagy korcsmában. Természetes, hogy a dicső férfiú egy évi szereplése után egészen máskép folytak az ügyek Csökmőn: ő volt a központja a falunak, az ő szája ize szerint ment ott minden. De hát végre is, mit nem ún meg az ember ? . . vagy talán Péter uram valami burkus felhőt pillantott meg napjainak eddig oly derült egén ?! Elég az hozzá, hogy kikivánkozott, a nagyvilágba, lehetnek ott még szebb lányok, menyecskék, jobb bor, vigabb élet is, mint itt az Isten háta mögé eldugott faluban. Hát ott hagyta Péter a csökmőieket, de nem úgy, mint Pál az oláhokat. Egy világra — vagy legalább is hét falura — szóló tettel akarta emlékezetessé tenni búcsúzását, a mely azonban zsebjének minél nagyobb vigaszára legyen. Napok óta csúnya, szeles idő járt. Az öreg- nótárius épen távol volt, mikor egyszer csak az a hir kapott lábra, hogy a rét alatti nádasban egy szörnyűséges sárkány ütötte fél tanyáját, a ki végelpusztulással fenyegeti az egész falunépet. Hogy honnét eredt a borzasztó hir, azt nem tudták, de hogy igaz és való, azt a napnál is fényesebben bizonyítja az iszonyatos állatnak egész napon át hallható rémes buglyása, nemkülönben Kósza Gyurinak, — kit már vagy két napja nem láttak — hirtelen eltűnése, a kit csak a sárkány falhatott föl első falat gyanánt, amint azt Sára asszony is váltig erősiti. Juj! a borzasztó bestia, mint búg egész nap: szörnyű dühös lehet! . . Lön hát nagy riadalom a faluban, fejvesztve néz mindenki a végítélet elé ; a gyen-
