Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-09-18 / 18. szám
BUDAI HÍRLAP. Budapest, 1892. September 18. 3 immár! Ez a mozgalom tisztán társadalmi. A mai társadalom hálával emlékezik meg arról a nagy férfiúról, a ki e társadalmat olyanná teremtette, a milyen: a ki megszüntette a valláskülömb- eéget, egyenlővé, polgárrá, emberróóve a zsidót! a ki a rabszolgaságból felszabadította, egylővé tette uraival a jobbágyot, a parasztot! a ki a szabadság, testvériség és egyenlőség nagy eszméinek megvalósításával lehetővé tette egyik másik embernek, hogy oly téren szerezzen érdemeket, melyen — Kossuth nélkül — születésénél fogva sohasem működhetett volna, és igy sem királyi tanácsosságot, sem „rákosfalvi“ nemességet nem kapott, nem kaphatott volna soha: sem ő, sem semmiféle ivadéka. Politikai kérdéseket feszegetni ilyen alkalmakkor, egy tisztán társadalmi magasztos mozgalomba a napi politikát behurcolni és azzal e mozgalom fenségének megszentségtelenitését, profanizá- lását megkísérlem: vagy alacsony szer- vilizmus és hitvány kegyhajtászat, — vagy a beszámithatlanságig terjedő korlátoltság, éretlenség. Elég sajnos, hogy Budapest törvény- hatóságának közgyűlésén találkoztak olyanok, a kik önmagukat megitéltetésük- ben ezen alternativa elé állították. Pedig bizony sem. Istennek, sem királynak, sem embernek nem tetsző dolgot müveitek. Be e rozsdaszemek nem homálvosit — hatják el a kardnak ragyogását, melyet a magyar nemzet hálája és kegyelete kovácsolt és melylvel a nemzet legnagyobb élő fiának meg adja a neki tartozó tisztelgést. Hisszük és reméljük, hogy a kinek e tisztelgés szól, nem fogja meglátni a csillogó kardon az apró rozsda szemeket, ós hisszük azt is, hogy a nemzet mely e karddal tiszteleg, fog találni módot arra, hogy a rozsdát eltávolítsa, s a kardot kifényesítse. Ne zavarjon hát bennünket sem ke- gyeletes ünneplésünkben az a diszharmónia, melyet egyesek a közgyűlés alkalmával létrehozni igyekeztek, hanem szenteljünk mi is néhány pillanatot annak a férfiúnak, a kit az egész magyar nemzet ünnepel most. Szálljon az Ég Urához szívből jövő őszinte imánk: Isten éltesse Kossuth Lajost még soká, soká — fiogy alkalma legyen nemzete hálás ragaszkodásában, rajongó tiszteletében minél hosszabb ideig gyönyörködhetni ! Az elöljárók. A „Bp. H.-ban“ Bartha László tollából figyelemre méltó cikket olvastunk „Aranyos közszolgálat“ címen. Minthogy Budán is három kerületi elöljáró van, s az elöljáróságok reformálásának szükségességét mi is csak úgy érezük, mint a pestiek, érdekesnek tartjuk a tanulságos cikket reprodukálni annál is inkább, mert annak Írója a közigazgatás terén elég tapasztalattal bir arra, hogy e fontos kérdésben szakszerűen nyilatkozzék. A cikk maga igy hangzik: Néhány hónapja már, hogy a főváros kerületi előljái’óságainak vegyes foglalkozású és hivatásu elöljárói 100 arany évi tiszteletdijuknak 200-ra való fölemelését kérték. A tanács e szerény kérést máig agyonhallgatta. De ime, most járta be lapjainkat a hír hogy az elöljáró urak példáját a nem kevésbbé, vegyes foglalkozású és hivatásu esküdt urak nagy serege is követte, évi 50 arany tiszteletdijuknak, még szerényebben, csak 100 körmömre való emelését kérvén. Nem igen fordul ugyan elő a tiszteletdijak történetében, hogy azok fölemelését maguk a tiszteletbeli urak kérték volna, de hát nem azért vagyunk egy darabja a „keletnek,“ hogy ilyesmi elő ne fordulhasson. E tiszteletbeli fővárosi elöljáró és esküdt urak tiszteletdijuk fölemelését, persze, nem a közdrágaság címén kérik, mert hisz túlnyomó részük nem abból él. de kérik azért, mert a közigazgatás ezerféle fontosnál fontosabb érdekeivel nem áll arányban a 100 vagy az 50 db körmöci. Ebben teljesen igazuk van. Csakhogy abban meg nekünk van igazunk, hogy az annyira fontos kerületi közigazgatás, mely a főváros adminisztrációjának tulajdonképpeni lelke, a duplára fölemelt tiszteletdij mellett sem lesz jobb, mint a milyen ma, mert a körmöciek szaporodásával az illető vegyes foglalkozású és hivatásu uraknak sem törvény- ösmeretük, sem közigazgatási tudományuk meg nem duplázódik s igy az eddigi rendszer, melynek hiányai fölött a sajtó, a fővárosi tanács, a közgyűlés, a belügyminiszter, általánosságban pedig a közvélemény évtizedek óta ugyancsak éles és elitélő kritikát 'gyakorolt, továbbra is megmaradna, csak kétszer annyiba kerülne. Tndjuk, hisz lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy bizonyos érdekcsoportok kölcsönösen sok apró szívességet tesznek egymásnak, mert hisz a barátságot eféle apró ajándékok tartják fönn, — de azt még se merjük föltételezni, hogy az illető elöljáró és esküdt urakon kivül ma, a közigazgatási reform és az államosítás küszöbén, a főváros közigazgatási létérdekeivel komolyan számot vető és hozzá szakértő ember találkoznék, ki helyeselné azt a szerencsétlen irányt, hogy a közigazgatási jogszolgáltatás s a tételes törvényeken alapuló bíráskodás joga jövőben is vegyes foglalkozású és hivatásu laikus urak kezére és diskréciójára legyen bízva. A kerületi elöljárósági intézményt bécsi minta után másolták s az se ott, se itt be nem vált, mert a modern közigazgatás súlya éppen abban rejlik, hogy a végrehajtás ott, a hol legfontosabb, tuduiilik a legalsó fokban, felelős, képzett, rendszeres közszolgálatra képes s e hivatásának egész életét szentelő modern világnézetű tisztviselő kezébe legyen letéve. A közigazgatás egész vonalán biztosítékokat keres az élet és a tudomány arra nézve, hogy a jogállam ne csak fikció, de élő intézményüké váljék. Azért sürgetik a közigazgatási bíróságot, a szolgálati pragmatikát, mert a nagyközönségnek nemcsak igazságra, de feltétlenül megbízható közigazgatásra és exekutiv szolgálatra van szüksége. Hogy ezt elérhessék, azért akarják a közigazgatást államosítani, mert a jó közigazgatás ma tudomány, melyet tanulni és tudni kell. a rendszernek végrehajtásához pedig a közérdeknek oly nagy föladatai fűződnek, melyeket laikusokra, tiszteletbeli szolgálatra vállalkozó, de erre soha sem iskolázott elemekre bizni józan észszel nem lehet és a közlakosság legéletbevágóbb érdekeinek kockáztatása nélkül nem is szabad. Arról, hogy vegyes foglalkozású és hivatásu polgáraink ne vehessenek részt a főváros önkormányzatában, szó sincs, s e részvételt számukra a törvény nemcsak biztosítja, de kívánatos, hogy ez önkormányzat a közérdeknek megfelelő formában a kerületekben valódi egészséges életre hivassák. Kívánatos, hogy minden polgár résztvehessen kerületének közjótékonysági, közoktatási, közegészségi, köz- megadóztatási, közművelődési sat. ügyeiben. Kívánatos, hogy az ingyenes közszolgálat valóban az legyen, de nem kívánatos, hogy igazságot, perdöntő Ítéleteket, sújtó marasztalásokat osztogasson, kimondjon és végrehajtson az, kinek ez a szövevényes mesterség soha sem volt hivatása és a ki teljesen eltérő élethivatásában derék, közhasznú polgár, de ki a közigazgatásban helyre nem hozható károkat okoz, mert megingatja a hatóság közhiteiét, rést üt az emberek jobb hitén és túlbuzgó kontárkodásával több kárt okoz, mint a menynyi hasznot szeretne hajtani. Lássuk be már valahára, hogy a közlakosság, a nagyközönség, a főváros jó hírneve nem arra való, hogy tiszteletdijaik megduplázását, tehát jobb fizetést kérő laikusok kísérletezéseinek legyen kitéve. Nekünk modern közigazgatásra, müveit, de erélyes tisztviselőkre és föltétlenül megbízható közszolgálatra van szükségünk, de arra, hogy egy lejárt intézményt jövőre a közterhek sorában mégegyszer olyan drágán fizessünk és tartsunk, mint eddig, már erre egy csöpp szükségünk sincsen. Maradjon csak meg mindenki a kaptafájánál, mert ha az egyszeri hajdú dicsekedett is azzal, hogy ért a harangöntéshez, azért okos észszel ezt a mesterséget még sem bízzák reája. A hét eseményei. Vasárnap. Szeptember 18 A budai iparos fiatalság az 1892. évben besorozott ujan- cok tiszteletére táncmulatságot rendez a medve utcai Fácán vendéglőben. A Stefánia szegény gyermek kórház javára műkedvelői színi előadással, tombolavál és viiágipostával egybekötött szüreti mulatságot rendeznek a városligeti VVeisz Leander vendéglőben. A jótékony célra való tekintetből felülfizetések kö- szönöttel fogad a rendezőség. A magyar turista egyesület budapesti osztálya Gödöllőre és Besnyőre rendez kirándulást. Hétfő. A bud apes ti 1848—49-ikí honvédegyesületek lakomával ünnepük meg Kossuth Lajos születés napját. A lakoma I. kér. Kereszttéren lévő Müller-féíe vendéglőben lesz. Kik abban részt akarnak venni, jelentkezzenek Krivácsy József ezredes palotautca 12. szám alatti lakásán. gyerekek oda simulnak hozzá, ük elhiszik hogy már jobban van édes anyjuk. A haldokló kezét tétova mozdulattal teszi az egyik kis lány fejére : simogatja, simogatja egy ideig, azután a kéz lehanyatlik — egy könnyű, röpke sóhaj és el- szen derült. Az orvos odalép és kimondja a nagy szót: „meghalt 1“ A gyerekek rákezdik a jajveszékelést, a gazda is elsírja magát — a doktor megy kifele, haza. Útközben találkozik a pappal. — Nos ? — Kiszenvedett. — Az örök világosság fónyeskedjék neki ! — A két férfiú szótlanul menj egy darabig egymás mellett. Végre is az orvos látja szükségesnek a csendet megtörni: — Eleget szenvedett szegény ördög! Az utolsó roham alatt jött véletlenül főtiszte- lendőséged, nagyon kimerült volt már, azért szűnt meg a roham! . . . A pap nem felel, csak ránéz a beszélőre: tekintetében szemrehányás és csodálkozás tükröződik vissza. A modern Tamás pedig kénytelen e tekintet elől kitérni, mert érzi, hogy szavai nem lelke meggyőződéséből fakadtak, érzi, hogy a tagadás szelleme diktálta azokat. Antonius.
