Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)

1892-08-14 / 13. szám

‘ i

■‘■r * <• '

(X J

••'i.

Budapest, 1892. Augusztus 14.

társaságában nyakára hágott a háromezer franknak s egy hét múlva megint ott volt Monakó- ban és — útiköltséget kért. Most már nem elégedett meg egy potom botrányoeskával való fenyegetődzéssel, .hanem, kijelentette, hogy ha a bank nem ad neki, újra útiköltséget, ő a játékteremben, az összes játékosok szemleláttára ingyen utazik ugyan, de a — másvilágra. Be a játékbarlang emberei sem mai gyerekek s ugylátszik hozzá vaunak szokva az efajta íenye- getődzésekhez, mert, megtagadták, kérését. Az öreg ur francia kedélyességgel Alice monakói hercegnőhöz levelet .intézett, melyben felpanaszolta előtte nagy veszteségeit és öngyilkosságot' emlegetett, mire a hercegnő szive annyira megindult hogy húszezer frankot..fizettetett ki neki a bank által. Ez a szép május havában történt, mely tudvalevőleg a szerelem hónapja s a melyben talán épen azért nagyon fogy a pénz. Hat hét, múlva a kedélyes.francia megint Monakóban volt — útiköltségért a megint levelet intézett a hercegnőhöz, Az eredmény újabb húszezer frank vplt. Ez annyira megtetszett az öreg urnák, hogy azóta vagy ötször ismételte meg a pump.ot, úgy, hogy a .múlt hónapi pump-részlettel é pen tizenöt e z e r frankkal kapott viszsz a többet, ipint a mennyit a banknál vesztett. A derék francia, minthogy újra elfogyott a pénze, most megint Monakóban van —- útiköltségéit. A bank. embereit már a hideg leli puszta látására s most azon törik a fejüket, hogy mi módon rázzák le nyakukról. Még utóbb beválasztják az igazgatótanácsba.

Olcsó székek.

A „Főváros“ egy cikket közölt legutóbbi számában „Egv szó a húskérdéshez“ cim alatt. A „huskérdés“ olyan kérdés, mely mindenkit érdekel és azért nem hagyhatjuk szó nélkül az említett cikket.

Maga a cikk igy hangzik :

„Mióta a husvizsgálatot a főváros terüle- tén szigorúbban kezdik végezni, mind gyakrabban és élesebben merül föl az a kérdés, hogy vájjon az egyes húsfélék mikor, mily föltételek és mily minőségük mellett zarándok ki a fogyasztásból ? és viszont mily minémiiségnek kell megfelelniük, hogy közfogyasztásra alkalmasoknak tekintessenek.

A felelet látszólag egyszerű e kérdésre: A hús egészséges állatoktól származott legyen és ne legyen megromolva. Csakhogy a gyakorlati életben még sem ilyen egyszerit az. Az állatok egészséges és beteg állapota nem föltétien valami, és ezernyi átmeneti állapot van a kettő között, valamint hogy a romlotság foka is igen sokféle, úgy, hogy a leggyakorlottabb szakértő is sokszor kerül az életben oly helyzetbe, hogy valamely húst nem tekinthet az emberi egészségre föltétlenül ártalmasnak — de viszont minden elővigyázati intézkedés nélkül, csak egyszerűen, mint más teljesen kifogástalan húst, közfogyasztásra bocsáthatónak sem Ítélhet.

Nagyon ismert példa az ilyen esetekre, a kis mértékben borsókás sertések busa.

A borsókás sertés nem egészséges. Ha a vizsgáló szakértő valamely sertésben borsókát talál, ezen állat busát mint nem egészséges állattól származót a közfogyasztásból kizárandó- nak kell Ítélnie. De sokszor van eset reá, hogy az ilyen állatnák csak egyetlen testrészében igen kevés (egy-két szem) borsókát lehet találni. Ha ez az egy kis borsókás rész eltávolittatik, a többi bus egészen egészségesnek látszik. Bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a megmaradt részek tényleg egészen oly tiszták' és egészségesek-e, mint egy más sertés busa, a melyben egyáltalán nem volt borsóka látható, mert hogy ezt föltétien bizonyossággal, meg lehessen állapítani, annyira apróra össze kellene metélni a vizsgálandó egész husmenynyiséget, hogy az azutáu e miatt nem volna többé használható ; igy azután a gyakorlati életben természetesen megtakarítják a vizsgáló szakértők ezen haszontalan vizsgáló eljárás fáradságát és mihelyt csak kis fokig is borsókásnak

BUDAI HÍRLAP.

találják valamely sertés busát. • azt a közfogyasztás alól föltétlenül kizárják. Ha ilyenkor a bus tulajdonosa a borsókás részt kimetszi és olyan szakértő véleményét kéri ki a megmaradt' hus- részekre vonatkozólag, a ki nem tudja, hogy az eltávolított részben néhány szem borsóka volt — akkor ezen szakértő a bust kifogástalannak találja és a tulajdonosnak látszólag igaza van, midőn az első szakértő ítéletét igazságtalannak, helytelennek tártja.

így van ez, nemcsak a borsókás sertéshússal, hanem sok más bússal is, á mely valamely betegséggel csak kis. mértékben megtámadott állatból-.származik (tüdővész a szarvas- marhánál, gümőkor stb.)

A szakértő gyakran helyesebbnek Ítélné a kifogás a’á eső húst nem föltétlenül megsemmisíteni, báuem megengedni, hogy a kellő elő- vigyazat mellett és' oly feltétel alatt, hogy az, a ki az ily húst megveszi, eleve már tudomást szerezzen arról, hogy a kérdéses bus nem egészen kifogástalan — kiraéressék.

De nem áll hatalmában a célszerűnek ' vélt elővigyázati feltételeket és korlátozásokat megszabni, mert az figv mostani szervezése csak azon két szélsőség között enged választást, hogy a bust vagy föltétlenül elkobozza, (technikai feldolgozásra utalja) vagy korlátlanul kimérni engedje.

Nagyobb külföldi városokban, ; méltányolván azon fölfogást, mely szerint a közérdek is károsul, midőn oly bus vonatik el a közfogyasztás alól, mely bizonyos elövigyázat mellett emberi. táplálékul szolgálhatna, megtették a szükséges intézkedéseket arra, hogy a föltételesen fogyasztásra bocsátható bus el ne vesszen a fogyasztó közönségre nézve.

Ilyen intézkedés pl. az, hogy olyan hns, a melynek csak az a hibája, hogy esetleg nem eléggé jól megsütve vagy főzve talán betegséget okozhatna, (minő pl, a kevéssé borsókás sertés busa stb.) mely tehát jól megfőzve vagy kisülve az emberi egészségre való ártalom nélkül volna fogyasztható, hogy az ilyen bus hatósági ellenőrzés alatt főzethető meg, és ily állapotban kimérhető olyan üzletekből, a melyekről köztudomású, hogy ilyen kevésbbé értékes bus árusításával foglalkoznak.

Az ilyen üzletek Németországban ■ „Freibank“ (szabad mészárszékek) névvel jelölik. Az elnevezés maga igen elavult, mert valószínűleg a céhrendszer idejéből származik, a mikor a cébbeliség tényleg oly korlátozásokat jelentett, a melvlyel szemben az a mi a céh korlátain kívül esett (minő a szabadszék intézménye is volt) „szabadnak“ volt jelezhető; de ha az elnevezés elavult is, magának az intézménynek nagyon meg van a maga jogosultsága a mostani időkben is. Sőt most talán inkább, mint az előtt, mert ki tagadhatná, hogy az emberiség folytonos szaporodása mindinkább szükségessé teszi, miszerint az őstermelés produktumaival, különösen pedig azokkal, a melyek a táplálkozásra szolgálnak, takarékosabban bánjunk el.

A szabad székek intézménye tehát nálunk is igen kívánatos és a közszükségletnek megfelelő intézmény volna, és feljebb elnevezéséül lehetne valamely más megfelelőket pl. a reklámos korszellemnek is megfelelőleg „olcsó székek“ elnevezését használni.

Természetesen ezen „olcsó székek“ nem ■épen csak arra szolgálnának, hogy az állat kisebb fokú betegsége miatt csak föltételesen kimérhető busók ezekbe utaltatnának. Vannak husviszonyainknak sok egyéb mizériái is, a melyeken ilyen intézményekkel segíteni lehetne.

Köztudomású, hogy milyen egészségtelen konkurrenciát csinál a fővárosi mészárosok egy része a tisztességesebb mészárosoknak azzal, hogy a legsilányabb, sovány rósz marhát vásárolja olcsó pénzen, az ilyen állat busát azonban adja ép oly drágán, mint a tisztességes mészáros a legjobb bust. Nálunk nagyon hálás talaja van az ilyen egészségtelen konkurenciának, mert a vevő közönség szokás szerint általában a cselédségre bízza a bus bevásárlását, a cseléd pedig nem ott veszi a bust, a hol jobbat kap megfelelő áron, hanem a hol a mészárostól borravalót kap. De ha magok vásárolnák is asszonyaink a bust — nem igen ismerik ők a külömbséget jó és rossz bus között — megA ennék ugyanolyan áron. vagy az

0

érték-külömbségnek épen nem megfelelő csekély árkülömbséggel a rosszat a jobb helyetf. a minek eredménye: bogy a rossz minőségű marhát vágó mészáros jobb üzletet csinál, hogy jó marhát vágni itt Budapesten nem fizeti ki magát, az az egynéhány ember is, tehát a ki ismeri és keresi a jó minőségű bust alig tud ilyenhez hozzájutni. Az is köztudomású, hogy a bikának kemény rostos busát ökörhus helyett kimérni, kecskének kellemetlen szagu rosszabb minőségű busát ürü-hus gyanánt adni, mindennapos dolog a fővárosi mészárosok között.

Az ilyeneknek busát igen célszerű volna a visszaélések elkerülése végett „olcsó székekből“ kiméretni.

A bivaly-hust, a melyet régebben szintén ökörhus gyanánt vásároltuk, mióta a hatóság a hús-kimérést „szabályozta“, épen nem kapjuk olcsóbban, mint előbb, az eredmény csak az, hogy ilyen bust csak ritkán kapunk, de tudva kapjuk — drágán. Úgy hallatszik, hogy az anya- tejtől elválasztott borjuk busát ezután (úgy mint két év óta a bivalyhust) külön e célra • szolgáló üzletekből lesz szabad kimérni. Eddig 1 az ilyen borjut Budapesten levágni sem volt szabad, a vidékről levágottan bebozottak húsát i borju-husként mérték ki — pedig sokkal rosz- j szabb és sokkal olcsóbb az a borju-husnál.

Hát ilyen formán „szabad szék“ intézmé- 1 nye nem is ismeretlen nálunk, csak hogy ezen I nálunk ismeretes alakjában ez is mint sok más, j csak afféle fél intézmény. A bivalyhus néhány | év óta csakis oly székből mérhető ki, a melyben meg van jelölve, hogy ott bi valyhust mérnek, a rúgott borjuk busa pedig közel jövőben lesz ilyen korlátoltan kimérhető. Mindkettő azért, mert kevesebb értékű, mint az a bus a mely helyett a nem reális üzletemberek ezen húst kimérni szokták. Mi más ez mint égy csonka szabad székintézmény ? Vájjon nem ugyanúgy érdemes-e korlátolni a bikahasnak, — a nagyon lesoványodott silány minőségű marhák — a kecskék és a kisebb fokig beteg (bor- sikás stb.) sertések busának kimérését is mint a bivalyét és a rúgott borjukét ?

Bizony nem csak érdemes, de szükséges is. Szükséges volna, hogy a hentes és mészáros ne veszítse el egy egész állatnak csaknem teljes értékét akkor, mikor némi hatósági intézkedéssel ezen kártól megóvható volna, szükséges, hogy a nagy fogyasztó közönségre nézve ne vészén kárba á megmenthető érték, és szükséges vo’na, hogy minden silányabb minőségű hús olyan székből méressék ki, a melyről mindenki tudja, hogy ott csak olcsóbb bus található.

Ezen szükségletnek van hivatva megfelelni a szabad székek intézménye, ezért mondható, hogy ezen intézmény helyes szervezés mellett egyike azon legbatósabb eszközöknek, a melyek busviszonyaink javítására szolgálhatnak.

Természetes, hogy a helyes szervezés ebben is, mint minden intézménynél a legfontosabb kérdés. Ez azon hatóság feladata, a mely általában a közélelmezés ügyeinek rendezésével foglalkozik.

Ezen szervezésnek itt még vázlatába sem bocsátkozhatunk, mert tullépnők vele ezen cikk szűk korlátáit, de annyit mégis megemlítünk, hogy azzal lehetőleg kapcsolatban, minden esetre azonban folyományképen az általános közvágobidi kényszer, a hatósági búsbélyegzés és a husosztályozás is napirendre veendő volna, melyről egy ízben már lapunk megemlékezett.

Egyelőre megelégszünk azzal, hogy az egyáltalán nem uj eszmét megpendítettük.

*

Kevés szavunk van ez „eszméhez“. A cikk maga elég őszintén megírja a valót semhogy a mi részünkről szükségesnek találnék, újból kifejteni, bogy a mostani rendszer mellett is, csak igen lelkiösmeretes vizsgálat képes sok esetben a beteg állat busát megkülönböztetni az egészségestől és tényleg a borsókás sertéshúson kívül igy van ez „sok más bússal is, a mely valamely betegséggel csak kis mértékben megtámadott állatból származik“. Tökéletesen igazat mond az idézett lap cikkírója, csak a konzekvencia nem helyes, melyet belőle levon.

Nem vitatjuk azt, hogy szükséges-e az