Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)

1904-01-30 / 3. szám

a zsidóság hatalmától, minden erőszakos fegyverek használása nélkül.

Az erre való mindennemű szövetkezésekről szóljanak a pásztorlevelek.

Szóljanak bátran a pásztorlevelekben a zsidókérdéshez. Az ő szavuk nyomós és hatásos. Ne üljenek, hegedűjüket függesztve száraz fára, tétlenül a babiloni vizeknél.

Körülbelül húsz éve annak, hogy a magyar sajtó kivetkőzve patriarchális és vallásos jellegéből, egymásra zúdította a keresztény vallásfelekezeteket. Az egymást atyafiaknak nevező keresztény felebarátok közé eldobta az Eris almáját. Becsempészték magukat a nem keresztények és eltérítették a sajtó keresztény munkásait is. Becsempészték magukat a művészetbe, tudományba, irodalomba és eltérítették azok keresztény művelőit. Ma a Parnassus nem Parnassus többé, hanem Horeb hegye. Az Olympus Sión mezeje, melyen még Dávid hegedűje hangját sem tűrnék meg, ha csak a meztelenül fürdő Betsabét nem énekelné. Az énekek éneke realitásával állították fel az érzékiség bálványát és még messzebbre vitték, ugy- annyira, hogy azon sem tudnak pirulni, hogy nem tudnak elpirulni.

Tétlenül, sőt sokszor közvetett, ha nem is közvetlen részvéttel segítették a keresztény papok ezt a térfoglalást és úgy értünk el hazánk ezredéves fennállása ünnepéhez, hogy nem hálaadó istentiszteleteket, de requiemeket kellett volna tartani s életre ébreszteni a középkor flagellánsait.

Melyik pásztorlevélben emelkedett egy bátorhangu vétó? ... Az annyi hazafias és vallásos tűzzel alakult Szent-István- társaság kezébe tudta-e venni az irodalomban a vezérszerepet? Fájdalom, nem. És mindaddig nem veszi, mig a plébániák és rezidencziák kalandjait és regényeit ráfogott színekkel nem festi, mig a papokat nem gúnyolja, mig a keresztény vallást a butaság terjesztőjének nem nevezi.

Sem nem vigyáztak, sem nem imádkoztak. Nem adták, nem árulták el a hazát, elveszett, elfúlt a zsidó szellemben. Azokat a papokat, akik síkra szálltak a keresztény szellem érdekében, nem átkozták ki, de nem is védték és hagytak elbukni minden olyan vállalkozást, mely keresztény szellemű volt. Hagytak ki nem fejlődni keresztény művészeket és írókat, hagyták ezeket száműzni az irodalomból és művészetből és eldugni a közönség előtt. És igy értünk el a tizenkettedik órához.

Mit törődik azzal a főpapság és papság, ha kevesebbet emlegeti őket a sajtó, mint a ballettánczosnőket vagy a Wulf- czirkuszt. A szenteket elégették és még

2. oldal. __________

BUDA ÉS VIDÉKE

sem tudták őket megsemmisíteni, a derék kitört az idők mohából és eget kért . . .

Bizony zavarba fognak jönni a jövő századok, mert aligha lesz olyan, kit Mária országából szentté avathatnának, ha csak egy saját külön szanktologiát nem alkotnak a zsidók s nem gyakorolják majd a szentté avatást, mert már kezökbe ragadják az egyházi jogokat is s igy hegedüli el majd Szent Dávid az egyházi vagyont is.

A vallástalanság ellen a főpapságnak a legelső orvosszere az, hogy a keresztény szellem erősítésével, a vallásos neveléssel tegyék lehetetlenné, hogy keresztényellenes sajtó, irodalom és művészet létezhessék. A Jézus Krisztus gyalá- zóival és rágalmazóival nem tudna az egyház és kereszténység elbánni ? Vagy újra itt volna az az idő, hogy mire hármat szól a kakas, megtagadják a Jézus Krisztust. Ennek az irodalomnak, sajtónak, művészetnek a megtürése megtagadása a Jézus Krisztusnak.

Erdélyi Gyula.

Gróf Széchenyi István nézetei a nevelésről.

Dr. Imre Sándor kolozsvári professzor, ki már megírta Alvinczy Péter életrajzát és báró Eötvös József közoktatásügyi politikáját, igen érdekes újabb könyvet irt, melylyel nevelési irodalmunk gyarapodott.

Hát lehetséges volna, kérdezzük, hogy a politikus, a reformátor Széchényi nevelésügygyel behatóan foglalkozott?

Volt ideje az agitáczió és alkotás lázában égve nevelési elvek kigondolására?

Amint Imre dr. 300 lapos könyve bizonyítja, igenis volt. Sőt nemcsak ötletei voltak a nevelésre vonatkozólag, hanem volt egységes, elvi magaslaton álló rendszere az egyén, a társadalom és nemzet neveléséről; és ez elvek még máig sem hatották át nevelőinket, sem nevelésügyi politikánkat. Ezért azok ma is tanulságosak, kiváló nemzet-nevelő nézetei a nemzeti nevelés korában, ma, a legaktuálisabbak is.

Széchenyi e tanulmányozására szinte csábit e könyv. A tudós lelkesedésével vezet be annak írója Széchenyi Istvánnak ugyszólva lelki műhelyébe. Széchenyi nevelési elveinek kutatása közben feltárja előttünk egy gazdag lélek világnézetét, erkölcsi és politikai gondolatait, czélját. Elénk állítja azt a Széchenyit, aki a politikai, társadalmi és egyéni életnek minden jelenségét filozófiai világnézetének egységes magaslatáról nézi és megítéli.

Megértjük az Imre dr. könyvéből azt a bölcsészeti rendszert, melyet maga Széchenyi lelkében megalkotott, de le nem irt; amely filozófiai világnézetéből merítette nevelésügyi, erkölcsi, gazdasági, politikai munkálkodásának és tevékenységének elvi alapjait, valamint nevelési elveit és nevelési módszerét kereste fel Imre Sándor.

Érdekes és nem alaptalan vállalkozás. Mert már 1820 telén maga Széchenyi szándékozott megértetni a nemzet nevelésére vonatkozó gondolatait.

Sajnos, később sem tette. Imre Sándor rendszerbe összefoglalva tárja elénk Széchenyinek

3. szám

munkáiban szétszórtan ránkmaradt gondolatait, nemzeti nevelési tervét s egész eszejárását.

Széchenyi elveinek ismertetése közben alkalmat talál írónk, hogy bírálat alá vegye közoktatás- ügyünk égető kérdéseit: a nemzeti nevelést, a testi, erkölcsi neveléssel a szabadság, lelki függetlenség, egyéni és nemzeti önmegismerést, a hazafiságra való nevelést. Igen értékes könyvének második és harmadik része, amint kikutatja Széchenyi olvasmányait s hogy rendszerének „keretei és kiemelkedő pontjai magyar eredetűek.“

Nemcsak jól megértette Imre Sándor a nagy Széchenyi lelkét, de könyve olvasása után jobban értjük mi is összes törekvéseit és egész lelki világát. Minden olvasó haszonnal fogja forgatni e könyvet, melynek ára 5 korona.

Magyar szívből magyar szívnek.

Egy lapunkhoz intézett levélből adjuk a következő tanulságos és igaz részeket:

A 32-ik számban felhívást méltóztatott közölni az olvasó közönséghez arra nézve, hogy szóljon hozzá a zsidókérdéshez.

Nem tudok a lapja által propagált szellemmel teljesen egyetérteni. „Vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme“, „Keresztények csak keresztényeknél vásároljanak és dolgoztassanak“ jelszavak remekül hangzó frázisok. Hiszem még ma is, hogy nem üzleti érdekű szóliamai lapjának, éppúgy mint a nagyhangú hazafiság kitűnő czégére annak a bizonyos zsurnalisztikának, amely a naiv vidéki kedélyek jóhiszeműségéből tőkét csinál.

Egyik — már megboldogult — minden csepp vérével magyar, gimnáziumi volt professzoromtól nagyon sokszor hallottam ezt az axiómát: „fiuk becsüljétek meg ezt a földet, mert akié a föld, azé a haza“. Hogy ez a 25 évvel ezelőtt szomorúnak látszó jelenség milyen evidentül nyilatkozna meg ma, azt csak akkor látnánk tisztán, ha az ország térképén vörös színnel kerítenénk be a szemita birja birtokrészek határait. Hogy a térkép nagyon szomorúan vörös lenne, azt én, mint sok helyen megtilódott, egyszerű tehetetlen szemlélője az eseményeknek, el tudom képzelni. Hogy ebben a rosszhiszeműségnek, csalásnak és egyéb a tisztességes életviszonyok közt elő nem forduló körülményeknek nagy szerepe volt, azt hiszem; de hogy a zsidó faj összetartása, egymáshoz való feltétlen ragaszkodása három ötödrészben elősegítette ezt a vagyonosodást, azt bátran merem állítani.

Mert látom, hogy a zsidó orvos propagálja a zsidó gyógyszerészt, — vidéki nagyobb betegeit fővárosi zsidó speczialistákhoz utasítja, - zsidó gyógyszerészek specziális gyógyszerkészítményének, szemében több értéke van.

A zsidó gazda zsidó gazdatisztet tart, zsidó ügyvédet keres, üzleteit zsidókkal köti. Szóval, zsidó polgártársaink a hasznot vagy maguknak, vagy hitfeleiknek hajszolják, egymást propagálják, egymás gyengéit legyezgetik, — ha bajban vannak, egymást segítik.

Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem kezökben van, orvos, gyógyszerész, ügyvéd, tudós, iró, sőt művész hitsorsosaikat úgy a zsurnalisztikájuk, mint előkelőségeik segélyével dicsőítik, segítik, előtérbe tolják, emelik, amig csak lehet.

Ez csak általános rövid körvonalozása annak, amit én tapasztaltam, de feltétlen igazság, mert a helyzet ezt igazolja mindenkor és mindenütt. Ha soha se csalt volna közülök egy sem, ez olyan eszköze az erősködésnek, amely biztosan a czélhoz vezet.

Mi pedig, az „államalkotó nemzet“, züllünk,