Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-06-20 / 15. szám
2. oldal BUDA ÉS VIDÉKE 15. szám el nem fogja kerülhetni figyelmét a kereskedői elemnek behatolása a gyakorlati magyar mezőgazdaság terére. Egy második tatárjárással ér fel az a pusztítás, amit ez a behatolás előidézett. Pusztulás a földerőben és pusztulás a mezőgazdasági existenciák sorsában. Vagy, olvassa el a Hazánkból ezt a pontot: Éppen úgy, mint a kis és középbirtokon, azon a módon alkalmazták a földzsarolás rendszerét a latifundiumokon is és ma, midőn a fejlett mezőgazdasági tudomány a földerőt képező növényi tápszereket pénzértékben is ki tudja fejezni, — milliárd koronákban lehetne kifejezni azt a tőkeveszteséget, amit a magyar termőföld értékében ilyen lelketlen zsarolási rendszer következtében szenvedett. És ha ezeket elolvassa, bizonyára nem gondol arra, hogy felkínálja a zsidóknak az itt elérhető positiók minden előnyét s mélyebben bevonja a társadalmi, érzületi és erkölcsi egységbe. Erdélyi Gyula. Gróf Széchenyi István gondolataiból. (1838.) Kétségbe soha nem illik esni, még fél lábbal a koporsóban sem, s igy annál kevésbé öszvér tekintetű ménesek miatt. A kormány mit sem tesz, arról a kormány fog felelni a jövő kornak s a legmagasabb bírónak sem mi, midőn saját cselekedetünkről és elmulasztásinkról viszont nem a kormány kezeskedik, hanem mink fogunk felelni a jövendőségnek és az Istennek. Maradjunk azért a szó valódi értelmében magyarok s csak magyarok, másrészről azonban utánozzuk a helyest és szépet teljes erőnk szerint mindenkor és mindenütt, csakhogy ily utánzás szolgai ne legyen. Mi magyarok — és itt sem az igen ókat, sem az igen újakat nem értem — ámbár derék parancsnokok hasznát, sőt elkerülhetetlen szükségét 'felette jól tudjuk méltatni, mégis inkább szeretjük, ha mindenben nem más gondoskodik érettünk, de ez legtöbben magunkra hagyatik, s ha senkisem kényszerit szerencsésekké lennünk, hanem a boldogságot egy kissé magunk feje és ízlése szerint engedtetünk magunknak megkeresni. Minél nagyobb a lehető nyereség, annál nagyobb a veszély, s minél kissebb ez, annál csekélyebb emez. Okos ember egész vagyonát bizonytalan alapra nem is fogja soha fektetni, bármily kecsegtető színekben fesse magát az a nyereség, mely belőle kerekedhetik, mig viszont egy cseppett sincs a józanság ellen, ha tehetős ember értékének kis részét megint oly tárgyakra kockáztatja, melyek tetemesen nevelhetik értékét, melyekhez ért s melyek körülményeihez illenek is. Ha jó tehetségű magyar földesur, kinek azon- fölül, hogy a hazát ellenségeitől védeni alkotmányos kötelessége, még tizenhét évig valóságos katonának is volt szerencséje lenni, nem nevel egy-két lovat, vagy sehogysem foglalatoskodik azzal, vájjon majd mire ül a magyar, ha egykor felkel ? Mi lenne az emberi társaságból, ha nem az ügyesség és okosság, hanem ennek ellenkezője jutalmaztatnék meg. Valami eredmény megnyerésére mindig csak éppen annyi és soha több erőt nem kell fordítani, mint amennyi szükséges, mert erőt sohasem szabad fecsérelni, minthogy az annyi egyébre megkivántatik és éppen ez okból soha egy-egy tárgyra felesleget fordítani nem kellene. Tanuljunk szünet nélkül, mert valóban egyedül bölcseség emelheti honunkat magasbb díszre és semmi egyéb, de Istenért ne csak könyvekben keressük azt, hanem legfőképp az életben, mert hiszen nem csak tudósokul kívánunk létezni, de élni is mint nemzet. Ki magát szabad egyesülésre, szabad hozzájárulásra, szabad résztvevésre akármily cél által kényszerittetni engedi, nem több, mint gyáva. De ki viszont szabadon egyesült, szabadon fogott kezet, szabadon vett akármiben részt és nem teljesiti szabadon kötelességét s nem becsüli meg szabad keze aláírását pontos szigorúsággal, az több mint gyáva, mert egyenesen meglopja azt a testületet, melyhez szabadon szegődött. A gyalázatnak bizony csak oly bélyegét hordja homlokán, mint ki elhagyá zászlóit s rutul megfutamodik, sőt még ennél is alábbvaló, mert ez tán nem szabadon, de kihiva lett zsoldossá s a veszély kockái között az életmentőt készti futásra, midőn a becsületi szavát nem tartó, keze aláírását meg nem becsülő, rendszerint kéj és henyeség között öli meg bajtársainak ügyét. Nincs undokabb s férfiúhoz kevésbbé illő, mint kezdeni és be nem végezni és semmi nem bizonyítja egy nemzetnek hiúsággal vegyült erőtlenségét annyira, mint nyakra-főrei kezdetek és isméti elpusztulásoknak vázai, melyek egyedül pillanati felhevülésnek valának akarnám, de nem bírom nyomorult ivadéki. Árpád szobra és a nemzeti temető. Az örökimádás templomát eldugottan építették fel s nem a Gellért-hegyen emelték. Templomnak a hegynél szebb helye nincsen. A Gellérthegy tehát ismét szabad és maga-magát kínálja az oda illő hazafias terveknek. Igen, mert sok van ilyen terv. A Pantheon, azaz nemzetünk nagyjainak temetője eszméjét újból emlegetik hivatott emberek s ha jól emlékezem, a Nemzeti Szövetség is állást foglalt a Nemzeti Temető (Pantheon) mellett. Az idegen forgalomról beszélünk és beszélnek. Minden tett, minden vállalkozás kévést lendíthet, legtöbbet a természet szépségeinek bemutatása és a fenkölt látnivalók tesznek. Van-e már árpádnak szobra ? Nincsen. Pedig első, hogy a nemzeti hősöknek legyen, akkor következhetnek a tudósok, írók, művészek. Árpád népének sokan nevezik magukat, de Árpád népének vére elfogyott, mert ha élnének a honfoglaló nép véréből, úgy szégyen-szemre Árpád emléke nem lenne szobor nélkül és emléknapot is szentelnének neki. Többször sürgettük már Árpád szobrát, Árpád ünnepét. Azért, hogy magyar ősi vallása volt, nem szabad tiszteletünkből, hódolásunkból kiejteni, kifelejteni. A történetírók az ó-budai fehéregyháznál keresték és állapították meg sírját. Itt kellene emelni szobrát, hogy az egész vidék felemelkedjék és rajta lenni, hogy a nemzet kegyelete fel is keresse. Minden helyet, leginkább Budát a történeti emlékek ápolása emelheti fel oda arra a színvonalra, amely megilleti . . . Árpádnál kell ezt kezdeni. Ha Ó-Buda nem volna elzsidósodva, maga járna elől az Árpád emlékének ünneppé iktatásának megindításában. De jobb, hogy nem teszi, ne hogy zsidó érdemnek cikkelyezzék el. Ez az egész nemzet, a törvényhozás kötelessége. Utak, lámpák, vízvezeték és egyéb kényelmek nem tesznek dicsővé egy várost, csakis a történeti emlékek. A Gellérthegyen pedig legyen a Nemzeti Temető. A felek maguk szólítsák fel erre az elmélkedőt. M. A. A Magyar Vörös Kereszt Egylet ünnepe. A Magyar Vörös Kereszt fennállásának negyed- százados ünnepén a király is jelen volt. A szépen lefolyt ünnepet, melyen fényes és előkelő közönség töltötte meg a Tudományos Akadémia dísztermét, teljesen meggyőzte a Magyar Vöröskereszt Egylet fontosságáról báró Hornig Károly veszprémi püspök bölcsességben gazdag beszédje. A negyed század becses emléke a Magyar Vörös Kereszt története, mit Babarczi Schwartzer Ottó főgondnok irt és szerkesztett. A tiszti kaszinóban Babarczi Schwartzer Ottó nagyszabású felolvasást tartott a Vörös Keresztről. Ha valaki, úgy ő hivatott erre, kinek vezető szelleme emeli mindig magasabb színvonalra a Magyar Vörös Keresztet. Ritka buzgalommal megáldva, sem magát, sem időt nem kiméivé az egyesület érdekében, noha a tudomány, az egészségügyi igazgatás, saját intézete, irodalmi működése annyira lefoglalja, hogy kevés ember bírná ki azt, amit ő az ő ruganyos és páratlan szellemi ereje kibir úgyszólván pihenés és időmeg- szakitás nélkül. Minden perc a közügyé, tudományé és emberszereteté. Ludvig Viktor cs. és k. főherceg védnökhelyettes hozzá, mint főgondnok és főmegbizott helyetteshez a következő elismerő és köszönő levelet intézte: 23. V. H. Méltóságos ur! A Magyar Vörös Kereszt Egylet 25 éves jubileumakor örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy Méltóságodnak legteljesebb elismerésemet és legbensőbb köszönetemet fejezzem ki mindazon kiváló tevékenységekért, melyeket Méltóságod a szervezés terén, a különféle utasítások és szabályok kidolgozása által valóban önzetlenül és odaadóan kifejtett, továbbá azon céltudatos és szívós közreműködésért, melyben gróf Csekonics Endre elnök Ő Excellenciáját részesítette és támogatta az egylet vezetésében. Nagy örömömre szolgálna, ha Méltóságod még igen sokáig működne ezen nagyfontos- ságu és nagybefolyásu tiszteletbeli hivatalában, nagyrabecsülésemről és köszönetemről legyen meggyőződve. Klessheim, 1904. május hó 19-én. Lajos főherceg, s. k. A Magyar Vörös Kereszt Egyletnek egyik főérdeme az is, hogy Budán telepedett meg s megvetette talpkövét annak, miről mi sokat irtunk, t. i. hogy Buda a szellem és emberszeretet központja legyen. Magyar szélhámos. Egy szédelgő és csalásban utazó zsidót fogtak el, ami nem is ritkaság, hogy ezért zsidót elfogjanak, bár az ügyesebbeket rajta kapni nem lehet és néha nem szokás. Ezekről az esetekről köteteket lehetne Írni, bárha a nyilvánosságot sok elkerüli, mert művésziesen akadályozzák meg, hogy a lapok közöljék. Nem ártana egy olyan lap, kőnyomatu vagy nyom
