Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-12-30 / 31. szám
BUDA ÉS VIDÉKE 2. oldal dozásaiban is szellemes, mikor emelkedik egekbe, ragadó, mikor ütni akar, agyonsujtó s mikor tétovázva keresi a sírt, meglepő.» Egyik legszebb költői lendületű rész Széchenyi naplójából a következő: «Hogy nekem okvetlen a legősibb hun fajból kell származnom, az már abból is kitetszik, mert a svájci Alpesek legszebb vidékein, vagy Olaszország leggazdagabb völgyeiben sohasem tudtam úgy felszabadulni, átmelegiilni s lelkesülni, mint hazám kopár pusztáin. Bennem éppen nincs meg a hegyi lakóknak az az erélye, melyet mindig csak az önvédelem jellemez, s mely támadva legfeljebb bosszúvágyból szokott fellépni, a mi egyébiránt egy apró személyiségekké törpülő népnél mindig becsülendő tulajdon. Bennem, már jó vagy rossz tulajdon-e ez, nem vitatom s legkevésbbé sem akarok azok előtt, kiknek ez a könyv netán véletlenül kezébe kerülne, dicséneket zengeni magamról, — de bennem inkább valami különös szenvedélyes hajlandóság van a szétáradó, a dúló háborúkra. Például Attila számos vitézeinek bármelyike, a kikkel ő annyi országot elpusztított, nézetem szerint, eltekintve kultúrától s észszerűségtől, természetes rokon szén vem után ítélve, a legboldogabb ember lehetett. Chateaubriand nem győz csodálkozni az arab fölött, a ki benső meggyőződése egész hevével azt vallá, hogy soha vidámabb és boldogabb nem volt, mint mikor egy nagy homoksivatag közepén egyes-egye- dül egy teve hátán ülhetett.» Nem érezzük-e e sorokban a Petőfi erének lüktetését? kérdi Zichy Antal. Maga is írt verset. Azt tartotta ez nem nehéz. «De igen nehéz ám a részleteket összhangzásba hozni, úgy, hogy minden szó az egésznek s az egész minden szónak visszfényét képezze.» Ebben egész elméletét adja a verstannak. Regényfélében is tett kísérletet, melynek bevezetése gyanánt így elmélkedik: «Mindenki hajlandó saját élettörténetét legalább is oly valami különösnek tartani, mit méltó másoknak, hacsak néhány jóbarátnak is, részletesebben elbeszélni. írók nagy gonddal írogatják biográfiáikat, vagy naplót vezetnek s abból időnként felolvasásokat tartanak, míg közönséges emberek, a kik élményeiket csak emlékező tehetségökre bízzák, mindig elcsodálkoznak, hogy mily bámulatos utakon jutottak végre czéljokhoz, vagy vetődtek, sok hányattatás után, egy nem is sejtett révparthoz stb. ...» «Ez a rendkívüliség s regényesség nem is mindig csak a mi képzelődésünkben létezik, hanem sok esetben a valóságos igazán csodaszerű és bámulatos módon haladja felül a legmerészebb költészetet is.» Széchenyi költő volt, mint sokan vagyunk, receptio értelemben. Hisz «minden költemény — mint egyszer találóan mondja — melyet szivünkben átérzünk, voltakép a mienk!» Szive teli volt költői érzelmekkel, nyitva minden benyomásnak, lelke át meg át volt hatva fenkölt gondolatokkal: érezte magában az Istent. Megértette a rokonhangokat is, visszhangot adott reá, de tudta azt is, hogy az ő lelki gazdagsága több, mint a mit maga elbírhatna, tudta, hogy jut abból másnak is, csak a módját nem tudta még, miként fogja azt az emberek közt szétosztani, a közjóra gyümölcsöztetni. N. A. Meghurcolás. A zsidó lapok kapnak rajta, ha keresztény, különösen katholikus keresztény papot gya- ázhatnak. A nélkül, hogy végére járnának a dolognak, alaptalanul gyanúsítanak. így történt a köztiszteletben álló krisztinavárosi plébános Rostaházi Kálmánnal is, kit felületes rosszakaratukkal meggyanúsítottak. Mikor veszik már elő a sajtó megrendszabályozását, mely eddig csak kevés megtorlással gázol az emberek becsületében s a meghurczolásokért nem szolgáltat kellő elégtételt. Rostaházy Kálmán plébános sem találhat elégtételt egyébben, minthogy ezt a felfújt hirlelést nem hitte a számottevők közül senki. Az erkölcs alkonya. Az erkölcs alkonyára vallanak az igo2. évben szaporodást mutató büntető ügyek. A királyi törvényszékek büntető ügyeinek forgalmát vizsgálva, szembetűnő, hogy a vizsgálóbírói ügyek száma kevesebb, a bűnvádi perek száma meg több volt 1902-ben, mint a megelőző évben. Az 1902. év folyamán ugyanis 32.925 vizsgálóbírói ügy és 35.480 bűnvádi per volt elintézendő, 1901-ben pedig az elintézést váró vizsgálóbírói ügyek száma 33.352 volt, a bűnvádi pereké 33.830. Az 1902. év végén 1627 vizsgálóbírói ügy és 6759 bűnvádi per maradt folyamatban. Az évvégi hátralék a büntetőügyek mindkét most említett csoportjánál kisebb, mint az év elején mutatkozó hátralék. A vádtanácsok 2465 tárgyalást tartottak, 130-czal kevesebbet, mint tavaly, üléseik száma 6198 volt, 57-tel több, mint 1901-ben. A törvényszéki főtárgyalások száma majdnem kétszázzal haladta meg az 1901. évit s 8843-at tett, az e főtárgyalások eredményéül jelentkező ítéletek száma meg 21352 volt, szemben az 1901. évi 19.651 ítélettel. Esküdtbirósági főtárgyalást 1454 (igoi-ben 1305) esetben tartottak, magán a budapesti ítélőtábla területén 278 ízben. A sajtóügyben tartott esküdtbirósági tárgyalások száma hetven volt, kétszerese a tavalyi számnak. Az esküdtbirósági főtárgyalások közül 1115 eredményezett ítéletet, 40 esetben az ügynek új esktidtbiróság elé való utasítását, 43 esetben megszüntetését vonta maga után. Évről-évre nő a felebbvitt büntetőügyek száma: 1899-ben 17.505, 1900-ban 21.658, 1901-ben 26.968, igo2-ben 28.120 büntetőügy érkezett másodfokú elbírálás végett törvényszékeinkhez, úgy hogy az 1902. év folyamán a múlt évről folyamatban maradt 5120 felebb- vitt büntetőügygyei együtt 1902-ben 33.240 >Iy ügy várt elintézésre. Ez ügyekben az év folyamán 25.550 ítélet hozatott s az egyéb módon befejezett ügyek beszámításával az év végén 3993 ügy maradt folyamatban, kevesebb, mint az 1901. év végén elintézés alatt álló felebb vitt büntetőügyek száma. Fogadni mernénk, hogy kétharmad része a büntető eljárásban érdekelt személyeknek zsidó. És mégis folyik a zsidókkal való cimborá- lás, övék az ország, a dicsőség és a hatalom- Ha meggondoljuk, hogy a büntető igazságszolgáltatás alá került zsidóknál sokkal több olyan zsidó van, ki azt elkerüli, csodálkoznunk kell hazánk keresztény lakosainak valóban jégbe hűtött közönyén. Himlő, torokbaj, tüdő, mell és egyéb betegségek ellen védekezünk és nyakunkon hagyjuk a legerősebb pestist, a zsidót, a nélkül, hogy családi tűzhelyeinket veszteg- zárral látnánk el előlük. Még polgári házasodnak is velők sok ízlésűket vesztett fajtgyalázó keresztények, azaz kereszténykék, gyászkeresztények. 31. szám. Ügyvédeink. Pellengérre került egy fővárosi ügyvéd. Az ügyvédi kamara, mely arra hivatott, hogy az ügyvédek tisztességére őrködjék, nem őrködik. Ha őrködnék és szorgalmasabban tisztítaná magát, ilyen nem történhetett volna. Arra való, hogy vesse ki magából a salakot. A zsidó erkölcs, szokás, élelmesség volt ennek a nem zsidó ügyvédnek az iskolája, mint a többinek, kik még eddig elkerülték az igazságszolgáltatást. Temérdek az ügyvéd. Évről-évre több lesz. Miből élnek? A nyomorúságból. Gazdag népnek nincs szüksége ennyi ügyvédre, ép úgy, mint a becsületesnek. Nálunk minden második ember perlekedik, vagy mint felperes, vagy mint alperes. A törvények nem világosak, könnyű azokat zsidó módra elcsavarni. A perlekedés drága. Végrehajtás, árverés sokszor meghaladja a tőkét. Ezeket elvégezhetné egy egyszerű biztos, vagy törvényszolga. Végrehajtóink gazdagodnak, a nép szegényedik. Olyan keresetek, melyek világosak, miért nem bagatell ügyek. Jelentse be a hitelező, ha húszezer forint is és intézkedjék a bíróság, végrehajtasson, tartson árverést. Az ügyvédek a nagy perköltségek dacára, sem tudnak az ügyvédkedésből megélni; ügynökösködnek, informálnak stb. Tisztelet az igazi jogvédőknek, mert hála Istennek, ilyenek is vannak, kik kezeiket és leiköket nem piszkítják a zsidóskodással. Ámde ezek is megsínylik a többség garázdálkodását. Őket is egy kalap alá veszi a közvélemény a lelketlenekkel, zsidókkal és megzsidúltakkal. Ezeknek kellene sarkukra állni és megrázni a fát, hadd hulljon a férgese. Ilasznos-e vagy kártevő? Dortmund város 1725-ben a zsidókat a hasznos állatok közé sorolta és a városon keresztül utazó zsidóknak annyit kellett fizetni fejenként, mint az állatokért darabonként. Ha most is ez az elszámolás volna divatban, a jó Dortmund város a zsidókat nem a hasznos állatok, de a kárttevő dúvadak és rovarok közé sorolná, mert bizony az emberiség kevés hasznát látja a zsidóságnak. Nem használnak, csak kárt okoznak. Nagy hanggal hirdetik, hogy mire jók, mit köszönhet nekik a világ pedig semmit sem köszönhet, mert csak ártanak és pusztítanak. Madarak etetése. A Schlosberg Grázban messze vidékről vonza az utasokat. A szép kilátáson kívül kedves jelenet szórakoztatja az utast. Szolid madárkák ugrándoznak, járnak lábai előtt. Nem repülnek el ijedten az ember elől, de közeledtére kijönnek a bokrok közül és vidám csicsergéssel köszönik meg az elszórt ennivalót, mit mindenki visz fel magával. A ki a madarakat szereti az szereti embertársait is, már ezért is követésre méltó a madarak etetése. Budán számtalan hegy van, hova letelepednének az énekes madarak, ha elkezdenék őket etetni. Az idegen országból jött embernek felejthetetlen ez az élvezet. Ez kiegyenlítése a természet válaszfalainak. A Gellérthegy, Jánoshegy, Hárshegy volnának erre legalkalmasabb helyek. Azt az órát, mit az ember a szabad természetben tölt, még fen- költebbé teszi a madarakkal való barátkozás.
