Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)

1904-12-10 / 29. szám

Budapest, 1904. XIII. évfolyam 29. sz.

Karácsony hava (Deezember hó) 10.

BUBA és VIDÉKÉ.

KERESZTÉNYEK LAPJA.

Felhívás előfizetésre.

A folyó esztendő végéhez közeledik. Minden lap kiadja felhívását az előfizetésre. Belátjuk, hogy mi annyit, mint más lap ad terjedelemből, mennyiségből, nem nyújthatunk.

Erőnkhöz képest jelenhet meg csak lapunk, mert kevesen vannak az igaz bátrak, kik szívesen hallják a magyar faj védelmének s a keresztény összetartásnak őszinte, ébresztő szavait. Köszönjük azoknak, kik megmaradtak táborunkban és fenkölt hazafias gondolkodásuk folytán, figyelmükre méltattak és kérjük is, hogy megtisztelő jóakaratukkal tovább is tüntessék ki lapunkat, a keresztény szellem és magyar gondolkodás e kis őrtüzét.

A mennyire tér és idő megengedi, hozzá szóltunk valódi megvilágítással a zsidókérdéshez, nem személyeskedve, de szigorú általánosságban. Ezt teszszük a jövőben is.

Minden számunkban közlünk valamit gróf Széchenyi Istvántól vagy gróf Széchenyi Istvánról’, hogy minél többen erősödhessenek a faji önérzetben és közgazdasági eszmékben, nemes gondolkodásban és honfiúi erényekben.

Ha annyit nem adhatunk, mint a mennyit az ügy fontosságánál fogva adni kellene, ezért szíves elnézést kérünk. Szerények eszközeink, szerény képességünk és erőnk, mit jó akarattal pótolunk.

Joggal hiszszük, hogy az ámítások, a zsidó befolyás, hatalom és hamis közvéleményt gyártó sajtó korszakában, lapunkra szükség van. Ilyen közlöny nélkül a történeti magyar nemzet védtelenül ál az új honfoglalókkal szemben.

Férfinak panaszkodni nem illik, nem is teszszük, de tisztelt közönségünk maga is láthatja, mennyi akadály és gát emelkedik pályánk elé s a mi mulasztásaink voltak, ennek az állapotnak tessék felróni.

A minket nyomó minden viszontagság daczára, keresztény köröknek, tanítóknak, segédlelkészeknek több példányban küldöttük lapunkat s minden számból ingyen osztottunk a fővárosban és vidéken.

A midőn előfizetőink szíves támogatását a jövőben reménylenénk, kérjük, mél- tóztassanak ismeretségük körében lapunknak barátokat és híveket szerezni s a mi megerősítésünkkel is erősíteni a keresztény M agyarországot.

Nem rajtunk múlik, hogy lapunk többször és nagyobb terjedelemben nem jelenhetik meg, hanem azon, hogy a közönség a maga jól felfogott érdekeit elhanyagolja. Sokan félnek attól, hogy a keresztény összetartásban részt vegyenek; pedig e nélkül a magyar faj elveszti vezető súlyát és nem lesz itthon a saját hazájában.

Ajánljuk magunkat és ügyünket az igaz bátrak jóakaratába és kérjük, hogy a tehetősebbek több példányban rendeljék meg lapunkat.

Gróf Csáky Gyula Széchenyiről.

Közéletünk egyik kiváló és mély gondolkodású férfia, gróf Csáky Gyula következőket írja Széchenyiről:

Széchenyi a közjogi kérdések előtérbe, tolását csak annyiban mondta «elhibázottnak», a mennyiben látta, hogy a nemzet a sérelmek föl- panaszlásával csak jogi helyzetének tisztázásáig jutott, de ennél tovább nem. Széchenyi pedig azt kívánta nemzetétől, hogy cselekvési erejét önmagából fejtse ki munkássága által és ne érezze magát felmentve ennek nehézségei alól pusztán az által, hogy minden hibát másban — azaz a kormányban és az osztrák politikában — keres.

Széchenyi kulturnéppé akarta fejleszteni a magyart, azért rázta fel álmából, önerejének tudatára akarta ébreszteni. Rámutatott arra, hogy az erőt magunkból kell kifejleszteni és nem másoktól — felülről — várni; hogy az igazi erő csak abban a kultúrában van, mely magából a nemzet egyéniségéből fejlődött ki, nem pedig abban, a mit más — hatalmi — tényezők oktrojálnak ránk. Széchenyi számot vetett a történelmileg kifejlett tényleges helyzetünkkel és helyzetünk természetének oknyomozásánál logikája visszavihette egész Mohácsig. Hogy akarhatta volna, hogy a magyar inneniül már mindig csak siránkozó nemzet legyen!?

Igaz, hogy a mely nemzet nem használhatja legjobb erejét — politikai hatalmát — mely állami függetlenségében rejlik, annak van mentsége elmaradottságára. De nincs mentsége arra, hogy önmagát adja föl; nincs mentsége arra, hogy mindent elhanyagoljon, azért, mert a politika akadályokat tett haladásának útjába.

Ha a magyar nemzeti hatalom a vár, a melyet bevenni akarunk, ne forduljunk vissza panaszkodva, hogy az ellenség becsukta előttünk a kapukat, de mászszuk meg a falakat. Ez Széchenyi eszejárása.

Csakhogy mást értett ez alatt Széchenyi, mást Kossuth.

Széchenyi nem azokat az erőket akarta actióba vinni, a melyekkel nem rendelkeztünk.

Nem politikai erőszakot akart ő alkalmazni, de a nemzet kulturális erejét, műveltségét, egyénileg kifejlesztett erkölcsi és anyagi erejét — azokat az erőket, a melyekkel — a mint látjuk Angliánál — nagyobb hódítássokat lehet tenni, semmint a fegyverrel.

Széchenyi tudta jól, hogy a magyar királyt nem lehet — de nem is szabad — elválasztanunk az osztrák császártól, de oka volt hinnie, hogy az osztrák császárt meg lehet majd nyernünk a magyar királynak, ha meggyőzzük arról, hogy Magyarország erkölcsi és anyagi erejében több biztosítékát találja annak a politikai hatalomnak, mely a Habsburg-dynastia hagyományos törekvése.

Mind az osztrák császárt, mind Magyar- országot a történelmi fejlődés természetszerű kényszere vitte belé abba a helyzetbe, hogy Európa e délkeleti részén egy nagy hatalmassággá egyesüljenek. Hogy iiy «házas viszonyban» — mint Széchenyi nevezi — az erősebb viszi a gyöngébbet, az természetes. De, hogy mi magyarok mindig a «gyöngébbek» legyünk, az már nem természetes. Vagy hogy mi az osztrák szövetségtől való elszakadásban keressük hatalmunk erősbödését, az még kevésbbé természetes; mert mi magyarok itt a Tisza- Duna mentén nem szűnhetünk meg európai hatalom lenni és «hatalom» meg egyáltalán nem is lehetünk, ha meg nem hódítjuk magunknak az osztrák császár birodalmát.

E «házasságban» tehát, ha szavunk praepon- derantiáját akarjuk elérni, magunknak kell azt kivívni. Nem erőszakoskodás, de egyéni felsőbb- ségünk által.

Már most: «egyéni felsőbbség!» — Vájjon abban van-e az, hogy ha arra való jogainkra hivatkozunk, azok megsértése miatt panaszkodunk, egyes jogainknak kivívásáért politikai taktikákat alkalmazunk — avagy másban ?

Ha Ausztriára panaszkodunk és úgy találjuk, hogy az dominál és az teszi lehetetlenné exis- tentiánkat, vájjon nem leszünk-e kénytelenek bevallani, hogy e hatalma nem is politikai felsőbbségében rejlik, hanem kizárólag abban, hogy szellemileg, erkölcsileg és anyagilag erősebb, mint mi?! — Mert hiszen közjogilag osztrák érdekeknek nincs semmi beleszólása a mi ügyeinkbe.

Nos, hogy szellemileg és erkölcsileg alatta állanánk osztrák szomszédainknak, azt nehéz lenne bebizonyítani. Ha tehát valamiben erősebbek, mint mi, és ebben az irányban nyomják le a mérleg serpenyőjét, úgy ez csak az «anyagi erő» — a productivitas, új javaknak termelése.

Vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme