Buda és vidéke, 1901 (10. évfolyam, 1-35. szám)
1901-01-00 / 5. szám
Vezesse tetteinket Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, szelleme I Budapest, 1901. X. évfolyam 5. sz. Bőjt-elő hava (Február) vasárnap. SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KIADÓHIVATAL hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek: Budapest, I., Városmajor-utcza 28. Megjelenik havonként háromszor. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, félévre fi korona, évnegyedre 3 korona. —; Egy szám 1 korona. = SZERKESZTOSEG : Budapest, I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni A Talmud zsidó. Legközelebb megkezdjük A Talmud. zsidó ezimü hosszabb ezikk« sorozatunkat. Ezek a hatásos és sok tekintetben leleplező közlemények Z\— mándy Ignácz hiteles adatai s fop~ pasai, kinek 1884-ben a TalmudPÓl irt becses munkájából alig van egy-két példány. Figyelmeztetjük azokat, kiket A Talmud zsidó érdekel, hogy lapunk a közlést elkezdi és szoros egymásutánba folytatja. Hz a közlés már maga is elég fontos ok arra, hogy a Buda és Vidékét a közönség megrendelje. jVIutatványszámokat küldünk s azt a számot, melyben A Talmud zsidó kezdődik a fővárosi kávéházakba elküldjük. férjük barátainkat, hogy azt a kávéházakban, vendéglőkben követeljék. Halál. Irta : LAUKA GUSZTÁV. A halál olyan fogalom, melyet nem lehet megfogni, mindig velünk van, vagy a gyomrunkban vagy a mellünkben, vagy az agyunkban, a mit legjobban bizonyit az, hogy akárhányszor olvassuk a lapokban, hogy ezen vagy egy másik utczán ez vagy amaz összeesett és hirtelen meghalt, ha vele vagy közelében nem lett volna, olyan hamarosan nem halt volna meg. Lehetnek sokan, a kik vakmerőségnek tartják, hogy én a halállal tréfálni merészkedem, de én azt kérdezem, hog}^ ha megharagitanám is, a királyoknál is nagyobb hatalmasságot és ő bosszút akarna rajtam állani, mi történhetnék velem egyéb, minthogy meghalnék. Nagyobb hatalom neki se jutott osztályrészül. Legfeljebb még az, hogy a hitetleneket testestől, lelkestől szolgáltatja férgek eledeléül. Apáink idejében még a hatalmasok, herczegek, grófok, hires államférfiak, nevezetesebb költők és művészek stb. halálhírének is, ritkán esett, hogy egy hasábnál többet szenteljenek. Mai napság még betegeskedésükről is hetekig folynak a tudósítások, hisz szinte kapva-kapnak a lapok, hogy elégséges töltelékül egyik vagy másik mentül tovább betegeskedjék, ha pedig a szerencsétlen kiszenvedett, halálának okaival és körülményeivel, valamint szenvedéseinek részleteivel napokon át szórakoztatják a közönséget, a mely utoljára annyira megunja a hívők előtt részben tragoediát részben pedig comediát, hogy mérgesen igy okoskodik, hogy vagy ne halna meg soha senki vagy halnának meg mindannyian egyszerre. Egyéb nem is kellene, minthogy a szegények betegségeiről is adnának ki buletineket és haláluk után szenvedéseik részleteit is tudatnák a közönséggel, akkor a lapok mindennap gyászkeretben jelennének meg és az ablakokban folytonosan gyászlobogókat kellene szemlélni, de hát a szegények okosabbak és zaj nélkül halnak meg, biztosan tudva azt, hogy a publiczistika gyászódái és dithyrambjai nélkül is egyforma 'kedvvel vagy szomorúsággal fognak fogadtatni, azon örök igazság előtt, a ki a bíbort és a rongyot ugyanazon kamrában helyezi el. Egész biztonságban azért, mert az örök életben nincsenek patkányok, a kik bennünket ezen a földön, magától értetődve, hogy a szegényebbeket, alkalmatlankodásaikkal igen gyakran bolygatják és elkeserítik. A halál pedig sokkal igazságosabb valaki, hogy sem a hivő emberek vagy a hitetlen majmok között egyiknek vagy másiknak fel vagy leszállítását tekintve nagyobb látványosságokat igyekeznék előidézni. Hatalmasok, gazdagok és kiválóbb halandók szerint Saturnusnak ez a demok- . ratikus ostobasága némi vigasztalásul i szolgálhat azoknak, a kiket olcsó vászonnal és nem selyemmel vagy a legfinomabb rumburgi vászonnal takarnak be. Ki tudná megmondani I. Napoleon és a vak koldus lelke nem egyszer állot- tak-e az igazságos biró előtt, és a menyország portása nem hajánál fogva hur- czolta-e Galvát és Diocletiánt azon jury elé, a melyet nem a szinte múlandó földi bíróság, hanem az égi tolmácsba elhelyezett próféták és Írástudók fognak elitélni, vagy felmenteni. Abban a világban senki ; sem számit nyugdíjra és fizetésemelésre, ott mindenki lelkiismerete, nem a codexek szerint Ítél, ott nem létezik se fegyelmi, se végelbocsátási eljárás és nem osztanak se Takova, se pedig Naprendet. Ott nincsenek kiváltságok, hanem csak válságok és megtörténik, hogy a kinek itt a név- vagy születésnapján a legétvágygerjesztőbb illattal kedveskedett a malacz vagy fáczánpecsenye, ott örülhet, ha hízott macskát kap ízletesen spékelt gömbölyű nyúl helyett, mert annyit feltehetünk, hogy ott libamájat csak szüzek és a férjeiket soha meg nem csalt asz- szonyok kapnak. No de az ne bántson bennünket, hogy a földi életben földi öröm, megelégedés és boldogság jut a kevesebbeknek, mint a többeknek. Tapasztalhatjuk, hogy az egész boldogság, legjobb esetben alig tart tovább két emberöltőnél és még azokat a kiváltságokat is, a kiknél nagy költségbe kerülő sírboltokat, emlékoszlopokat, balzsamozásokat vagy mumiázá- solcat rendeztek, atyáik, anyáik, fiaik vagy rokonaik épugy feledékenységbe jutnak az idők folyama alatt, mint az a gazdag földesül’, a kit Dovetz a hires tói bandita két-krajczáros bicskájával halálra szúrt. Higyjünk uraim a lélek halhatatlanságában, akkor nem fogunk az ifyen különbségek felett szomorkodni, nem fogunk halálunk óráján, mikor már az orosz czár se segíthet rajtunk, kétségbeesésünkben a falra mászni, az ágyról le- bukfenczezni és az éjjeli edényt összetörni, hanem megnyugvással lelkiismeretünk tisztaságában és legfeljebb e szavakban fohászkodunk a föld és ég urához: „Inte domine speravit, non confundar in aeternum.“ Láttam én már herczeget, a kit ágyba kellett kötni, hogy szolgálattevőit meg ne fojtogassa, és láttam szegény embert, a ki oly nyugodtan halt meg, mintha túrós haluskára és malacpecsenyére hívták volna ebédre, Higyjétek meg uraim, hogy minden attól függ: emberek között élünk-e vagy barmok között. Széchenyi István anyja. A Magyar Tud. Akadémia Széchenyi- muzeuma e napokban egy nagybecsű régi kézírásnak jutott birtokába. Madarász Sándor ur bocsátotta gróf Széchenyi Béla rendelkezésére s ez utóbbi, örök megőrzés végett, a Széchenyi- muzeumnak adta át. E régi kézírás Madarász Sándor ur öreg atyjának, néhai Madarász János egykori somogy- megyei ügyvédnek, sajátkezű följegyzése, melyben gróf Széchenyi Ferenczczel, nejével s István fiával való találkozásait örökítette meg. A kézirat igy hangzik: 1818-ban mint Somogyi Ügyvédnek Béts- ben Széchenyi Ferencz grófnál elintézendő
