Buda és vidéke, 1901 (10. évfolyam, 1-35. szám)

1901-09-00 / 25. szám

25. szám. Beiratási díj a zeneiskola előkészitő- cs négy rendes osztályába: 3 Irt, havi tandíj 4 írt. Beiratási díj a kiművelési és az ének- osztályokban 5 írt. Tandíj havi 6 írt. Ffítés- és világításért egész évre 2 írt fizetendő. Az elméleti és melléktansza. okért külön tandíj nem jár. Jelentkezni lehet Vavrinecz Mór igazgató úr lakásán: 1. kér., Vár, Szenlharomság-utcza 4. szám. A «Budapesti Magyar Zeneegyesület» választmánya. Vav­rinecz Mór különösen azzal aratott a zene- irodalomban érdemeket, hogy a régi magyar egyházi zenét sikerrel művelte. Ajánljuk a szakavatott vezetése alatt álló zeneiskolát. Halálozás. Hivatásának áldozata lett Kóczai János, a budapesti ál la mi detektív-testű létének egyik buzgó és igen hasznavelielő tagja. Egyike volt ugyanis azoknak, a kik az ellopott svábhegyi Széchenyi-emlék nyomozásával voltak megbízva. Ejt, napot ez ügynek áldozott, közben meghűlt tüdőgyulladásba esett. Kigyógyult ugyan, de betegségének súlyos utókövetkezmény eibcl nem tudott kilábalni, mígnem augusztus 30-án a halál váltotta meg szenvedéseitől. Temetése Attila- utcza 18. szám alatti lakásából e hó 1-én ment végbe az állami rendőrség testületé­nek nagy részvéte mellett. Végre. Eperjesi] Istvánt a zugligeti iskola vezető tanítóját a tanács végre igazgatónak nevezte ki. A Zugliget megmagyarositásában oroszlán része van. Lelkesen tölti be hiva­tását. Szabad /máiban kertészetre oktatja tanítványait. 0 indítványozta először la­punkban az Erzsébet fák ültetését, mi azóta az egész országban folyik. A Buda és Vidé­kéi számos figyelemre méltó czikkel tün­tette ki jeles irótársunk, a kinek valamint az iskolaszék elnöke Sigrav Pálnak sokat köszönhet a magyarosodás ügye. Eperjessy István azok közé tartozik, kik nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is. Játszik a gyermekekkel és oktatva szórakoztatja őket a tél zordon napjaiban, a midőn a Zug­liget el vau zárva a nagy világtól. Fiivészkert. Ilyen is van Budán és pedig azért neve­zetes, mért már másutt ismeretlen dudva fajok vígan tenyésznek itt. Az utcza neve külön­ben, hol világ csodájára a legszebb példá­nyokat lehet látni, elég szép: llona-utcza. A dudvákon kívül lyceuni liget is hiresiti az utczát, mely a Ii-ik kerületi katholikus gymnásiumhoz ősi elhagyatott úttal vezet. Sem a dudvák és lyceum kiirtásáért, sem az útnak a mai nap kívánságai szerint kikövezéseért nem botránkozik meg senki még a Cultuszminiszter sem, ki sokszor jár a Ferencz József intézeLbe és őszintén bámulja, hogy még nem kértek tőle a dudva és lyceum ápolásra segélyt a növénv- honositók. Fegyverben Széchenyi István a legnagyobb magyar szelleme ébredésének köszönhető a hitel­es fogyasztási szövetkezetnek ébredése, melyek kiszedik a zsidók méreg fogát. Fegyverre czimii czikkünkben ezt irtuk: A leges legelső törvény a zsidóval szemben : nem kell megijedni. Nem erősöd­hettek volna meg, ha a magyar ember azt nem hinné, hogy nem lehet nélkülük meg­élni és csakugyan övék a világ. Ezt nem szabad elhinni. A nyakunkon vannak ugyan, de ha kiegyenesedünk, le­esnek. Egyenesedjünk ki önérzettel és fel­ismerve erőnket mutassuk meg ezt minden téren ... és lassankint mi leszünk a hatal­masabbak. Nem kcllennek hozzá sem bunkó, sem ököl, hanem tisztességes erkölcsi fegv- verek. Összetartás, szívósság, a felebaráti BUDA ÉS VIDÉKÉ szeretőiben először a keresztény felebarát ellátása, szorgalom, egyszerűség, takarékos­ság, elég az egész tábori készlethez. A budapesti pénzintézetek elfoglalása a fontos kérdésekben a legfontosabb s ezek ostroma, elfoglalása fél diadal lenne Az ország szivében van együtt a legtöbb pénz. Innen kapnak hitelt a vidékiek. Nem teljes a győzelem, ha az ország szivének pénze keresztény magyar kézben nincs. A szövetkezetek fegyverben vannak, folyik a békés küzdelem s felénk a szövet­kezetek kezébe hullámzik a pénz: lélőre szívós kitartással! Alkossunk hitel ésfogyasz- tási szövetkezeteket. Az Uránia vidéki előadásai. Az Uránia színház múlt hó 15-én fe­jezte be szünidei körútját. E körút alatt leg­inkább a vidéki fürdőhelyeket látogatta meg s előadásai mindenütt osztatlan elismerés­ben részesültek. Szeptember 1-én, a szín­házi évad megkezdésekor nagysikerű darab­jaival a nagyobb vidéki városokat fogja meglátogatni. Eddig csak azon városokban mutathatta be az Uránia előadásait, melyek­ben villanyvilágítás van, most azonban az Uránia uj rendszerű gépei nélkülözhetővé teszik a villanyvilági.ást s igy a színház abban a helyzetben van, hogy most minden városban tarthat előadást. Grósz Sándor, a vidéki előadások vezetője már teljesen elő­készítette az uj körutat. Tata, Komárom, Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Pápa, Kő­szeg, Szombathely, Zala-Egerszcg, Kanizsa, Csáktornya városokban, melyekben az Urá­nia most vendégszerepelni készül, élénk érdeklődéssel és kíváncsisággal néznek a tudományos színház előadásai elé. Török-Bálint község története és leírása. Ezen a czimen irta meg Witlinger Antal sok szorgalommal és alaposan Török- Bálint község történetét. Üdvözöljük őt szorgalmáért és igazságosságáért. Helyrajzi irodalmunkban számot tesz ez a jeles munka, a minek egyik főérdeme az, hogy a zsidó sajtó erőszakos nyomása daczára méltányolja és kitünteti a község nagy jól- tevője Zimámdy Iynáicz páratlan áldozat- készségét és hazafiságát, természetesen a Széchenyi István-féle hazafiságot, melynek lényege az, hogy minden szép beszédnél szebben beszél a tett. Felszólítás a hazai olvasó egyletekhez és társaskörökhöz. Igen tisztelt Választmány! Becses figyelmükbe bátorkodom aján­lani, hogy a Buda és Vidéke a Széchenyi cultusz közlönye. Emlékét ápolja a leg­nagyobb magyarnak gróf Széchenyi István­nak, ki a magyar társadalmi élet biztosítá­sára a társasköröket alapította. Széchenyi elvei, nézetei gondolatai terjesztése, szelle­mének ébresztése képezi lapom tartalmát. Ezzel akarom előkészíteni a talajt egy hazafias adósság törlesztésére Széchenyi műveinek népszerű kiadására. Reményiem, hogy az igen t. választ­mány lapomat a kellő figyelembe fogja részesíteni és kérem, hogy arra előfizetni méltoztassék. A mutatvány számot elküldöttem. Elő­fizetés ára egy évre 12 korona félévre 6 korona negyedévre 3 korona. Czim: Buda és Vidéke. Budapest, I. kerület Krisztina- körút 111. tisztelettel Erdélyi Gyula. Állandó budai színház. Sok félét terveitek és terveinek az állandó budai színház helyéről. A mérnöki hivatal a Horváth-kertet tartja legjobb hely­nek. Mi a IIorváth-ker et szintén alkalmas helynek tartjuk, nem csak a czélszerűség szól mellette, de a kegyelet is. A magyar szülészeinek szép és küzdelmekben gazdag úttörő korszaka napjainak emléke van e helyhez csatolva. Elég baj az, hogy a mai kor a régi emlékeket oly könnyen törli el. 3. oldal. Kinevezés. Szombat falvi Albert rendőrtanácsos he­lyére a fővárosi állam rendőrség főkapi­tánya az I—III. kerületbe Sajó Sándort ne­vezte ki. Szombat falvi Albert távozását az 1—III. kerületi polgárság végtelenül fájlalja s csak abban lel megnyugvást, hogy utódja szintén egyik dísze a rendőrségnek s művelt, tapintatos ember ki követni fogja elődje nyomdokait. A budapesti turista egylet kirándulásai. Szept. 15-ikén. A pusztaszeri ezredévi emlékhez. Indulás szeptember 14-én (szom­baton) délután 4 óra 31) p.-kor a M. A. V. nyugati pályaudvarából Kis-Kun-Félegvhá­zára. Érkezés esti 8 óra 20 p.-kor. Elszál­lásolás után ismerkedési estély a városi parkban. Szeptember 15-én (vasárnap) reg­geli 5 óra 55 p.-kor indulás Kistelekre. Érkezés reggeli 6 óra 40 p.-kor. Reggelizés után kocsikon Pusztaszerre, az ezredévi emlékhez. Ebéd után vissza Kistelekre, 4 óra 48 ] .-kor indulás Budapestre. Megérkezés este 7 óra 40 p.-kor. Hozzávetőleges költ­ség' 25 korona. Jelentkezési határidő szep­tember 11. Vezető: Dr. Nigrinyi György. Szeptember 22-én, Dorogh, Gele, Leányvásár. Indulás a M. Á. V. nyugati pályaudvarából reggel 6 óra 45 p.-kor (Buda-Czászát fürdő kitérőtől reggel 6 óra 14 p.-kor). Gyaloglás 47a óra. Vasúti költség 3 k. Vezető: Vit- kofszkv Lajos. Délutáni kirándulás. Hármas- határhegy. Indulás abuda-ujlaki tempómtól délután Vs3 órákor Csúcshegy, Kálváriahegy, Solymár. Gyaloglás 3 óra. Vasúti költség 40 1. Vezető: Kazár Győző. Szeptember 29-én. Délutáni kirándulás. Péczel, Királyerdő, Kálvária-hegy, Honvédemlék, Isaszegh. Indu­lás a M. Á. V. keleti-pályaudvarából délután 2 óra 40 p.-kor. Gyaloglás 3 óra. Vasúti költség 90 f. Vezető: Tescher Mihály. Október 6-án. Pilis-Csaba, Pilis-Szántó, Pilis- Szent-Kereszt, Zsivánv bar lang, Dobogókő, Dömös, Nagy-Maros. Indulás a M. Á. V. nyugati pályaudvarából reggel 6 óra 45 p.- kor" (Buda-Császárfürdő kitérőtől reggel 6 óra 16 p.-kor.) Gyaloglás 7 óra. Vasúti költ­ség 1 k. 50 f Vezető: Benkó Mihály. Október 13-án. Délutáni kirándulás. Zebe- gény, Hegyestető, Nagy-Maros. Indulás a M. a. V. nyugati pályaudvarából délután 2 óra 20 p.-kor. Gyaloglás 3 óra. Vasúti költség 1 k. 20 f. Vezető: Maurer Rezső. Október 20-án. Délutáni kirándulás. Vörösvár, Ga- rancs-puszta, Macka-jama, Solymár. Indulás a M. Á. V. nyugati pályaudvarából 2 óra 6 p.-kor (Buda-Császárfürdő kitérőtől dél­után 1 óra 55 p.-kor.) Gyaloglás 3 óra. Vasúti költség 80 f. Vezető: Tescher Mihály. Október 27-én. Délutáni kirándulás. Gól- Baba sírja, Rózsadomb, Vadaskert, Lipót- mező, Hűvösvölgy, Indulás a budai Margit- hidfőtől délután 272 órakór. Gyaloglás 3 óra. Vezető: Pappert Antal. Krisztinavárosi Színkör. Tolstoj Sötétség Hatalma színművét játszotta Makó színtársulata. Rendezés és játék sikerült volt. Meghajlunk Tolstoj nagysága előtt, de ezek a sötét színek, mivel Tolstoj idegeket izgat nem jó hatásnak. A közönség minden rendkívülit szeret. Mikor tér rendes mederbe Ízlése?

Next

/
Thumbnails
Contents