Buda és vidéke, 1901 (10. évfolyam, 1-35. szám)

1901-01-00 / 1. szám

V 1. szám. vezesse a fejlődést családház épitése címén. Az I. és II. kerületet a Duna partján közúti vasúttal kell összekötni. Meg kell állapítani a vasúti pályaházak átalakításának, esetleg kihelyezésének a tervét. — A soroksári Dunaágat hajózásra s ipari és kereskedelmi czélokra alkalmassá kell tenni. Szükség van a kereskedelmi kikötőre s legalább egy országos közkórházra. Az egyes kerületekben a következő nagyobb közmunkákról kell gondoskodni: Első kerület: A kelenföldi pályaház gyöke­res átalakítása az első teendő, hogy a Kelen- földön épülő ipartelekepeket s a téli kikötőt ipari vasutak kössék össze a pályaházzal. Az ipari vasút a Dunára merőlegesen épített uj 18 öles utón menne. A budai külső körutat meg kell nyitni, a katonai ruharaktár kitelepítését végre kell hajtani. Megoldásra vár a Sárosfürdő ügye a Gellért-hegy végleges rendezése, citadellának közhasznú czélra való berendezése, a Sashegy rendezése, a déli vasút áthidalása, a Várbástya .Dunára néző oldalának sétauttá való átalakítása. A Fehérvári-utat egészen az Átlós-utig 18 ölre kell kiszélesíteni. Második kerület: Az aláásott és leszakadt Trombitás-ut helyett újat kell építeni. Az orszá­gos statisztikai hivatal előtti teret megnagyob­bítani a Margit-körutig. Szabályozni kell a Réz­mált és a Rózsadombot, rendezni a Pálfi-teret. A harmadik kerületben megépítésre vár még az ó-budai Dunapart, a Lajos-utcza megszélesi- tése és a Fő-tér megnagyobbitása. Meg kell nyitni, a szabályozási tervbe már fövett főutakat, gondoskodni kell a hegyi vizek levezetéséről. Rendezésre vár a Szépvölgyi-ut, a Szentendrei­éit, a református templom környéke. A Filatóri töltésen túl levő területei; még kell védeni az arviz ellen s a Hungária-ut folytatásában meg­kell építeni a közúti hidat. Ebben a tervben sok hasznos és szép van, de úgy tetszik, hogy csak egy keret és nem egy tökéletes kép. Sok száz férfiú irt már a városrendezésről többek között Sibreich Károly főmérnök lapunk tekintélyes munkatársa. Az ő tervéből nagyon sokat hasznosan lehetne meg- valósithni. Ajánljuk Sibreich Károly tervének gondos tanulmányozását annál is inkább, mert ennek súlypontja az egészségied fejlődés. Építkezéseinknél ez csak harmadrangú kér­dés, az egészségügyi törekvéseknek csak nyomát találjuk. Különösen rossz lábon állunk a világos­sággal. Zárt udvarok, sötét lépcsők, sötét folyo- sóh ártanak az egészségnek. . . . Figyelmeztetjük többi vidéki városainkat, hol a fejlődés indul, hogy még most amikor még csak készülődnek az egészségügyi tekintetekre alapítsák terveiket. Karácsony a Mayer-árvaházban. A székesfővárosi Mayer-fiúárvaházban e hó 24-én, d. u. fél 6 órakor volt a karácsonyfa­ünnepély. Hetvenöt árvafiú állta körül a kará­csonyfát, kikhez Rostaházy Kálmán, krisztina­városi plébános, intézett szívhez szóló szép be­szédet. — A hatóság képviseletében Horvát János, tanácsnok, vett részt az ünnepen, ki buz­dító szavakkal serkentvén az árvákat a jótevők iránti hálára, köszönetét mondott az egyház jelen volt képviselőjének, s a főv. biz. tagoknak az árvák iránt tanúsított meleg érdeklődésökért. Ott voltak még az ünnepen : Tichtl János árvaházi m. elnök, Mezey Péter árvaházi biz. tag s nagyszámú előkelő közönség, kiknek megjelenéséért Sornlyay József árvaházi igazgató mondott az árvaház nevében köszönetét. -— Az árvák karéneke nyi­totta, és zárta is be a szép ünnepet, mely után az ajándékok kiosztása következett. *­Az árvák karácsonyfájára az előbbi szám­ban kimutatott összegeken kívül még a leövet­kező adományok folytak be : Halpert Izidor gyűj­tése 78 kor. (ehhez járultak : Halpert Izidor 10 kor. Heller M. és Társa 10 kor., Strasser és König 10 kor.,' ifj. Kohn Ármin 10 kor., Deutsch és fiai (3 kor., Schreiber D. és fiai 5 kor., Krieshá- ber és Schlesinger 5 kor., Deutsch Vilmos 5 BUDA ES VIDÉKÉ. 3. oldal A budai Vigadó vendéglő-helyiségében minden szerdán és szombaton kor., Pollák Ármin 5 kor., -Jónás és társa 4 kor., Nagel Susanne 4 kor., Abelsberg Leo 4 kor., összesen 78 kor.) Pártényi Jánosné 20 kor., özv. Török Ferenczné 10 kor., özv. Zsák Fri- gyesné 10 kor., dr. Kiáss Pál és neje 10 kor., Hungária-páholy 10 kor., Deák Ferencz-páholy 10 kor., Humböldt-páholy 10 kor., Beiwinkler Károly 10 kor., Plesko és Schneider 10 kor., Álpár Igriácz 10 kor., Zsák Hugó 10 korona, Röszler Károly 10 kor., Gilly József 10 kor., Pesti Hazai Első Tak. Pénzt. Egyesület 10 kor., Vogel Gyula 6 kor., Mártonfly Lajos 6 korona, Kuntser Albert 6 kor., Danes Antal 5 korona, Bpesti Asztalos Ipartestület 5 kor., Popper An­tal és neje 4 kor., Scheich Károly 4 korona, Lindmayer Ferencz 4 kor., Ranscher Viktor 4 kor., Baletkay Mihály 4 kor., Budai Távbeszélő hivatal kezelőnői 3 kor. 60 fill., .Seregi Árpád gyűjtése 3 kor. 40 fill, (ehhez járultak: Seregi Arpádné 1 kor.. Gammel 40 fillér, N. N. 30 fillér, Márffy 30 fillér, Lővenstein 30 fill., Frid- rich István 30 fillér, Tóth 20 fillér, Kemény 20 fillér, N. N. 20 fillér, N. N. 20 fillér, összesen 3 kor. 40 fillér). Arany László 3 kor., dr, Szőke 3 kor., Járitz Nándor 2 kor., Szőllosy István 2 kor., Nagy Jenő 2 korona. Természetben küldték be adományaikat: Bettelheim Miksa és Társa (játékok). Kugler Henrik utóda Gerbeaud (ezukorkák), Schottola Ernő (torna czipő), Singer és Wolfner (könyvek) Herz Ármin (szappan) Reményi Mihály (hang­szerek) Hajduska A. és Társa (narancs, füge), Adler Sándor (könyvek) Franken dor ffer Alajos tanszer, játékok), Back Fülöp, (tanszer, játékok), Riegler J. Ede (papír-, iró- és rajz-eszközök) Kunz és Mössmer (zsebkendők, harizsnya), 'Athenaeum (könyvek), Franklin-társulat (köny­vek), Schuler József (iró- és rajz-eszközök), Mössmer József (vászon nemű) Vértessi Sándor (illatszerek), Földváry Imre (nyakkendők), Vert- heimer és Franki (narancs, dió, füge), Topits József és fia (tészta-félék), Geittner és Rausch (konyha szerek), Első magy irón-gyár Wuzel és Társa (írónők), Seefehlner J. L. (iró és rajz­eszközök, festékek), Tonkovits György (iró, rajz-szerek, társas-játékok) Gaizler Béla (ezu­korkák, karácsonyfa díszek), Krayer E. és Társa (festékek), Észak-magyarországi egyesitett kő­szénbánya és iparvállalat részv. társ. (kőszén). Péterfalvai papírgyár (papirfélék), Makó Mihály (lombfürészek), Fischer Lászlóné (korcsolyák), Szent István-társulat (könyvek), Haggenmacher Henrik (liszt), Beliczay Béla (mézeskalács), Fret- tina József (ezukorkák, sütemény) Kogutovicz és Társa (térképek), Lampel Róbert (könyvek), Rech- nitz H. és M. (dió, szilva), Meixner M. (keztyük), j Első Budapesti Gőzmalom reszv. társ. (liszt), Steinschneider Jakab (iró eszközök, szappan), Elek Pál (narancs), Viktória gőzmalom (liszt), Kossuth János (edények) Ruszwurm Vilmos (ezukorkák), Toldi Lajos (könyvek), Bieberauer Tivadar (füzetek), Francois Lajos és Társa (pezsgő), Stampfer (szappan, gyertya), Imrey Mihály (korcsolyák), Magyar ezukoripar részv.- társaság (ezukor), Lőwenstein Antal (ezukorkák), Freudiger Mózes (pénztárczák), Stowasser J. (hegedű), Müller J. L. (szappan), Horváth Béla (füstölthus), Petz Miklós (ezukorkák) Winkler Nándor (poharak), Fratelli Deisinger (déli gyü­mölcs). Áldás kisérje az árvák nemesszivü jótevőit! Kiadó laptulajdonos és felelős szerkesztő mindszenti ERDÉLYI GYULA Szerkesztő: JuxisztOYSZkiy Ödön. ■ ■ ■ ■ • ■' ■ ■ ■ ---------- ---- - ■ ■ ­Ny ilt-tér.*) PcQC7QpfÍÍPf1n ElsőranSu kénes hévvizü gyógyfürdő UüUű/iQll 111 ÜU páratlan gőzfürdővel, legmodernebb — iszapfürdőkkel, pompás ásványvíz uszo- _ - dákkal, kő- és kádfürdőkkel, 200 ké­nll n íUlP^tPll nyelmes lakószobával. A legszolidabb UUUll p uu lÜli. kezelés. Prospektus kívánatra ingyen Z cs bérmentve. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. *1* katonazene m Kitűnő tisztelettel 'Wild. József. Rock István gép- és gözkazángyára, vas- és érezöntödéje Budapest, IX., Soroksári-utcza 42. Készít Gőzgépeket: fekvőket és állókat minden nagy­ságban és magasnyomású compound- és triplexpanziós szer­kezettel; mint különlegességet a szabadalmazott Frikart- féle kényszermozgásu vezényművet és gyorsanjáró gőzgépeket dynamogépek hajtására; hajtógépeket. Loko- mobilokat kihúzható forr- és hütőcsöves kazánnal. Szivattyugépek Worthington és egyébb rendsze­rek szerint. Gőzkazánokat : tüzelő-, forraló- és hullámlemezes fütőcsövekkel; mint különlegességeket: sza­badalmazott Bánó- és Szücs-féle biztonsági vizcsöves kazánokat. Teljes hűtőtelepeket és jéggyárakat szabadal­mazott ammóniák rendszer szerint. Vizmütelepeket, gözmalmi- és téglagyár: berendezéseket. Dohánygyári berendezéseket. Iinn pd nloioaifnl/ot szabadalmazott külömbzéki UUI- Gp UldJbdJlUKdl emeltyű szerkezettel ^ HEVESSÍ BALÁZS UTÓDA ^ Első magyar zongora-gyára Budapest, VI., Károly-körut 10. sz. FENNÁLL 1880 ÓTA. A magyar ipart pártoló közönség különös figyelmére érdemes. A kitünően g3uírtott zongorák bármely leghíresebb külföldi gyártmányokkal versenyeznek. Több külföldi és hazai kiállításon első érmekkel é dicsérő oklevelekkel kitüntetve. Az összes állami iskolák szállítója másfél évtized óta A szép hangzású zongorák kitartó erősek, miről számtalan dicsérőlevél van s a mit bizonyít az, hogjr nagy művészek e legelőkelőbb hangversenyeken használják. Itt készült a legelső s az egész világon elismerést aratott magyar stilusu tulipántos zongora, a legmag3'rarabb élő művész Sypos Antal, a halhatatlan érdemű és sok babérral koszoruzott dalköltő jubileumára.---------------- téli gyógykezelés Budapest. Q7f I lal/Ofípflir rí A Iszap-fürdők, helyi iszap-kezelés 0lI.~LUKuÜ0 III! Uii stb. Olcsó ellátás. Prospectust ---- ----- ingyen küld az igazgatóság. legjobb asztali* és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajokuál, gyomor- ét beiyagfeu- rutnál. Mtoui Ueuiik, fe Husiit

Next

/
Thumbnails
Contents