Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-05-00 / 13. szám
Budapest. 1900 (2) jf'f] — kalap levéve, a liala es liazafiui tisztelet hamisíthatatlan megnyilatkozásával meg kell hajolnunk egy oly munkás csoport előtt, melynek működési idejére a kezdet kezdetére, az újjászületés hajnalára esik E kis csoport a „Budai Népnevelési Egylet“. Alapitójuk a nagy Eötvös rég elhagyta őket. de lángleikének minden megnyilatkozása eszméinek szentsége ott maradt az ő sziveikben. Ma már az 1026 tag közül alig van életben fél száz, kik önként elvállalt kötelességüket mindenkor a leghívebben teljesítették, ők azok, kik a hossszu munkálkodás után pihenni vágynak, ők azok, kik példaadásukkal megmutatták mi az utódok kötelessége és végül ők azok, kik látni akarják az örökösök sáfárkodását. Május havi közgyűlésükben felszámolnak előttünk s az egyesület feloszlik. Az utódok hálája, tisztelete és örök megbecsülése legyen jutalmuk önzetlen magasztos munkálkodásukért. Példájuk bizonyára követőkre talál s ez lesz az: mi megnyugvást ad nemes lelkűknek, adja az ég hogy igy legyen, Az egyesület tekintélyes összegű vagyonának kezelése a fővárosra fog szállni és a nemes intentiókhoz képest mit az egyesület szolgált — népnevelési czélokra fog fordittani Az erre vonatkozó oklevél kiállításával Ribáry József alelnök, B. Országh Sándor és Scheich Károly pénztárnok bízattak meg. Bárány Zsigmondi,. * Az áldozatkészségnek, a lelkiismeretességnek, a pontosság és Ilii kezelésnek köszönhető ez a mesés eredmény mely fillérekből ezreket termelt. Dicséret, dicsőség mindazoknak, kik e munkában vezérkedtek s a midőn az elismeBUDA ÉS VIDÉKE rést mindnyájuk felé nyújtjuk, engedjék meg, hogy az oroszlánrészt Scheich Károlynak juttassuk. Tiszteletben megőszült polgártársunk, a budai érdekeknek valódi atyja, éber őre, ki mél tányos és. igazságos ügyeink védelmében, az emberszeretet gyakorlásában töltötte el hasznos és munkás életét. Az ő lelkiismeretessége, pontossága, tiszta keze, mihez politikai ellenségei csak hiában akarnának szennyet kenni működött ebben a sikerben. A budai népnevelési egylet alapítványát bátran lehetne Scheich Károlyról nevezni el, mert ő megérdemli azt, hogy az ö polgári erényeinek örök emléke legyen. Buda fejlődésébe, emelkedésébe, intézményeibe, társadalmi életébe kitörölheti énül irta be nevét, mint közügyeink rendületlen vezére s ha politikai nézeteivel nem is nyert mindig rokonszen- vet, igazságosságát és önzetlenségét kétségbe vonni nem lehet. A budai népnevelési egylet közgyűlése, a fillérekből gyűlt tekintélyes alapítvány proklamatiójának napja az ő ünneplésének napja s mindazok, kik ennek az alapítványnak megnövelésével, Ilii ápolásával szaporították érdemeiket, maguk is sietnek számos rokon gondolkodásnak megragadni az alkalmat, hogy érdekeink egyik leghüvebb éstántorithatlanabb védőjének Scheich Károlyt ünnepeljék, ki népszerűségre soha nem vadászott és semmi nem befolyásolta soha ott, a hol polgártártársai javáról volt szó. Azok közé tartozik, kik után egykor vágyódni fognak és a kinek emlékét kegyelettel emlegetik majd a hü és igaz polgárok örökcsarnokában, mert lassankint fogynak azok, kik polgári kötelességeiket oly híven teljesítették, mint Scheich Károly. Adjon az Isten neki erőt, hogy közügyeinkben továbbra is oly élénken éberen, lelkiismerettel, igazságszeretettel és önzetlenül vezérkedjék mint eddig. ________ E. Gy. A b ürokráczia. Irta ; liisznyay Damó Endíe. A sok kellemetlen és káros vadhajtások között ez is büszkén virít és terjeszti életölő ti tatát. Fejlődik, növekedik és terjed, s maholnap mar csodálkozunk, ha valaki nem hivatalnok, vagy nem akar azzá lenni. De mikor szaporodik a restanczia uj meg uj ágak keletkeznek, uj hivatalokat szerveznek. Sokszor az úgynevezett szükség vezeti az intéző köröket, máskor meg emberük van elébb, a hivatalt csak azután találják meg a mi még nincsen. De élni csak kell, egyiknek rokona, másiknak jó barátja, vagy érdektársa, sokszor épen a hallgatásért, a dolog vege hogy megtörtént. Csak a kezdet nehéz, a többi jön magától, csak egy kis jóakarat kell hozzá, de az megvan. Egyiket meghívják, másikat kinevezik, vagy választják. A hivatalnokok száma szaporodik, az adó növekedik. A hivatalos munkát bonyolulttá, nehézkessé a nép számára terhessé teszik. A szak közegek fontos személyiséggé válnak, szavukra esküsznek, a papirost, tentát fogyasztják s a józan észt a beamter észtől elkülöníteni segítenek, végül mindenre szabályzatot alkotnak s megkívánják, hogy azt az emberek ne csak tudjak, hanem helyeseljék is. Persze a folyosón más a levegő, ott mindent más szemmel tekintenek, mint az tényleg létezik, vagy léteznie kell mintha azt hinnék, hogy az ő szamukra teremtődött a nép, melyet nyomorgatnak: mintha természetesnek találnák, hogy az nem is lehet másként, mint a hogy7 az tényleg most van. A beamter is ember, csakhogy az emberek egy külön fajához tartozik. A könnyebb megértésre szól, ha egy gépezet részéül tekintjük. mely rész hasznos, vagy karos voltához képest járul az egész működéséhez : kisebb, vagy nagyobb befolyással vau annak mozgására, anélkül, hogy az a gép élne, annak lelke volna, a gép csak forog, mozog és rozsdásodik; a beamter pedig ettől a levegőMontegrade szorosában három vadász három nap alatt 14.000 füsti fecskét hálózott össze ; áldozatul inyenczek gyomra és a divat ördöge számára. Signor Salvadori a legridegebb pontossággal kimutatja, hogy egyetlen madárfogó roccolója 20 év alatt 135.485 apró madárnak került életébe. A divat, szellemesség és finomság világra szóló középpontja, Páris, a hivatalos kimutatás szerint egyetlen évad alatt 32.000 rigót, 114.000 pacsirtát emésztett föl. Igen, pacsirtát! És csak ennyit. Mert volt idő, a mikor a divat ördöge a pacsirtászárnyat tétette a női kalapra és ekkor a divat metropolisának egyetlen üzletébe 400 000 pár pa- csirtaszárny érkezett Finnországból . . . Hát a fürj ! Ez a madár csupa kedvesség csupa haszon; szavával bejutott a nép költészetébe s a magyar klasszikusokéba is. Néha 12—16 apró pelyhes sürög a fürjanyó körül, szedi a bogárságot . . . Tömegei télire elvonulnak Afrikába, hol újabb időben már készen várja őket a hálókból alkotott útvesztő. Három esztendő alatt csak Egyptomból, hivatalos kimutatás szerint két millió hatszáznyolczvan- ötezer fürj indult mint eleven hajórakomány. Hová? Talán a zulukafferekhez ? Dehogy! Elindult a legműveltebb nyűgöt legeién járó fővárosaiba, különösen Londonba s ez a rettenetes könyörtelenség ott találkozik avval a betegségig menő állatvédelemmel, mely a czel- lengő kutyáknak, macskáknak, menedékhazat épit s egy leszúrt bornyu láttára görcsökben rángatódzik. De a fürj, a finom »saisonszerü« nyalánkság. az más ! Egy-egy hajón kilenczven, százezer van alacsony kaliczkákba betömve; 25°/„ el is pusztul útközben ; de a többi 75% mégis csak bejut azokba az érzékeny gyomrokba, a melyeknek vágya hatalmasabb minden nemes indulatnál. Nem is két. hanem százmilliókról van szó azokon e területeken, a melyekre a holtra fáradt fürjmadár pihenőre száll, hogy a vesztét találja. A mi tájainkon pedig elhallgat a »pittypalaty« s ha Arany János élne, csak elvétve hallhatná meg a kis párok szerelmi vallomását melyet kevés sorban oly mesterileg leirt volt. Az, a mit Európa déli országainak madárevő népei kis madarakban elpusztítanak és a mit a divat ördöge elnyel nem százezrekre hanem milliárdokra megyen, a számot pedig a modern közlekedés folytonosan szaporítja, mert ez a könyörtelenség »kereskedelmi czikk.« A mikor Brazília Colibri madarai, az élő természet e valódi drágakövei és ártatlan szemfényei jöttek volt divatba, kimutathatólag hat milliard, vagyis hatezerszer egy millió kis madár lakolt ezért életével! Igen, mert a divat és a gyomor irtóztató hatalom. Mi, a kik közelebb állunk a közügyekhez, ez egyesület elnökével együtt részesei vagyunk annak a szívós küzdelemnek, a mely nem is gátat vagy korlátot akar vetni annak a könyörtelenségnek, mely oktalanság I is — csak enyhítésre törekszünk nemzetközi viszonylatban máig is hiába! E nemes gyülekezet hölgytagjai talán nem is sejtik, mily gondolat czikkázik át agyamon, a midőn szememmel végig tekintek rajtok ? Remény kél bennem, hogy egy felvetendő eszme jó talajra akad; a nő érző szivére, mely megőrzi érzelme nemességét és tisztaságát a divat ördöge kisértésének ellenében is. Látom, hogy önök nem tartoznak ama modern delnők sorába, a melyek — különösen napjainkban — mindég eszembe juttatják James Fenimore Cooper indián regényeinek törzsfőnökeit. Valamint e vadak, úgy delnőink is rettenetesen megcsonkított madártetemekkel rakják meg fejünket, nyakukon pedig vadállatok lenyúzott bőrét, fejestül, mindenestül viselik. Hogyan fordulhatnék én ezekhez a kis kékczinke érdekében, melynek egyetlen családja huszonnégy millió káros rovarnak vesztét jelenti; mely apróka társaival szövetkezve, megvédi a kertet, a mezőt, az erdőt és a ligetet a pusztulástól ; oly szorgalommal és szemességgel, a minő embernek és eljárásának nem adatott, mert lehetetlen!? Hát ezekhez hiába fordulnék ! De önökhöz és az Országos Állatvédő Egyesület egyeteméhez birodalommal fordulok mert tudom és érzem, hogy itt szavam nem lesz a puszta kiáltó szava. Azonban egy perczig sem ámitoin magamat és a tisztelt közgyűlést avval, hogy bármi
