Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1900-04-00 / 10. szám

BUDA ÉS VIDÉKE

Budapest 1900 (2)

a vizsgálódó; az erkölcs terén hanyatlik a tekintélyi morál, mely az Istenben találja a jó princípiumát, a philo- sopbiában eleintén lelkesedünk a speculate, később a tapasztalati bölcsészeiért, az országban követeléssel lépnek fel a vidékek, a gyarmatok, a gyöngébb kötelékkel összekapcsolt részek; a politikában, a jogban szétválasztjuk a törvényhozó, a birói és végrehajtó hatalmat; törvényeinkkel kedvezünk az egyéni szabadságnak, követeljük a vallás, a sajtó, a szólás, a költözködés stb. szabadságát; a büntetőjog terén deterministák leszünk, gyöugitjük a be- számithatóságot, kedvezünk a vádlottnak és elitéltnek; hasznossági, socialis gazdasági és észokokból magyarázgat- ják a jogot, az erkölcsöt, a történelmet, a művészetben rajongnak az érzéki szép formáért: a társadalomban és családban a nő és anya veszi át a főszerepet őket magasztalják a költők; sokan rajonganak a nőemancipálásért, nyájas és udvarias lesz a férfi, sérthetetlen a nő becsülete; testi tisztaság és csin uralkodik az öltözékben, fény pompa és kényelem a lakásban, finomság és nyalánkság az étel és italban; korlátlan lesz az érzéki szerelem és csaknem egyedüli tárgya a drámai és elbeszélő költészetnek, melyben aljas és nevetséges szerepet játszanak a férjek, atyák, a társadalom oszlopai, a tekintély képviselői; rajongunk a közművelődésért, terjesztjük, kötelezővé tesszük a közoktatást, tömérdek iskolát állitunk buzgón tanítjuk a hasznos ismereteket, szemléltetővé tesszük a tanítást, gyöngéden bánunk az ifjúsággal, nem tudjuk nézni a síró asszonyt és gyermeket. Kisebb-nagyobb mérvben gyarapszik a socialistikus gondolkodás, a szegény ember és gyermek védelme, a munkás biztosítása, az általános jótékonyság, az aliruismus. Főleg az anyagira vetvén magát az emberiség, virágzik az ipar és kereskedelem, hatalmas a plutokratia, szaporodnak az irók, művészek és jeles mesterek, emelkednek a gyönyörű paloták, a múzeumok stb. De másrészt bomlik a vallás, az erkölcsi családi élet,uralkodik az egyéni féktelenség, mely nem ismer korlátokat, pervers módon élvezi a gyönyöröket, örökös szórakozásra, a játék, a sport mindenféle fajtájára, versenyekre nyaralásra, utazásra, fürdőzésre, főleg zenére vau szüksége, hogy némi nyugalmat szerezzen lelkének; tömérdek a váló és másféle por, rohamosan nő a bűntettesek száma, sok kiskorú is van közöttük. Számosán megőrülnek, akárhány an öngyilkosok lesznek, elterjed az idegesség, gyakoriak a zendülések, lázadások, esetleg rémes forradalmak törnek ki, mikor erősebben jelentkezik az idealismus egységesítő törekvése, mint 1649-ben és 1789-ben, stb.

Az idealista kifejezést helytelenül szokták használni a közéletben. Legtöbbször áz ideálok az események után törekvő embert értik alatta. Eszményei azonban ép úgy vannak az idealistának mint a realistának, melyek nagyon tisztességesek, magasztosak lehetnek. Eszmény alatt ér jük azt az előttünk lebegő jót, melyre, az ember törekszik és 10 — 20 — 30 év alatt el is éri vagy közelebb jut hozzá.“ . . .

Rózsika nem ment be a szalonba, félt ha meglátja a szép asszonyt teljes diszben újra eltörik a mécses.

Azalatt a szép menyecske nevetve mesélte a megérkezett Vositsnak, mily szomorú a kis Rozsa a miért nem mehet el velük. Pista jól tudta, hogy nem e miatt busul a kicsike, hanem azért, mert ő is elmegy s a szép asszonynyal fogja tánczolni a második négyest.

Egy kis szemrehányás félét is érzett, őszintén bevallva, egy kicsit bolondította a kis leányt, tudva azt. mennyire szerelmes belé. Egy-egy titkos kézszoritás, egy pár szál virágot is hozott néha-néha a boldog kis leánynak s pár odavetett bók s azt hitette el vele, hogy ő iránta csakugyan érdeklődik.

Hatha meghozná azt az áldozatot és nem menne el, az áldatlan öröme a kis leánynak fülérne a mai est mulatságával. Eszébe jutott gyermekkora s előtte lebegett egy szép leány bájos alakja, a kinek ő mint 16 éves fiú udvarolt s miiy boldogtalannak érezte magát, mert a leány kinevette őt.

Egy alkalmas pillanatban kiszökött a mellékszobába s a függönyök mögé bújva találta Rózsikat.

— Rózsika hát maga nem jön s bálba? — kérdé halk, behízelgő hangján.

— Nem visznek el, mert még kis leány vagyok — s a mint szép kék szemei megteltek könnyekkel, igazán bájos és megható volt. Az ifjú önkénytelen mozdulattal ragadta meg a leányka kezeit s vigasztalva mondta :

— Édes Rózsika. ha maga nem megy el, én is itthon maradok, úgy sem tudnék jól mulatni maga nélkül, most előre megyek s a hölgyeket bevezetem a terembe, azután haza megyek.

— Maga ezt megtenné Pista?! — Nem kihetem el!

— Rózsika becsület szavamat adom, hogy nem megyek el, s kezet fogott a tulboldog kis leánynyal, s egy hosszú jelentőségteljes tekintetet vetve a boldogságtól ragyogó arczra eltávozott.

Rózsika most már bátran fölemelt fővel ment be a szalonba, nem félt már, hogy sírni fog, hisz nem megy el az ő szive bálványa, s egy katonatiszt élve vagy halva is megtartja szavát s ő a nélkül is félistennek tartotta szerelme tárgyát.

— De szép vagy Ilona, apropos, kivel tánczolod a második négyest ?

— Kivel mással mint Vosits Pistával!

— Vosits Pista nem lesz ott, — mondá a kisleány diadalmas tekintettel.

— Nem-e?! Olyan biztos vagyok benne mint kétszer kettő négy, már el is ment előre, hogy ő vezessen bennünket.

— Fogadjunk hát — szólt Rózsika.

— Mibe kis leány?

— Egy ezüst forintom van megtakaritva, emlékkönyvre gyűjtöm, azt feláldozom

— Jó lesz nekem a te ezüst forintosod a karpereczemre zsuzsunak, nevetett önelégülten a szép asszony s bucsucsókot hintve Rózsikának. elindult.

Sokáig hánykolódott ágyában Rózsika nem tudott elaludni, alig várta már a három órát, hogy megérkezzenek. Végre nyugtalan álmaiból felriadt a kocsirobogásra. A leányok hangos nevetgéléssel léptek be a szobába. Ilona oda szaladt kedvencz húga ágyához s felcsókolta a félálomból.

— Rózsikám, lelkem, de kitünően mulattunk, mi voltunk a legszebbek. Sárikának vörös haja daczára is kérője van, még pedig jó

Ez a világ drámájának exposéja, mely a helyes megoldása, ha az idealismus frigyet köthet a realismussal az ideálsocialismusban.

A tudós szerző a népfajok sorsában érinti a zsidókat is, kik a világ drámájában egyik főszerepet játszanak. Bodnár azt mondja, hogy a faj művelődhetik, de nem változik A zsidó ma is ugyanaz a mi Kristus, Dávid Salamon vagy Mózes korában volt

Nem bízik a polgári házasságnak és egyenjogúsításnak abban a czéljában hogy a zsidó fajt belénk akarja olvasztani :

E népfaj is bámulatos sikerre tesz szert a reális időkben. Harmincz-negyven év óta tömérdek iró és költő, tudós és tanár, színész és zenész, újságíró és publicista került ki közülök, mert b o m- lott lelki állapota jeles tolmácsa volt a realismus féktelen érzésének és gondolkozásán ak legfőbb eleme a kereskedés, mivel a gazda a földmivelő nyugalmas egyhangú, csöndes és várakozó foglalkozása majdnem tűrhetetlen az ő nyugtalan lelkének.

Mind a czigány, mind a zsidó meg van vala, hogy a reális időkben; de annál kellemetlenebb a helyzetük, mikor az idealismus felé halad az emberiség, mert ekkor rendkívül bomlanak. A czigány lop és csal, rabol és gyilkol, a zsidó pedig Schylock-szel- lemü társa lesz felebarátjának Ilyenkor mindkettővel kegyetlenül bánnak a népek, elűzik, hazátlanokká földön futókká teszik, mint a XV. és XVI.

párti, két nap múlva eljön háztüz nézni, S neked itt vannak az ígért nyeremények; többek között egy nagy chocoládé pereczet vett elő habbal töltve s Rózsika vánkosára tette. Rózsika nem állhatva ellent gyermeki vágyának, bele harapva majszolta a chocoládét.

Ezalatt a másik két leány mellé telepedett és vidáman meséltek báli eseményeiket.

— Hát Zelma? — kérdé halkan félve Rózsika.

— Zelma?! Ő is nagyszerűen mulatott, majdnem minden tánczot Vositssal tánczolt s szón nevettünk egész este, hogy mindenki férj és feleségnek nézte őket, ők is boldogan mo solyogtak egymssal. Nem is értem miért nem várt még Zelma, most megismerte volna nálunk Pistát s mily szép és boldog pár lett volna belőlük

Rózsika szájából kiesett a chocoládé. majd megfulladt, nem hallott már semmit a leány fecsegéséből, csak azt tudta, hogy a félistennek képzelt ideál megszegte becsületszavát, Nem szólt Ilonának az Ígéretről semmit nagyon szégyenlette magát. A bohó, ő szé- gyenlette a másik helyett, a ki egy pár bűvös fekete szemért megszegte amannak adott becsületszavát.

Hite, bizalma meg volt ingatva örökre!

* *

Pár év múlva a daliás Pista vidékre ment orvosnak. S a szép Selma, ha véletlenül reá tekintett a karpereczén lógó ezüst forintosra, fülig pirulva ismerte el, hogy a legyőzött azért mégis csak ő volt.