Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-04-00 / 9. szám
Budapest 1900 (2) BUDA ÉS VIDÉKE jellemet, szellemet és gondolkodást általánosságban, de mi közülünk zsaluinak meg többen. Én és ismerőseim (pedig sokan vannak) a Széchenyi cultushoz tartoznak, kik az 1849-iki napok vitézsége és konszeretete előtt tisztelettel hajiunk meg, de nem tartjuk azt, hogy szükség volt rá. Széchenyi többet ért volna el vér nélkül, mint Kossuth szóval és a haza vérével . , . A keresztény szellem sokkal többet, mint a felekézetnélküliség és antickristianismus . . . Még a zsidóknak korán van a vérről beszélni, mert eddig nem volt rá idejük azt ontani. Történetünkben még eddig több lap jut a zsidók bűnének, mint erényeinek, Tehát maradjunk a zsidók szabad- ságharczban kiontott vérénél. Bernstein rabbi is irt erről és czáfolták is némelyek, de legjobban csoportosított czáfo- latot találok Zimándy Ignácz »Kossuth Lajos Hyolcz Magyar Honvéd Tábornok s A Honvéd Magyar Hadsereg Itélöszéke Előtt « czimü müvében. Ez a vaskos könyv a hatodik, melyben zimándy történeti adatait közzétette s a mit a nem keresztény sajtó nem olvasott s elakart zánri a közönség előtt, de nem tudott Zimándy adatait ajánlom azoknak, akik a 49-ben kiontott zsidó vérből, a zsidóság nagy honvéd szerepét akarják kiolvasni . . . A márczius 15-iki napokban egyetlen egy zsidó, az is 13 éves zsidó hu Horn E vett részt Táncsics kiszabadításában. A pesti zsidóságból alakult két külön század nemzetőr egészen elosz- lik a szabadságliarczban. A jóakarat meg volt, de a kivitel befagyott. Nagy zsidó hősök nevét sem találjuk a szabadság harczban. Ellenben találunk zsidókat, kiket kivégeztettek a magyarok, a kiknek neveit az osztrákok állították öszsze. Tisztelet azok emlékének, kik a magyar ügyért kötelességüket teljesítették. Kacziány Gézának egy tanyulmá- nya alapján adja Zimándy a zsidók szerepét 1849-ben. Érdekes Kacziány tanulmányának vége a haza oltárára tett adakozásokról, - it egész terjedelmében közlök annál is inkább, mert forrás értéke van : „A mi a „haza oltárára tett áldozatokat “ illeti, itt Bernstein rabbi azt iparkodik kimutatni, hogy a zsidók vetekedtek e részben a keresztény liaza- hakkal. Egyik hitközség ennyi pénzt, a másik ennyi lat ezüstöt adott. Persze az ilyen ezüstadomány együttvéve sem ér föl két-három magyar mágnáscsaládnak 6 — 7 mázsányi ezüstjével, melyet azok hivalkodás nélkül tettek le a „ haza oltárára “ de az tagadhatatlan, hogy a zsidók fontos jogokat követelvén a törvényhozástól, ennek fejében jó hazahságot tettleg bizonyi- taniok kellett. Hogy aztán az egyesek igen megerőltették volna magukat, azt már szerző sem igen állíthatja, habár e részben is, a hol lehet, korrigál egy kicsit a hivatalos adatokon. Ilyen pl. ama kis tolihibája, hogy „Hercberg Simon pesti nagykereskedő 1849. május 28-án a magyar alkotmányra felesküdt 33 fogolynak fejenként busz forintot adott, “ holott a hivatkozott Közlöny számában csak tiz forint van, s azon tévedése, hogy május 21-ét ő „ a harcz vége felé “-nek tartja, holott május 21 Budavár bevétele, a magyar ügy legmagasabb hulláma, tehát Hercberg ur szentül lehetett ama hitben, hogy most már győzhetetlen a magyar. A részletes adakozások igen érdekelvén, elővettem Győr város hivatalos kimutatását s kerestem benne a zsidók adományait a haza javára. Az első I lapon 74 adakozó között nevéről Ítélve csak két zsidó van : Schiffer Ignác, ki 40 krt és Stern Samu, ki 2 frtot adakozott; a másodikon 76 adakozó között Stern Márkus szerepel 2 írttal; a harmadikon Schönberg Adolf 5 írttal s Gindlsfrasser Lipót 12 krral (ez utóbbi azonban aligha zsidó); a negyediken Mendl Ignác 20 krral és igy tovább. Az összes győri zsidók adakozásai nem rúgnak fel 50 írtra a 14,803 frtnyi adományból. Ellenben, midőn arról van szó hogy a természetben adományozott tárgyakat ki vegye meg olcsón, ott már a zsidók szerepelnek. Az 1848 junius 15-én tartott árverésen az 1 — 3. számú három pár cipőt Löwy Dávid veszi meg, párját 2., 32, és 37 krajcárjával, vesz ugyanő ezüstkupaku. tajtékpipákat a 1 frt 13 kr. Vásárol ott Blum Náthán aranyos mentekötőt 3 frt és 13 krért, aranyos övét, ezüstös kardokat, vesz Wolf Izsák 12 drb. czinedényt 15 font súlyút 5 írtért, Neufeld Lipót pipát és búzát, stb.- stb. E jeles üzletemberek neveit hiába keressük az adakozók között, hol pedig elvétve akad magyar név, csupa német polgár az ottani lakos: Smikli, Bugli, Hektliné, Ti- nogli, Stadli, Stanfii, Smigl, Hoffinger, Krenwalt, stb., stb., igazi Kraxelhuber- nevek de mindegyik megnyitja erszényét az adakozásra. Érdemes volna Bernstein könyvének egyéb részleteire is kitérj eszke'd- nem, de akkor egész könyvet kellene Írnom róla. De azt hiszem, felesleges munkát végeznék ezzel; az elfogulatlan olvasó igy is látja, hogy e történeti művel legfeljebb befűteni lehet, egyéb haszna nincs. Mert a hol minden téren csak ferdítések, a félrevezetések, szé- pitgelések találhatók, az igazság pedig prépostságot dús adományokban részesítette. Ez az adománylevél sok tekintetben nagyérdekű; nemcsak azért, mivel kitűnik belőle, hogy a prépostságnak 59 faluja volt 761 szolgával, kik évenkint mindenből teljes tizedet, 1522 juhot, 1522 köböl lisztet, ugyanannyi csöbör sört és 761 mázsa sót stb. voltak kötelesek a prépostságnak adni ; de azért is, mivel arról tanúskodik, hogy Dömös vidékének mai (majdnem kizárólag tőzsgyökeres magyar) helynevei már nyolczadfél évszázad előtt is léteztek s változatlanul maradtak fenn napjainkig. Ezen nevek közül, .melyek az oklevélben természetesen latinos helyesírással elferdítve fordulnak elő, a következőket említem meg; Asaufeu, a mai Asszonyfő, Asszonyfejkút; 8uca, a mai Sucha-szőllők; 8ub-Ram, a mai Rám- hegyalja; Szakó, ma is változatlanul Szabóhegy ; Kurtuelis, a mai Körtvélyes-puszta. Ha t. hallgatóim majd jövő nyári kirándulásaik alkalmával e helyeken megfordulnak, gondoljanak arra. hogy e nevek immár nyolczszáz éves tisztes múltra tekinthetnek vissza. A dömösi prépostság további története változó szerencséről tanúskodik; balsors és ínség is meglátogatta a püspökséget, mely annyi fényt és jólétet látott. A XV-ik században a dömösi kaptalan feloszolván, Zsigmond király 1433-ban a Szent Szűznek az Olajfák hegyéről elnevezett szerzetét telepítette ide; de a szerzett 12 év múlva lemondott a dömösi apátságról, mire IV. Jenő pápa ezt is a pálosoknak ajándékozta, Kapusi Bálintot nevezvén ki perjellé, kit közvetlenül a romi szentszék alá rendelt. Időközben azonban Hunyadi János kormányzó Bothos Istvánnak adományozta a prépostságot. Ebből a pápa és az ország közt összeütközés támadt a kegyúri jogra nézve, mely azonban a magyar kormány diadalmával végződött. A dömösi prépostság ezután már nem volt hosszú éltű. 1504-ben a nyitrai püspökséggel egyesittetett s ezentúl már csak czim gyanánt adományoztatott. A prépostság épülete a török uralom alatt is fenmaradt és való- szinüleg I. Lipót alatt. 1702-ben ment tönkre, de még a múlt században is a romjaiból ala-, kitott kis templomban tartottak isteni tiszteletet 1733-ban Dömös plébániává emeltetett, a prépostság épületének köveiből építették a még ma is fennálló templomot. Az idő vasfoga is hozzájárult ahhoz, hogy a romokból minél kevesebb maradjon napjainkra. A román stílben épült, de nemzeti irányban továbbfejlesztett kéttornyú templomból, mely 100 méter hosszú és 70 méterszéles volt, ma már csak egy árva faltöredék áll fenn, a Dobogókőre vezető úton közvetlenül Dömös fölött, a Préposthegy lettőjén. Dömösön alul a Duna gyönyörű szorosát Visegrád várának nagyszerű romjai uralják. Alig van hazánkban szebb fekvésű vár s alig van olyan, melynek dicsőbb múlt jutott volna osztályrészről. E romok, melyek a 328 méter magasban épült fellegvárból, a Duna partján álló Salamon-toronyból, a kettőtt összekötő hosszú falból s az erdőben elárvult főkapuból állanak, már csak hiányos képét mutatják a vár régi terjedelmének és fényének, de igy is legnevezettesebb váraink egyikéül tüntetik föl. Visegrádot. Már a rómaiaknak volt itt telepük Castrum ad Herculen névvel, melynek nyomaira a Salamon tornyától északra fölfedezett római temetőben, meg számos római téglában és kőben akadtak. Mikor épült első Ízben a var, az iránt éltéi ők a nézetek. Neve arra mutat, hogy már a magyarok bejövetele előtt, a szlávok idejében megvolt. De valószínű, hogy az árpádházi első királyok alatt elpusztult. Annyi kétségtelen, hogy Visegrád városa már szent István idejében fennálott. 1056 körül I. Endre a görög Vazulrendi szerzetesek számára kolostort épített itt, melyet 1221-ben latin szertart.ásu barátok foglaltak el. késsőbb pedig IV. Béla a Benczeseknek adott át. IV. Béla idejéből való maga a mai vár is. Mikor ugyanis a tatárok Visegrád városát is elpusztították, Béla az ismétlődhető támadások ellen építette a visegrádi hegyre a később oly nagv hírre emelkedett várat. 1259-ben ugyanis IV. Béla király neje, Mária királynő azon kérelemmel fordult férjéhez, adna neki a pilisi erdőben egy alkalmas hegyfokot, melyen a margitszigeti apáczák és a pártfogása alatt álló özvegyek és árvák védelmére várat építhessen. IV. Béla készséggel teljesítette a királynő óhaját és a pilisi erdőségnek Visegrád nevű ormán nagy költséggel díszes és erős várat emeltetett. Ezt a várat IV. Béla főispánságával és hozzátartozó kerületével együtt nejének adományozta, még pedig olyképen, hog}? a királynő arról mindig szabadon rendelkezhessék Egy oklevél téves magyarázatából ered Bél Mátyásnak azon
