Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-02-00 / 5. szám
Budapest, 1900. IX. évfolyam. 5. sz. Vasárnap, (Február) BUDA és VIDÉKE SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KIADÓ-RIVRTAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek: Budapest, I., Városmajor-u. 28. Megjelenik havonként háromszor. Előfizetési árak : Egész évre X? korona, félévre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A magyar iparért. Vannak dolgok, miket csak átérezni lehet, de azokról beszélni nem hasznos. Régi igazság ez, valamint az is, hogy ágyúval verebet fogni nem lehet. Kár, hogy az úgynevezett magyar ipar lázban nem tartjuk ezeket meg. Mindig a kivitelről álmodozunk, mintha valami világra szoló iparunk és kereskedésünk lenne, czikkeink- nek piaczokat keresünk. Kern lehet megérteni, hogy miért jajgatunk azért, hogy itthon sem kellenek czikkeink. Ha mi kitiltjuk a külföldi árukat, nem e ugyanazt fogják velünk cselekedni a külföldön. Kalapot kell emelni minden valódi hazafias mozgalom előtt, de csak, ha valódi. Kötve higyjünk róka komának ebben az esetben is. Mint minden szabadságunk, úgy az iparszabadság is iparszabadosság lett. A népszerűség közkedvelt sportjában nem utolsó az iparosok között vadászni a népszerűségre. Rorközi állásban a hires debreczeni gubás c'Bisotka is mondott nagyokat s ha a barkö«i állásból kilépett elfelejtette. Mielőtt aláírnánk a hazai ipar pártolásának ezt a vesztegzáras rendszerét először is vizsgáljuk van e magyar ipar? Nincsen. Az iparszabadság iparszabadosságot teremtett. Ma vagyok csizmadia, holnapután szabó, meg azután kéményseprő a nélkül, hogy tanultam volna. Egy valaki iparengedélyt vált, boltot rendez be s azután űzi, faja le nem vetkőzhető ösztöne folytán az iparuzsorát. Az a tisztességes kisiparos, ki verejtékkel tanulta meg üzletét jobbágya lesz a vállalkozónak, ki vagyont és nevet szerez a jobbágy remekével, bár maga még kon- társágig sem vitte. A szegény tanult iparos még önállóságig sem tudja vinni s a ritter Kánaánok udvari szállítók lesznek. Szomorúan betetőzött ezer évünk ünnepén fényes magyar díszruhákért kaptak elismerést ezek a czim- zetes kontárok s. azokat a kik készítették a remeket kiszállásolták lakásaikból s elvitték tartozásba párnájokat is. Ez az iparszabadság. Hiában esküszünk mindenre, a mi szent, hogy csak hazai iparczikkeket vásárlunk, mindaddig nem segítettünk a hazai iparon, mig törvényt nem hozunk, hogy ki ki csak azt az ipart űzhesse a mit tanult. Az áldomások, a hangzatos szóvirágok nem segítenek ezen, mert csak néhány Horebhegyi malmára hajtjuk a vizet és szolgáltatjuk a pénzt börzespekulátióikhoz és uzsoráskodásaikhoz. Emlékezem a 70-es években volt egy szabóczég, a mely szabott ruhát az uraknak, de is kiszabta őket 5 — 600 perczentes pénzkölcsönökkel birtokaikból. Még igy is aláírom azt, hogy pártoljuk a hazai ipart, sőt én lelkesítek is a pártolásra, de keressük fel a szegény kisiparost közvetlenül. Szomorú korszak ez, a melyben ezt nem érzik át, hanem a nagy vállalkozók érdekében folytatott népszerűség vadászatban reménynyel kecsegtetik s egyúttal éheztetik a kisiparost. Nem kell egyéb még csak a vásárok és búcsúk megszüntetése s akkor a magyar keresztény ipar megkapta az utolsó késdöfést, s vele együtt sok zsidó kisiparos is, ki nem vét az ipari tisztesség ellen. Gyanús az eset. Miért nem kezdették pár évvel a kirohanást Bécs ellen ? Hiszen csupa bécsi áruháznak nevezték magukat a boltok. A lapok reklámozták, hogy mennyi szövettel és divatizléssel tért vissza egy egy divatkereskedő Párisból és Bécsból. A karlsbadi czipőgyár, Siegel-Imhoi cseh posztója, a siléziai vászon s más külföldi czégeket hirdettek a lapok. A magyar hirlapsajtó a bécsi kereskedők és nagyiparosok kirakata volt. De mert Bécsben Judapestnek hívják Budapestet és nem minden zsidónak köszönnek, tehát megindult a hazafias mozgalom a hazai iparért, de nem a kisiparosért. A kisiparosokat csak felültetik s odadobják a szoczialis- musnak Hát a hazafiságra az emberek nem születnek, az nem szívből fakad, hanem mesterségesen szítani kell? Hát csakugyan aluszik és mindennel megalkuszik ez a a nemzet ? A mi pedig a zsidókérdést illeti, annak ez a jelszó a megoldása: c/T melyik zsidó velünk, az nem ellenünk, <JL zsidók legyenek a mieink, de nem mi a zsidóké. JCa mi átvettük az ó-testamentumot, Ők vegyék át az uj-testamentumot. Crdélyi Syula. A „Buda és Vidéke“ tárczája. A nő, mint feleség. Sokan és sokat Írtak már arról a fontos kérdésről, mely a nő társadalmi, politikai, közművelődési és jogi szereplésével van szoros összefüggésben, de arról, a mely a nő tulaj - donképeni hivatása a XIX. század végén senki nem akar szólni és beszélni. Pedig nagyon figyelemre méltó az a szerep, mely a nőre vár akkor, a mikor az oltár előtt az „igen“-t kimondva nejévé lett annak, kivel egy hosszú — hosszú életen keresztül szeretetben, egyetértésben, békességben s kölcsönös megelégedésben kellene élni. Azért mondom — kellene, mert szomorú tapasztalataim mutatják és mondják, hogy a legtöbb családban nem igy van, vagy csak látszólag van igy. Nem érzem magam illetékesnek arra nézve, hogy e fölött véleményt és bírálatot mondjak, de arra igenis jogom van, hogy saját érdekemben az okok urán kutatva s ezekből tanulva egykoron értékesíthessem tapasztalataimat. A mai nönevelési rendszerrel egyáltalán nem vagyok megelégedve. Szomorú, de úgy van, hogy a legtöbb szülő megengedi leányának, hogy üres ábrándokkal töltse meg leányos fejecskéjét s szigorúan, a legnagyobb gonddal őrködik a fölött, hogy valahogy megne tudja ám, a mi előbb-utóbb rá várakozik s midőn elérte a 15 —16 éves kort, feleségül adják az alsó emberhez, a ki ilyen szándékkal beko- poktat az ajtón s pár hót múlva előttünk áll egy asszony tele tapasz! alatlansággal, ügyetlenséggel és naivsággal, a ki elkezdve a babaruhavarrástól egész a fözösdi játékig, mindenhez ért, csak ahhoz nem, hogy miként kell a házban és a ház körül előforduló munkákat elvégezni, vagy elvégeztetni, miként kell gazdálkodni, hogy jusson is, maradjon is. — Mindennel tisztában van, csak azzal a szereppel nincs, a melyet a sosrs osztott ki számára az élet nagy színpadán. Nos hát! e fölött nem lehet csudái - kozni. A mai leányok egy igen — igen nagy része csak azért megy férjhez, hogy a mama, meg a papa ne dirigálhassák többé, hogy ö is parancsolgathasson a cselédeknek, hogy látogatásokat tehessen és látogatókat fogadhasson, szóval, hogy független lehessen. Mikor azután a férj a kenyérkereset nehéz munkájától kifáradva, abban a boldog reményben, hogy egy pár gyöngéden ölelő kar fogadja, hogy egy puha, bársonyos kéz letörli a verijtéket homlokáról s elsimítja a gond barázdáit, haza megy, talál otthon egy nagyon, nagyon komoly gyerekasszonyt, a ki azzal áll elő, hogy ki volt nála, kit látogatott meg, milyen ruhája, kalapja volt, hova megy délután vagy este, eléje adja az elrontott, de azért mégis drága ételek egész sorozatát s midőn a férj fáradságról panaszkodik, akkor a gondos és szerető feleség behívja a cselédet (ha van), hogy csinálja meg az urnák a pam- lagot. mert le akar feküdni, ö maga pedig leül a szoba túlsó sarkába s olvassa Zola legújabb regényét, feledve, hogy a hol a nö szellemi életében megszűnik a nemes, nőies gondolkozás, érzelem és törekvés, ott kezdődik a.... . komédia. Ugy-e mosolyognak kedves olvasók ? Pedig tényleg igy van. Az ilyen eljárásnak a természetes következménye, hogy a férj