Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-05-21 / „A Magyar”
A MAGYAR Budapest, 1900 (8) meg nem gyógyíthat. Minden nyavalyának legjobb orvosa a tűröm-olaj Betegnek orvos a barátja. Ha az orvos fél, rettegni kell a betegnek Sokat kér a beteg, de az egészséges nem adj.i. Az egészséges könnyen ád tanácsot a betegnek. Kutya is füvet eszik, mikor beteg. A betegnek kevés is sok lehet. Az ember könnyen elfelejti a nyavalyát. Könnyen felejti ember a más nyavalyáját. Késő holtat orvosolni. Késő orvost hívni, mikor meghalt a beteg. Bizonyos, mint a halál. Halál mindent lekaszál. Halál szekere minden bút, bánatot elvisz. Halál ellen nincs orvosság. A halállal senki sem ivott áldomást. Ha sok az ember, sok a halott is. Éhséget döghalál szokta követni. Rövid az élet, örök a sir. A mint élsz, úgy halsz meg. Hamar meghal, ki korán kezd élni. Öregnek ajtóban, ifjúnak lesben a halá1. Jó futót is utói éri a halál. Halál halálnak, élet életnek barátja. Szép volna a halál is, ha életben volna. A ki későn jár, jó volna halálnak. Á Szilágyság népeiről. A ki a szilágysági népet nem ismeri, alig van fogalma az igazi parasztról és a nép lelki világának roppant sokféleségéről. Arról a hullámzásról, melyet a népélet lelki megnyilatkozása feltüntet s melyre bizonyosan nagy befolyással van a természeti környezet, életmód, foglalkozás stb., sehol sem szerezhet tisztább fogalmakat, mint ezen a geografiáilag szűk körre szorított területen. Szinte megdöbbentő az a változatosság, mely lelki szemlélődést megragadja! Egyik község lakossága eleven észjárású, tiszta gondolkozása, szokásaiban úgy, mint erkölcseiben nemes; mesél, dalol, humorizál; észrevesz minden nevetséget s azonnal kifigurázza; az eseményeket krónikába foglalja, levonja azokból, egyszerű logikájával, de biztosan, a rövid tanulságot is kész egy-egy példabeszéd, közmondás, találós mese). A másik község lakossága a szomszédságban csak, olyan bárgyú mint a birka ; értelmes ember szóba se állhat vele. Nem lát meg semmit, amiből okulhatna; cselekedeteinek következményeit nem mérlegeli; nem tanul sem a természettől, melynek ölén ugarai hasit, magot vet, arat, kaszál, — sem az emberektől, akikkel olykor érintkezésbe jön, sem az állatoktól, melyekkel egész életén át bibelődik. El és eszik s szürke bárgyuságban lemorzsolja a számára e földi életben megszabott időt. E sajátságos tüueten sokszor elgondolkoztam és kerestem az okokat, amelyeknek következménye e jelenség, de rendesen ott akadtam meg, ahol kutató utamban — azt hittem — már czélhoz érek. Olyan biológiai jelenségek ezek, melyek hosszú, kitartó helyi tanulmányozást igényelnek; de még igy is kétes az eredmény7. Ismertem egy igen derék, öreg református lelkészt a Szilágyságban, aki midőn népének szellemi és erkölcsi viszonyairól megkérdeztem, a következőket felelte.: »Harraincz éve vagyok már e község lelkésze. Mikor idejöttem, jómódú, józan életű, munkás népet találtam itt. Ez idő óta folyton csak a jót, szépet és igazat hirdetem, ugyanazokat cselekszem. Van azóta elég jó iskolánk, becsületes tanítónk és a nép: évről-évre rohamosan romlik , erkölcsileg, szellemileg satnyul, anyagilag pusztul; iszákos, kártyás, tolvaj, verekedő és napról-napra bárgyubb . . . Most már mi ennek az oka ?! — kérdezte az ősz lelkész és én mint egy hatalmas kérdőjel állottam, némán gondolkozva. Nem akartam úgy felelni, mint a szenttordai magyar, aki midőn a báró megkérdezte, hogy »mit gondolt, mikor a feleségét annyira elkinozta?« egy- ügyüen szólt: »gondoltam valamit, de nem emlékszek már rejá . . . « Én is gondoltam valamit, azt t. i., hogy annak a jelenségnek mindenesetre valami okának kell lennie, — de ezzel a felelettel nem akartam előállani s igy jobbnak láttam hallgatni. így vagyok azzal a jelenséggel is, mslyet fennebb érintettem s melynek megfejtését igazán nem vagyok képes teljesen elfogadható okokkal támogatva adni. Hanem szomorú volna, ha ezt általában ‘ tapasztalnók, a Szilágyság tgész területén! A nagyobb magyar községek lakossága igen értelmes és tiszta gondolkozása s nagy általános- ; Ságban szólva: a magyar faj ősi erőben nyilat- I kozó lelki karakterét bírja. Nyílt, őszinte, ahol szeretettel és jóakarattal találkozik, bizalmas . azokhoz, akik szivéhez és leikéhez hozzá tudnak férni; de aztán furfangos, kétszínű, bizalmatlan tekervényes (kacskaringós) észjárású mindig, ha valakivel szemben a legcsekélyebb gyana- kodásra van oka. Ez a magyar paraszt általános jellemzése, azt hiszem, mindenütt. Volt alkalmam a szilágysági népet megfigyelni munkája és mulatsága közben, otthon, a mezőn, fonóházakban és kalákákban: összevegyültem velők, társalogtam értelmesebbjeivel úgy mint együgvüjeível s nagyon sok élvezetet találtam e »tanulmányozási munkában». Észjárásokat minden megnyilatkozásukban gondosan ' megfigyeltem. Találós meséikben sok eredeti felfogás van : de ezekben nyilvánul egyszersmind a legtöbb frivolság is, egész a legdurvább naturalizmusig, a legképtelenebb trágárságik. Népdalaik igen. vidámak, ötletesek. Eredeti kis nóta s a dallama valóságos kuriózum. Várad felül hidegen fu a szél: Fázik, reszket az rozmarin levél: Az árokba a csilánt is reszket: ' Sirass babára, katonának visznek ! Egy ostoba kis dalt is ide jegyzek, mely az ok vet etlen népieskedő poétáknak pompás minta lehet. Most jöttem haza Párisbu, Abbul az idegen országbu _ Hoz tam onnan haza három magyar szót: Kedves kis galambom, nyisd ki az ajtót! (Bér ettyóment.) A századvégi pikantéria, a durva naturalizmus a népköltészet virágai közé is nap- , ról-napra jobban becsempészi a szúrós bogáncsot. Milyen igazi gyönyör tölti el az ember lelkét, ha a dudva után egy színében, alakjában, illatában bűbájos vadvirágot téphet le. A mezei kis pacsirta Ablakomba szállott sirva ; Ablakomba ne szállj sirva Katonának vagyok Írva. Katona már az életem, Jobb vállamon a fegyverem, Ha én aztat megpengetem, Sirat engem a kedvesem ! Sirat engem a madár is, Fődre le hajlik az ág is ! Az is azért hajlik a földre ; Szólna hozzám, ha lehetne! Szólna hozzám, ha lehetne, Az a szép barna menyecske, Szólna hozzám, de nem szabad 1 — Fáj a szivem, majd meghasad ! Berettyó és Krasznam. A népdal nagy valószínűséggel nem nagyfalusi termék, hanem más helyről lebbentette arra a játékos szellő, vagy vitte valamelyik dalos madár. A dal, a mese, mint a kátáng- kóró szárnyas magva, minden szőllőlebbenés- sel egy-egy darab utat bevándorol s minden tenyészetre alkalmas talajban gyorsan gyökeret ver, virágzik és gyümölcsözik. Épen ezen oknál fogva nehéz a nép szellemi termékeinek eredeti forrását megtalálni, vagy csak feltevésekkel is meghatározni, kivéve azokat, a melyek személyekkel és helylyel foglalkoznak s igy elárulják nemcsak szülőhelyeiket, hanem szülőiket is. A Szilágyságban a nép szellemi termékeinek rendszeres gyűjtésével eddig még senki sem foglalkozott, épen ezért nehéz most már e munka. Itt helyén valónak találom elmondani — különösen a járatlan gyűjtők okulására — hogy milyen nagy óvatottság és körültekintés szükséges a gyűjtés munkájában, hogy az ember be ne csapódjék, érdekes és mulatságos eset történt velem, ezen működésem közben Szt.-Nagyfaluban, melyből világosan kitűnik hogy a nép — s ma már a modern népiskolában kikerült gyermek is — annyira czivili- zált, hogy nyomban becsap, ha arra alkalma nyílik. A fonóházakban nehezen ment a gyűjtés; mert ha ott megjelentem »mesét hallgatni« azonnal elnémultak a nótás ajkak és a »szé- gyelős« lányoktól, menyecskéktől aranyért sem lehetett kicsalni egy hangot. Szemérmesen lesütött szemekkel pergették az orsót s a világért sem szóltak volna egy árva szót is. Más módját kerestem tehát a gyűjtésnek. Szerződést kötöttem az Írni tudó felserdült gyermekekkel s minden leirt népmeséért 10, népdalért öt krajczárt Ígértem. Ment a dolog egy darabig igen jól; de egyszer előáll egy leányka egy par .sóiból álló tiz krajczárra taksált mesével, melyet valami ábécés könyv olvasmánya komponálhatott. a nép szellemi termékeire jól óvott leshelyről kell vadászni, mert vagy a bizalmatlanság, vagy a nevelés áltál a nép leikébe beoltott ujinódi felfogás e nemű törekvéseinket meghiúsítja. Akkor kell tőlük ellopni e kincseket, a mikor nem is ügyelnek rá; a mikor a leány dologközben dudorász, a legény az eke által hasított barázdán nótazva ballag, vagy a szép barna menyecske ablaka alatt keservesen énekli az esti sétában : „Szólna hozzám, de nem szabad ; Fáj a szivem, majd meghasad ! Boér Miklós. A mezőgazdasági törvény végrehajtása a községekben. Ez a czime a dr. Kampis János belügyminiszteri s.-titkár szerkesztésében megjelenő »Közigazgatási Könyvtár« ez. havi folyóirat legújabb füzetének. A mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894: XII. t.-cz. végrehajtásában az oroszlánrész a községi elöljáróságoké, mert hiszen a községekben van a mezőgazdasági élet. Most oly fontos feladatai vannak a községi elöljáróságoknak a mezei rend tentartása, az állattenyésztés, a fásítások a legeltetés, a mezőgazdaságnak a káros állatoktól és növényektől való védelme stb. terén hogy bátran mondhatjuk, mikép mezőgazda- sági fejlődésünknek igen lényeges érdekei függenek a községi adminisztráczió helyes intézésétől. A »Közigazgatási Könyvtár« szóban levő legújabb füzete, a törvény életbelépte óta létre jött felsőbbhatósági rendelkezések, elvi jelentőségű határozatok és a tett tapasztalatok fölhasználásával gyakorlati vezérfonalat ad a községi elöljáróságok részére, melyet azonban haszonnal olvashatnak a gazdák és az összes közigazgatási hatósági fokozatok munkásai is. A munkát Németh József földművelésügyi min. titkár irta meg, a ki a törvény végrehajtásának öt évig egyik főtényezője volt. A »Köz- igazgatási Könyvtár« ezzel a munkával ismét tanúságát adta gyakorlati, a közigpzgatás legsürgősebb szükségeire figyelő irányának. A füzet ára 1 korona 20 fillér, mely összeg beküldése ellenében portómentesen szállítja a »Közigazgatási Könyvtár« kiadóhivatala: Országos Központi Községi Nyomda Rész. Társ. Budapest, VI., Váczi-körut 61. sz.
