Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-08-21 / „A Magyar”

Budapest, 1899. (4) A MAGYAR azt mondja az álmoskönyv. Ellenben még egyet belelőhetsz, nehogy idő előtt föltámad­jon a vén rabló. Még ez a lövés is jól esett a kadétnak, a kit ez a siker egészen megvigasztalt a dél­utáni kudarczért. A hűség jutalma. A régi jó, patriarchális időre emlékeztető ünnepély folyt le a minap Somogyvár közsé­gében. Széchenyi Imre gróf birtokán. Az ünnepeltek egyszerű cselédek voltak, Kaszás István és Csendes György, kiknek ez alka­lommal tűzte mellére Mészáros Mihály jegyző, mint a közigazgatási hatóság képviselője, a királyi kitüntető érmet és adta át az elismerő okmányt. Kaszás ötvenkét, Csendes negy­venkét esztendeje áll a grófi család szolgála­tában és hűségűkért, becsületes magukvisele- téért, kapták a kitüntetést. A templomtéren összegyülekezett lakos­ság jelenlétében folyt le az ünnepély első része, mely alkalommal Széchenyi gróf beszédet intézett a két férfiúhoz, meyköszönve nekik hűségüket és buzgalmukat, melylyel oly hosszú idő óta szolgálják családját. Azután Lukács Ferencz, a község ősz plébánosa mél­tatta Kaszás és Csendes érdemeit és egyúttal intvén a fiatalabb nemzedéket, hogy kövesse a két kitüntetett férfiú példáját. Erre a grófné és leányai léptek az ünnepeltek elé és kezet nyújtva nekik, szintén megköszönték az öreg cselédek szolgálatait. Az ünnepség második része litánia után folyt le a grófi kastélyt környező erdőben, ahol szintén jelen volt az egész falu, ólén a grófi családdal és uradalmi tisztikarral. A gróf édesanyjának Hoyos Mária grófnénak védnök­sége és az apáczák vezetése alatt álló kisded­óvó ünnepe kezdte meg a mulatságot; az ár­tatlan tréfák és énekekből álló műsorért, maguk a kis grófleányok jutalmazták meg édesanyjuk s nagyanyjuk vezetése alatt a vigadó aprósá­gokat, fényes koronákkal és édes csemegével. Midőn a kicsinyek elvonultak, az összes uradalmi cselédek tánczmulatsága következett. A kedélyes, fesztelen vigalomnak az esthomály vetett véget. A jelenvoltak mindegyike a nemes főúri család iránt való hódoló tisztelet gyarapodásának érzetével és azzal a forró óhajtással távozott: vajha adna az isteni gond­viselés sok ilyen főurat magyar hazánknak és sok olyan cselédet a jó uraknak ! Pásztori szó a’ választó néphez. A század elejétől. Hiveim : — minden választás, de legin­kább az elöljáró személyzeté, igen kényes; mivel a’ társaság, ,vagy nép boldogságába egyenesen be foly. 0 hajtandó hát, hogy sze­rencsésen üssön-ki. — De lám, minden jó választás a’ Sz. Lélek műve : mivel nélküle botorkál az emberi elme, és hibákat szül csak, nem hasznos és üdvös dolgokat, — Mivel tehát ma ti ollyan személyeket akartok választani, kikre Isten után, mint látható őrangyalatokra, mind magatokat, mind egész határtokat biz- zátok: intlek és kérlek, hogy e’ kényes és nagy lépésre, mellytől minden értelmében igen sok függ, Sz. Lélek nélkül ne induljatok, ha nem hozzá folyamodjatok mindenek előtt, ’s tőle kérjetek jó tanácsot. — Ne feledjétek eme Jézus szavait: ,,Nálom nélkül mit sem tehet­tek.“ — Istennel kezdjetek mindent, mit jól akartok végezni. Súg ő majd nektek olly ta­nácsot, mellyet követni jó sikerrel fogtok. Szerencsés lesz a’ ti választástok, ha az ő szent sugalma szerint szavaztok. De jól vigyázzatok itt. — Az Isten Lelke súg ugyan mindenkor, mindenütt, mindenek­nek a’ lelki-isméret által : de ezt nem követi mindenki, hanem a’ test és vér sugalma, és a’ szenvedélyek fergetege után indul. Fölszólitlak hát benneteket az Apostol szuvaival : „Ne szomoritsátok meg a’Sz. Lelket,“ hanem köves­sétek az ő szent szavát, elhitetvén magatokkal, hogy az lesz jó csak, mit ö súg : és minden lépés, mellyet ellene tesztek, veszéljteljes. — Jól figyelmezzetek e’ választás előtt, mit mond lelketek ismérete ; mivel ez a’ Sz. Lélek esz­köze. Ne nézzetek itt semmi mellékes kapcso­latra, milyen az atyafiság, sógorság, koma- ság, szomszédság, barátság: hanem lélek szerint szavazzatok. Minden kijeleltek közül azt válaszszátok, kinek eddigi életében az isteni félelem, isteni és felebaráti szeretet, rendíthetlen ’s részrehajlatlan igazság és egyenes lélek isméret nyomait láttátok Jaj a’ társaság­nak ha vezéreiben ezek hibáznak. Mert, ha nincs bennük isteni félelem: hitszegők lesznek. Ha nincs bennük isteni és felebaráti szeretet: igy mind Isten, mind emberek iránt hidegek lesz­nek. Ha nincs bennük igazság szeretete, jó lelki-ismeret, és ezekből folyó szent bátorság : igy csalfák, hányák, két szintiek, haszonlelök, ön érdeküek, szóval, mind anyagi, mind szel­lemi értelemben kártékonyok lesznek. — Ne keressetek lágy birót; mert ez alatt a’ gono­szok uralkodnak, jámborok nyögnek, és az egész nép árva, sem személyének, sem jogai­nak nem lévén védője : hanem igyekezzetek, ha van köztetek, ollyat választani, kinek szava ’s tekéntete durva eszközök nélkül is mindent kivihet ; — ollyat, ki minden gonosz ellen, bár milly hatalmas legyen is az, elég erővel ’s rettenhetlen bátorsággal bir. — Az egész választásban a’ köz jóra nézzetek, ne az egyéni érdekekre. Mindig csalódik az ; ki az illyen esetekben magát keresi, nem a’ testü­letet. Lehetetlen ott az egyes tagnak boldo­gulni, hol egész test szenved De ellenben, az utolsó tag is boldog lehet, ha egész testnek jól van dolga ; mivel kipótolja az egész, mit szenved a’ rész. Boldog testnek nem is lehet boldogtalan tagja. — Ha tehát, mennyire az ég alatt lehet, egyenkint is boldogulni akartok: mindenben, és igy mai valasztástokban is, a’ koz jót igyekezzetek előmozditani. Ne csináljatok magatoknak hiú reménye­ket, és bábéi tornyokat abból, ha valakit, kivel közelebbi viszonyban álltok, cselszövényeitek által betolhattok. Bár mit Ígérjen is kedvencz- tek: nem értek czélt vele. Valakit érdeme nélkül, belső meggyőződéstek ellen, ’s erőszak­kal toltatokbe : ön embere lesz az, nem tietek ; magának tervez, nem nektek ; — feledi az előbbi kapcsolatot; — mit sem tud arany Ígéreteiről, mellyek által kegyeitekbe csuszot; — mindenben, mi előbb volt, megváltozik a polczon, mivel a megtiszteltetés változást okoz az erkölcsökben, pedig ritkán jobbra, hanem többnyire balra. Meg a’ testvérekben is csa­lódni fogtok, ha csak hittel és elöljárói tiszta szellemmel nem telvék. — Soha se bízzatok abban, bár mit mutasson is, ki minden áron előlködik a’ nép fölé emelkedni, noha sem érdeme, sem vezéri okossága nincs. Nem te­remtetett az ilyen egyén elöljárónak ; — ártani tud ez csak, nem használni — Ne bízzatok abban is, ki előbbi biráinak nem engedelmes­kedett, hanem nyakasan ellenük szegült. Nem tud az okosan parancsolni, ki nem tanult en­gedelmeskedni. Nem alkalmas az magasra, ki alacsonjr lenni nem tudott. Ha szenvedélyeit parancsolója iránt sem bírhatta féken tartani: hogyan bánik majd alattvalóival? Hogyan áll meg majd előtte ügyese, ha birájának is bújni kellett előtte? Tegyetek hát félre minden mellékes te­kintetet. Ne hallgassatok senkire, hanem egyedül a’ lélek-isméretre. Ne nézzetek sem­mire, hanem csak a’ közjóra, mellyben vala- mennyen osztoztok. Szavazzatok mind ollya- nokra, kikben legtöbb szépet, jót sejdítetek. — Tökélyetest ugyan hiába kerestek ; mivel az ég alatt senki sem tökélyetes, hanem csak tökélyre törekvő, gyarló, hibázható ember, ki még ott is, hol legjobban akarná szerepit vinni, megbotlik és azért nem is leket neki mindent beszámítani. — De lám, a’ gyarlók között is nagy a’ kúlömbség Egyik gyarlóbb a’ másiknál; mivel vagy gírája kevesebb, vagy nevelése gyérebb, vagy ipara hanyagabb. Egyik harczol a’ gyarlóság ellen a’ hit és ész • másik nem. Az gyarló : ez gonosz is- — Ollyan gyarlóra, ki gyarlósága ellen hittel is, észszel is harczol: én magam is biz­ton szavaznék; mivel az illyen szent ipart ar Sz. Lélek gyámszerei nyomon követik. — De ollyat, kiben már honosúlt a’ gonoszság ; — ollyat, kiben már a’ lelki-isméret néma ; — ollyat, kiben a’ bűn már természet; — ollyat, kiben az arczapirt szemtelenség váltotta föl; szóval, ollyat, kinek szelleme nem közhasznot igér, hanem közveszéllel fenyeget: ollyat, mondom, ha bár testvérem, vagy atyám volna, soha sem választanék, hanem csak ollyanokra szavaznék, kikben mind Isten, mind Egyház, mind Király, mind Haza, mind Urodalom, mind az illető Közönség hasznos embert nyer­hetne. — így gondolkodjatok ti is, jó hiveim. A’ társaság gyöngyeit szemeljétek ki tieitek­ből és ezekre bízzátok Isten után magatokat, ’s mindenteket. — De, hogy illy szerencsés választók lehessetek, hijjátok velem előre se­gítségül az Istennek Sz. Lelkét, ki mint szi­vek ’s vesék vizsgálója, minden jövendők egyedüli látója, maga adhat csak ebben jó­tanácsot, és fölvilágositást. — Mind jól ütend ki, mit Istennel kezdetek, és végeztek — Szívből óhajtom hát, hogy a’ bölcs és jd Isten, kinek követségében járok, e’ kényes. lépéstekben legyen veletek, és tegyen benne­teket szerencsésekké. Amen. Ha a’ bíró bir, Készen a’ gyógy ir Mihellyest nem bir, Egész falu sir. Szerző. Az istentelenek uralkodása, az emberek romlása., P/ld. desz. 28, r. 12. v. Üdülés esténként. A székesfővárosi ember napi munkája után, a melyet a tikasztó melegben a fülledt magas épületek közt végez esténként, vágyó­dik üde levegő után. A várkert rakparton a Döbrentei utcza sarkán nyílt meg nehány hete a Duna-ká~ né ház, az uj tulajdonosok Lesch és Singhoffer urak minden lehetőt elkövettek, hogy a kö­zönséggel már is megszeretették a kávéházat. Kitűnő kávéházi hűsítő italok, szép tá­gas helyiségek állanak a n. é. közönség ren­delkezésére. A közönség állandó érintkezési helyül szemelte ki a helyiséget s kimondotta, hogy minden városrésznek meg van a találkozási helye, úgy a Tabániaké a Duna-káoéház. Varázs kilátás Pestre az esténkénti vi­lágítással, úgy a jó zene, teszik élvezetessé az üdülést, csalogat a Berki Jenő nótája. A ven­dégek és látogatók jelszava: viszontlátásra, holnap. 2946. szám. kbTSgsT­Hirdetmény. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közig,, bizottsága részéről közhírré tétetik, hogy a m. kir. államvasutak Budapest-ujszőnyi vona­lának Kelenföld-bicskei szakaszán épülő II. vágány czéljaira szükséges ingatlanok kisajá­títási tervei Budafok, Budaörs és Torbágy községek házainál közszemlére kitétettek s a tárgyalás határnapja Budaörs községházánál 1899. évi szeptember hó 25-ének d. e. V«9 órájára kittizetett, mely alkalommal a kikül­dött bizottság a kisajátítási terv megállapítása felett akkor is érdemileg fog határozni, ha a tárgyalásra a kisajátítást szenvedő birtokosok közül egy sem jelennék meg, s hogy a meg­jelenés elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs. Budapesten, 1899. augusztus 18-án. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közig, bizottsága nevében: Beniczky alispán, mint h. elnök. Nyomatott Kaufmann Jószef kő- és könyvnyomdájában Budapest, V,, Arany János-utcza 4.

Next

/
Thumbnails
Contents