Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-05-01 / 13. szám
udapest 1899. Május I (Pünkösd hava.) Vili. évfolyam 13. sz. SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KIADÓ -HÍVA TÁL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Budapest, I., Városmajor-u. 28. Megjelenik havonként háromszor. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Budai Szahara. Hol, hol volna itt a Szahara? Kérdi a szelíd olvasó, a ki szerencséjére ma kinn nem járt, föl nem dühitette a por, amelyet, bármely irányban haladt, mindenütt és mindenünnen szemébe csapkodott a szél. Hol az a Szahara? Megmondom. A mi szép széles, de mezítlábas utczáinkon mindenütt Szahara, mindenütt líbiai sivatag, mindenütt porfelhők, de milyenek! Ha kilépsz a várból nyugaton, ott kezdődik a volt Bécsikapu alatt és megy tovább a Várfok utczán, a Roham utczán, folytatódik a Vérmező utczán, a Krisztina körúton, az Attila utczán és vége hossza nincs a Lipótmezőig, a farkasréti temetőig, a Sashegy aljáig, fel a bomlásnak indított Czitadelláig, azután az egész Dunaparton végig-végig mindenütt portenger, ha egy kis jókedvű szél kerekedik, porfelleg, ki nem vevén a csapásból az uj Király utat, a Logodi ut- czát, a Mikó utczát, Pauler utczát -— és mindezek koronájául a kopárrá tett Vérmezőt. —- Nos elég-e ennyi a jóból? De mit mondtam? Szahara? Libia? Hohó ! Annál fölebb egy-két fokkal ! Ott csak homokot kavar fel a Sirocco, vagy amint hol nevezik azokat a szeleket, amelyeknek futárja Európában a fiumei Bora, de nálunk a legfinomabb, a legfehérebb mund- lisztet hordja szemünkbe, szájunkba a megkótyagosodott szél, melynek semmi határozott iránya; mint a részeg ember kavarog jobbra, balra, előre, hátra, amelytől tehát nincs menekvés sehol, sehol; mert még a szobáink ablakain is betolakodik oly szemtelenül, hogy mire asz- szonyaink, leányaink a törülgetéssel elkészülnek, kezdhetik újra elölről. Ez a mi fejlődésnek indult Budánk képe már a múlt október végétől fogva, amióta t. i. hivatalos számítás szerint az Ur Istennek kellett volna az utcza-öntö- zésről gondoskodnia egész a legközelebbi májusig. Valóban bámulatra méltó ez a budai türelem! Mig Pesten utón útfélen öntözik, locsolják, vizipuskázzák a kövezett utczákat, addig a budai részeknek nem jut a nagy Dunából egy árva kanna viz sem! És ezt mi budaiak oly alázatos türelemmel türjük, mintha mi egy kraj- czárrat sem járulnánk a tisztaság fentar- tásához. Igaz, kimondották most nem rég a városatyák, hogy az öntözés esetleg; május előtt is végzendő, de ez reánk nézve elhangzott a pusztában, vagy mai radt a papíron. Azt az egyet megteszik, hogy mikor a por már bokáig ér, lela- pátozzák az utakról az utak szélére, ott aztán kupaczokba is terelik, s ha a szél szét nem hordja újra, el is szállítják valahová töltésnek, de egy 24 óra alatt ott vagyunk megint, hogy a poros utón, szélfes utón felleget ver a ló. Ez ellen, urak, nincs más orvosság, csak a tísz- 'tességes öntözés Budán is, mint Pesten, sőt nálunk is nagy urak utján, az Albrecht utón. Sőt, a józan okosság szerint Budán jobban kell öntözni, mint Pesten, mert nagyobb rá a szükség. Jó étvágyat a mundliszthez mind az állandó budai lakosoknak, mind azoknak a pestieknek, akik a nyárra ide kívánkoznak azokba a háromemeletes kaszárnyákba, amelyeket számukra oly szép számmal emeltek az áldozatkész budaiak — jó remény fejében, amely reményökben hogy ne csalatkozzanak, jól teszik, ha a budai por megkötéséről gondoskodnak. Erre való tekintetből nem ártana, ha a budai bizottsági tag urak nem sajnálnák hangjukat hallatni ott a lipót-utczai nagy házban ; mert néma gyermeknek anyja sem érti szavát, annál kevesebbé az atyja, ha mindjárt városatya is. Tömör Ferencz. A budai lövészegylet közgyűlése, Del Medico Ágoston főlövészmester lelkes szavakkal nyitja meg délután 4 órakor a gyűlést s találóan vázolja amaz irányelveket, melyek az utóbbi három év alatt, mióta ő az egyesület főlövészmestere, a választmányt vezették. Örömmel konstatálja, hogy e három év alatt sikerült a választmánynak megtalálni azon utat, a melyen haladva, az egyesület mindinkább felvirágozhat. Első sorban is a lövészet fejlesztése lebegett a választmány előtt. Megszüntetendő volt e téren mindenekelőtt amaz abnormis állapot, a mit az egyik fegyvernemnek a másik rovására való előtérbe tolása okozott, s eléretett a lődijaknak minden fegyvernemnél való egyenlővé tételével. Gondoskodni kellett újabb lövész- nemzedékről, s midőn kiviláglott, hogy tiszán csak a lövészet gyakorlása kedvéért, ha nem űzhet egyszersmind más sportot is, nem lesz az ifjúság az egyesületnek megnyerhető; megtétetett minden lépés az iránt, hogy a lövőház előtt elterülő Marczibányi-rét, az illetékes székesfővárosi közönség által, sport-térnek jelöltessék ki, ezze alakitassék át s mint ilyen, a lövészegyesület vezetése alá adassék. A székesfőváros törvényhatósága a lövészegyesületnek a sport-teret illető terveit elfogadta s ez az ügy a megvalósítás stádiumában van. És hogy a sport gyakorlása végett majdan kisereglett fiatalság kultiválni fogja a lövéi szetet is; azt jó lélekkel, biztosan remélhetjük. Egyebekben pedig törekedett a választmány a lövészetet arra a magaslatra emelni, hogy ez ne mesterség-, hanem művészetnek tartassák, s a lövészetben ne a dij anyagi, hanem annak erkölcsi értéke ambitionáljon. De nem feledkezett meg e mellett a választmány arról sem, hogy gondos gazdálkodás mellett az egyesület pénzügyi viszonyai szanál- tassanak, s hogy e téren értünk-e sikereket el, azt a benyújtott vagyonmérleg és a múlt évi zárszámadás elbírálása alkalmával módja lesz a közgyűlésnek megítélni. És a mennyiben a gazdálkodás terén javulás észlelhető, úgy ez a választmá ny és gazdasági bizottság körültekintő gondossága, valamint jelenlegi pénztárnokunk ügybuzgalma mellett különösen annak tudható be, hogy, mint minden téren, úgy itt is, a tegteljesebb publicitás mellett, a legszigorúbb egyéni felelősség elye állíttatott föl. Hátra van még, hogy megemlékezzék arról az irányról, a mely felé az elmúlt három év alatt a választmány az egyesület társas életét irányítani kívánta. Az volt a törekvés, hogy a barátság kapcsa. mely két évszázadon át tartá össze az egyesületet, s a mely nélkül az egyesület fönnállása nem képzelhető, minél szorosabbra fii- zessék. Voltak évek előtt a tagok között súrlódások, ellenségeskedések, torzsalkodások, de ezen velleitások gondos és körültekintő óvatossággal elsimittattak. Lövészegyesületünknek lényeges és fontos társadalmi hivatása van, és mi csak akkor vagyunk erősek, ha összetartunk s igy egyetértésben összetartva, bírunk csak szolgálatot tenni a társadalomnak, melynek szolgálatában állani, nekünk, mint a fővárosi polgárság legrégibb egyesületének, elsősorban hivatásunk; miért is köszönetét mond a választmánynak, mely őt a béke helyreállításában tapintattal támogatta és köszönetét mond a közgyűlésnek, melynek bölcsessége az ügyek vezetését ily választmányra bízta. A lelkes éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó után az egyesület jegyzője, Lohr József olvasta fel a váíasztmányirak az 1898. évről szóló jelentését. Szép szavakkal emlékszik meg a jelentés bevezető soraiban felejthetetlen Királynénk tragikus elhunytéról s arról a mély fájdalomról, mit a lesújtó gyászeset fölött az egyesület érzett. Nyomban rendkívüli ülésre ült össze a választmány. Beszüntette a vasárnapi lövészeteket s elejtette a már kitűzött zárólövészetet; az ezáltal fönmaradt lődijakat ezer koronára kiegészítve, a királyné emlékére emelendő szobor javára auományozta. Elrendelte, hogy úgy a lövöldén, mint a Nagy Rókus-utcza torkolatánál levő árboczokon harmincz napig gyász- lobogó lengjen. Végül megbízta a főlövészmes- tert, hogy az egyesület részvétét illő módon a Felség előtt kifejezésre juttassa. Majd áttér a jelentés a választmány múlt évi ténykedésére. Tartott a választmány 12 rendes és az országos gyász miatt egy rendkívüli ülést; ezenkívül az ausztriai lövészün-
