Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-04-21 / 12. szám

Budapest, 1899. (6) Április 21, BUDA és VIDÉKE zésekről szól. Busbach Péter örömmel fogadja a két előterjesztést és reméli, hogy a társaság az illetékes hatóságok jóakaratéi támogatása mellett tovább is fejlődni és virágozni fog. Rá­mutat arra a nagy közgazdasági haszonra, mely a 47 kilométernyi vasút kiépítése által a fővárosra háromlott. Az igazgatóság és különö­sen a vezérigazgató szerencsés pénzügyi politi­kájának folyománya az elért szép eredmény, a melyért a közgyűlés nevében is elismerését és háláját fejezi ki. A közgyűlés lelkes éljen­zéssel tette magáévá a javaslatot. Jankovich Béla dr. részvényes kérdést intéz a külön tarta­lékalap rendeltetése és jövedelmezősége iránt, Jel­űnek vezérigazgató kifejti, hogy a külön tarta­lékalap intézménye az engedelem-okmányon nyugszik, természetesen növekszik minden emisszió által. Az igazgatóság igyekszik, hogy annak gyümölcsözővé tételét javítsa, de van­nak olyan értékek, a melyeknél a gyümölcsö- zés nem kizárólagos szempont, a milyen pél­dául a földalatti vasút és az ujpesti-rákospa- lotai vasút stb. Végül kiemeli, hogy éppen e szempontok vezetik az igazgatóságot, a mikor az idén tervbe vette, hogy üres telkeit beépít­teti. A fölszólaló és a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette a választ. A napirend harma­dik pontjaként Jelűnek vezérigazgató tett elő­terjesztést 'a forgalmi személyzet segítő alapjá­ról, melyre az 1897-dik évi közgyűlés 100 ezer forintot szavazott meg. Javaslatára a mai köz­gyűlés újabb 10 ezer forintot szavazott meg erre a czélra és megnyugvással vette tudomá­sul, hogy a társaság személyzetének nyugdíj- szabályzata ki van dolgozva és jóváhagyás alatt van. Ezután a felügyelő-bizottságba Forgó Istvánt választották be, mire a közgyű­lés véget ért. Magántisztviselők országos nyugdij- egyesülete. A Magántisztviselők Országos Nyugdíj- egyesülete a tagok élénk részvétele mellett április hó 16-án tartotta V-ik évi rendes köz­gyűlését Weiss Berthold orsz. képviselő elnök­lete mellett az uj városháza dísztermében. — Megnyitó beszédében az elnök örömmel utalt ama érdeklődésre, mely az egyesület iránt a társadalom minden körében nyilvánul és ama szép eredményekre, melyeket az öt évi fen- állása alatt elért. Buzdítja a tagokat az össze­tartásra és üdvözli az egyesület vidéki választ­mányainak képviselőit valamint a vidékről meg­jelent tagokat. Az évi jelentés és a zárszáma­dások tudomásul vétettek; az igazgatóságnak, felügyelő bizottságnak ügyvezető igazgatónak és tisztikarnak jegyzőkönyvi köszönet szavazta­tott. és a felmentvény úgy az igazgatóságnak mint a felügyelő-bizottságnak megadatott. A megejtett választáson a felügyelő bizottságba beválasztattak : Spiegl Ödön, a magyar petróleum- ipar r. t. főkönyvelője rendes tagnak, Hirschl Géza, a nasiczi tanningyár r. t. irodafőnöke és Rothfeld Richard, a magyar asphalt r. t. fő­könyvelője, póttagoknak. Nagypénteki református társaság. A nagypénteki református-társaság választ­mánya ülést tartott, Hegedűs Sándorné elnöklé­sével. Kiss Áron dr. elnök beszámolt a nagy­pénteki gyűjtés eredményéről, a mely szerint a fővárosi és szomszédos 'községbeli templomok­ban 489 frt 16 krajczárt, a távolabbi 37 egyház­ban 65 forint 83 krt gyűjtöttek. A gyűjtésben résztvettek: Bánffy Dezsőné báróné, Wlassics Gyuláné, Festetich Andorné grófné, Kemény Kálmánná báróné, Joannovicsné Uray Irén, Bálinth Sándorné, Csiky Kálmánné dr.-né, He­gedűs Istvánná dr.-né, Heinrich Gusztávné dr.-né, Rickl Gyuláné, Boné Gézáné, Balogh Jánosné, Csánky Dezsőné dr.-né, Jassy Frigy és- né, Dessewffy Emma, Szegedy Maszák Leona és Viola, Varga Báüntné dr.-né és Füredy Pálné urhölgyek. Takách László gondnok jelentése szerint a társaság anyagi ügyei szépen fejlőd­nek; csupán ez évben, 1899. január 1. óta, 10.974 frt 07 kr. volt a bevétel, mig a kiadá­sok összege csak 224 frt 93 krt tesz ki. Özv. Thurnné úrnő, Hállay Ferenczné közbenjárására 4000 frtos alapítványt tett; Bálinth Sándorné pedig az építkezéshez jelentékeny mennyiségű összeget küldött. Az építkezést még ebben az évben meg fogják kezdeni a Sándy Gyula-féle terv szerint, melyet Feszty Gyula építész volt szives felülvizsgálni és itt-ott kiigazítani. A ter­vezett sorsjátékhoz képeket adományoztak : Kállay Ferenczné, Neumann Árminná, Pejache- vich Jolán grófné pedig a társaság tulajdonában levő Zichy Mihály-képről művészi kivitelű má­solatot készített s a társaságnak ajándékozta. Hállay Ferencz gyűjtésre ajánlkozott. Az agrárbank kölcsönök behajtása. A m. kir. pénzügyminiszter által 1898. évi 104,680. sz. a. kiadott Utasításból közöljük az alábbi részleteket: A magyar agrár- és jára­dékbank által az 1897, évi V. t.-cz. alap­ján adott kölcsönök hátralékai a közadók mód­jára lévén behaj tandók, a főszolgabírók és az állami végrehajtók, a hozzájuk érkező hátra- lé.ki kimutatások álapján, az 1883. évi XVIV. t.-cz. szabványai szerint járnak el. A községi elöljáróságok pedig kötelesek a kir. adóhivatal­tól hozzájuk érkező hátraléki kimutatásokból a követeléseket egy számlakönyvbe előírni s a befolyó összegeket szintén egy külön napijegy­zékbe bevételezni. A szükséges nyomtatványok a kir. adóhivatalnál lésznek kaphatók. Az eljá­rás a közadók behajtására nézve fennálló tör­vények és szabályok szerint történik s különö­sen figyelmet érdemel, hogy: a) ha a behajtott összegből az összes kincstári tartozások nem fedezhetők, először az állami, törvényhatósági és községi adókat, továbbá a vízrendezési, vizlecsapolási s talaj- javitási kölcsönöket kell levonni, a fenmaradó összeget pedig a többi hátralékok között arány- lagosan megosztani. b) az 5 százalékas késedelmi kamatok az esedékesség napjától azon hó utolsó nap­jáig bezárólag számítandók és szedendők be, a mely hónapban a befizetés történik. | —• Elsőrangúi hazai gyártmány. Pontos czim : ELSŐ MAGYAR I ^ GAZDASÁGI GÉPGYÁR RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG. BUDAPEST. Magyarország legnagyobb és egyedüli gazdasági gépgyára mely a gazdálkodáshoz szükséges összes gazdasági gépeket gyártja. Rendelések megtétele előtt kérjük minden szakbavágó kérdéssel bi­zalommal hozzánk fordulni. Részletes árjegyzékkel és l| szakszerű felvilágosítással díjmen­tesen szolgálunk. kSzecskavágókl Morzsolok. • Epe-szappan. Kitűnő hatásúnak bizonyult dr. Lisznyai-féle Stuart Mária epe-szappan, mely üdévé, fiatallá teszi a bőrt, min­den ránczot kisimít, bőrbajt, szeplőt, csömört, májfoltot, börfarkast és mittfressert teljesen eltávolít. Különösen szí­nésznőknek és tiszteknek ajánlható! Főraktár: Dr. Lisznyai, Lelle, Sömogymegye és Török József gyógyszerésznél Király-utcza, Fölsey Kornél gyógyszerésznél Lipót-utcza 11. és Kriegner György gyógy­szerésznél Calvin tér. 1538. F. számhoz. Déli vasút. Az idei fürdőévad tartama alatt, azaz f. évi május hó 1-től fogva szeptember hó végéig, Budapest déli vasútról, Budapest keleti p. udvarról, Budapest Kelenföldről, Székesfehérvárról és Nagy-Kanizsáról rendkívül mérsékelt áru 1. II. és III. osztályú, az egész évadra, azaz f. évi szeptember hó 30-ig érvényes menettértijegyek adatnak ki, Siótokra, Szántódra, Balaton-Földvár m. h.-re, Szárszó m. h.-re, Szemesre, Boglárra, Fonyód-Fürdőtelepre, Mária-Telepre és Balaton Szt.-Györgyre, továbbá (Siófokon át) Balaton-Füredre, Almádiba, Kenesére és (Bogláron ill. Fonyód-Fűrdőtelepen át) Badacsonyra, Révfülöpre és vissza. Ezen menettértijegyek alapján az utipodgyász a fentnevezett vasúti és gőzhajózási állomásokra és viszont közvetlenül továbbittatik. Ezenkívül a fürdőévad tartama alatt Budapest déli- vasut és Siófok közti forgalomban időleges jegyek is adatnak ki, melyek ára a kővetkező : 1 hóra : I. osztály 104 korona II. oszt. 76 korona. Az egész fördőévadra: I. osztály 256 korona, II. osztály 188 korona. Nyilttér.*) Császárfürdő Budapesten. Elsőrangú kénes hévvizü gyógyfürdő páratlan gőzfür­dővel, legmodernebb iszap­fürdőkkel pompás ásvány­víz uszodákkal, kő- és kád­fürdőkkel, 200 kényelmes lakószobával. A legszolidabb kezelés. Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Kiadó laptulajdonos és felelős szerkesztő mindszenti ERDÉLYI GYULA. Szt.-Lukácsfürdő téli és nyári gyógyhely. Nagy kénes iszapfürdő,., a melynek 520 1 1 méter nagy­ságú nyitott és zárt ineden- czéiben a forrásvíz napon« kint négyszer megújul. Min­dennemű gyógy- és üditő- fürdők. Lakás- és teljes ellátás, közepes ár 25 frt hefenkint. — Prospektust küld az igazgatóság Buda­pesten. Svábhegyi Eötvös-villa. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy az „Eötvös“-villa helyiségeit, melyeket újjá átalakíttattam, f. hó 30-án ünnepélyesen megnyitom. Egyben tudatom a n. é. közönséggel, : hogy legfőbb törekvésem oda fog irányulni, miszerint a legjobb és legolcsóbb magyar és franczia konyháig úgyszintén ki­tűnő italokat, a legfigyelmesebb kiszolgálás mellett fogom t. vendégeimnek nyújtani. Mély tisztelettel HOLOCHER ZSIGMOND vendéglős, a Contlnentál-szélloda volt föszakácsa. ! ! Vasár- és ünnepnap katonazene. ! ! A szabadalmazott „DELPHI N“ vízszűrőnek egy családnál sem szabadna hiányozni. Ara; 16—27 írtig. Minden vízvezetékhez igen könnyen alkal­mazható. Egyedül Budapesten több mint 2000 drb van használatban. A királyi váriakban, József főherczeg palo­tájában, számos nemes és előkelő polgári családnál, kór­házakban, szanatóriumokban, minisztériumokban, iskolákban, nyilvános intézetekben, bankokban stb. stb. Elismerő nyi­latkozatok szakemberektől, tanároktól, orvosoktól, valamint számtalan ajánlatok magánegyénektől. Kérjen prospektust. Telefon-szám 63—16. Magyar szűrő vállalat, Erzsébet-körut 27. A főraktáron kívül megrendelhető : Kann és Heller, \ áczi- körut 62 , Löwenstein M. cs. cs kir. üdv. száll., Yámház- íkörut 4., Porfy Ferencz, Kigyó-utcza, Sárkány Pál, Váczi- utcza 27. czégeknél.

Next

/
Thumbnails
Contents