Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-02-11 / 5. szám
Budapest 1899. _____________________Vili. évfolyam 5. sz. Február li. (Böjtelö hava) SZ ERKESZTI : ERDÉLYI GYULA. KIADÓ-HIVATAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Budapest, I., Városmajor-u. 28. Megjelenik havonként háromszor. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél cvre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG : I., Városmajor-utcza 28. Kéziratok és közleményeket ide kérjük küldeni. Széchenyi tisztelet. A meddő, kongó üres beszédek korszakában az igaz honfisziv elfordul a hamis bálványoktól és lelkesülten keresi azt, a kinek emléke, hagyományai kivezethetik a sivárságból. Ez az eszmény a tettek hazafiságának emléke a legnagyobb magyar: gróf Széchenyi István. Pest zsivajában, a kalmárok városában emelkedik gróf Széchenyi István szobra, de itt alig veszik észre. Mi budaiak, kiket közelebbről ihlethet meg a történelem, kik a szép vidék s a történetet hirdető minden kő hatása alatt állunk, közelebb juthatunk az eszményhez, mint az anyagnak élők ... A Buda és Vidéke nem jön ellenkezésbe egy hazafival sem, ha a Széchenyi tiszteletet, minden más embert illető tisztelet felé helyezi. Széchenyi volt az, ki Budát Pesttel lánczhiddal kötötte össze, tehát legelső sorban a budaiak tisztelhetik legjobban emlékét. A mi városrendezésünkben jó az az ő hagyománya. Széchenyi tiszteletét igyekezünk becsepegtetni a magyar szivekbe ... Az ő emléke ha vezet, úgy a haza boldog lesz. A Buda és Vidéke megalkotta a Széchenyi asztal- társaságot, mely széles körben fogja a Széchenyi tiszteletet terjeszteni. Ez a társaság lelkes átirattal üdvözölte a Nemzeti Kaszinó Széchenyi lakomáját s bejelentette, hogy Széchenyi hagyományai megvalósításában az egyszerű polgárok nevében részt kér. Hogy mennyire szükséges Széchenyi emlékéhez és hagyományaihoz menekülni a magyarnak azt a Nemzeti Kaszinó Széchenyi lakomáján szépen fejtette ki a budai főurak egyik kiváló ifjú tagja gróf Zichy János. Szavait ide iktatjuk, hogy mindnyájan erősödjünk a Széchenyi tiszteletben: „Széchenyi honfiúi lelkének jól eshetett az a tudat, hogy az ő neve a haza nevével egy- időben kiejtve, mindig újra és újra meg fogja nemesíteni azoknak szivét, kik ebben a pillanatban az ő nagy emlékének áldoznak. Előttem, úgymond, Széchenyi István óriási alakja ma, mint sivár korunk legnagyobb ellentéte, az eszményiség megtestesülése jelenik meg. T. uraim! Széchenyi összes államférfiul elhatározásainak és cselekvéseinek rugója kétségkívül a haza- szeretet volt, az az érzés, mely minden tiszta érzelem között a legtisztább, azért, mert a legőszintébb. Tiszta lelkének minden üdeségét, szépségét, báját oda akarta adni szegény nemzetének, azt kívánta volna, hogy mindenki úgy érezzen, mint ő, azt szerette volna, hogy a nemzet mindig megmaradjon az ideálizmusnak azon a magaslatán, melyre ő vezette föl. Széchenyi korát jellemzi az a fenséges idealizmus, mely arra ösztönözte a honfiút, hogy mindent föláldozzon a hazáért. Ez varázsolta azt a kort, melyben Széchenyi István élt a maga szenvedéseivel, keserveivel, anyagi és erkölcsi veszteségeivel együtt nagy, gyönyörűségesen szép korrá. És mert Széchenyi, a nagy gondolkozó jól tudta, hisz érezte, hogy egy nemzetet igazán nagygyá csak fiainak tiszta eszményisége teheti, mert sejtette, hogy a mint enyészik a nemzetből .az idealizmus, épp oly gyorsan és épp oly mélyre fog süllyedni arról a polczról, a melyre ő állította; azért járt ő elül az önzetlenség, az önfeláldozás terén a legragyogóbb példával, ezért létesített oly intézményeket, melyek közül például a tudományos akadémia is a legnemesebb értelemben vett nemzeti idealizmus ápolója és fejlesztője, sőt tán azért alapította meg ő magát e társadalmi kört is, a Nemzeti Kaszinót, hogy gyupontja, melegágya, föntartója legyen annak az eszményi- ségnek, melyet drága örökség gyanánt ő hagyott ennek a nemzetnek, azért létesítette ezt a kaszinót, hogy ha ott kint a politikai és társadalmi életben zord viharok dúlnának, ha a versengésekből eredő g.yülölség sebeket vágna a nemzetnek testén, ha iu-ott elfajulna vagy enyészne a hazaszeretet és a lelkesedést az egyéni ambiczió, mint önző érdek pótolná, hogy akkor az a kör, ez a kaszinó is áraszsza a maga kebeléből ki a társadalomba, ki az állami életbe a hazaszeretet, a lelkesedés, a legtisztább ideálizmus melegét, fényét és ragyogását. És ha van pillanat, melyben szükséges, hogy Széchenyi ideálizmusának letéteményesei minden erkölcsi befolyásukkal kihassanak a hullámzó társadalomra, hát ez most van t. uraim, midőn társadalmunk nagy része az anyagi érdekek hajhászásába félre látszik tolni magától azokat a nemes eszményképeket, melyekből egyedül menthetünk csak erőt második ezeréves létünkhöz. Es ez kell, hogy kétségkívül kihasson az állami életre is, hisz alig van már idealizmus ebben a hazában, a társadalom egy nagy része az anyagelviség lejtőjére lépett, leszállt a magasból, onnan, hova Széchenyi vezette föl a nemzetet és a honnan ő megmutatta neki az ígéret földjét. A nemzetnek pedig — ha élni akar — ideálokra van szüksége, hogy valódi eszményképeket teremtsen magának, kiveszett egyúttal élet- és ellentállási képessége is. Azt az eszményiséget pedig, mely a nemzet szive mélyében még él, s mely itt-ott föl- csillámlik, mint a pásztortüzek a sötét éjszakában : ezt az eszményiséget már régóta nem mivelik azok a tényezők, _ melyek a nemzet vezetésére hivatva vannak. Én félve hasonlítom össze azt a magyart, kit Széchenyi vezetett, azzal a magyarral, a ki ma itt él a hazában, mert érzem és tudom, hogy habár ma is úgy él a hazaszeretet mindenkinek szivében, mint akkor, a nemzet egésze ma már még sem tud úgy hinni, remélni, nem tud úgy örülni, nem tud úgy sírni és szenvedni, mint akkor, azért, mert nem tud már úgy lelkesedni sem. Vénebb lett-e ez a nemzet, a melynek szive nem öregedhetik meg soha? — Én nem tudom. Fáradt-e az a nemzet, melyet a múltban nem tudott megtörni semmi sem ? . . . én nem tudom! Egyet tudok cáak, t. uraim és ez az, hogy ha e nemzet sokáig akar élni, akkor sokáig kell tudni lelkesednie, egyet tudok csak és ez az, hogy ha e nemzet meg akarja érni a második ezeréves születése napját, ujiV \fid?féa] kell vinni, vissza kell varázsolni ős Hamsat ideálizmusát. Kövesse a magyar társadalom a nagy Széchenyi példáját.“ Él magyar, áll Buda még, s mig állni és élni fog, s lesz nemzet e hazán, a nagy Széchenyi szelleme is élni fog s feltámad a hogy megilleti — feltámad, habár akármily erőszakkal akarják is a halhatatlant elfeledetté tenni a bálványimádók. Gyárváros a Lágymányoson. Budapestnek rohamos fejlődése lehetetlenné tette a szabályos czéltudatos fejlődést. Budapest magának a nagy közönségnek erejéből lett nagygyá, gyakran a hatósági intézkedések ellenére. Ma már, hogy a város maga megvan, gondoskodni kell a helyes irányról, az összetartozó dolgok csoportosításáról. Iparunk és kereskedelmünk fejlődése éppen azért nem tudott lépést tartani a város növekedésével, mert az irány nélkül való fejlődés nem adta meg az iparnak és kereskedelemnek azt a segédeszközt, a melyre föltétlenül szüksége van. Most akarják szervezni a fejlődést. Külön gyárvárost akarnak létesíteni. A gyárosoknak és a hatóságnak is közös érdeke, hogy a gyárváros helyes irányban fejlődjék s megkapja azokat a segédeszközöket, a melyekre föltétlenül szüksége van. A gyárosok, a kik harmincz- negyven év előtt a lakott városrész határán épített bérházak közé szorultak s a telekérték nagy emelkedése kényszeríti őket, hogy gyártelepük számára uj helyet keressenek. A hatóságok, az érdekeltek is a kelenföldi Lágymányost szemelték ki az uj gyárváros helyéül. A közmunkatanács palotájának egyik hivatalos szobájában már meg van festve a kiépített gyárváros. Hosszú idő elmúlik, a mig a valóság utoléri a festményt. Az első lépés azonban már megtörtént. A hatóságok már úgy akarják szabályozni a rakodópartot, hogy a gj'árváros- nak megfeleljen s már töab gyáros vásárolt telket a Lágymányoson gyártelep czéljára. A helyet kétségkívül jól választották meg. A Lágymányos sik terület, de nem alkalmas bérkaszárnyáknak. De minden kelléke megvan arra, hogy hatalmas gyárváros fejlődjék a Duna partján. Égyik oldalán a Duna határolja, másik oldalán a kelenföldi pályaház, a melyet tetszés szerint meg lehet bővíteni, a nélkül, hogy a város fejlődésének útját állaná. Nagy baj azonban, hogy a rendezés első stádiumában is különféle konfliktus támadt a hatóságok között. A rakodó-part szélességének a megállapítását is hosszas iratváltás előzte meg. Végre harmincz öl szélességben állapították meg a rakodó-partot, a melyet nagy vasút és közúti vasút szel át s azonkívül kikötőnek is terveznek. Az állam meg akarta védelmezni a vasút és hajózási érdekeket, úgy rendelkezett, hogy
