Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-12-30 / 36. szám
7 Budapest, 1899. VIII. évfolyam 36. sz. Vasárnap, Karácsonyhava (Deczember). BUDA és VIDÉKÉ SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. RIADÓHBIVATALí, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek: Budapest, I., Városmajor-u 28. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐS ÉG: I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Széchenyi szelleméhez. A haldokló század utolsó napjaiban a század legnagyobb szelleméhez gróf Széchenyi Jstvánhoz fordul a magyar. Sokszorozva viszi át a társadalom az uj századba azokat a bűnöket, melyeket nemzetében a legnagyobb magyar ostorozott. Szellemedhez fordulunk nagy Széche- nyink: hogy ihlesd meg lelkünket, szivünket, tetterőnket. Ébressz fel satnya tespe- désiinkből. Add vissza a magyart a magyarnak. Legnagyobb magyar, legnagyobb ember, legnagyobb lélek, hazádnak, vallásodnak tántorithatlan fia és hive közöld szellemed erejét velünk, bogy midőn időnk folyásának rovásai, az esztendők összesége uj századra válik, had legyen újra magyar a magyar. Legyen vége minden hazugságnak. Kezdjük századunkat magyarul, őszintén, fajunk erényeivel, annak hibái nélkül, hitünkben, hazaszeretetünkben, jellemünkben erősödve. Induljunk a te példádon és senki másén, ki nem szóvirággal, de tettel szeretted hazád. Nem volt te benned önzés, hiúság, nem követted te „kebled istenéi", de az örök és változhatatlan Isten törvényeit, ki benned csak gyönyörködhetett s nem bánta meg, hogy ilyen embert teremtett, kit anyja mégegyszer szülni boldogságnak, de nem fájdalomnak tartott volna. Mi pedig valljuk be, hogy hamis jelszavak, hamis politikai és társadalmi nevelés folytán szivünk, lelkünk a bűnöknek valódi melegágya Először is legnagyobb betegségünk az elégedetlenség. Terebélyes fává növesztjük reményeinket, melyek nem teljesülhetnek, mert sokra becsüljük magunkat, keveset dolgozunk, kötelességeket nem ismerünk. Mindenki sokat akar, munka és szorgalom nélkül a babért, a hatalmat, a kortársak megelőzését akarja. Félúton elmarad a munkakedv s reményeink horgonyát a véletlenbe a szerencsébe vetjük. Következik az idegesség, az izgatottság, elégedetlenség. <A hírnév után kapkodunk. Ennek meg van a maga árfolyama. Szökken fölfelé. Igaza van a nagy orosz reformátornak : „A biztos tényezőkkel való számolás mindinkább kimegy a divatból s helyébe a hiú ábránd lép. A munka eredménye nem biztos, minélfogva mindenki a tőke segítségével akar nagy sikereket elérni. Az ember akaratereje csökken, az előbb munkájában bízott egyén fatalistává lesz, eredményt a véletlentől s a szerencsétől vár. Minden vállalkozásnak az alapja ma a tőke, nem a munka; a szinleges értékek bámulatraméltó gyorsasággal halmozódnak föl. Spugy szökkenik fölfelé a hírnév is. A tájékozatlan íróból egyszerre hírneves publicista, a közepesen aluli ügyvédből világhírű szónok lesz. A tudás nélkül szűkölködő kezdő orvos a hír szárnyain tudós profesz- szorrá emelkedik. Bevégzetlen nevelésű ifjonczok családi összeköttetéseik révén birákká és főtisztviselőkké lesznek. Az igy fölfujt egyének nagyrésze megtudja tartani állását mindhalálig, a másik része még arra is képtelen, hogy pozícióját megtartsa és visszaesik oda, a honnan nem kellett volna őt fölemelni. A közéletben szereplők önhittsége határtalan, de a döntő pillanatban, a mikor cselekedni kellene, hiányzik nálunk az akaraterő, a tudás, az ismeret és mindenek- fölött az erkölcsi alap. Ebből következik az a számtalan erkölcsi csőd, mely a közéletet megmételyezi s a mely a legtöbb esetben öngyilkossággal végződik. Gazdag és szegény, tudós és tanulatlan, agg és ifjú, sőt a gyermek is meggondolatlanul eldobja magától az életet. A hazug társadalomnak, a fegyelmezetlen gondolkozásnak, az érzéki tobzódásnak ezek a szüleményei, ügy a családi, mint a nyilvános életben hiányoznak a fejlődésnek logikailag meghatározott törvényei, mert az egész társadalmi rendszer hazug.“ Hit, remény, szeretet, egyenlőség, szabadság, testvériség hazug jelszavak. Belefultunk a politizálásba s kongó nagymondások megölték az ember jellemét. Eszményeink hamisak, „a fórumot a benső tartalom nélkül való emberek uralják“, kik bálványok mintájára saját nagyságukat védik s meggátolják azt, hogy az, a kinek benső értéke van érvényesüljön. A társadalmi felfogásban rend és igazság nincs. Az ember magát tekinti a teremtés központjának. Parancsolni mindenki tud. Engedelmeskedni senki. Most látjuk csak milyen igazat mondhatott nagy Széchenyink Zalabéri Horváth Jánoshoz intézett levélben. (1821). „Sgyenesen vetették volna ki a nemességre a költséget. 3gaz, ezt a nagyobbrész szabadságvesztésnek véli, de nem az, hanem a szabadság nevelése. Sn legalább nem abba helyezem szabadságom, hogy tehessek, vagy ne tehessek hiúságom, gőgöm, indulatom, szenvedélyem szerint, hanem, hogy a többségnek engedelmeskedjem. Sfem boldogulhat nemzet csak ott, hol a polgárok legnagyobb becsületnek, legnagyobb dísznek tartják hódolni a közakaratnak s engedelmeskedni a hazának.“ Századunk megtanult hazudni s e mellett nem engedelmeskedni a hazának. A legszebb jelszavak hazugsággá s az emberiség átkaivá fajultak. Hiában mondád megdicsőült Széchenyi: „Mennél többet élek, annál jobban látom, hogy rajtunk magyarokon vagy nemzeti kifejtés segit vagy semmi. Akadályok egy tengere áll előttünk s ezeken, ha győz valami nem egyéb, mint férfiai eltökélés, állhatatos szándék és akarat“ Hol van a férfiai eltökélés, állhatatos szándék és akarat? Áldj meg példáddal, hogy meglegyen s e szó alatt ,,JCazafiság egybeolvadjon az egészet elgyengítő sokféle felekezet.“ A nagy orosz reformátor szavai jellemzik legjobban közállapotainkat. A néptömeg nem filozofál. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség törvényeit a nép a szó szorosabb értelmében vette. Ezzel szabadjára volt bocsátva minden képzelete, mindén óhaja. Ettől kezdve a nép nem tudta tovább nyugodtan elviselni a szegénységet; nem tudott nélkülözni ; a lemondást elfelejtette. cA nép ideges lett. Kormányokat döntött halomra; uj intézményeket alkotott s midőn ezek sem elégítették ki, ezeket is lerombolta. A kormányok mit tehettek egyebet, engedniük kellett és ma a szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszményeit akként hajtják végre, a mint az a népnek tetszik. A ki a kellő időben s a nép tetszése szerint tudja ezeket az eszményeket forgatni, azt a nép vakon követi. Modern társas életünkben a szegényt a gazdagtól tátongó ür választja el. Hiába igyekszünk azt az űrt nagy pénzösszegekkel, prédikácziókkal, kenetteljesen irt könyvekkel betömni és humánus intézményekkel áthidalni, az ür nem lesz kisebb. Cgyetlen egy szüntethetné meg az ellentétet: ha az ember szeretné felebarátját, mint önmagát. De a jelenlegi gondolkodás mellett ez az isteni intés nem tud áthatni. Pedig menynyire igyekszünk humánusak lenni. A jótékonyságot rendszerbe öntöttük. Közjótékonysági egyesületeink és társulataink tengernyi alapszabállyal bírnak. A tagok folyton üléseznek, mindenki tag vagy tiszteletbeli tag, mindenki többé-kevésbbé tevékeny részt vesz a jótékonyságban. Jótékony hölgyeink a szegények javára bazárokban árulnak, összekoldult csecsebecsét, mesés értékű toilettekben. Ezt nevezik keresztényi szeretet gyakorlásának, pedig ez annak csak fiiogtaíása. Az a jótékonyszivü hölgy a szegényt nem is látja, hogy érezheti hát át a felebaráti szeretetet?
