Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-10-30 / 30. szám
BUDA ES VIDÉKE Budapest, 1899. (3) A befektetett tőke gyarapodik magától is, de a heverő tőke nem. Azért, ha biztos a befektetés (pedig a ház vétel mindig biztos befektetés), kár a tőkét hevertetni Az a ház, amit a Társulat ma 20°.000 frton megszerezhet, tiz év múlva 300.000 frtot, vagy még többet fog megérni; fejlődő fővárosunkban ezer példa van reá.“ A Buda és Vidéke számtalanszor szólalt fel a mellett, hogy Buda van hivatva arra, hogy a szellem városa legyen. A Természet- tudományi Társulatnak is meg kell ezt érteni s palotáját Budán épiteni. Magyar czimtáblák. A Buda és Vidéke szerkesztősége a múlt hetekben hosszabb czikkben fejtegette, milyen utón, módon lehetne megakadályozni azt, hogy német czimtábla ne jusson a falakra. A terv jó volt, s minden ember, a ki lelkesül a magyarosodásért, csak helyeselte a vendéglősök lapja szerkesztőségének ezt a nemes buzgalmát Mi azonban nem elégedhetünk meg azzal az óhajjal, hogy a falakra német czimtáblák ne kerüljenek, hanem a mellett is kell harczolnunk, hogy a falakra kerülő czimtáblák jó magyarsággal adják tudtára a vásárló közönségnek, mit kaphat ebben vagy amabban az üzletben. Fel is használtunk minden alkalmat a magyarosság híján levő czimtáblák ostorozására. Most ismét ilyenekkel számolunk be. A Döbrentei-utczában a következő érdekes tábla függ egy szénkereskedés ajtaja fölött: a Zegjobb minőségű tüze Hő anyagok Bel és külföldi I —I hegyi fák (?) kőszenek. j j Csomagolt Lógszesz(?) | _____I faszén. Gy áripi rszen ki mérett. Nagyban és kicsinybeni eladás. Gyönyörű csodabogár! Lent, az ajtón függő táblán fekete ruhás ur kapál egy lámpa fénye mellett, s felette e sorok diszlenek: J {fordított „/“) sten segitts. A gellérthegyi kioszk hirdető táblái is érdekesek Hat egyforma tábla hirdeti a Gellérthegyre ránduló közönségnek, mit kaphat a kioszkban. A táblák utolsó sorában arról értesiti a vendéglős a közönséget, hogy vend églőj e egész télen át nyitva van. Ezt a rövid sort a tisztelt festő úr a legkülönfélébb változatokban pingálta meg. Még pedig az egyik táblán igy : „Egész téln át nyitva“. A másikon: „Egész tén át nyitva“, stb. A „télen“ szót csupán egy táblán tudta hibátlanul leirni. Diszes magyar stylusban szerkesztett tábla függ az Attila-körút egyik házán is Tulajdonosa valami Kresta, aki a következő- kép hirdeti művészetét: Kresta. V, Aranyozó. Tükör — Kép Rámák Órák — Sír kövek és keresztek Oltárok. Aranyozásra felvál„ laltattik, olcsó. Ezekhez a czimtáblákhoz nem kell kommentár. Önmaguk bizonyítják, hogy nem elég csupán a magyar szó a táblákon, hanem magyarosan, hibátlanul is kell egymáshoz illesztve lenniök. Ezen a bajon pedig lehetne némileg segiteni. A hírlapi dorgálás az egyesekre nézve nem sokat ér, de elég arra, hogy bizonyos körök figyelmét felhivja. Ez esetben az ipari engedélyeket kiadó testülethez fordulnunk, ajánlva, hogy csupán azoknak a czimfestők- nek adjon iparuk üzésére engedélyt, a kik a magyar Írásban sem orthographiai, sem magyarosság ellen való hibákat nem ejtenek. Magyarul jól irni nehéz dolog, s erre nézve legalább annyira kívánják meg a magyarosságot, hogy az ilyen, az imént bemutatott csodabogarak ne kerüljenek a közönség szeme elé. Lesznek, különösen a czimfestök között, kik e sorokat olvasva mosolyogni fognak. — Hiszen mi csak a kész szöveget festjük fel a táblákra. Az ilyen táblák rendesen meg is felelnek. De ott, a hol az üzlet tulajdonos németül tud csak, ö maga szegény, semmiféle, magyarul kifogástalanul fogalmazni, vagy irni tudó alkalmazottja nincs, s mégis meg van az a jó szándéka, hogy czimtábláját magyarul Íratja ; ki fogalmazza meg ilyen alkalommal a tábla szövegét, ha nem a czimfestő ? Azok az élcz- lapokba illő bolondságok igy kerülnek a hirdető táblákra. Ezek a rosszul fogalmazó urak rendesen nagyon rossz mesteremberek is. A fentebb leirt Döbrentei-utczai, táblának nem csak az a hibája van meg, melyet az előbb méltattam. Az illető úr, aki azt „festette“ s akinek nevével és maszatolásával épten nyomon taiálkozhatik a figyelmes szemlélő, festeni sem tud. Betűi idomtalanok, otrombák, ízléstelenek. Alakjai, vagy tárgyai leirhatatlanul csúfak, borzasztóak; a színkeverés előtte ismeretlen fogalom. S az ilyen, a legcsekélyebb kiképzés híján lévő ember is kapott iparengedélyt! S ez bár mit sem tud, meglehetősen él mesterségéből. Olcsón dolgozik, s a takarékos vagy szegény kereskedő inkább őt keresi fel, mint a hozzá értőt, a ki a jó, s becsületes munkáért természetesen többet kér. Ilyen embereknek ne adjon az iparhatóság eűgedélyt, s ha nem adott, fogja perbe őket, mert ezek csak kárára vannak úgy iparostársaiknak, mint a társadalom egy óbb érdekeinek. Széchenyi és a magyar költészet. A Széchenyi tisztelet országos terjesztésére alakult asztaltársaság összejövetelén Jurisztonszky Ödön szerkesztő méltatta az Iskolai könyvtár második kötetét, melynek tárgya Széchenyi s a magyar költészet. A tanulmány annak idején irodalmi szén zácziót keltett. Tárgyát teljesen kifejezi czime. Magyarázója Tóth .Rezső Az essayt megelőzőleg Széchenyi életét mondja el, azután irodalmi és művészeti repertóriumot nyújt Széchenyiről. Végül irodalom történeti jegyzetek következnek. A kötetkét pedig a nagy Széchenyire vonatkozó feljegyzések és levelek zárják be. Előadó örömét fejezte ki a felett, hogy gróf Széchenyi István emléke lépten-nyomon erősödik s a nemzet végre is felismeri azt, hogy kinek hagyományai boldogítják a magyart. Indítványozta, hogy a lánczhid 50 éves jubileumának méltó ünneplésére a Buda és Vidéke a magyarosodás s a Széchenyi kultusz közlönye folytonosan ébressze a nemzetet s a szerkesztő kérje fel Szemere Miklóst, hogy indítványát a Nemzeti kaszinóban mielőbb tegye meg, hogy az ötvenéves évforduló ünnepén a lánczhidat már Széchenyi István hídjának nevezzék. Nehány szó a mentő állványokról. Úgy a sajtó, mint a közönség lelkesedéssel fogadta évekkel ezelőtt a „Mentő Egyesületinek azt a nemes elhatározását, hogy a Duna partjainak több pontján a vízbe esettek mentésére czélszerü eszközöket helyez el. A határozatot csakhamar megvalósították s a közönség érdeklődéssel nézte azt a nehány barnára festett faalkotmányt, a melyekre példás renddel voltak felaggatva a kerek mentő öv a kampós rudak, meg a parafa szeletkékből összetákolt öv. Persely is volt minden állványon s bizony, nem egy könyörületes lélek akadt, a ki a Mentő Egyesületet nemes czéljai kivitelében legalább a perselybe dobott nehány fillérével óhajtotta segiteni. Nehány napig egyébbről sem beszólt a sajtó és a közönség, mint a mentő állványokról, s nehány nap múlva — nem beszólt róluk egyik sem. Evek múltán maga az egyesület is megfeledkezett az állványairól s most sok sok komoly ember sza-lmalángu lelkesedésének gyászos szégyen fájaként álldogálnak a rakpartokon. Bevallom őszintén, ón csak egy ilyen mentő állványt figyeltem meg, de ezt az egyet évek óta. Ez a Várkertrakpart legnépesebb helyén, a csavargőzöshöz vezető lépcső mellett áll. Hogy mikor festették ezt át utoljára, azt nem tudom. Én mindig olyan kopottnak láttam, mint a minő ez most. Még vagy öt esztendő előtt meg volt rajta a parafa szeletekből összerótt öv. Ma már ez nincs meg. Meglehet, hogy ellopta valaki, meglehet az is, hogy lomtárba dobták. De egyik esettel sem lehet védekezni. A hiányzó eszközt ujjal kellett volna pótolni. A két kampós rúd közül csak az egyik van jó állapotban, de ennek a kampója is annyira rozsdás, hogy czéljának nem felelhet meg. A másik rúd kampója egészen a tövéből le van törve, s a szintén rozsdás fogasokon úgy látszik addig nyujtódzik majd a csupasz rudja, mig valami szegény ember meg nem könyörül rajta s elviszi tüzelőnek. Fentebb a perselyről is szóltam. Meg van ez itt is. De micsoda állapotban! Az ajtaja tárva-nyi va. Talán valami utcza gyerek feszitette fel, de nagyon meglehet, hogy magától nyillott ki, mert a zárja ugyancsak rozsdás Nyitott ajtajú perselybe pedig józan ember még egy fillért sem tesz. Ilyen állapotban van ez e mentő állvány ! S ha erre igy ügyeb fél a gondnoka, vájjon másképen veszi-e gondját a többinek? Kár, hogy ennyire elhanyagolják ezt az intézményt, s veszni, romlani engedik az adakozásokból összegyűlt pénzen szerzett, drága eszközöket. Ezúton figyelmeztetjük az egyesületet, hogy fordítson több gondot reájuk. Javíttassa, pótolja a szereket, festesse át az állványokat, hogy ezentúl ne mint haszontalan, Ízléstelen alkotmányok álldogáljanak s csúfítsák a rakpartokat, hanem hogy ismét használhatók s egyszersmind csinosak is legyenek. Ez is elmaradt pásztorlevél. Bambergből egy csinos kiállítású kötetet kaptunk- A kötet czime: Gedanken über das katolische Christenthumu von einem ungarischen Edelmanne . . . Azért jelent meg Bambergben, mert idehaza az igaz szavak nem tetszenek a kiadóknak. Detre Ferencz, Zimándy Ignáczhoz irt: Elmaradt pásztorlevelek czimü röpiratában is volt sok olyan bors, a mi nem minden püspöki aulában tetszett, mert tükröt tartott. Az a szellemes magyar nemes ember, ki a katholikus kereszténységről ad gondolatokat bizony szintén nem mindenkinek tetszenék, mert a bírálatokat csak a jó pásztorok tűrik el ... A Gondolatok szerzőjét az igazságok elmondására mély vallásossága késztette s az olvasó meggyőződik minden sorából, hogy egy keresztény bnlcselkedő beszól. Ez is egy elmaradt pásztorlevél, mit több megyében adhatnának ki a lelkeknek őrei. Igaz, hogy nem mindenben érthetünk az élénk tollú szerzővel egyet, mert néha tovább hajit a czólnál s katholikus ellenes elemeknek sokat ismer el, de a könyv bölcsességéből tanúságokat meríthetünk. Vannak benne merész tételek, mit sok tudós hangoztatott, már t. i. hogy a kereszténység nem fejlődik, nem halad . . . Szerző nem tartozik az ultramontánok közé és sokszor nyilatkozik a papok ellen való megelégedetlensége. De mindig ildomos modorban s elismeri a vallás magás czóljait. Az érdekes könyv sok vihart fog felkavarni s erős érvei czáfolóinak kemény dió lesz. A ki nem osztja is véleményeit, érdekkel olvashatja szellemes nézeteit. Gyászeset. Lapunk egyik közelebb megjelent számában közöltük Garba Gyula kedves leányának esküvőjét. Az élet forgandósága úgy akarta, hogy a tiszteletreméltó Garba család ismét az érdeklődés részese legyen. Akkor az öröm,
