Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-01-21 / 3. szám
Budapest, 1899. (2) BUDA és VIDÉKÉ Január 21. anyagok közül az első háromnak borhoz keverése a fennálló rendelet értelmében meg van engedve, mig a többinek felhasználása tilos.“ íme ez a nevezett bizottság félévi működéséről szóló jelentés. Bizony ilyen lassú eljárás mellett a borhamisító gazembereket sohasem bírják kiirtani. Itt- ott elfognak egyet. Aztán vége. Isszuk tovább a mérgezett lőrét, kedves egészségére az illető bizottságoknak és hatóságoknak, a kik bizonyára vannak olyan okosak és találnak mindig tiszta bort. Budánk és vidéke tisztességes vendéglősei bizalommal láthatják, hogy az Isten áldása ellen elkövetett merényleteket megtorolják. 1899.—I.—14, Társadalmunk emberbaráti ténykedésének legszebb vonása a könyörületesség; e nélkül az ember nem is volna ember. És ha bármennyi jogunk is van vádolni hiányáért, 'szelleméért a kört — a melyben élünk, okunk még sincs kétségbeesni addig, a mig a szivekben él -— ha csak egy morzsányi szeretet is a szegények, egy parányi érzés a szenvedők és könyörület a gyámoltalanok iránt. Talán az Isten azért is ad nyomort, szenvedést, megpróbáltatást, hogy a szivekben a szeretetet, a könyörületet megtartsa; és talán azért is adott egyeseket, hogy példáikkal világítsanak azoknak, a kik csak arra vártak, és módot és alkalmat adjon azoknak, a kik akkor megnyilatkoznak. Azt mondják: a szegénység, a nyomor mindenütt ott van. — Igaz, de a hol a szegények csoportját megtarkitják a suhogó selyemruhák, ott a selymek suhogása elnyeli a jajszót, ott a fény mellett az árnyék nem olyan nagy. Ne oda bennt, a palota-sorok közt keressük a szegényt, a nyomort; onnan elűzik őket. Ide jöjjenek keresni — mihozzánk, az alacsony, egymáshoz ragasztott házak szobácskáiba, ahol a száraz kenyér minden falatja sós, ahol minden harapáshoz verejték tapad. Ez aztán az igazi nyomor; ide jöjjön az, a ki nem tudja, mi az a nyomor ... ide jöjjön az, a ki még nem látott nyomort; és végül ide jöjjön az, a kinek a szive kőből van, hadd küldjön abba a nagy Isten egy sugárt, a szeretet engesztelő, melegítő sugarát. És csakugyan, azok — a kik ott élnek a nyomor tanyáihoz közel, azoknak szive nemcsak nőnek sok mondani valója van, tehát az üres és időrabló fecsegtetésre nem szorul. A személyek között van miniszter, kamarás, huszárfőhadnagy, pénzember, bárónő, sportsman, jockey, művésznő és más hölgyek, stb. A párbeszédek oly gördülékenyek, találók, helyzet festők, hogy alig vesszük észre, mily hirtelen fejlődik a történet és sajnáljuk, hogy oly hirtelen élveztük végig a jó vígjátékot, a melyben minden szerep jó szerep. Az előkelő hangot soha közönségesség, vagy kétértelműség nem zavarja, izetlen érzék csiklandozással, tehát a mai színház látogatók kedves czikkeivel nem találkozunk. Arczpiritó dolgok nem fordulnak elő. Tehát a modern színpad és színdarab némely kellékei nem fordulnak elő A T i p b e n . . . Azt hisszük ez a darab, ha a mint várható és hinni szeretjük, színpadra kerül s különösen lóversenyek alkalmával telt házak előtt arat sikert. Elvégre itt az ideje, hogy a jól megirt tisztességes dolgok színpadra kerüljenek. A színpadnak az a hivatása, hogy jó irányba nevelje és ne rontsa a közönség ízlését. A T i p e t legjobb meggyőződéssel ajánljuk a színház igazgatóknak s a műkedvelő társaságoknak. Az előkelő világ s modor, beszéd önmagukkal telt, azok szivében él egy-egy dobbanás azokért is, a kiket a palotákban csak néha vesznek észre. A krisztina-városi iskolaszék nemes hivatását úgy a múltban, mint a jelenben nem pusztán abban kereste és találta, hogy a működése alá tartozó iskolák tanulmányi érdekeit a tőle telhető legjobb igyekezettel ápolja, — de kiterjesztette hathatós figyelmét arra is, hogy a tanítás útjában álló külső akadályokat is elhárítsa. Ilyen külső akadályként szerepelt leggyakrabban a ruhátlanság, a melynek következtében a gyermek nem látogathatta a tanítást. Hogy tehát egyrészt a tanítás útjában álló akadály megszűnjék, másrészt a meghűlések okozta betegségek ellen a gyermek jobban védve legyen s a könyörület gyakorlása által a zsenge gyermeklélekben és szívben nemesebb érzések fakasztassanak, az iskolaszék a saját kebeléből bizottságot küldött ki, azzal a feladattal, hogy vitassa és keresse a módját annak, mint lehetne a szegény iskolás gyermekeket felruházni ? A kiküldött bizottság eredményes munkásságának bizonyságául, nem sokára gyűjtő ivek jártak kézről-kézre, melyeken a könyörület nevében adakozásra szólították a nemes emberbarátokat. Az iskolaszék akkori és későbbi elnökei: néhai Baharczi Schwartzer Ferenci, majd később Schwartzer Ottó dr. alapítványt tettek, hogy nemes szivük sugalatát követve, alapját vessék a „szegény gyermekeket felruházó alap“-nak; s ezzel a nemes cselekedetükkel sok szegény gyermek könnyező arczát törülték le. Most azonban, a midőn a Krisztina-város fejlődésében mind nagyobb arányokat ölt, a szegény elem is mind jobban szaporodik. — Azonkívül a Krisztina-város területén hat (6) iskola van már*) s igy nagyon természetes, a felruházandók száma is évről-évre emelkedik. Ezzel a nagy emelkedéssel együtt azonban, — sajnos — az alap is kimerült, a rendelkezésre álló források kiapadtak. Gondolkodni kellett tehát, hogy az igényeket kielégíthessék, újabb módokról, újabb forrásokról. És a mikor már mintegy tanácstalanul és reményt vesztve, kerestük a módokat s az eszközöket, az iskolaszék nagy nevű jelenlegi elnöke Dr. Nieder manu Gyula min. tanácsos vette az ügyet kezébe és nemes szive nem hagyta addig nyugodni, a mig meg nem találta *) Ezelőtt egy évtizeddel a Krisztina-város területén egy iskola volt csak ; — ma hat elemi iskola meg egy ovoda működik. Az iskolák felállításának érdeme legnagyobb részt az iskolaszéket illeti, s aztán vannak mégis, akiknek az iskolaszék : fából vaskarika. úgy van bemutatva a minő. A jó modort szívesen látjuk és követjük. Ezekben ismertetjük a darabot, mit egy budai műkedvelő társaság készül bemutatni. A modern bírálókat nem követjük s a gáncsolásokkal nem foglalkozunk. Annyi kevés jó vígjátékot imák mostanában, hogy oiy jó vigjátéknak mint A T i p színre nem hozatala ir Malmi és művészeti bűn lenne. E. Gy. Önszeietetünk oly mértékben nagyobbitja vagy csökkenti barátaink jó tulajdonságait, a mily mértékben hasznunkra vannak; érdemeiket azon magaviselet szerint ítéljük meg, melyet velünk szemben tanúsítanak. * Az emberek nem élhetnének sokáig társaságban, ha nem tudnák egymást ügyesen ámítani. a helyes utat aira, mint lehet a szegény gyermekek felruházásának kérdését helyesen megoldani. Dr. Niedermann Gyula miniszteri tanácsos, iskolaszéki elnök egy, a szegény iskolás gyér- mekeket felruházó egyesület alakításában látta a kérdés megoldását keresztülvihetőnek. Ez irányban hivott tehát értekezleteket és gyűléseket egybe, s ma már — hála Istennek, meg van fáradságának gyümölcse, meg van a „Budapesti krisztina-városi iskolaszék területén működő szegény iskolás gyermekeket felruházó egyesület“ s ennek az egyesületnek ténykedése s nemes fáradozása Niedermann nevétől elválaszthatatlan . Hogy pedig ez az egyesület virágozni fog, s megfelel a hozzá fűződő várakozásoknak, arra nézve elég biztosítékot ád nekünk az egyesület ez idő szerinti elnöke: Zsák Hugó miniszteri osztálytanácsos ur, a ki nem kiméi sem időt, sem fáradságot akkor, midőn az egyesület- érdekeiről van szó. — Ott van szóval, tettel, tollal, a hol a szegény iskolás gyermekek helyzetének javítására segítő befolyást gyakorolhat. Feláldozza vasárnapjait — azt a napot, mely másoknak pihenés napja —- s gyűlésezik, buzdít és hat az egyesület érdekében. Sok ily önzetlen, nemes emberbarátot s akkor a szegény gyermekek ügye jó istápolókat nyert. Cz. e. Magyar postások s a magyar nyelv. Egy budai társaságban, hol véletlenül több posta tisztviselő is volt, szóba jött a jól szerkesztett Magyar Közlekedésnek legközelebb megjelent czikke, mely a magyar posta és távírdáról mint nemzeti közművelődési intézetről emlékezik. Elismerték, hogy csakugyan ilyenek az állapotok s nemzetiségi vidékeken a magyar posta és távirda nem szolgálja a magyarosodás ügyét. Bizony sok itt a baj s elég szomorú, hogy közművelődési egyesületeink nem gondoskodnak erről, nem segédkeznek az orvoslásban. Mit ér a kisdedovás, mit az iskola, hogy ha azt, a mit csak építenek a közönyösség elrontja. A budai társaságban felolvasták a czikket is melyből ez a megdöbbentő adat domborodott ki: „Arról, hogy a nemzetiségi vidékek nem magyar postamesterei a magyar hivatalos nyelvvel mily mostohán bánnak el, fogalmat alkotha tunk, ha még nagy kincstári hivatalban is megtörtént csak nehány évvel ezelőtt is, hogy egy odakerült magyar tisztviselő méltó bámulatára, a hivatal belső szolgálati nyelve inkább német mint magyar, a tisztviselők és szolgák egymásközti és a közönséggel való érintkezési nyelve tisztára német volt.“ Mire valók közművelődési egyesületeink, ha nem észlelnek, ha panaszukkal nem lépnek a kormány elé ? . . . Adjanak az által, hogy figyelnek egy kis életjelt magokról s a közönség mindjárt jobban megérti rendeltetésöket. A közgyűlési jelentéseken kívül alig tud felölök valamit a közönség. A czikk megemlékezik arról is, hogy a helynevekről alkotott törvényt sem hajtják pontosan végre a postánál és távírdánál. Elvárjuk, hogy a kormány erélyesen intézkedjék s a posta és táviró hazafiasán szolgálja a magyarosodás ügyét. Művészet s a föurak. Malonyay Dezső az élénk iró a Budapesti Hírlapban egy Párisban tengődő magyar festő érdekében szófiait fel. Beszámol felszóllalása hatásáról. A festőért többen érdeklődtek, többek között gr. B. E. is, a ki képet rendelt és előleget adott. Némely lapok mindig leczkéztetik az igazi magyar előkelő világot, hogy nincsen ér
