Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-02-01 / 4. szám
Budapest, 1898. (7.) BUDA és VIDÉKE Február 1. pádig a leobersdorfi gépgyár (Bécs mellett) megvétele által a czellulóza és papíripari gépek gyártását is felvette a gyár működési keretébe és mindkét iparágban kitűnő eredményt és jó hírnevet ért el, amint ezt a multévi kiállítás alkalmából látni is lehetett; a Ganz-gyár szállított többek közt egy öt kocsiból álló udvari vonatot 0 Felségeik számára, mely szakkörökben valóságos fel-tűnést keltett. Haladásának skiváló előrelátásának ta- nujelét adta a Ganz-gyáraz által, bogy már ■ 1878-ban, drága kísérletek árán megteremtette elektr o-technikaiosztályátsa reá következő évbena turbinák g y á r - t a s á r, karolta fel elsőnek Magyarországon. Világításra s erőátvitelre vagy vasutak, bányagépek stb. hajtására, alkalmas elektromos gépeivel. nagy hírnévre vergődött az egész művelt világ előtt, úgy hogy lehetetlen e helyütt azokat a városokat mind felsorolnunk, a hol a gyár mar electromos központi állomásokat berendezett, akár egyáramu, akár váltakozó vagy sokfázisu árammal. A gyár turbinái, melyeket minden egyes esetben a rendelkezésre álló viz és helyrajzi Viszonyoknak megfelelően szerkeszt, általánosan kitüuőkuek ismertetnek el. Már ezrekre megy a gyár részéről szállított turbinák száma. Az elektromos osztálynak váratlan fejlődése arra késztette a gyárat, hogy Budán, a II. kerületben a Nagy Rókus és Rétutcza sarkán, több mint 32 ezer négyszögméternyi területen külön fiókgyárat építsen, mely már az üzemnek átadatott és majdnem lOOOmunkásával nagyot fog lendíteni kerületünk eme, eddig meglehetősen elhagyott részének fejlődésén. A gyár részéről nagy sikerrel miveit különlegességek e hosszusorát meg kell toldanunk a legújabb s magyar iparunkban hézagpótló két iparágával: a gáz és [petróleum- motorokkal, nem külömben a Mechwart vezérigazgató lángelméjének újabb korszak- alkotó találmányával a g ő z z e 1 vagy p e tro- leum ma 1 hajtott forgó ekékkel. A gáz- és petróleum-motorok csendes és szabályos járásukról és könnyen való kezelhetőségüknél fogva a kisipar minden ágában, de még a mező, tejgazdaságban stb. is igen elterjedt alkalmazásban vannak. A gőzeke a földet porhanyitja és felforgatva ássa, s e jó tulajdonánál fogva hivatva van, nagyobb birtokon intenzivebb munkátkifejteni; mig a petróleummal hajtott forgó eke kisebb vagy közép- nagyságú földeken ugyanazt a czélt éri el kevés költséggel, tehátelőreláthatólag ugyanolyan szerepe lesz a mezőgazdaságban, mint a minőt a hengerszékek'vívtak ki maguknak a malomiparban; a mellett az az előnyük is megvan, hogy szántás után a motor cséplésre a egyéb házi munkára is használható. A fent elősorolt speciálitásokon kívül Ganz és társa készít még gép- és építészeti öntvényeket, külömböző vasúti czikkeket, egész malomberendezéseket, felvonókat, elevátorokat, zúzógépeket,, áteresze két, transmissiókat, úti- hengereket stb. stb. A gyár 500-uál több hivatalnokot és mérnököt foglalkoztat és6000-nél több munkásnak toyujt megélhetést. Mélyen tisztelt Uram. Egyetértve és vállvetve nagy czélokat lehet elérni Elhanyagolt Budánk és vidéke -csak abban az esetben érheti el a várt és megérdemelt fejlődést, ha, ki-ki erejéhez képest részt vesz abban a munkában mely e czél elérésére folyamatban van. Kell lenni egy központnak, hol a résztvevők beszámolnak, irányt adnak, indítványoznak, nyilvántartanak. Ez a központ ma már a .BUDA és VIDÉKE“ mely közé nevezetes, befolyásos emberek csoportosulnak s melynek közleményeit a kormány és hatóság nem csak figyelemmel kiséri, de meg is hallgatja. A ki a lapot olvassa, az belátja, hogy ez az állítás nem túlzás. Sajnáljuk, hogy mélyen tisztelt uram még mindig nem vesz részt a „BUDA és VIDÉKE“ pártolásában és szellemi megerősítésében, mit .pedig kiváló helyzete, állása és tekintélye és saját érdeke megkívánna Tisztelettel kérjük, szíveskedjék a^magyarosságért is küzdő és a magyar egylet által melegen ajánlott „Buda és Vidékéire előfizetni és azt szellemi közreműködésével támogatni, ismerősei között terjeszteni. A „Buda és Vidéke“ előfizetésének ára: Egy évre — —• Fél évre — — Évnegyedre— — — 6 frt. — 3 „ — 1 „50 kr. Szerkeszti Erdélyi Gyula. Kiadóhivatal : Budapest, I. Város major-u. 28. sz alatt. A „Buda és Vidéke“ terjesztésére alakult bizottság W Budapesten. yf Ittér*) lsőrangu kénes hévvizű gyógy irdő páratlan gőzfürdővel, leg- odernebb iszapfürdőkkel points ásványvíz uszodákkal, kö- 3 kádfürdőkkel, 200 kényelmes ■kószobával. A legszolidabb szeles. Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. *E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk BIEHN JANOS Budapest, IX., Ferencz-körut 46. szám. Aszfalt és kátrány termékek vegyi gyárai BUDAPEST, KISPEST, MEZÖTELEGD Tiszta természetes Aszfalt Bitumenből készült valódi Aszfalt-fedlemezek Aszfalt, elszigetelő-lemezek, köfedélpép, kátrány carbolineum, Biéhnol, creolin, napthalin y Vállal és készít legjobb kivitelben: Fedéllemez befedéseket, faczementtetöket, mindennemű aszfaltozásokat nedves falak s z á r a z z á-t ételét. Kiadásomban megjelent: POLGÁRI SZAKÁCSKÖNYV a magyar konyhaművészet. A legjobb magyar ételek készítésének magyarázata. A takarékosság és Ízletességre való tekintettel irta: Lengyel Katicza, sok éven át szakácsnő vendéglő é» polgárliázakban. A 128 oldalra terjedő és több mint 300 ételkészítést magyarázó könyvnek ára 35 kr. — Az ösz- szegnek beküldése után bérmentve. Utánvóti megrendelések — költséges voltuknál fogva — nem eszközöltetnek. Budapest, III., Remetehegy. Bartalits Imre. Laumann József képviselője a közkedvelt es legjobb minőségű-----m WIES-i SZALON FÉNY KŐSZÉNNEK, fcfAjánlja a délivasut személypályaudvaránál levő uj jól berendezett tűzifa és mindennemű kőszén- raktárát Budán a váróterem mellett. J\észén és 5a a házhoz szállítva a leojufányosabb árban. Becses megrendeléseit Kérve kiváló tisztelettel Laumaiin József. —I Müncheni Pschorbrau palaczksör budai fői-síttára az I. kér., Ättila-u. 58. sz. házban levő MA ÜKUSJA KA B bor, sör, csemege, vaj- és sajt-üzletében létezik, hol bel- és külföldi borok, pezsgők, cognac, rum, tea, prágai és kassai sodar, prágai császárhus és kolbász kapható. Valódi porosz szén és vágott fa ólmozott zsákokban. m m tn {Sfe> Afe p'É) pfe (Sfe pfe (Ste) dfe <$5,0, rafe 0 % rM )jKc^Vúvök;-. ■Ot,'.'- ölek ótéj-tüé t®§ <et(3 <Ä<2 Ws jSg % <§& m m SZABÓ [iAJOS ftíszerkereskedő, I. Krisztina-ntcza 6. Ajánlja dúsan berendezett fűszer, bor, csemege, tea, rum, cognac stb. készletét. pa és porosz szél). Előzékeny kiszolgálás. Áz áruk házhoz szállíttatnak. ÖS* ÍT.A &k.