Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1898-12-01 / 34. szám

Budapest, 1898 (6) imára és vallásfcételre. Sok dolog van, amiért közösen zenghetünk dicséretet. Sok dolog van, a miért az egész egyháznak könyörögnie kell. Sok közös hibánk, fogyatkozásunk és bűneink vannak, a melyekről együttesen kell vallást tennünk. Istenünk kegyelmesen fogadja az ima hetet; aok ország lakosait egyesitette már s meg is áldotta. Szükségeink még mindig sok-i félék. Istenünk még mindig be tudja tölten- azokat. Sok és fölöttébb nagy dolgokat meg­ígért. Szószólónk most is Isten jobbján van még. A Szentlélek még mindig elég hatalmas, hogy bennünket gyöngesógeinkben gyámolithas- son. Istenünk kész betölteni szükségeinket; és a* Ur Jézus betölt minket az Istennek teljességéig. Minél többen egyesülünk imáink ban. minél többeket vonunk magunkkal Isten dicsőítésére, annál inkább dicsőítjük Urunkat és Királyunkat. Ezek után vagyunk, kedves atyánkfiái, j az evangéliumi szövetség nevében, hű szol- i gáitok a Jézus Krisztusban. i Stampfe! Karoly kiadása Pozsonyban. Megjelent és nála és min­den hazai könyvkereskedésben kapható : A tu- ! dományok zseb-könyvtára. „A tudományok zseb-könytára4 időhöz { nem kötötten, 80 filléres kia fületekben jele- ! nik meg s tudományok minden ágára kitér- | jeszkedik. „A tudományok zseb-könyvtára* ' idővel mindazt felöleli, a mi az általános műveltség körébe tartozik. A csinos külsejű füzeteket, rendhivüli olcsóságukra való tekintettel, bárki könnyen megszerezheti, a ki pedig a hasznos tudnivalók ismeretét a legkényelmesebb módon akarja elsajátítani, az föltétlenül vegye uieg „A tu­dományok zseb-könyvtárá“-t. A jó magyarsággal és eleven stílussal megirt füzetek főbb vonásokban világos képet adnak az illető tudományokról és megismerte­tik az olvasót azzal, amit az illető szakmából okvetlenül tudnia kell. Eddigelé a következő füzetek jelentek meg : 1. Földrajzi és stf.tisartikai tabellák összeállította Hickmann A. és Péter J. 2. Arit­metikai és algebrai példatár. Irta dr. Lévay E. 8, Kis latin nyelvtan. Irta Schmidt M 4. Ma­gyar irodalomtörténet. Irta Gaal II. 5. Görög nyelvtan. Irta dr. Schmidt M. 6. Franczia nyelvtau. Irta dr. Pröhle Vilmos. 7. Angol nyelvtan. Irta dr. Pröhle Vilmos. Törvényhatósági naptár. Megjelent a dr. Toldy László által szer­kesztett Törvényhatósági Naptár 11-ik év­folyama 1899-re. I könyv, mely óvről-évre gazdagabb tartalommal jelenik meg. az idén 76 lappal bővebb a 98-ikinál Ezt a bővülést főképen a pénzügyi kormányzat alá tartozó összes közegek czimtáránakigazdagsága okozza s e tekintetben túltesz a hivatalos tiszti ctim- táron; okozta továbbá a törvényszékek és járásbíróságok czimtárának kibővítése is. A ren­des caimtárak tartalmán s a fent emlitettesen kivül megvan benne az ország összes iskolái­nak, Összes anyakönyvi hivatalainak jegyzéke. Több oldalról kifejezett óhajtásnak eleget teendő, a szerkesztőség fokozatosan nagyobb betűkkel nyomatja a hivatalok ügykörét, úgy, hogy ebben az évfolyamban apróbetűs rész már alig található. Ez a naptár, mely első sorban nélkülözhetetlen segédköny a közigaz­gatási tisztviselőknek, az orvosoknak, ügyvé­deknek s mindazoknak, kiknek bármi Össze- köttetósök van a hivatalokkal, szintén hasznos és szükséges. Adatai a legmegbízhatóbbak, a mennyiben mintegy hatezer helyről van­nak beszerezve. A könyv ára mindezen előnyök és tetemes bővülése daczára is a régi olcsó, t. i, fűzött példánya 1 frt 50 kr., kötött l frt 80 kr., s kapható Singer és BUDA V l D E K E Deczember 1 Wolfner főbizományosoknál (VI., Andrásay-ut 10, Budapest) s általok minden hazai könyv- kereskedésben. Társaskör Budakeszen. November hó 27-én azaz vasárnap megalakult .Budakeszi Társaskör“ czélja a magyarosodá* és a társadalmi műveltség terjesztés» esetleg közművelődési és gazdasági felolvasások által s minden politika ki­zárásával. A tagok száma daczára, hogy a mozgalmat csak 3 hót előtt Indítottuk meg már eddig csak a helybe­liekből 45 de rémelhetöleg, megfogja haladni a 70-et is fenállásának első félévében míg a második félévben már tetemes számú nyaralókat kívánunk az évente itt időző circa 2700 nyaraló személyből toborzani részben mint bei és kültagot. Nagy köszönettel veszi a társaskör, ha a most létesítendő mayyar könyvtárunkhoz könyvekkel vagy folyóiratokkal járul valaki. Ez utóbbi hozzájárulás tör. ténhet vagy ajándék gyanánt vagy esetleg kölcsön­adás gyanánt is, a kölcsönadott könyvek értékének meghatározásával mely értékig szavatolnánk, esetleg egy használaton kívüli könyvszekrény jutányos áron vagy ajándék gyanánti átengedésével. Az alakuló közgyűlés jegyzőkönyv kivonata a következő : Jegyzőkönyv a „Budakeszi Társaskör* 1898. évi November hó 27 én a Koller-féle vendéglő­ben megtartott alakuló közgyűlésről Ideiglenes elnök : Rajz Floris községi jegyző ur. Előkészítő bizottság elnöke : Bascb Ernő gyógyszerész úr. Ideiglenes jegyző : Bobnenstingl Ferencz káplán úr. Jelenvoltdk még : Kovács Alajos, Saághy Gyula községi tanitó, Feilein József, Stofflitz Antal községi pónztárnok, Winkler József községi tanitó, Treskony Kálmán községi tanitó, Reisz János takarékpénztári könyvelő, ifj Frankhauser József hitelszövetkezeti könyvelő, Fischer Antal, Koller Antal, Schaber Emil, Essl Alajos, Hob Antal, Schaffer József, Follath Jakab, id. Frankhauser József, Gruber János, Reich János, Geieselbard Jakab, Frankhauser Antal, Werle András, ifj. Pfendtner Ferencz, Schultz Jakab, Schenek János, Heller János, Jagicza György fővárosi főerdöör, Merkl Ferencz, Schaffer Ferencz, Pfentner János, Pfendtner X. Ferencz. Rajz Floris i. elnök megnyitja a közgyűlést és Basch Ernőt, mint a kiküldött ötös előkészítő bizott­ság elnökét felkéri, hogy az 1898. november 20-án fel­olvasott alapszabály tervezetekről a bizottság véleményét előterjessze. Basch a bizottság nevében az általuk kidolgozott uj alapszabályokat kót rendbeli okból elfo­gadásra ajánlja. Egyhangúlag elfogadtatik és ezek alapján az i. elnök a „Társaskörét megalakultnak nyilvánítja. A jelenvoltak a belépési nyilatkozatok aláírása után a következő tisztikart választották meg. Elnök : Rajz Floris. Aleluök : Stofflitz Antal, Jegyző : Bohnen- stingl Ferencz. Pénztárnok : Winkler József, Könyv­tárnok : Treskony Kálmán. Háznagy : Basch Ernő. Rendes választmányi tagok: Dr. Pehán László községi orvos, Kovács Alajos községi másodjegyző, Fischer Antal, Reisz Antal, Hoffer Jakab. Választmányi póttagok : Saághy &yula, Martin Lőrincz, Reich János, Heller János. Basch a beérkezett ajánlatok közül az atős bi­zottság nevében helyiségül a Koller Antal fö-utezai helyiségét ajánlja, mint legczélszerübbet. Egyhangúlag elfogadtatik. A helyiség ünnepélyes megnyitása 1899. Január 1-ére tűzetett ki. Az elnök, újabb indítvány nem lóvén, a jegyzőkönyv hitelesítésére ifj Gruber János, Koller Antal és Fischer Antal tagokat kéri föl. Az elnök megköszönve a tiszti karban és vá­lasztmányban helyezett bizalmat bezárta az ülést. Beboltozás után. A Vérmező-utczát beboltozták, iga«, nincs már az a veszélyes gödör a mi volt, de tessék most meggyőződni róla, hogy most hogy nó* ki az utcza, a paloták felépülnek sorban és egy ideig lámpánk sem volt az utczában. Gyalog menni sem lehetett a nagy sártól, most már gyalogjáró van, most meg olyan gödröket, kőhalmazokat, földet hordtak oda, hogy Isten mentsen valakit megpróbálni oda kocsival bemenni. E napokban be ment egy szene« kocsi, két eróa lova volt ugyan, de alig húsz lépésnyire bele ment. Nem tudott sem ki. sem bemenni, daczára annak, hogy még két erős lovat hozott a fuvaros, nem segíthetett magán a sárban le kellett raknia és úgy hordani messze, az ötödik házhoz a szenet Az üres koesiját pedig sok gyű-hő hó után kihúzta négy lé. A napokban egy m. kir. postakocsi is így járt két rossz lovával az intézők jól ten­nék, ha ilyen helyekre jobb és erősebb lova­kat adnának. A lapokból olvastam, hogy a pÓ8takocBÍsok sebesen hajtanak. Itt, tessék megnézni, itt nem gázolnak el senkit, biztos lehet mindenki. Megemlítem még egy nősülő pár fogadott, 3 fiakert, vendégeit a Vórmező-utczá ból a templomba és vissza elvinni. Egyik flaker belement, a kettő nem, mondván : Uram, ha aranyakat fizet sem mehetek ilyen utczába kocsimmal. A nősülendő követelte, hogy úgy fogadta, hogy a háztól a templomig. A kocsis igy szólt: Tetszett volna azt is megmondani, hogy itten még sárban, gödörben is kell menni, de az nem volt az alkuban. Mit csináltak? Az a kocsis, a melyik be ment, az nem tu­dott kijönni, az azért nem kapott fizetést, a melyik nem ment be, az meg azért nem kapott semmit, a násznép pedig gyalog ment a templomba. Egy vérmező-utezai. Rothschild báró a magyar magántiszt­viselőkért Örvendetes jelenség, bogy a magántiszt- i viBelők nagy társadalmi osztálya iránti érdek- j lődós immár nemcsak a közvetlen érdekelt kereskedelmi és iparvállalatoknál nyilvánul, hanem a társadalom minden körében. — Leg­utóbb a bécsi Rothschild c*ég is a Magán- tisztviselők orsz. nyugdíj-egyesületének alapitó tagja lett és az alapítványi összeget — a magyar általános hitelbank utján átutalta. Az utolsó napokban nagyobb összeget adományoz tak ezen egyesületnek: Dr. Samassa József egri érsek, a Zircii apátság, Sárkány Sámuel ev. püspök, dr Zalka János győri püspök, Metanu János aradi g. k. püspök, a váczi káptalan, Szabó János szamosujvári püspök, báró Harkányi Frigyes, Károly és János, gróf Kornis Károly, báró Inkey József, Lukács Antal főrendiházi tag, dr. Weinmann Fülöp kir. tanácsos, Osztrák-magyar bank stb. Családi ház. Családi házat vagy villát keresek kerttel a Krisztinavárosban; megkivántatlk 4—5 szoba, cseléd- és fürdőszoba, hozzá tarto­zókkal. Ajánlatokat levélben kér Dr. Rupp Kor­nél főgymn tanár IX Soroksári-utcza 31. sz. 1610. sz. 1898. év Árverési hirdetmény. A budapesti m. kir. állami hidak felügyelő ségónól f. évi deczember hó 5-ón délelőtt 9 órakor nyilvános szóbeli árlejtés fog tartatni, a melyen kü­lönféle kiselejtezett, együtt 106 frt 60 krra becsült anyagok é* tárgyak fognak eladatni. Az árverési feltételek, valamint az eladandó anyagok és tárgyak a budapesti magy kir. állami hidak felügyelőségének raktári helyiségében (II. kér. fő utcaa 1. szám alatt) naponta d. e. 9—12 óra között megtekinthetők. Bpesti m. hir. állami hidak felügyelőség«. Ajánljuk a ezégekneka „Buda és Vidékét* Karácsonyi hirdetésekre Nyilttér*) Elsőrangú kénes hévvizű gyógy fürdő páratlan gőzfürdővel, leg- IJ modernebb iszapfürdőkkel pom­pás ásványvíz uszodákkal, kö- és kádfürdőkkel, 200 kényelmes Budapesten lakószobával. A legszolidabb kezelő. Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. *) E ) ovin h 1»11 közlőitekért nem vállal felelős­ség«^ a szerk Kiadó laptulajdonos és felelős szerkesztő mindszenti ERDÉLYI GYULA BIEHN JÁNOS Budapest, IX., Ferencz-körmt 46. szám. Aszfalt ás kátrány termékek vegyi gyárai BUDAPEST, KISPEST, MEZÖTELEGD Tiszta természetes Aszfalt-Bitumenből készült valódi Aszfal -fedlemezek AsifaJt-elszigetelő-lemezek, kőfedélpép, kátrány, ewbotineum, Biéhnol, creolin, napthalin Vállal és készít legjobb kivitelben: Fedóllemez-befódéseket, faczementtetöket, mindennemű asvfaltoxásokat nedves falak s z á r a z z á-t ót e ló t.

Next

/
Thumbnails
Contents