Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1898-11-01 / 31. szám

VIDÉKE

ADAKOZZUNK AZ ORSZÁGOS MAGYAR ISKOLAEGYESÜLRT PERS LY É BE.

Szerkeszti: ZEZIE^XDÉT.i~3T"X

Budapest I89P. VII. évfolyam 31. sz (Szent-András hava) November I

KIADÓ-HIVATAL,

nul előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : tfároiamaiffc.utoia 28.

Megjelenik linvonkint háromszor. Klöllzetési arak : lígósz évre lg korona, fél évro (5 korona, évnegyedre 8 korona.

SZERKESZTÖSEG: Városmajor-utcxa 28.

Kéziratokat, es közleményeket ide kérjük küldeni,

A halál keltjében.

Halalom nélkül való a szó az elvesztett életet sirató szivek vigasztalására; a lelkes szeretetből fakadó fájdalom örök sebet üt bensőnkön s csak némikép hegeszigeti azt a kénytelen megnyugvás nehéz szomorúsága.

A kifürkészhetleuül alkotó őserő midőn létre kelt bennünket a föld világegyetemének tápláló rögjén való életre, mintegy feltételül szabja, élénk : vagy rögtön megsemmisülve vissza halni ti kos elemeinek örök országába,-— tivagy gyarló életünkön keresztül kesergő fajdalommal veszitgetni el azokat, kiket talán jobban, vagy másként szedettünk, mint ahogy kellett volna.

Sors! Te kegyetlen kicsiny szó, aki az emberi szivek bágy tisztására születtél... félelmetes voltod hányszor renditi meg a végtelen bölcsességü Mindenható iránti hitet és ragaszkodást a titkaid kulcsát tapogató szivekben; keservet ontó munkálkodásod feleit kisarjad a bánat s csak az esztelen kárörvendők tesznek azon vigasságot,

— pedig ők sem szökhetnek majd előled.

*

Itt állok a tabáni kereszttéren, ahol hat, évtizednek előtte még domború sirhalmokon fakadtak el az emlékezés fájó könnyei és ma már n torét szegélyező háztömbökből kitolu 1 ó vidám gyermeksereg üde kaczagással futkossa be a simára nyúlott pázsitot; hz ivadékból kihalt az emlékező kegyelet — csak a tér közepén megmaradt ráesőit kőfeszület, a sorsnak e megtestesülése, jelzi némán a nyüzsgő emberiségnek az elmiilás örökét.

Múlandó minden. Visszaszáll-e vájjon az anyaföld ölébe érzelem világunk bűvös ereje, amiket a föld pora, e négyes hatalom, nyújtott létrekeltésünk- kor? Hova vész el a tengernyi bánat,

— a ragyogó boldogság, ikertestvéreivel : a hiúság- meg a gonoszsággal? Miért esengi maradókaitól a halálnak vált, hogy majdan csendesen nyugovó porai fölé egy czedrust, vagy szomorú kőrist ültessenek. . . talán kapcsolatot keres az anyaföld palástjának gyökerein át az itthagyott természettel?

A harmadik ivadék nem törődik ezzel; nn tta. letarolhat minden!, a nyomuló va tozás, min az öreg rácz- ; városi temetőnek egyik d ű 1 e d e z ó ; síremlékét, melyen köbe van vésve j e jajkiál ás :

Itt nyug stile szívemnek legkedvesebb

Istentől kiválasztott férjem . . . f 1862 ★ *

Vajúdó bensőből szálló keserűséggel birálgatja a sorsnak szerinte ok- szeiütlen megtorlását egy másik kévését a kénytelen megnyugvás eme soraival:

Egy ü11, mind a hárman Egy sir kebelében Apa —. anya —, leány Egymás melle t, szépen Mind in lakunk,

Csendes lakunk ;

Kei száraz ag S egy töri virág..

De liát vari e ember a földnek kerekén, ki elég bölcs és erényes még idefönt megtalálni a szivnyugalom tiszta igazságát — és kihámozni a sors bölcsességéi ; a parányi állatnak is elkeseredve kell küzdeni élősködői ellen — mígnem erőt vészivé elhull, tetemét lakomául hagyván elemésztőinek. Ki tudja, mit érzett ö belsőleg halálának küszöbén?... a hangyának is megvan öröklött gondolat- és érzelem világa. . . hát az ő sorsa mi ?

Elosztott sugár vonalakon pihennek a németvölgyi sirkertben; az alsó kaputól bfilra szép sorrendijén a, bánatos szülői szivek elásott kincsei —- az elragadott kicsinyek országa; — mily gonddahteljes szeretet beszél le minden halomnak a külsejéről. A főúttól jobbra egy sziklatömbön ülő alak kelti fel figyelmünket — egy kőből faragott . muükás az ő nemes egyszerűségében, amely mindenkit megihlet; a tisztes munka alakot ölt e megnyilatkozásban s kézműves társai szebb emléket valóban nem állíthattak volna, mint ezt — amelyen megszólal a gondolkozó becsület és a családfő iparkodása.

Fent az útszegély alatt sorrendben I épült s rüregek fölé a tehetősek meg ; a gazdagok állítottak emléket szeret- I teiknek; vagyont érő fekete gránit oszlopépitmények, ezüst és aranyfényü rácsozatok közt az egyik síron egy

letöri dórini oszlophoz támaszkodva áll fehér márványból vésve — egyszerű köntösben a mines szabású — szép nrczu hitv s. merengő széniéit a záró kövön pihenten, mintha mondaná:

— Őrt állok feletted — mert most is csak te vagy az én boldogságom; kővéváltan osztom meg veled a gazdag nyomorúságot — az unalmas magányt!

Szerintem ez itt a legdrágább sir- üreg mindenhogy — s méltán rámondhatnék, hogy e helyt. . . síron fognak kezet a fájdalom... s a hű emlékezet.

Haeffler István.

.Vcsinestersi'g. *)

Az ács (Zimmermann) mindazokat valamely épülethez tartozó famunkákat. végzi, melyekhez egyes ré.-zeik összefoglalására enyv nem kell Munkait, a mennyiben azokat nem az épületen magán keli végeznie, az ács szérűn (Zimmerplatz) az ácstéren, páhón (Bauplatz) teljesíti Ho.yv az ácsok kényelmesen dolgozhassanak, a törzsökön, tönköl (Stamm) furagó- bakokV<, ácslószékek re, ácslótőkék: e, ácslók ra (H..uhunk. Unterläget') tagolják. kecskéltk (auf- Ij Iliken, auflagern). A gyöngébb törzsökül kézzel emelik rajuk a nehezebbet, azonban nyilaló- fák\in\ hevgerítik, hömpölygeük föl (aufwälzen). Murán a torz? üköt úoy fektet ék. a mint ni i ja szei int leginkább kihasználható, az ács a törzsök fölső kerekségéüö'. (Rundung) vízszintesen vékony forgácsot (Span) farag le (abhauen). Most úgy ford it. rajta egyet, hogy a csapás (Haufläch*) fiiggőleg essek mire a másik oldalon le aragja az őzen csapass d egyvouaiba eső fekvést (Lager), a melyben visszafoidiiva biztosan nyugszik a bakon Ekkor hozzálátnák a megszabott (vorgeschriebene) sujtoláshoz. meg csapás hoz (A bschniiren) E végre a festéke« csapósamon, csapóidegei, sujtóidege, i, csaptatót (gestrichene Schlagnutj a torzsok két büiüjé- nek (Stirnend) kerten neki tartják, mire egy hármáéit a közepén meg sújtja, megcsapja, meg kapatja (anschnellen) E sujtás (Schnurschlag) jelöli a lefaragandó függőleges oldallapnak élét (Kante). A sujtás után a tözsöfc mindkét oldalába egy egy hajmót (Klammer) vernek, melyek egyik szára az acslór, másik szára a fatönköt fogja. A faragás könnyebbségére, a tönköt legelőbb megcsaplálják. meghajkoljdk (aus- stechen) vagyis rovásokot (Kerbe), hajkokat (Stiche) vágnak belé asujtástól kiindulva függő- leg. Mikor ez mindkét oldalon el van intézve, egyik munkás a törzsök jobb felén állva a fejszévéI (Axt) lehasítya (abspellen) a törzsökről a haj kiesőket (Schwarte), mi alatt egy másik munkás a törzsök hal felén állva a bárddai (Breitbei!) követi őt s a lapot simára faragja, leszineli (glätten). Nem minden tönköt faragnak

*) Mutatvány Frecskay János nagybecsű művéből „A Mesterségek szótárából.*