Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-10-11 / 29. szám
Budapest. 1898. VII. évfolyam 29 sí (Mindszent hava) Október II. ADAKOZZUNK AZ ORSZÁGOS MAGYAR ISKOLAEGYESÜLET PERSELYÉBE. Szerkeszti: KIADÓHIVATAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek Városinajor-utsza 28. Megjelenik havonkint, háromszor. Klöiizutési árak: lígósz óvru 12 korona, tói évre (»"korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTÖSEG: Várasmajar-utüza SS. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. KSEganm Szobrot a királynénak! Eltemettük eszményképét a fejedelmi nőnek; eltemettük őrangyalát a magyar nemzetnek ; eltemettük, ki úgy ismert bennünket, a földünket, nyelvünket. tői ténelmünket, embereinket, a költőink dílait s népünknek szivét, mint senki a világon: eltemettük nagyasz- szonyunkat, Erzsébet királynénkat, ki mindig magyarul érzett, magyarért cselekedett. Nehéz és sötét napokban tanultunk meg úgy tekinteni fel a királyné szépségtől tündöklő alakjára, mint őrangyalunkra, mert hisz az ő lábának nyomán rózsa fakadt mindig: a szeretet és szabadság piros rózsája A násza ünnepén egy általános uagy amnestiában virradt föl először a magyar nemzet. A kiegyezés tárgyalásaiba az ő angyali jósága lehelte a lelket, s e szabadságunk napjainak az ő angyali szépsége adta meg bűbáját. Velünk sirt minden bajunkban, velünk, mikor a haza bölcse koporsójánál zokogott a nemzet. Királyné sohasem fért úgy nemzete szivéhez mint Erzsébet királyné, mert édes drága álmodással megálmodta a mi szabadságunkat, részese volt a mi keserves munkánknak, és balzsamos füvet hintett szabadságharczosaiuk sebei fölé. Lehet-e olyan hálátlan szív, a mely mindarról megfeledkeznék, midőn drága halottunk temetésére megkondulnak a harangok. Nem, nem lehet. Szivünkben ugyan oltárt emelünk dicső emlékének, a melyhez áhítattal járulunk könyezni és imádkozni; de ez mind nem elég, mutassuk külsőleg is látható jelét szivünk dobbanásának, emeljünk szobrot érczből, nagyot, maradandót,, örököst, annak a királynénak, a ki szív volt a mi szivünkből, lélek a lelkűnkből, a kinek boldogsága volt a mi örömünk, bánata a mi szomorúságunk. Sokat könyezett jóságos királyasz- szonyunk a magyar nemzetért, de minden könye lehullott a magyar nép. a magyar nemzet szivébe, nélyen, mélyen a szivébe. Oda fordulunk tehát ahoz a szívhez, a melyben felséges nagyasszo| nyunk kényeinek hullásától gyémánttá letr, a magyarság szeretete. Adakozzunk tehat mindnyáján forintokat, fillérekéi, járuljunk nemzeti szobrunk fel- ; alliiasahoz tehetségünk szerinti adományokkal ; adakozzon a szegény pl lőrékét, hiszen fillérekből lesznek a forintok ; az a legfőbb adományainknál hogy részt verjen benne mindenki, a kiben szív van és magyar mert mindnyájunkra esett egy sugara nagyasszonyunk gyöngéd szeretőiének, mindnyájunk hálájából emelkedjék fel nagy királynénk érez szobra. Beniczky Ferencs, Beniczky Lajos. főispán. alispán. Fazekas Ágoston, főjegyző. Fáik Miksa a Királynéról. A magyarországi hirlnpirás világhírű koszorúsa, a tekintélyes államférfi s az első kerület tisztelt és érdekeiuket szivén viselő képviselője Fáik Miksa könyvet irt Erzsébet királynéról. Érdekes és beesés vissza emlékezései fényes adatokat szolgáltatnak a nagy királyné nemes és független gondolkodásáról és még jobban megerőstik azt a tényt, hogy a boldogult királyné menynyire szerette a magyarokat. Fáik Miksa tanította magyarul elhunyt királynénkat. Nagy Erzsébetet Nem csak leczke órákat adott, de megismertette a királynét viszo nyainkkal. irodalmunkkal és történetünkkel, vezéreinkkel, kik közül báró Eötvös József iránt szintén nagyon érdeklődött Végrendelet czimü versét a királyné Fáikkal leforditatta németre. hogy testvérével a nápolyi királynéval is megismertese A királyné példáját követhetnék a magyar nők azzal, hogy szeressék és tanulják a magyar klaszikus irodalmat úgy mint a felséges asszony szerette és tanulta. A magyar tisztességes iro dalom felvirulása által várható, hogy a magyar nők vegyék pártfogásukba és ne vegyenek kezükbe olyan könyveket, melyeknek tartalmától csak pirulhat a nő. Fáik Miksa emlékezései szellemesek és 2 élvezetesek s daczára, hogy a könyv térjedel mére nézve .rövid, egy könyvtárra menő tanúsággal ér fel. és szaporítja Fáik nagy ér demeit és a hazának tett fontos szolgálatait A könyvből idézzük a következő részletet: „Gastein környékén van egv meglehetősen magas fekvésű mulatóhely, melynek neve „Pyrkerhöhe“ (Pvrker hajdani érsekről elnevezve). 0 felsége oda csak korán reggel sétált, amikor még alig járt ott valaki A mint egyszer onnan fejő, megállítja őt egy öreg úr, aki liliegve mászott fölfelé és éppen megállóit volt, hogy homlokáról a verejtéket letörölje. „Bocsánat, kisasszony, igy szólitá meg a királynőt, ön biztosan a Pyrkenhóhéről jön — vájjon még nagyon messze van-e innen és gondolja-e, hogy egy hetveneszteudős ember odáig eljuthat?“ „Bizony kissé messze van még, felelt a királyné nevetve, de egy óra alatt talán még hetven éves ember is feljuthat... Hát ön nem ismeri ezt a vidéket,?“ — Nem én. még sohee jártam itt. Én nagyon messziről jövök. — Például? „Aus Hermannstadt !“ Ah ! kiáltott fel a királyné örvendő hangon és magyarul folyíatá : ..Nagy-Szebenből ? Hát magyar ember?“ ő felsége aztán tovább bes/éit magyarul, a miből azonban a szász atyafi egy kukot sem értett és végre kissé szégyenkezve bevallotta, hogy biz ő nem tud magyarul. „Schade“, jegyzé meg a királynő röviden és eizy fejbólintással elbúcsúzva, folytatta útját lefelé. A lóitól épen egy kis társaság iparkodott fölfelé, mely ő felségét megpillantva, mely meghajlással félre állott az útból. Az öreg ur onnan felülről nézte ezt a dolgot és kezdte magát kissé kényelmetlenül érezni. Alig várhatta. hogy a társaság fölérjen, aztán pedig ingadozó hangon kérdé, vájjon ismerik-e az urak azt a kisasszonyt? — Miféle kisasszonyt, ? „Hát, azt, aki az imént lefele ment s a kinek önök köszöntek.“ Amazok hangos ka- czajia fakadtak. „Hisz az a császárné!“ Az öreg ur egy darabig úgy állott ott, mintha a mennydörgés mennykő belecsapott volna ; aztán elbeszélte, hogy mi történt vele, s azzal fejezte be siralmas előadását: „Egyszer életemben lett volna alkalmam egy királynéval beszélni és akkor se tudtam vele beszélni. Bizony igaza van ő felségének : Kár, hogy nem tudok magyarul!...“ íme beteljesedett : „az emlékek egész raja zsibong körül“ és én majdnem úgy járok, mint Göthe Zauberlehrlinge: „die ich rief, die Geister, werd ich nun nicht los!“ Hauern erőt, veszek magamon, kinyitom az egy időre behunyt sze nét és ime rémülve látom, mily nagy helyet foglal el maris az én igénytelen csevegésem. Mert amit az imént elmondtam.
