Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-08-11 / 23. szám
Budapest, 1898. (2) BUDA és VIDÉKE Augustus 11. pezsgő üzleti életet. 3 és 4 emeletes házak változékonynál változékonyabb díszes homlokzatait, szabad eget is fog látni, — de csak fölfelé, — de zöldülő hegyeket, lélek emelő conturákat, viruló Gellért-hegyet, imponáló budai király i palotát bizony nem fog látni ; mert oda van es megszűnt az a párját ritkító hatalmas perspektíva, melyet eddig elvezett, midőn például a Kriszteu telektől lefelé jőve *z Attila-utczai polgári iskola előtt véletlenül megállott, hogy daczára por és hamunak el- büvöltesse magát, az előtte elterülő magasztos tá j tép által. Komolyan és minden satira nélkül javasoljuk azért a közmunka és fővárosi tanácsnak, nem emlitve a sok fő- al-, kül , és bel- epitészeii bizottságokat, hogy a vétmező közepén emeljenek a beépítési eszme legfőbb apostolának egy második, belül csiga lépcsővel ellátott oszlopot, hogy az ekképen a mozgás és üdüléstől elzárt fővárosi és vidéki adófizető legalább ott fönn a magasban kárpótol- tassék az eddigi szabad élvezetért. Hogy mily nagy veszteséget foglal magában a vérmezőnek ily agyonrendezése, azt könnyen átérti az a k'ssé világban megfordult egyén, ki nagy európai városainkban megfordulva, személyesen meggyőződött arról, mily nagy áldás, mily nagy közgazdasági és köz- egészségi haszonnal jár egy ily már meglevő szabad térség egy nagy emporium minden tagjara, ha azt örökké zöld szabad parknak hagyták meg s a közönség szabad rendelkezésére bocsátják. Ez a két ellentétes az ultra konservativ és radikál liberális iránynyal szemben a mi álláspontunk az úgynevezett eclectikus szerepet foglalja magában, s oda irányul, hogy a kecske is jól lakjék meg a káposzta is megmaradjon. A vérmezőnek az Attila-úti szelvény közepét tehát körülbelül a deli vaspályával szemben a tudomány egyetem bölcsészeti éj orvosi karának csarnokaival építsék be. A fentebb említi tt vendéglő vagy kávéház ellen sincs kifogásunk, de azzal kérjük alásan elég legyen. A többi maradjon meg egész teljében, ahol a londoni Hyde park példájára apraja nagyja naponta forgolódhatik. — Annál is inkább, mert Budának úgy sines ez idő szerint | arra alkalmas gyermekkertje, hol az uj nein- j zedók villamos vasút «lgázolástól menten p j- zánul jól kiszaladhatná magát. Nem bánjuk továbbá azt, ha az Attila utczának most kiépített oldalát diszes palota sorral kiépítik, az azzal szemben levő vérmezői oldalt azonban szabadon kell hagyni, feltöltéssel kiszélesíteni s széles aszphalt burkolatot | vonni mindkét oldalon a járó kelők részére, j úgy hogy rajta reggeli és esti korsó fejlőd hessék ki. Ez az újonnan szabályozott úttest j a vérmező körül vezető kettő» vagy hármas | fasorhoz fűződvén, természetes élő keretét ké- ! pezné a jövendőbeli vérmező általuuk alkotott eszményi képének. Minden más beépítés nemcsak halála a vérmezőnek, de az a környéknek is, mert a hegyek által Övezett katlanban füstölgő és gőzölgő házak párája fogja nyomni az itt emelendő bérpalotákat, ha csak olykor olykor egy e&y zivatar szele nem korbácsolja ki, annak romlott levegőjét a hegyekből nyert ozondús levegővel. De mi lesz a ködös őszi napokon, s a rekkeuő nyári melegekben, ha nem mozdul a haraszt s nem zörög a levél? mert hisz Budának többi részei mint azt malmost is észleljük,, úgy is mindinkább beépülnek magas házakkal, melyek mind inkább elzárják majd a hegyek felől most még közvetlenül jövő frissítő légáramlatot. — y. — Az eskütéri hid eyitése. A hid alapozási munkálatai erősen folynak. Hajnali 4 órakor 10—15 agyúszerü dörej veri fel a közel lakókat, mert ebben az időtájban robbantják a sziklákat a budai oldalon. Sziklafalra akadtak, a mit már a próba fúrásoknál is konstatáltak. Ezeket el kell távolítani, hogy a kellő melységet elérjék. Nagy felelősséggel es nagy tudással jár ez a munka, meri ha felületesen csinálják, a mi megtörtént sokszor, a harmadik ház udvarába is eljutnak a kődarabok. Az erős fadeszkákkal körülkerített területen nyüzsög a sok munkás, ácsok ácsolják a kolosszális fenyőfa-gerendákat, lakatosok szögezik és pántolják a Caissont, földmunkások csákánya csapkod le a kőrétegekbe, es gőzerőre berendezett gép huzza fel a kó es föld törmellékeket, az iszapos agyagot, hogy a vassíneken tovább szállítsák. A Döbrentey tértől egész a Ferencz József hídig mozgalmas élet van, mert tudni kell, hogy a dunai rakpartot egyidejűleg készítik. A hatalmas kőóriások ott fekszenek a területen belől, idegenek szeme nem láthatja, csak a mikor a nagy deszkákból összerótt kapu kinyílik, akkor tűnik fel az a nagy darab kő a mely egy kis szoba méretének felel meg. Térben ilyenforma súlyban képzelhető hány métermázsa. Aztán a pesti oldalról is átkaliatszik a gőzgépek zakatolása, szivattyúznak, törnek, zúznak, mélyítenek, betonoznak, hogy megvessék alapjat annak az egynyilasu hídnak, a melynek párját kell keresni a föld kerekségen. Es ebből a rohamos építkezésből a hétnek egy napja sincs kivéve; se hétfő, se vasárnap, se nappal se éjjel. A gépek kazánjai csak úgy okádjak a füstöt, mintha nem volna az Urnák a napja. Nem alszik ki a túz, nem szűnik meg a füstgomoly, a gépek kéményeikül. Hiába 1 a villám korszakát éljük a XiX-ik szazad végén, rohanva rohan mindenki, es ebbe a szédületes gyorsaságba fogy az erő, satnyul a nemzedék. A mérnöki tudomanynyal nem akarunk szembe állani, ha kiszámítja, hogy ennek a hídnak ekkor es ekkor készen kell ienui, am jól teszi, a dicsőség az övék a kik megalkotói a nagy műnek ; de hat mórt nem tesznek egy évnél hosszabb terminust, s hagyjak ki ebből az évből az 52 vasárnapot. A ki a caisson ban dolgozik 6 órán túl nem alija ki a fojtott levegőt, hat akkor adjak meg neki a vasárnapi pihenőt, hogy testben es lélekben megifjodva jó kedvvel kezdhesse meg a hét elejeu nehéz munkáját. Budapest székes főváros történetében egy év csak egy leheliet, ezt a iehelleiet kölcsönözzék ki a derék munkasoknak, hogy táguljon tüdejük es a kínos es nehez verejtekes muukaban ideje korán el ne pusztuljanak. A vasárnapi szüuet törvénybe gyökeredzik, hat biz ezt megkellene tartani, hagy pihenjen a gép, hagy pihenjen a féríi kar, hogy legyen piheues es nyugodalom vasárnap. Egy évvel később épül fel ez a nagy alkotás, hat olyan nagy baj ez? tett eléjük, lelkendezve tapsolt:— Nagymama édes — mindent láttám, óh, de jók vagytok ti mindketten! Te adtad azt a szép csirkéket — egesz kis majorságba nagyatyus azt a teke net, melyiket kis bornyu korában úgy szeret tem.En fogom ám fejni mindennap akis bornyuat Be adjuk el. De láttam az erdőt mennyi a mogyoró, nézd mar tele a zsebem, verbelü, ez a legkorábban van mindég, — de mókus is van nagyon sok, de mar nem másztam föl utánna a fára, a kinek kis gazdasága van az már nagy leány, ugy-e te jó, öreg atyuskám ? Köszönöm nektek ezt a nagy örömet, jó leszek, szeretlek nagyon végtelenül benneteket. — Az Utolsó szót már az ajtóból kiáltotta vissza, a másik perezben az udvaron ölelgetett egy szép kontyos jérezét, majd az istállóba szaladt, azt a gyámoltalan kis borjut simogatni. A két öreg azalatt összenézett, boldog örömteli pillantással. Ez a tekintet ékesebben szólt mindennél a világon. — Édes jó feleségem, lásd nem feledkezett meg a jó Isten rólunk, adott vigaszt, örömet öreg napjainknak. — Igaz, bóllintott, rá könyes szemmel az öreg nemzetes asszony, — aldassék érte szent neve. — — — — Nézd öregem, — hol megy már az a kis leány! — Tudod e hova ? — Tudom édes öregem Édes anyámhoz megy, a ki pedig most egy éve semmiségért ugyancsak megverte, emlekezel, hogy sirt sze gényke, majd megfult a zokogástól — Lásd édes felesegem, jó példával megy elő, egy év óta te se voltál annál a nagyon öreg édes anyádnál, jöjj, legyeu ez a nap mindnyájunknak boldogságára, osszuk meg a mi örömünket vele, juttassunk részt boldogságunkból igy lesz csak teljes a miénk. ns a jó lelkek egymás karjára támaszkodva megindultak ahhoz az elhagyatott agghoz. ki kilenczvennégy év terhével vállán egyedül élte napjait, még egyetlen leánya is haragudott reá, mert megvert# a kis dédunokát, mert csintalan volt Mikor benyitottak a szobába, ott találták azt a szilaj kis leányt, térdelve a szép anya széke előtt, átölelte derekát és sírtak mindketten. Reszkető kézzel simogatta fejét a kis unokának az az ősz öreg asszony, folyton ait kérdezle : Kis leányom, — szeretsz hát édes kis leányom ? — Szeretlek nagyon édes öreg nagymama. Ugy-e te se haragszol már, hogy az eczete8 üvegjeiden zongoráztam ? Lásd mind egyforma nagy és még is mind másfele hangot adott, ez sehogy se ment a fejembe, hogy mint lehet, azért próbáltam, de vigyáztam am, hogy el ne törjön, néha meg gonosz voltam, mert úgy szerettem látni, mikor te haragudtál és szaladni akartai, hogy megverj ; de mar nem vagyok rossz, nagyon fajt, hogy megvertél, de jól tetted, mert hibás voltam. — Nem bántalak soha többé, még ha el is töröd, azt se bauom, lásd edes kis leányom az te nagy anyád azóta nem jött el hozzam, Öreg vagyok én mar nagyon, túl a kilenczvenen, az Isten kegyelme elveheti minden perezben életem is még csak nem és lathatom utolsó perczemben — elfelejt egyetlen leányom is. Perczek óta állt már ott az az öreg leánya a szép anyának, minden szó vádolta, sírva borult vállára anyjának. — Bocsáss meg edes anyám, hibás vagyok érzem, tudom, megerdemlem haragod, de sze- retetlenség el ue vádolj, mert igazán szeretlek. — És az az őszülő nagymama megfogta a szép anya száraz kis kezét a szeretet, hala és tisztelettől áthatva emelte ajkaihoz és csókolta meg. — Jói van, jól te öreg gyerek ! nincs mit
