Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-24 / 4. szám
Budapest, 1897. (3.) BUD A és VIDÉKÉ Január 24 feltevés, melytől szegény a gyermek távol áll. A gyermekélet különböző szakaiban nagy tömegben jelentkeznek a kényszer- érzések. A fájdalmakra utaló indokolatlan panaszok az elszenvedett fájdalom vagy pedig csak a megijedés folytán keletkezett hatalmas kedólyi rázkódások egész sorozata ebbe a keretbe tartozik és szorosan elkülönitendők a makacsság, a túlzás, a nyafogás ismert megnyilatkozásaitól. Annál a kis gyermeknél, a ki esés közben nem ütötte meg magát annyira, hogy az elesés valóságos fájdalmat okozhatott volna, a fájdalom ismert tünetei, nevezetesen a fojtogató sirás, mindaddig be nem áll, mig a gyermek észre nem veszi azt, hogy közvetlen környezete, p. o. az aggódó anya megijedt és ezt az érzését arczjátók vagy egyóbb izommozgások által el nem árulja. S most az agyfejlődés hiányos megnyilatkozásának még csak egy tünetére akarok rámutatni és pedig a kényszerképzet alakjában jelentkező érzékcsalódásokra, a halluczinácziók és illúziókra, melyek a gyermek szel'érni életének egyik hosszú szakát uralják, sokszor ábrándképekbe átcsapnak, mint ilyenek átfutják az ifjú kort, érintetlenül nem hagyva a meglett kort sem. A kis fiúcska egymagába játszik, ostorral kezében fut az udvaron, keze fejét úgy tartja, mintha markolna, egyszer az egyik kezével ránt, máskor a másikkal, majd meg az ostorral csap a levegőbe, — beszél, gáncsol és dicsér egyidőben — majd szalad, majd megáll, majd lassan lépdel, majd ismét fut és mindezen mozgásait szóval kiséri: kétségtelen, hogy a gyermek lovat hajt. De se ló, se azt helyettesitő tárgy nincs előtte, csak a levegő után fut, abba kapkod, annak beszél, azt dicséri, azt korholja, — ez halluczináczió. Tehát a halluczinácziónak külső inger-ok nem szolgál alapul, az illúziónál pedig a külső inger-ok helytelen képzeteket létesit az agyban ; halluczináczióról lesz tehát szó, valahányszor ott, a hol emberi fogalmaink szerint semmi sincs, tárgyakat és személyeket vélek látni és illúzióról beszélhetünk, ha a szellő által mozgásba hozott száraz galy egy felém közeledő ember képét létesiti öntudatomba. A természet törvényei ellen vétenénk, ha a gyermeket például babáival való illúzióiban vagy halluczináczióiban megakasztanánk, mert ez által könnyen és gyorsan fejlődő üvegházi növényeket nevelnénk, melyeket az élet legkisebb vihara is — ágról törne. Mindezek daczára azonban elképzelhető, hogy az érzéki kényszerzavarok, tehát az illúziók és hallnczinácziók oly tömegben és oly intenzitásban jelentkeznek, hogy az ily alakban való nyilvá- nulásuk határozott befolyással birhat a későbbi életévekben is fellépő, illetőleg továbbtartó ábrándozásra. Ez esetekben a nevelésnek preventive kell intézkedni és pedig az illúziókat és hallucziónácziókat mérséklő irányban, hogy eleje vétessék egy oly szellemi élet kifejlődésének, mely az élet realitásától távol áll és légvárak építésével foglalkozik akfior is, a mikor az élet nyomora már átlépte a küszöböt. Mennyi ily deformált szellemi élettel biró ember járja földünket! A társadalom minden rétegében feltalálhatok ezek a sajnálatraméltó egyének, a kik a jelennel mitsem törődnek, a jövő légvárait épitik, mindig csak a jövőben élnek, ezért a nemesitő munkára alkalmatlanok, pozitiv eredményt nem tudnak felmutatni és legszebb képességeik mellett is elzüllenek vagy legalább is életük nyom nélkül eltűnik, mint a tovahaladó habfodor. . Ezt az elzüllést, a szellemi tőkének ezt az elposványodását, szellemi életünk székhelyének, az agynak óvatos kézzel való kezelését, a nevelésnek természet- tudományi alapon való inaugurálását czélozza törekvésünk, me y eredmónydus lesz, ha a nevelő, a szülő és tanitó egyaránt, munkatársnak beáll abba a küzdelembe, melynek végczélja: kiirtani a mai tanitási és nevelési rendszernek szellemet és agyat ölő elveit, kiküszöbölni a a túlterhelést és számolni a gyermek agyának befogadási képességével. Mert ne feleljük el halhatatlan Eötvösünk szavait: „Előbb az a panasz emeltetett a létező nevelési rendszer ellen, hogy a gyermekek nem tanulnak eleget, jelenleg éppen az ellenkezőt mondhatjuk s gyermekeink többet tanulnak, mint a mennyit felfogni birnak. Az eredmény ugyanaz marad, s az, ki húsz mázsa aranyat ád valakinek, de azon föltétel alatt, hogy azt maga egyszerre vigye el vállain, valóban nem érdemel több köszönetét, mintha semmit nem adott volna.u „A nevelőnek soha sem kellene feladni, hogy az észnek, mint a kardnak, hogy hasznavehető legyen, nemcsak élre, de szilárdságra is szüksége van s hogy a felette sok köszörülés nemcsak élesit, de gyengit is.“ Köszörüljük tehát okkal-móddal a testet és az agyat egyaránt, de mindkettőt csak okkal-móddal, hogy fáradozásunk gyümölcsére elmondhassunk: az ép testben ép lélek lakik. Inste lláczia Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye folyó évi január hó 12-én tartott közgyűlése alkalmával a biai járás főszolgabirájává nagy lelkesedéssel egyhangúlag megválasztott tachvári és tarkeöi Taby Iván ur előtt e járás összes elöljárói és igen nagy számú tisztelői Biáu folyó hó 16-án tisztelegtek. A tisztelgő beszédet a járás jegyzőinek nestora Frank György budafoki jegyző tartotta, beszédében kiemelte, hogy a járás összes lakossága örvend a megválasztásnak, mert tudja, hogy ő benne igazságos munkás főtisztviselőt nyert, ki 6 év alatt mindenki becsülését, szeretőiét és ragaszkodását kiérdemelte, s a kiről tudják, hogy a járás és egyesek ügyeit szivén fogja viselni, az elöljáróságokat és különöseu a jegyzői kart jóindulatába ajánlva, az uj főszolgabírót élteti. Erre Tahy Iván, a főszolgabíró következő- kép felelt: Igen tisztelt uraim és barátaim. Én a szép szavaknak és csinált szólamoknak barátja nem vagyok, de szeretem kimondani nyíltan amit gondolok és érzek, engedjék meg azért, hogy rövid szavakban köszönjem meg szives megjelenésüket. Én hiszem, hogy ittlétük nem merő formalitás hanem hiszem és reményiem, hogy a szeretetnek és bizalomnak jele, mely szeretet és bizalomnak én több mint 6 évi itt létem alatt azzal nyertem meg, hogy mindég mindenkinek csak a javát óhajtottam, és kárát nem kívántam még ellenségemnek sem. Én uraim további működésemet ezen kölcsönös szeretetre és bizalomra vagy egy szóval kölcsönös barátságra fogom alapítani. Megvallom ez sok tekintetben fontos állás mit elnyertem, amióta czéljaim és törekvéseim vannak életemnek főóhajtását képezte mindég, erre térre vágytam én, hogy azon kötelességeket mikkel miut ember tartozom embertársaimnak lerojjam. önbizalom nélkül mondom, hogy ehhez a hivatáshoz lelkem szerete- tének teljes melegével ragaszkodom, kiterjesztve ezt a szeretetet hivatalos ügyköröm legcsekélyebb tárgyára, ép úgy mint a járás lakóságának legszegényebb koldusára is. Tapasztalásból bízom benne, hogy önök is uraim hivatásukat hasonló szellemben gyakorolják És ón azt kívánom, hogy működésünk tárgya iránti szeretet legyen az összekötőkapocs miközöttünk; és amint barátaim voltak eddig barátaim maradnak ezután is! Ki mondom én már ezúttal nyíltan, hogy én egyéni vonzalmaimat és szimpathiáima irányadóul venni nem fogom hivatalos működésemben, hanem lenne bár ellensége személyemnek, kinek munkálkodása hivatásában, a közjóra hasznos; vagy édes testvérem, ki annak kárt okoz, a hivatás iránti szeretet mértékével mérek mindkettőnek. É< azért uraim kérem önöket, ne fogják fel személyes ellenszenvnek, ha talán azok iránt kik, működésük terén magukat hasznosítani, úgy nem tudják vagy nem akarják hozzá férhetlen szigorral járok el. Nem hallgathatom el azt sem hogy én a sablonos bürocratikus száraz munkát elégnek nem tartom hanem bizony elvárom az uraktól, hogy a közjóérdekóben, hogy úgy mondjam, teremteni is akarnak. Igen tisztelt uraim ! azon váratlanul fényes győzelem mit családom és ezen sokáig háttérbe szorított járás csekély személyem által kivívott: őszinte örömmel tölt el engemet, mert oda irányul reményem, hogy azon befolyást és tekintélyt mit ezáltal a vármegye minden körében szereztünk, ezen járás érdekében hasznosíthatni fogom. De egyszersmind kérnem is kell önöket lássanak kétszeres buzgalommal a munkához, mert egynsek kik czéljaik elérésére az eszkö- zökzen nem tulságosun válogatósak, nem csak ez9n hivatalnak de járásunknak is veszett hírét költötték, segítsük egymást, mutassuk meg azt ezen minden eszközökben bővelkedő^ járás vármegyénknek első járása leend! És ne kívánja senki, hogy ezen munkálkodás közben az én, az említett jó barátok áltel különös előszeretettel kétségbe vont erólyemmel ismerkedjék meg. Most már csak arra kérem önöket vigyék meg járásom összes lakóságának a legszivélye- sebb üdvözletemet, mondják meg nekik, hogy jöjjön hozzám szegény vagy gazdag, nemcsak az igazság egyforma mértékével mérek nekik, de igaz lelki örömömre fog szolgálni, ha bár minő bajukban segitségökre lehetek. Még egyszer köszönöm megtisztelő meg- je'enésüket. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után a küldöttségi tagok és a tisztelgők vagy 120-au a Lipka-féle vendéglőbe banketre gyűltek egybe, a hol a legjobb hangulat között először Tahy Iván a nyugalomba vonult Bódiz László ur érdemeit méltatva, egészségére ürítette poharát, majd Czermann József budafoki biró Ó3 Frank György budafoki jegyző az újonnan megválasztott főszolgabírót éltették azután Nyirák Gyula zsámbéki jegyző a Pestvármegye nagy nevű alispánját — a kihez üdvözlő távirat menesztetett — éltette, Math Ferencz jenői jegyző pedig az újonnan megválasztott főszolgabíró szüleit éltetve azok is táviratilag üdvözöltettek. Mondtak még igen sikerült tósz- tokat Dézsi Mihály biai ref. pap, Vida Gábor, Karikó János, Főző Lészló nagytétényi jegyző és végre Tahy Iván főszolgabíró a járás lakosságának egészségere, jóvoltára emelte poharát. A nagy számú társaság késő estéiig a legjobb hangulatban együtt maradváu, sok felköszöntő után szétoszlott. Nyirák Károly.
