Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

Budapest. 1897. VI. évfolyam 46. si. (Mindszent hava.) Vasárnap, november 14. BUDA és VIDÉKE Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből, BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti: EISDÉLYI . /\ KIADÓ-HIVATAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Várocmajor-utcza 28. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 körömi, fél évre <> korona, évnegyedig 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Hazafias elhatározás. Lapunk kezdettől fogva a magya­rosodás ügyét szolgálja. Ezért a szent ügyért kitartással és törlietetlenül küzd fennállása óta. Ennek a szent és haza­fias ügynek előbbre vitelét tűzte zász­lajára ; ezt választotta mottójául, midőn homlokára irta ez örökké igaz mondást: „Nyelvében él a nemzet.“ Igaz, hogy e mottóval nem merítette ki teljesen czéljait és programmját, mert a nemzet nemcsak és nem egye­dül nyelvében él hanem él az ősöktől öröklött hagyományaiban, tagjainak meg­megnyilvánuló belső hazafias érzelmei­ben, gondolkodási- és cselekvési mód­jában és él egyéb olyan —talán jelen­téktelenebb, de azért eléggé jellegző — külső nemzeti vonásokban, minők az egyesek tulajdonát képező s őket egy­mástól megkülönböztető — családi nevek A chauvinizmust sohasem hirdettük, habár tálán az idegen nemzeteknek erre vonatkozó példája bennünket is jogosan hasonló álláspont hirdetésére ösztönöz­hetett volna. De hirdettük mindazt, a minek e hazában magyarrá kell lennie; a helyes magyar érzést, a hamisítatlan magyaros gondolkodást, a magyar beszédnek ál­talános elterjedését, s ennek előzménye- képen az iskolai nevelésnek és okta­tásnak tiszta, zengzetes magyar nyelven leendő teljesítését. De tovább is mentünk ennél! Hirdettük a nemzeti szempontból oly kiváló fontosságú névmagyarosítás­nak áldásos és hazafias voltát; e czél- ból számtalan esetben lelkesítő, buzdító szózatot intéztünk olvasóinkhoz, s min­dig kész örömmel regisztráltuk, ha a névmagyarosítás ügyének egyes idegen nevű polgártársunkat megnyernünk si­került. És nem hivalkodunk: törekvésein­ket e tekintetben többször örvendetes siker kisérte. Fel kell említenünk ezt a mai al­kalommal, midőn nevük megmagyarosi- tása érdekében a jók legjobbjai, vezér- egyéniségeink legkiválóbbjai járnak elől követésre méltó szép példával; midőn oly lelkes mozgalom indult meg e téren országszerte, me.ynek hullámai kell, hogy rezgésbe Dy;zanak minden magya­rul érző szivet, minden magyarul gon­dolkodó elmét. A tény az, hogy H a b erbaue r János, a székes főváros újonnan meg­választott polgármestere, a közgyűlés szine előtt tett expozéjában hazafias szent érzelmektől sarkalva kijelentette, hogy idegen hangzású régi családi nevét magyar névvel cserélte fel. Ez a hazafias kijelentés örömmel tölti el minden hazafiui kebelt Ez a kijelentés útmutatás sokak, azok szá­mára nevezetesen, kiket eddig vagy a nem-tőrődés, vagy kényelmi szempon­tok. avagy egyéb családi tradicziók kötöttek régi idegen hangzású vezeték­nevükhöz. Ez a hazafias kijelentés hala­dást is jelent egyúttal. A székes főváros élére mindenesetre magyarul érző, magyarul gondolkodó, magyaros nevű egyéniség illik legjobban. A sz. főv. mint az ország összes szellemi és anyagi életműködésének góczpontja, kell, hogy a magyarság és hazafiasság gyakorlása terén vezércsillagként tündököljön szé­les e hazában! Okvetetlenül szükséges, hogy az ez irányú tevékeny és sikerre vezető mozgalmak az ország szivéből induljanak ki, mert ide irányul az or­szág szeme, figyelme, — innen várják sokan, nagyon sokan a józan és észszerű kezdeményezés első útmutatásait. Ez útmutatások elseje ime, meg van adva. Megadta az, kiben megvá­lasztatása óta úgy a székes főváros, mint általában az egész ország egyik vezér- fuukczionáriusát tiszteljük. Megadta ne­mesen és magyarán érző lelkének és szivének egyszerű sugallatára, minden presszió nélkül — önkéntesen, de min­den esetre azzal a magasztos czélzat- tal, hogy hazafias kijelentésével a kö­vetők ezreinek jó példát szolgáltasson. Melegen és hazafias örömmel üd­vözöljük ezért Halmos Jánost, a székes főváros uj polgármesterét megválása­BUDA és VIDÉKE TÁROZÁJA.“ A p a r t h i e. Irta : Farkas Antal. I. Egy szép májusi napon báró Vedres Ottó főhadnagy arra a nagj'szerü gondolatra, jött, hogy megkellene nősülni, a mi nála körülbelül anynyit jelent, hogy elfogyott a pénze, pénzt kell teremteni, ha mindjárt feleséget is kap vele. A báró úr korábban jöhetett volna erre az eredeti gondolatra, mert már kissé vénecske volt ahhoz, hogy oly kitűnő parthiet csinál­hasson, mind például a vele egy garuizónban szolgáló Patkós fiuk, a kik fiatalabbak és csi- nosabbak voltak ugyanis nála, de mi volt az apjok ? Közönséges gazdag falusi paraszt, mig az ő hetvenhetedik őse is koronás mono- grammu zsebkendőbe törölte az orrát és báró volt valamennyi. Bizony' bárónak lenni nem kicsinység és roppant sok pénzbe kerül a mit a főhadnagy úr is bizonyít azzal, hogy tekintélyes jussának már nyakára hágott; elverte, elurazta kártyán és lóversenyeken. Eddig egész élete olyan volt, a mint részegé, virágos jókedvű és most egyszerre olyanformát érzett, mint a ki hirte­len kijózanodik. Tűnődő, bamba képpel forgatta koronás monogramom, de üres tárcsáját, melyben egy­két százas kuporgott még az eladott lovak árá­ból, hanem annak is ezer helye volt. A báró először ujján, majd vaffen-rock- jának gombjain,szárr.itgatta, hogy megnősül­jön e, vagy főbe lőjje magát? Mindenképpen az előbbi jött ki, visszaakasztotta hát az arany- veréses pisztolyt és leány után nézett. Hanem néki a leányok ott kezdődnek, hol a papa legalább is százezerrel tudja meg­toldani a frigyet, ezen alól nincs vásár. Szerelmes soh’sem volt, ha volt is csak addig, mig nyugtalan vére lecsillapult és rop­pant csodálkozott azon, hogy miként tudja né­mely ember a feleségét vénségéig szeretni? Éppen kapóra valami házasság-közvetítő tévedt a lakására. Kohn úrnak hívták és hóna alatt kiló számra czipelte a férjhez menni óhajtók arczképeit, melyeknek szegeietére a hozomány értéke is oda volt jegyezve. A báró egymásután hányta rakásra az arczképeket; nem is az arezot nézte, csak a számot, de egy sem vágott be. Kohn úr aranylánczának zsuzsujával ját­szadozva kegyeskedett kitalálni, hogy mit ke­res a főhadnagy ; ajánlott is egy férjhez menni óhajtót, kinek az arczképet csupán a foto- graphustól is hosszabb fáradozások után si­került megszerezni. A nevét egyelőre nem árulja el, hanem annyit mondhat, hogy e fény­kép sarkára bátran oda lehet pingáluia kerek százezer forintot; azonbau bizonyos provisió mellett hajlandó bármire. A főhadnagy büszkén mutatott mellére. k — Tudja ki vagyok? — Van szerencsém ismerni báró urat. — Nos hát?.. . Az alkut megkötötték és a báró úr so­káig nézegette az előmutatott arczképet, mi­közben szemei előtt a százezer nullái kari- káztak.. . . II. Ketten ültek a lugasban. Malvin a hinta­széken és Vili előtte alacsony zsámolyon úgy, hogy szép fejét a beteg leány térdeire hajt­,,Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava

Next

/
Thumbnails
Contents