Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-26 / 39. szám
Budapest, 1S97. (7.) Szeptember 19. PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK. H i r d e t m é n y. Az 1897. évi szeptember 21 én tartott rendkívüli közgyűlésen elhatároztatott, hogy a bank részvénytőkéje 5000 drb. uj részvény kibocsátása által két és fél millió osztr. értékű forinttal fölemeltessék és hogy emez uj részvények, melyek 1898. január 1-től az üzleteredményben részesülnek, a régi részvények birtokosainak átvételére fölajánltassanak E határozat alapján a régi részvények birtokosainak a font említett 5000 darab részvényt átvételre a következő feltételek mellett ajánljuk föl. 1. Öt-öt régi részvény alapján egrv-egv uj részvény vehető át. 2. Az átvételi árfolyam osztrák értékű 1160 forintban állapittatik meg, melyből 500 frt a részvénytőkére, 650 frt pedig a tartalék- alapok javára fog íratni. 3. Az átvételi jog a különbeni elenyészés terhe alatt ez évi szeptember 22-étől kezdve évi október ö-éig bezárólag hétköznapokon ér- tékpapirpénztárunknál gyakorolható. E határidővel az átvételi jog megszűnik. A ki átvételi jogával élni kíván, tartozik a régi részvényeket szelvényiv nélkül, jegyzék kíséretében, melynek mintája a bank ért.ék- papirpéuztáránál átvehető, lebélyegzés végett Ugyanott benyújtani és egyidejűleg az első készfizetést készpénzben teljesíteni. 4. A benyújtott régi részvények azonnal lebélyegeztetnek és visszaadatnak, tiz nap leteltével pedig az első befizetésről szóló elismervény visszaadása ellenében ideiglenes részvényjegy, illetőleg igazolvány (lásd a 7. pontot) szolgál tátik ki. melyen úgy a lebélyegzés alkalmával eszközölt, mint a későbbi befizetések nyugtáztatnak. 5. A befizetések következőképp teljesitendők o. é. frt 230.— 1897 szept 22-től okt, 5-ig V 230.— nov. 1-től nov. 15-ig. 230.— decz. 1-től decz 15 íg. 230.— 189S jan. 1-től jan. 15-ig. V V 230.— „ febr. 1-től febr. 15-ig Szabadságában áll azonban a részvényeseknek több részletet vagy valamennyit egyszerre a kitűzött határidő előtt is befizetni Az 189S január 1 -je előtt teljesített befizetések után a b a n k a befizetés napjától 1897. deczember 37-ig 5% kamatot, térit meg, ellenben oly befizetésekre, melyek 1898. január l én túl teljesítetnek, a bank 5% kamatot fog beszedni Részletfizetések késedelmessége vagy elmulasztása az alapszabályok 8 és 9. §§ alkalmazását vonja maga után.*) 6. Valamennyi részlet befizetése után, de nem 1898. április 1-je előtt, a fokozatos bélyegilleték lefizetése ' mellett az ideiglenes el- ismervények teljesen befizetett részvényekre átcseréltetnek. 7. Ötödrészvényre szóló ideiglenes elismervény ek nem adatnak ki, ha azonban oly részvény birtokos, kinek ötnél kevesebb i észvénye van, átvételi jogát gyakorolni kívánná, Úgy minden régi részvény7 után egy igazolvány adatik neki. A teljes befizetés után öt ily igazolvány 1898. április 1-étől kezdve egy teljesen befizetett részvényre átcserélhető. Budapesten, 1897. szept. 21-én Az igazgatóság. *) 8 § Minden, az esedékesség napján nem teljesített befizetés után 6% késedelmi kamat jár 9. § Az ideiglenes elismervények számai, melyekre befizetés az esedékesség napján nem telje- sittotett, a fizetés elmulasztásának az alapszabályokban foglalt következményeire való utalás mellett három ízben közzétótetnek. (Alapsz 7J.§.) Hat héttel az utolsó közzététel után joga van a társaságnak kijelentem, miszerint a késedelmes részvényesek társasági jogaikat az ideiglenes elismervények pedig érvényüket elvesztették és föl van jogosítva ez utóbbiak helyett ugyanazon számmal ellát ott uj elismervényeket tőzsdeileg eladni. . Ezen határozmány az ideiglenes elismervenyeken kitüntetendő. BUDA és V 1 D É K E LÓVERSENYEK 1897. Szept. 26., 28. és 30-án. Október 2., 3., 5., 7., 9. és 10-én. Kezdetük mindig délután 2 óra 15 perczkor. Belépti jegy naponkint: I. oszt. (Passepartout) uraknak ..... 5 frt. I. „ „ hölgyeknek .... 3 „ I. „ „ katonatiszteknek . . 3 „ II. „ urak vagy hölgyeknek ......................1 „ Ál lóhely a versenypálya közepén......................30 kr.' Az októberi S0 napra: I. oszt. (Passepartout) uraknak . , . . 38 frt. I. „ „ hölgyeknek . . . . 19 „ I. „ „ katonatiszteknek . .19 „ A kiüön elkerített fogadási! helyre (a bockmakerek körébe) belépti jegy mind a 10 napra 25 frt. A totalisateurökhöz azonban, mint eddig úgy ezután is szabadon léphetni. Lovonatu vasutak egész a helyszínig közlekednek. Katonai zene és frissítő-helyek minden osztálynál. Nemesfaj erdélyi vaj körték, őszi és téli almák, u. m. Batul, Török-Bálint, Reinett, Farmén, Ponyik stb. fajok. Székely tömlő túró, Székely fenvőviz és kolozsvári császár hús. Egressy péter fűszer- csemege üzletében BUDAPEST, Belváros, Kirá!yi-Pál-utcza 9. Bástya-utcza sarok. Legolcsóbban kapható. bfi *fi JŐ X. B i ifi m ifi x X X X m m •ifi m m ifi m vasöntöde és gépgyár-részv. társ. Budapesten. Gáz- és Petroleum-motorok álló vagy fekvő, egy vagy két hengerrel. Készít: A) gépeket és építési munkákat, teljes malomberendezéseket, vasúti kocsikat és vasúti fölszereléseket, transmissiókat, Specziálitási B) kéregöntvény vasúti kerekek, váltók, zuzóművek, hengerek- es ágyúgolyókhoz. Hengerszékek keregöntetü hengerekkel mind a magas malmászathoz, mind pedig a parasztra őrleshez s egész malomberendezések. Facsiszoláshoz, papír- és czelluloza-gyártáshoz való gépek. Vizikereket nagy sikerrel pótló turbinák. villamos világítás nagy távolságra is a motortól. Zsilipek, csővezetékek, frictiós kapcsolások rotatiós dynamométerek. Aczélöntés. . legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, yéyebajoknál, gyomor- és holyaghu- rutnál. Hattoui Henrik, Karlsbad és Budapest. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal BUDAPEST, V.. Yárosmajor-iitcza 28. 'í'l'c' 'úfZ í/j'w i/|V í/jvr A Magyar Asphalt részvénytársaság Budapest, Andrássy-ut 30. Elvállal minden néven nevezendő asphalt burkolási valamint szárazzátételi munkák teljesítését jótállás mellett, legolcsóbban. Elismert legjobb- minőségű asphalt anyag vidékre is szállittatik. Megrendeléseket elfogad a kiadóhivatal is. % Öli VENDÉGLŐJE i. kér., Miagui-üioza 2. sz. az „Aiagutiioz. Bejárat Attila-utcza 65. sz. alatt 'is. A színkör mellett levő „Alagut“-boz czim- zett vendéglőben tisztán tartott szobák kiadandók. Ugyanitt egész napon át frissen csapolt sör és saját termésű borok állanak a t. ez. közönség rendelkezésére. — Minden vasár- és ünnepnap zene. — H I SlőjsgyzéseKst az I 1900. évi I j Budapest |=I ~^\ Párizsi É 1 társaskirándulásra SS | elfogad és ugyanott |bővebb értesítés | kapható. /a 1 BEISLER I. Í II. Várkertrakpart 1.