Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

Budapest, 1897 (3.)

Szeptember 12.

5. A művezetés : 500-00 frt. Összesen: 134949‘94 frtba kerültek.

Ezzel szemben a tó beboltozására: 76335 38 frt; — a Zsigmond-utcza rendezésére pedig 65000 frt, összesen 141335 38 frt volt előirányozva, melyhez még a próba fúrások költsége pótlólag hozzáveendő, úgy hogy teljes összegben a födözet: 142585 72 frtra

rúg, tehát a végleszámolás : 7635-78 frt megtakarítással záródott.

Mint már említettük, az átboltozás végett a tó víztükrét le kellett sülyeszteni, miáltal a fürdők némi kellemetlenséget szenvedtek. A fürdőintézetek ennek következtében fölmerült üzemi több kiadásuk kárpótlását a tanácsnál szorgalmazván, az e tárgyban folytatott alkudozások eredménye gyanánt, a számításba hozott összeg volt megállapítható, a mit az építkezés terhére meg kellett térítenünk. A kész munkálatokat és a leszámolást ez évi október hó 2-án vegyes bizottságilag fölülvizsgálván, intézkedtünk, hogy a székes fővárossal történt megállapodásunk szerint, a részünkről előlegezett költségek a székes főváros által a fővárosi pénzalap javára m e gté ri tte 8 s e u e k.

A község-ék és a mezőőri intézmény.

Az 1894. évi XII. t-czikknek a mezei rendőrségről szóló IX. fejezete végrehajtásánál ugyancsak keservesen érezzük azt az elhagyatott állapotot, a melyben községeink a rendőri hatalom kezelése tekintetében vannak.

Az idézett törvény egy átmenet nélküli nagy haladást kíván községeinktől, a midőn a mezei őröket rendes közbiztonsági közegekül szemeli ki s ehhez képest nemcsak teljes morális és fizikai kvalifikácziót kíván tőlük, hanem állandó jellegű szolgálatot is, a község rendes alkalmazottai sorában

A dolog természetéhez képest a mező őröknek a csőszök örökét kell átvenni, vagyis azok helyébe lépni, a kik akár községi, akár érdekeltségi, akár magánszolgálatban állva, cseléd minőségben szerepeltek ; évről-évre változtak ; a község naplopóiból, ügy efogy ottjai- ból. rovott életű lakosaiból kerültek ki, s mindenbe inkább illettek, mint az ország közbiztonsági szervezetének keretébe.

A törvény végrehajtásának második évében tűnik ki csak, hogy a legjobb uj dolog is mily nehezen szorítja ki a megszokott rosszat. A csőszrendszer, az aránytalan és rendszertelen tehermegoszlás folytán drága, éppen semmi haszonnal nem jár. de azért mégis, az ország legnagyobb részében ma is az áll fenn s csupán annyiban változott az állapot, hogy a csőszöket hivatalosan mezőőröknek hiv ák, jelvényt és szolgálati könyvet kapnak, sőt esküt is teszhogy őt is. feleségem is megcsaltam, én ámulva néztem ezt a gyönyörű teremtést, amint píczi kezeivel előttem hadonászott.

Hirtelen megöleltem s fülébe súgtam , téged nem csallak meg!"

,,Mert már megcsalt“ kiáltá indulatosan, ledobta fátyolát s szobájába ment, jól hallottam a mint a kulcs a zárban megfordult.

Ijedtemben majd hányát estem, a feleségem volt, — a feleségem kisértem haza, a feleségembe akartammégegyszerbelebolondulni.

Aranypor.

Az életben szükséges a türelem; az okosaknak arra, hogy mérsékeljék a lelkesedésüket, a többieknek arra, hogy elviseljék a semmi voltukat.

*

Nagyobb az erőnk, mint az akaratunk; és ha azt képzeljük, hogy egyes dolgokat lehetetlen véghez vinni, ez által csakis mentséget kelesünk önmagunk előtt.

nek, olyan tiszt lelkiismeretes betöltésére, a melynek feladatával épenséggel nincsenek tisztában s azokat felfogni se n képesek

A dolog úgy áll, hogy országszerte a régi csőszöket eskettették fel mezőőrökül; fizetésüket bevették ugyan a községi költségvetésekbe, de a fizetést épenséggel nem a község, hanem maguk a mezőőr urak hajtják be; a mezőőrök nem állandó alkalmazottak, hanem éves cselédek s kvalifikácziójuk fizikai képességük kritika alá épenséggel nem jön.

Hogy aztán a közszabadság, a személyes vagyonbiztonság követelményeivel hogy fér össze ily embereknek messzemenő közhatósági jogokkal való felruházása, — a minők például a letartóztatási jog, a tanúság-tételnél a vallomás bizonyító ereje, — oly kérdés, a melyre a feleletet részletezni fölöslegesnek tartjuk.

Illetékes helyen szerzett informácziók, saját gyakorlati tapasztalataink s a hozzánk intézett kérdések alapján mondhatjuk, hogy mezei rendészetünk az 1894. évi XII. t.-czikk életbeléptének harmadik évében semmivel csincs jobb lábon, mint azelőtt.

Ismerjük az átmeneti állapot nehézségeit Tudjuk például, hogy alkalmas, tisztességes embereket, a múlt éppen nem biztató hagyományai mellett nem könnyű találni a mezőőri hivatalra; hogy a most adott javadalmazás éppen nem csalogató, hogy a község nem képes elképzelni sem, mikép neki rendes, szervezett közbiztonsági szolgálata legyen, s hogy a községi mezőőri szervezet kiépítését a 100 holdon felüli birtokosok mentessége, a mely legtöbbször visszaélésekre vezet, igen megnehezíti. De ha sohasem kezdünk hozzá ezeknek a nehézségeknek a leküzdéséhez, sohasem érünk végükre.

Itt az ideje tehát, hogy községeink és járási, valamint vármegyei hatóságaink komolyan hoszákezdjenek az 1894. évi XII t-czikk kilenczedik fejezetének végrehajtásához.

Az első lépés az volna, hogy a községek körülbelül két ezer holdra számítva eg}7et, állapítanák meg a mezőőrök javadalmazását, tisztességes összegben, a melyért akadna a szóbanlevő tisztségre megfelelő ember, vagyis a meglevő mezőőrök létszámát felére szállítva, fizetésűket megkétszereznék

A második lépés az alkalmazandók szigorúbb megválogatásában állana, a mely tekintetben a járási hatóságok is sokat tehetnének az által, hogy a fölesketés a bármi tekin- ; tetben alkalmasnak nem látszó egyénektől meg- ; tagadnák. i

A harmadik lépés az volna, hogy a mező- őrök évi cselédszerii félfogadása helyébe a í rendes községi tiszti alkalmazás lépne, a mi egyedül felel meg a mezőőrök közbiztonsági közeg jellegének.

Magunk is abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ily eljárás mellett az első évben nem lenne betölthető a mezőőri létszámszükségletnek fele sem. De hát van-e értelme annak, hogy gazdaközönségünk csak azért, mert a hatóság a törvény rendelkezésének külsőleg eleget akar tenni, a szó szoros értelmében haszontalan kiadásokkal terheltessék ? Csak azért fizessünk, a minek hasznát látjuk. Inkább senki se legyen kint a határ őrizetére, mint a hagyományos „Gonosz Pista“ alakok.

A mezőőri intézmény hasznos, a költség megérdemlő s azzal arányban álló csak akkor leend, ha egy-egy községben egészen 10,000 holdig menve a határ nagysága tekintetében,

3—4 arra termett, fegyelmezett, rendes őrjáratokat tartó, katonai fegyverrel ellátott, állandóan alkalmazott mezei rendőr fogja a külső rendet fenntartani. Az ily közegek hamar elsajátítják a hivatásukhoz szükséges szakismereteket s megszerzik a kellő tekintélyt. A mezei vagyon biztonságára nézve pedig nagyobb hatással van az a köztudat, hogy az egyes határrészek erélyes, éberül Őrködő emberek felügyelete alatt vannak, mint az, ha minden 4—500 holdnyi földdarabra egy haszontalan frátert állítunk.

Vájjon képesek lesznek-e községeink a i mezőőri intézményt ily fokra emelni ? Azt | hiszszük igen. A csendőrség, a városi rendőrBUDA és V I D É K E

ség ugyanazon néprétegekböl szerzi embereit, a melyből a mezőőröket kell, s az előbb említett közegek elég hamar emelkedtek meglehetős nehéz hivatásuk magaslatára. A kellő eróly- lyel, szívósággal és eszelyességgel ugyanezt a mezei őröknél is el lehet érni.

Hogy a községeknek, a járási rendőrhatóságoknak mily szükségük van egy becsületesen megkonstruált rendőri szervezetre, hogy a mostani csőszrendszer átvitele mily 'nyűg mező- gazdaságunkon, fölöslegesnek tartjuk bővebben fejtegetni Csak annyit jegyzőnk meg, hogy itt az ideje annak, mikép az összes hatóságok komolyan vegyék munkába az 1894. évi XII t.-czikknek nemcsak formális, hanem érdemi és a törvény czélzatainak megfelelő végrehajtását.

A ÍI-ik kerületi kültelkek bajai.

A kerületi választmány tagjai sokat tehetnek, kerületek érdekében. Ok közelről látják a bajokat. Választmányaink lelkiismeretesen működnek. A tagok buzgók s most újabban Petcz Károly egy követésre méltó példát adott azzal, l hogy a Il-ik kerület kültelkeinek bajait tárja

I fel. A részletekig'pontos előterjesztést közöljük:

Mint a II. kerületi választmánynak a kültelkekre beosztott tagja, hivatalos kötelességemnek tartom, a hatáskörömbe tartozó vidéknek egyes hátrányaira, valamint a közérdekre bénító hatást gyakorló bajokra rámutatni. B^el szólalásom czélja, hogy tapasztalásaim álta- úgy a kerületi választmány, mint a tek. tanács azaz a törvényhatósági bizottság figyelmét e bajok lehető orvoslására felhívjam.

A II. kerület kültelke a főváros összes kerületei közül eddig a legmostohábban részesült a hatóság jótéteményeiben. Ha végig járjuk e területet, sajnosán tapasztaljuk, hogy a fővárosnak ez a része, mely azelőtt a legtermékenyebb szőlővidék volt és szép fekvésénél fogva nyaraló települ mintegy teremtve van, éppen a sok visszás állapotnál fogva nem nem fejlődhetik olyanná, mint az gondos és tervszerű ellátás mellett válhatnék

Legfőbb hátrányát a fejlődésnek abban találom, hogy az utak, daczára annak, hogy a tervek elkészültek és már a hatóság által el is fogadtattak, eddig nem jutottak kivitelre.

| Azt tapasztaljuk, hogy a néhány út, mely | eddig létezett, majdnem mind zsákutat képez,

' mely vagy nem bir közvetlen összeköttetéssel ' a többivel, vagy nincs folytatása.

Legjobban igazolja ez az állításomat a ,.Trombitás-út.“ mely a múlt évben mintegy

20.000 frtnyi költséggel készült Ezt az út volna hivatva a vele párhuzamos Hidegkutí-út nagy forgalmát a Lipótmező felé megosztani. Az út azonban legkévésbé sem felel meg kitűzött czéljának, mert tényleg nincs annak kezdete és a várossal nem áll semmiféle összeköttetésben. Az út, mely annak idején a mostani téglagyár területén vezetett keresztül, a telep kiaknázásánál történt földcsuszamlások következtében megszakadt. Hogy az útnak ez a nélkülözhetlen bekezdése eddig nem létesülhetett és az arra közlekedni óhajtók kénytelenek a járhatatlan meredek kerülő utat használni, csakis-a téglagyár makacsságán múlik, mely semmi körülmény között sem szándékozik úgy a főváros mint a közmunkák tanácsa által követelt útépítést keresztülvinni. Pedig ^ a tégla- gyáron keresztülvezetendő útrész nélkül el- képzelhetlen az út czélszerüsége. Ha már most a kész úton tovább haladunk, azt vesszük észre, hogy az a „Zöld vadásznál“ megszűnik, miáltal nem felel meg rendeltetésének. Mindenesetre a már tervszerint készült utak egyik főkelléke az, hogy úgy a szépség, mint a személybiztonság szempontjából az út mentén levő telkek be legyenek kerítve. Ezt a bekeritési kötelezettséget egy esetleg újból alkotandó szabályrendelet által a kültelki villaterületre is ki kellene terjeszteni.

Minden esetre nagyban hátráltatja a vidék fejlődését az a körülmény, hogy pl. a Trombitás-út mentén fekvő villatelkek az épi-