Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-17 / 3. szám
Budapest 1897. (2 ) BUDA éf. VIDÉKE Január 17 dőrség sem veszi észre, vagy ha észre veszik is, a rendőri sajtó iroda nem közli azt. Olcsó, már kiéhezett s kihasznált elcsigázott öreg lovaknak nagy telepekre különösen pinczékben való összezsufo- lása igen veszedelmes, hol az állatok a nedves falak s állati kigőzölgések inkli- nálják a ragadós "betegségekre s ha az ápolásnál nem szakavatott egyének vannak velüK, a betegség sokkal veszedelmesebb. Ez történik Beer urnái is a tann- latlan, a tapasztalatlan suhanczainál: ezért I van a gyakori takonykor. Igaz, hogy minden telepen vannak felügyelők sőt állatorvosok is, a mint hiszem hogy Beer urnái is van, bár soha sem voltam a telepén csak gyanítom, hogy pinczében vannak a lovak összezsúfolva de sem a felügyelők, sem az orvosok nem ápolnak csak elrendelik, hogy igy és igy kell lenni s vajmi ritkán néznek utána, hogy a kiadott tisztasági, vagy gyógykezelési, vagy egyébb utasításaik pontosan be vannak-e tartva; tehát egy ily telep a fertőző anyagok csiráit rejti magában még akkor is, ha szakavatott lóápolók vannak. De hát ezektől a faluról bejött tanulatlansuhan czoktól nem is lehet sokat várni, mert ezek csak ideiglenes azilumnak tekintik a postakocsisságot. Ha alkalmasabb helyet találnak, mennek tovább ott hagyják Beer urat neki pedig kötelezettsége van, embert szerezni kell az pedig akad elég egy kabnolra, jó egy tizen- négyéves gyerek is. Ki venné ezt rossz néven Beer úrtól hisz a posta fuvaro- j zásért nem fizetnek valami jól. Közgazdasági szemponthói is fontos volna honvéd kocsisokat és lovakat tartani. Azt nem tudom ugyan, ennélfogva számításba sem bocsátkozhatom, hogy kilométer után fizetik-e a posta szállítást vagy egységárba, de akárhogy van, az | állam a honvédlovakon sokat megtudna J takarítani. i — Hát a többivel? — Hívjuk ki az udvarba. — Van itt olyan is, ki ezekre sem ébred fel. — Süssünk el az ágyuk alatt mozsarat. — De már ebből semmi sem lesz, — mondá a báziur, — hadd aludjanak békével. Mi pedig, a kik még bírjuk, igyunk, mulassunk, légy ne maradjon a pohárban, ha tele van ürességgel, ki kell szorítani belőle a levegőt; igyunk, aztán ne sajnáljunk tovább élni! — Igyunk ám, de borkorcsolya is kéne hozzá — szólt Kenderesy Misi, a bolygó korhely, kiről még az egri csillagvizsgáló sem tudta volna megmondani: napkeleten támadt-e vagy nyugaton.-— Ott a czigány! — Itt a szép lány! kiáltott tiz torok. — Bliktri, kis Miska, nem ér egy fakovát. — Hát mi kell! kérdezék. — Virtus, strages, vagy más efféle. — Az bizony jó lenne, de milyen ? — Indítványozzon mindenki egyet, s a legjobbat meg is cselekedjük, én elkezdem, hall- i gassatok s az én beszédem végén megszabad 1 inni egy pohár bort, de fenekéig. — Halljuk! — Tehát halljátok, de előbb igyunk, mert a torkom kiszáradhatna. — Kezd el! — Ne mókázz. — No hát fiuk, sokat ittak a hazáért bura, örömre, a honfoglalás is áldomással végigaz, a posta az államnak magán vállata, de köztudomású dolog az is, hogy az állam honvédlovakat ad eltartás végett egyeseknek kiktől gyakorlat idején évente nehány hétre el viszik a lovakat s az igy kiadott ló nehány év múlva a kölcsön vettnek tulajdonává válik. Tegye ezt a postaigazgatóság is vegye kölcsön a lovakat. Ha a magán fél megtud felelni a feltételeknek megfelelhet a posta- igazgatóság is. Hogy az igy beszerzett honvédlovak mily tőkét képviselnek ezt fölösleges is mondani. Közgazdasági szempontból tehát két ok is mellette szól a tervnek. Első a lóállomány vagyis a befektett tőke, melyhez úgyszólván ingyen juthat a posta: második a jövedelem. Én a tisztességes polgári keresetet senkitől sem irigylem igy Beer úrtól sem, de annyi érdek követeli, hogy egyelőre itt a fővárosban a posta szállítást a magán vállalattól az állam vegye a kezébe, hogy Beer ur magán érdekei figyelembe sem jöhetnek. A honvédek ép úgy, mint a kö- zöshagseregbeliek úgyis kötelezve vannak már a két illetve három évi szolgálatra, ezeknek nem nagy áldozat lenne ha a harmadik évből nehány hónapot a postánál mint kocsisok szolgálnának. A huszárokat minek előtte szabadság idejük lejár bizonyos összegű pótlék zsolddal legkevesebb hathónapi időtartamra belehetne osztani s ha ezek mint kocsisok jól viselnék magukat, szabadságol- tatásuk után postai altiszteknek is felvehetők volnának. Ha a posta szállítás igy átalakulna meg lenne mentve a főváros a sok elgázo- lástól, valamint a fertőző kórók meleg ágyától is, de ezen felül még a posta igazgatóság évi jövedelme neháuy százezer forinttal emelkedhetnék is. Felvetettem ezt az eszmét: ha életképesnek találják megfontolás tárgyává lehet tenni. ződött, a világba lépő polgár jövőjéért össze- koczczannak a poharak, a mátka csókja a pohár csókolás után következik s ha a tempót a kóczos világi életből való kiburczolkodás után a kapa megteszi a búcsúztatót, utolsó verse az a korty, mivel a sirásó önti nyakon szomjúságát. így volt ez a régi időben is, avval a különbséggel, hogy ez napság a poharat nem kellett madzagra kötni, hanem azok olyau poharak, billikomok voltak, hogy az utolsó kenetét veheti fel a mai földi porát tapadó unoka, ha egy kortyra mézkőznék meg tartalmával. Stibor vajdánál ilyen pohárból igazán folyt a mulatság, bujdosott a kupa, a csatlósok keze I elfáradt a töltögetésben. Mit ér ez ? szólít Boz lovag a gazdag németországi vendége s lelökte óriás csizmáját, melyben egy siheder legény a mai nap gyurtákból ellakhatott volna, ezt töltsétek meg s ezt igya ki valaki. Ezeknél a szavaknál Misi is lerúgta vadász csizmáját s nyeglén kiálta : töltsétek tele, azután meglátom, ki- tudjuk-e inni mindnyájan ! A fiatalság nem hagyta magát soká ki- náltatni, elfogadták az indítványt s itták a Stibor vajda áldomását. A csizma kiürült. Jó volt a borkorcsolya, de megszokták és uj inger után vágyott a felkorbácsolt szilaj jó kedv . . . — Játszunk egy kis betyárosdit, indit- ványozá Porcsalmai Gyuri. — Ez már Ínyemre való, szólt a házi ur. — János, hozz be a kocsisoktól szűröket, ' kalapot, csizmát, aztán mázoljátok be maga I A Buda és Vidéke már több ily eszmét hozott fel színre mit megszívleltek s azok közül többet meg is valósítottak. Engem megnyugtat az a tudat, hogy afelvetett kérdésselszolgálatot tettem az emberiségnek, vagy tán a haladásnak is. A mit a tisztelt czikkiró mond, abban sok igazság van. A katonaságnak a polgári foglalkozásokba való beleavatása azonban szo- cziális zavarodásokra vezetne. A tudomány hódítása és érvényesülése folytán mindig kevesebb munkáskézre van szükség. Az állam alig győzi ellátni, gondozni, segélyezni a rnuuka- nélkül levőket. A czikk nem érinti a posta- szállitmányokat, kézbesítőket, kikkel mi itt az I—III-ik kerületben teljesen meg vagyunk elégedve. A kocsisok azonban nem csak a posta- szállitásnál nem kocsisok, hanem egyébütt sem azok. Hajt az is és állatot kínoz a kinek soha gyeplő nem volt a kezében. A mostani postát szállító lovak sanyargatott könyörületre méltó állatok. A becses czikk mindenesetre utat mutat arra, hogy az állam maga legyen a szállító* A postaszállitással a hatóságnak állategészségügyi okokból is folytonosan baja vau, s ebbe az állatvédelemnek is bele kellene szólni, Czikkünkkel a hatóság és kormány a legrövidebb idő alatt foglalkozni lesz kénytelen és az abba foglaltak elfogadhatók lévén megtestesülnek. Szerkesztő. Cliimay herczegnő és egyéb. 0 mi boldog Buda és vidéke ! Nálunk, a mi életünk csendesen hömpölyög, mi a színdarabokat nézzük, a regényeket olvassuk, de nem játszunk, nem szerepelünk. Szép csendes, poetikus történeteknek színtere Buda, regény tárgyakért még az ötletes Taiczai Györgynek is messze a múltba kell visszaszállni . . . Ha a déli vasút indulóháza nem volna, a nászutra utazókat és hazautazókat sem láthatna Buda. A mi regéuyesen szép vidékünk eddig hála Istennek nem szolgáltatott rémregényeket tokát, ma van a kolári zsidó lakodalma: ellopjuk a menyasszonyát. — Éljen! hiába, Ábris tudta megadni a mulatság savát-borsát, gyere pajtás, hadd csókoljalak meg, mondá egy beugrott czimbora. — Da már abból semmi sem lesz, csókold azt, a ki szoknyában jár . . . Az inas ezalatt bejött a ruhanemüekkel, az urak hozzá kezdettek az öltözködéshez, mig ezek az alakoskodás szerkesztésével voltak elfoglalva, a házigazda az öreg Jánosnak, kit felhivatott azért, hogy milyen lovakat nyer- geljenek, valamit súgott a fülébe. János távozott s nemsokára lódobogást lehetett hallani, de a sürgölődésben ezt észre nem vették. János lóhalálába vágtatott a kolári zsidóhoz s kihivatta az udvarra a mulatságból. — Mózsi, Székely Józsi vau a kastélyban tized magával, megkötöztek mindenkit, hozzád akarnak jönni, el ne ereszd a vendégeidet, ne szólj egy kukkot se, mert a vörös kakast rá- tehetik a házadra, hanem ha valamivel megmenekülhetsz, ezzel, de tartsd ide a füledet, mert ezt kívüled senkinek, még a falnak sem szabad hallani. Mózsi odatartotta füleit s János belesugta a hegyes-völgyes trombitába a mondókáját, azzal megsarkantyuzta a lovát s gondot adott a a szélnek, hogy folytonosan nyomában lettesen . . . (Folyt, köv.)
