Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-10 / 2. szám
1 —r • '-'7-: • Budapest, 1897. (3) __________________________BUDA és VIDÉKÉ. Január 10. tartas a nélkül elhelyezett 2—3 vizkocsi, a mely utóbbiak tartalmának felhasználása után, rendesen már az első fél órában, mindig vízhiány állott be. E vizhocsik továbbítására legtöbb esetben, minden kérdés nélkül, a nyílt utczán hajtás közben feltartóztatott fiakerek lovai alkalmaztattak. Az „Entreprise des pompes funébres“-t nem ismertük. A temetkezéseket Mihálovies N. vállalta magára, kinek a mai Mozdony-utczá- ban, a mostuni Zettl-fé'e házban, leírhatatlan formájú, a maiaknál felével alacsonyabb, de azért 2 cmrel szélesebb és hosszabb 5—6 temetkezési, vagyis jobban moudva fekete posztóval beyont lajtorkocsija volt a czélra. És mennyire változott az egész kerület látképe! A Vár hegyoldala üres volt, mert ott stratégiai szempontból — nem volt szabad házat építeni. Emeletes ház létezett mindössze 6 vagy 7, a melyekre most is könnyen rá ismerhetni. A Krisztina-körut és Bors-utcza helyén legelő, a katonai kórházén dűlő, az „Erzsébet- kórházén“ legelő volt, szintúgy ott, hol az állami tanitó-képző áll. Nem léteztek a Győri- ut, Mészáros-utcza, Roham és Pauler-utcza. Az utóbbi helyén farakó volt. A déli vasút helyén részint szőlíő, részint nádas létezett, ezen vasút mai végpontján pedig az Alkotás és Krisztina-utcza sarkán, egy régi kápolna, melyben szegények laktak. A hozzávaló csontházban pedig Reinheiner N. kovács műhelyét láttuk. És a hol ma a déli vasút kétemeletes lakháza a Karátsonyi-utczában áll, roskadozott egy alacsony földszintes épület, melyben 1849-i g Kossuth Lajos lakott. Végül az Alkotás- utcza és a Győri-ut sarkán volt a vesztőhely a hol az elítélteket az Ítélet végrehajtása után alkonyaiig ott hagyták a bitófán az egész városból kitóduló kiváncsi nép „elriasztására“ . . . íme ! az emberek, a viszonyok múlandósága rövid negyven év leforgása alatt! É3 meddig fog tartani: rólunk és viszonyainkról is már csak a múltban fognak beszélni! De azért, bár mennyire fájlaljuk is azok veszteségét, kiknek egyike-másika valaha tán legkedvesebbjeink közé számított és kik tulajdonképpeni megalapítói valának saját létünknek, mégis, halát kell mondanunk az Urnák, hogy úgy intézte és intézi a világ folyását, a mint véghetetlen bölcseségében jónak találta és találja. mert felismerve elérhetetlen hatalmát és mindnyájunk iránt ^annyiszor tanúsított, végnélküli jóakaratát, 0 kívánja tőlünk a legcsekélyebb áldozatot, a mivel neki adózunk, a midőn kezünket összetéve és ég felé emelve, fölszáll Hozzá ájtatos énekünk: Te Deum laudamus! Télen a Pilis körül. A szép őszi napok után rendesen beálló komor s esős időjárás, egyúttal a rendes,turistaidény végét is szokta jelezni. Elkedvetlenedve sarokba vetjük turista botunkat, szögre akasztjuk háti zsákunkat és vagy visszaemlékezve a lefolyt kirándulásokra azokat gondolatainkban még egyszer végig élvezzünk, vagy pedig tervezgetve újabb túrokra készülődünk. A rossz időjárás sem tarthat azonban mindörökké s bár mennyit is esett az eső, kitartó esős szél csakhamar felszaritja a feneketlen sarat, a fák hiányzó lombját pedig a hó és zúzmara helye- tessitik. A nedves levegőt frissítő száraz idő váltja fel s a nap — bár felmelegiteni képtelen — csodás fénynyel árasztja el a hóval borított hegykupokat. Felvidul bennünk ismét a régi turistakedv, mely csak szunnyadozott, rendbe szedjük felszerelésünket és gondolatunkban szemlét tartva ismerőseink felett, társat keresünk a már elhatározott kirándulásra. A téli kirándulások fárasztó voltuknak daczára különösen vonzerővel bírnak. A „Turisták Lapja“ olvasói előtt nem ismeretlenek Wundt Tivatar czikkei *) a Magas Tátrában tett *) Wundt Tivatar: Téli ut a Magas Tátrában I—III, lásd : «Turisták Lapja» IV. évfolyam 268,, 297. és 369. oldal. téli túrjairól, két i ben, úgymint 1884. április havában és 1891. év karácsony tájékáu időzött o ott és a legnehezebb csucsmászásokat végezve lelkesen emlékszik vissza a feledhetetlen szép napokra. A Norvégiából hozzánk is átszármazott lábszánokkal (ski) a legfárasztóbb részleteket — a magas puha hóval födött völgyeket — már könnyebb szerrel leküzdhetjük. A lábszán- kázó hazánk különféle hegyvidékén, különösen az erdélyi havasokban kitűnő terepviszonyokat talál. Itt csak azon katonai őrjáratot akarom újból felemlíteni, melyet Berger Audrás kapitány egy huszár főhadnagygyal és 3 altiszttel Nagy- szebenből a több méternyi hóval födött Szeben hegységen keresztül 1895. április ll-től 13-ig Petrozsénybe vezetett. Fővárosunkban is mindinkább terjed ezen, bennünket a turistákat különösen érdeklő sport és Osztályunk nem egy tagja több-kevesebb eredménynyel meggyőződött kirándulásain a lábszánok előnyeiről. Felszerelésünket máskülönben is a téli időjárás viszontagságaihoz kell, hogy alkalmazzuk. Legfőbb gond természetesen most is a lábbelire fordítandó. A legczélszeéiibbnek a meleg kecseszőr-harisnyák (de nagyon jó, ha alaja még egy pár finomabb szövésűt huzunk) és erősen szögeit fűzős czipők bizonyultak. Ezek fölé lábszárunkat jól körül fogó kamáslikat huzunk, nehogy a hó alájuk hatolhasson. A szokott flanelling helyett sokan az úgynevezett sweatert ajánlják, föveguek pedig legalkalmasabb a fülvédővel ellátott gyapjúszövésii sapka. Fontos ruhadarabként Wuudt még egy flanellel bélelt finom rénszarvasbőrből készült svéd vadászmelléuyt említ; testünket szerinte ez képes leginkább a jeges szél támadásai ellen megvédeni. A magas hegységben végre el nem hagyhatjuk a mászóvasakat, csákányt és kötelet; de nem szabad megfeledkeznünk alkalmas főzőkészülékről és zsebben hordható lámpásról sem. Élelmi czikkeink kellő megváloga- tására is nagy súlyt kell helyeznünk Télen ritkán találhatván vizet. Wundt a hóviz élvezhetővé tétele czéljából pezsgő porokat használ, nagyon ajánlja továbbá a süritett tejjel péppé kevert kakaóport, mely forró vízzel igen élvezhető italt szolgáltat és éhségünket, valamint szomjunkat is egyaránt csillapítja. Akaratlanul is már nagyon eltértem a választott témától. Képzelődésem merész szárnyalása a fenséges Magas Tátráig vitt, mig testem a ködbe burkolt fővároshoz van kötve. Szelidebb alakú környékbeli hegységünk merész fen havasi túrokra nem szolgáhathat alkalmat, de azért a téli mezben annak is meg van a maga bája; a szoktalan terep- és időviszonyok leküzdése pedig némelykor próbára teszik a gyakorlottabb turistát is. 1896. évi deczember 6-án tehát — jobbnak híjában — ilyen szelidebb téli kirándulásra indultunk. A kirándulást megelőző tiszta és hideg napok a legszebb reménynyel kecsegtettek és miután a hagyományos karácsonyfaünnepélyt ez évre Pilis-Szántóra terveztük, azt pedig valahogyan úgy is elő kellett készíteni, hamarosan elhatároztuk, hogy a szükséges elő- intézkedéseket egy vargabetű leírása után, a helyszínén személyesen fogjuk foganatosítani. Nevezett napon tehát Ferenczy Károly, Liedermann Rezső, Petrék Lajos és e sorok Írója a nyugati pályaudvarból 7 óra 10 percz- kor reggel az esztergomi h. é. vasút vonatával Pilis-Csaba felé robogtunk. Az uj vasúti dunai hídon áthaladva a hatalmas folyam zajló jege és a hóval borított Hármashatárhegy vonta magára figyelmünket, mig a büszke Nagy-Ke- vély keskeny gerinczén az éles szél már csak kevés havat hagyott hátra. Csakhamar azonban kellemetlen meglepetés ért bennünket; eső cseppek kezdettek vasúti kocsink ablakán kopogtatni, melyeket a hideg szél megfagyasztott. Ezalatt megérkeztünk az ó-budai állomásra, hova a csatlakozó vonattal még megérkeztek: dr. Marinovich Imre és dr. Téry Ödön, kikkel kis csapatunk most már hat főre szaporodott. Pilis-Vörősvárig nagyobbrészt bevágásokban halad a vonat és a tájékban nem gyönyörködhetünk. Közvetlen Vörösvárelőtt azonban kiérünk azokból és innentől fogva folyton uj meg uj kép tárul elénk. A vasút Vörösvárt elhagyva egy hatalmas kanyarulattal megkerüli a Kálvária-hegyet és majd a Hármashatárhegyet Hidegkúti Csúcshegyet és a Nagy-Szénást, majd pedig a két Ivevélyt és azontúl az egész a Csikóvártól a Pilisig húzódó hegylánczolatot varázsolja élénk. A pilis-csabai tábor előtt vonatunk egy 800 méter hosszú alagútba siet s abból kiérve a tábor környékén áthalad a vízválasztón és fokozódott gyorsasággal czélunk felé tart. :i/49 óra volt, mikor Pilis-Csabára érkeztünk. A gyenge eső még egyre tartott z a szél elég hevpsen fújt, de mi azért tartózkopas nélkül neki iudulluuk és pedig — miután az ut Pilis Szántóra jobb kéz felé vezet — természetesen balra tartottunk. A Csóvre vezető át — mert azon ballagtunk — nyáron homokos talaja következtében nem számitható a kedveltebbek közé, most azonban keményre volt fagyva és göröngyös voltának daczára igen jól járható. Sebesen haladtunk tehát és nem telt bele több miut3/4 óra, elmaradoztak a jobbkézt a — Pilis elé — terpeszkedő dombos hegyhátak és megpillantottuk C.sév csillogó templomtornyát Nem volt szándékunkban a faluba menni; elhagyván tehát f az említett hegyhátak nyúlványait jobbra fordultunk és a szántóföldeken át, a Csévtől kelet felé húzódó alacsony domb felé tartottunk. Mintha felbőszült volna ezen a szél, oly féktelen dühvei kapott most oldalba s az ólmos esőt csak úgy csapkodta arczunkba. Nemsokára egész jobb oldalunk fényes jégkéreggel volt borítva. Kezeink dermedni kezdtek, szemeink könyeztek s a mellett izzadtunk a rohanástól. A dombocska túlsó Oldalán a talaj különben mocsaras szokott lenni, de most kemény jéggel borított volt. Alig egy puska- lövésnyire innen, fekszenek Csév boros pinczéi, honnan egy gyalogösvény vezet fel a Pilis oldalába. Ferenczy barátommal ezen ösvénynek tartottam s nemsokára Petrie is követett. A csapat másik fele a szél ellan menedéket keresendő, a borpinczék egyiüébe sietett. Sorsunkat^ azonban mi sem kerülhettük ki. Az utolso pin- czék mellett elhaladván egy jókedvű para-Vójt gazda állott elénk és barátságosan meghitt pin ^ czéjébe. Nem sokat kérettük magunkat. A szé már érdesre fújta arczbőrünket, az eső is esett no meg a három társ is elmaradt. Mind ez el éj j ok vagy ürügy volt, bogy a meghívást vissz; ne utasítsuk. A borocska nem volt rossz, csa! egy keveset savanyás ; de sokáig nem időzhet tünk, mert még nagy ut volt előttünk. Kezező - ritással búcsút véve egy széles és mely löszszakadás mellet folytattuk utunkat felfelé. Vagy 20 perez múlva a Pilis délnyugati oldalában vezető szép utón voltunk. Az erdő szélén meg- állottunk és kifújva magunkat visszatekintettünk. Kezdetben a Dorogon túl emelkedő Gete szép csonka kúpja vonzá magára tekintetünket, nemsokára azonban szemeinket a pinczéktől felénk húzódó dombos lejtőnek irányítottuk, melyen elmaradt társainkat pillantottuk meg. Ezek a szakadás túlsó oldalán igyekeztek rel felé. Nemsokára azonban észrevették a kerümt és a mély szakadásnak tartottak, melybe csal hamar leereszkedtek. Kiss idő múlva lát miként — nem éppen könnyű szerrel — paszkodnak ki az inneneső oldalon s • gyorsított léptekkel közelednek felénk. A két csapat most már egyesülte tatta útját. De háttal a végczélnak, mer, még a mexikói erdővédi lakba akartunk t i f gatni. Az erdei ut folyton a Pilis ny/^iti odalában vezetett. Szépnek szép volt, de /-lég keserves is volt, mert a fagyott havon eleget csúsztunk. Végre az eső is el állott, sőt a nap is kibújt és a szél ellen a Pilis hatalmas teste ^ eléggé megvédett. A Klapecz nevű sziklarészletnél váratlanul gyönyörű kép tárult elénk. * Balra alattuk egy gyönyörű katlanban fekszik az esztergomi káptalan tulajdonát képező Klas- trom-puszta. A katlant észak felé meredek sziklafal zárja be, mig nyugat felé völgygyé alakulva egyenletes lejtősödéssel a síkság felé húzódik, melyen Kesztölcz hosszúra elnyúló házsorát pillantjuk meg. Kedélyünket azonban hirtelen egy újabb, fenségesebb, távolabbi látvány ragadja meg. A Pilistől északnyugat felé vonuló erdős Barostás hegyből Kesztölcz felett kiválik a Kétágú begy: a Nagyszirt (505 m.) és az j attól egy mély nyereg által elválasztott Fehér/ i /
