Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
} / ( \ .,A(lapest, 1896. \ v. évfolyam 2. sz. Vasárnap, Boldogasszony hava (január) tr 12. BUDA ES VIDÉKÉ RÖZIGAZGATÄSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : EEDÉL ~Z~ I O- "E" TJ" Xj KIiÜ>ó-HIY ÄTÄI^, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcza 12 a Ssőke-hái. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korosa, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. s2;í;iíkí;s2ítöísé;g, I. kor., Alkotás-utóra 12/a. Szöke-ház. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A magyar egyesület tagjaihoz, j „Buda és Vidéke“ közigazgatási, közgazdasági, és társadalmi hetilap, megjelenik minden vasárnap két nagy iv terjedelemben; szer- esztl: Erdélyi Gyula (szerkesztőség és kiadó- hivatal: I. kér. Alkotás-utcza 12/a szám.) A lap ára: egész évre csak 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr. Negyedik évfolyam. E heti lapot melegen ajánljuk a „Magyar Egyesület“ t. tagjainak szives figyelmébe, mint olyat, a mely igen nagy szolgálatokat tesz a magyarosítás ügyének, s így egyesültünk nemes és hazafias türekvéseit nagy mértékben előmozdítja. Ez a fővárosi újság a mely egyesületünk működésével rokonszenvesen foglalkozik tüzetesen közölve mindent, a mit az egyesület a magyarosítás ügyében tesz. Igen alkalmas e lap — mert szívesen s lelkesedéssel működik velünk karöltve — arra, hogy a tapasztalt magyarellenes állapotokat nyilvánosságra hozva, ezeknek megszüntetésében egyesületünknek segédkezet nyújtson. Felhívjuk azért a t. tagtar- sakat, hogy e lapra szent ügyünk érdekében is minél többen előfizetni s panaszaikkal hozzá is fordulni szíveskedjenek. A magyar egyesület. A Munkácsy kiállításhoz. Munkácsy Mihálynak legújabb képét a lapok tudósítása szerint egy vállalkozó konzorczium 100 ezer forinton megvette, hogy a kiállítási félév folyamában belépti dij mellett a közönség megtekinthesse. A „BUDA és VIDÉKE“ TÍRCZÁJA. Protekczió. Irta; Dr, Barth os Andor. Levelet kaptam, mely felhívta a figyelmemet a Zöldmái, Pálvölgy, és Csatárka dűlőkre ; élénken kiemelvén, hogy ezeké a dűlőké a jövő. Idővel ott lesz a világ közepe. A levél különösen ajánlott egy telket, melyet egy jászapátii özvegy hajlandó eladni. Végül a levél tudatta, hogy a tulajdonos özvegygyei minden délután 3 órakor találkozhatni a császárfürdőben. Ezeké a dűlőké a jövő — és aztán az az Özvegy . . . Bizonyára fiatal és bájos — gon- dolkoztam, és még azon a napon, melyen a levelet kézhez vettem — 30 fokos melelegben elmentem — a császárfürdőbe. Kérdezősködés után megtudtam az özvegy nevét, mely igy hangzott: özvegy Demeterné született Veres Eszter. — Mily szép uóv ! Ah özvegy Demeterné szül. Veres Eszter! Már már szemrehányásokat tettem magamnak, hogy oly egyszerű öltözetben jelentem meg, de megnyugtattam magam azzal, hogy telek megtekintésre nem szokás frakkba öltözni. Bekopogtam — Szabad — hangzik egy bájos hang. — Ez csak az ő hangja lehet. Szivdobogva léptem be. Óhajtjuk, hogy a magyar mester müve legszebb alkotásainak: a Milton s a hires Krisztuskép művészi színvonalának magaslatán tündököljön, és a vásárló társaságtól Magyarország számára meg- szereztessék, hogy a művész hazája is bírja művészének legalább egy első rendű alkotását. Óhajtjuk, hogy Munkácsy itthon megtelepedjék, de még inkább azt, hogy legjelesebb művei közül minél több ide kerüljön, itt maradjon. A vásárló társaság minden esetre fényes üzletet csinált. A kiállítás milliókra menő látogatói közül legkedvezőtlenebb esetben is annyian bizonyára fel fogják keresni Munkácsynak azt a képét, a melyet már is jó hir előzött meg, hogy a vételár bőven, talán többszörösen befolyik egy rövid fél év alatt s a kép is a konzorczium tulajdonában marad. Önkéntelenül emlékezetünkbe tolakodik ez alkalommal az, hogy a Buda és Vidéke nagyon sürgette a kiállítás idejére rendezendő Munkácsy-kiállitást. Milyen jeles lett volna az a gyűjtemény, a mely Munkácsy művészi tevékenységét fejlődése első kezdetétől fogva lehetőleg teljesen feltünteti. Kezdőkori ón-rajzai felejthetetlen mestere Szamosi hagyatékában maradtak. Itt Budapesten és vidéken majd minden műve megvan szárny próbál ga- tási idejéből és abból akorból, midőn nagyPiros pozsgás, derék elhízott asszonyság, mosolygó széles arczczal, csípőre tett kezekkel kérdezte, hogy kit keresek. — Ozv. Demeterné szül. Veres Eszter úrnő ő nagyságát. — Az én vagyok — Mit maga ? Az nem lehet. Maga nem lehet özv. Demeterné szül. Veres Eszter. Elment a kedvem a telek vásártól. A tikkasztó meleg elviselhetlennek tűnt fel előttem. Mit tehettem — tudattam jövetelem czélját. Az özvegy selyem kendőt kötött a fejére és folyton beszélt. Ezen kívül a meleg is el- viselhetlen volt. És elindultunk a dűlők felé. Egy világváros érdekeit gondozó utren- dezésnek örök dicsőségére, mire feljutottunk a dűlőkre, majd én dűltem el. Rápillantottam Demeternére. Piros volt és fénylett mint a Salamon ábrázata. Csak eny- nyit mondtam neki: — Ezek a telkek valóban emelkednek. így ismerkedtem én meg özv. Demeterné szül. Veres Eszterrel. Ez eset után egy hétre beállít hivatalomba özvegy Demeterne szül. Veres Eszter kicsipve, selyem viganóban. — Jó napot kívánok. Tetszik e rám emlékezni ? Hát hogyne! Felállottam, hogy — röviden végezzek vele. Hanem ember tervez — Demeterné — végez. — 0 bizony leült, sőt: érdekű festményei már nagyra termettsé- gónek kétségtelen jeleit mutatták. A későbbi kornak alkotásai szerte szórvák a világon, de ezeknek legalább egy részét bizonyára rendelkezésre bocsátották volna a tulajdonosok, mint külföldön hasonló kiállítások alkalmával mindig megtörtént különböző országokban s Budapesten is Barabás, legöregebb magyar festő és kőmetsző müveinek kiállítása alkalmával. Hiszen a ki művészi tárgyakat vásáról az rendesen meleg szeretettel viseltetik a művész iránt s gyönyört talál abban, hogy kedvencz művészének tárlatához hozzájárulhat ün- nepeltetését előmozdíthatja, még naiv örömet is talál abban, hogy a tulajdonos müveit együtt említik a mű alkotójával. Munkácsy alapos életrajzához, a mely fejlődését nyomról-nyomra követi, milyen hatalmas adattár lett volna a gyűjtemény, a melynek a rajzoktatás gondolkozó pedagógusa is szép hasznát vette volna. De hát meg nem történt. Pedig a kiállítás vonzó erejét is milyen nagy mértékben emelte volna az a Munkácsy- tárlat! Mennyivel fokozta volna az az idegen forgalmat! A kormány, a főváros nem járultak az ügyhöz. A magyar vállalkozás sem ragadta meg az eszmét, — Tessék csak leülni, biztatott jóízűen a saját szobámban. Aztán pergett a Demeterné nyelve. — Egy levélkét hoztam. Erdélyi Gyula szerkesztő ur küldi. Engem ajánl, — a mire persze itt nincs szükség. Hisz jó ismerősök vagyunk ; de azért csak átadom. Hát kérem én azért jöttem, mert hát tetszik tudni a lányomat férjhez akarnám adni. — Köszönöm — nem házasodom . . . — Hát hiszen nem is adjuk azt oda akárkinek, hanem kérem szeretettel a lányom beleszeretett a Varga Sándorba. Ennek kéne egy kis hivatal, mert Szatmárba való. Igen derék ember, aztán — tetszik tudni — csendőrfirer volt, hát akármiféle hivatalt el se fogadhat. Úgy bizony. Meg azután úgy tessék rám nézni, hogy a történik Jászapátiban, a mit én akarok. Tudja ezt a Wekerle is. Voltam nála három hét előtt. Édes szóval fogadott, még le is ültetett, oly igaz, mint hogy Veres Mihály a nagybátyám. „Isten hozta édes Eszter néni — mondta — hát hogyne neveznénk ki Varga Sándort? Két hét alatt meg lesz. Csak men]en haza nyugodtan!“ Haza megyek, hát két hét múlva vissza jönnek az Írások, hogy helyüresedés hiányába! nem kezelhető. Na de el is mondtam én Apátiban mindenkinek, bogy mennyire lehet hinni annak a Wekerlének. Most hát ide jöttem, de kérem ne tessék ám engem csak olyan könnyen venni. Tessék a’pertén megmondani, hogy megteszi-e vagy „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava. ÉBSfc£a
