Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-22 / 47. szám
Budapest 18%. (5.) BUDA és VIDE KE November 22. laboratorumából. Készítenek intézetében mindent a mi e szakmát érinti. Csontvázakat, anatómiai pra°paratumoKat, remek relief dolgokat. Egy macskát látam, igazán nagy tudással és szakértelemmel kidolgozva. Az egyik felén a plasztikus testről felismertem magát az állatot, mig a másik fele az emlősnek csontvázát és teljes belső szervezőt mutatta. A szemléltetés, ilyen módon az iskolákban tetemesen megkönnyitené a lanár munkáját, de a tanuló előtt is egészen világossá, érthetővé válna a magyarázat. Mert eddig egyedül képzelő tehetségére volt utalva. Nem csodálom tehát, ha ily productumok mellett, főherczegek, mágnások megelégedésükkel és elismerésükkel halmozzák el, ezt a kitűnő hirű magyar praeporatoriumot. — Régen tudjuk már mi ezt! Hanem megengeditek tisztelt barátaim, hogy ezek után ismét szót emelhessek, ezúttal a tudomány, az erkölcs és a haza érdekében. Tegyük le az evő eszközeinkéit és vegyünk ambróziával telt kely- het a kezünkbe. Arról vau szó uraim, hogy oly kincseket, a melyek ismétlem a tudománynak, az erkölcsnek és a hazának válnának hasznára, könnyelműen az idő vasfogai alá vessünk, vagy megörökítsük ! ? —: Szobrot neki! — Akkor uraim, a mi kedves Gyuszi barátunkat, küszöbön levő halála után küldjük fel dr. Lendl intézetébe. — Ha, ha, ha! Impregnálják, praeperálják és laborálják a bőrödet Gyuszi! — Éljen Gyuszi! Éljen! Ha, ha, ha! És összecsendültek a poharak. A fiuk hadseregének kézikönyve. Tisztek használatára összeállította Smith A. W. a hadsereg titkára. Ismerteti Sibreich Károly. (Folytatás.) Előléptetések. Egy században, mely 80 fiúból áll legyen 2 őrmester, 1 káplár és egy őrsvezető; egy században, mely 50 fiúból ál, 4 őrmester, egy káplár és 1 őrsvezető. Az első előléptetésnek a században megejtett vizsgálat után kellene lenni, melyet meg lehetne tartani, miután a fiuk nyolcz vagy tiz gyakorlati estvét teljesítettek. A vizsgálathoz bocsájtathatók 14 éves és idősebb fiuk. Nem tanácsolható 14 éven aluli fiukat ide bocsátani. Az előléptetésre kandidáltak először megvizsgálandók lennének egyik a másik után, gyakorlati mozdulatokban, melyre egy fiú képes. Tegyük tel, hogy hat altiszt szükségeltetik, 12 fin a kik a gyakorlatban legjobbak, írásbeli vizsgához bocsájtatnak, mely főképpen a gyakorlatra vonatkozó kérdésekből állana, és következő estve tartatnék meg, A két vizsgáról nyert eredmény után azok kik legalkalmasabbak véglegesen előléptetessenek. Az előléptetések a kapitányok véleményétől függhetnek, miután teljes alkalmuk volt megítélni az egyes fiuk képességét Á legnagyobb gond fordítandó arra, hogy helyes választás történjen. A fiuk hadseregében egy altiszt sohase léptetessék elő tisztté közvetlen a századból. Nem képes egy tiszt állását betölteni, sem pedig nem lehet tőle reményleni, hogy 5 a szükséges tekintéiy- lyel bírjon a fiuk felett. Ez a nehézség azonban némileg el fog enyészni, ha ő 2—8 évet a századon kívül töltött és ezáltal magának a szükséges tapasztalatokat megszerezte. Alosztályai egy századnak. Egy század be legyen osztva részekre (alosztályokra) 6-tól 10 fiú egy altiszt alatt. Az osztályok a fiuk nagysága szerint lesznek összeállítva. A század egyes sorokba lesz felállítva a fiuk különféle nagysága szerint, a legnagyobb fiuk jobb kézre. Az altiszteket azután helyökre vezénylik, hol az osztályok állanak összeállításuk szerint. Az 1-ső számú a század első osztályához meg a 2-ik a második osztályhoz stb. az elsőtől az utolsóig és az utolsótól az elsőig sorrendben. Ha az osztályok ily módon fel vannak állítva, nagyon egyöntetű kinézésűk van. Század kártyák és osztályok kimutatása. Rendkívüli előny oly gyorsan a mint lehet a félév kezdetén a század kártyákat és osztályok kimutatását nyomtattatni, melyek a század alapszabályait, a század neveit és czi- meit, az osztálykimutatás szerint, a tisztek neveit és czimeit, a század kitüntetéseinek kimutatását tartalmazzák. A század gyakorlati kártya, mely az időbeosztást tartalmazza a félév kezdetétől a felügyelői szemléig, a század Bibliai osztálya felől tanítási beosztással, a század mentő osztálya, a század cricket osztálya, lapdajáték osztálya, torna gyakorlati osztály, úszó iskolai osztály, üdülési és mulatsági gyülekezetek felől. A fiuk szobája, berendezése, vagy bármely más dologról, mely a fiuk századjának jólétére életbe lesz léptetve. Egy század mintakártyát, ha kívántatik a titkárság megküldi. Század alapszabályok. A század alapszabályai a körülményekhez mérve némileg különbözhetnek, hanem, az értesítések tudomásra hozandók, úgyszintén a rendeletek is, melyek a legtöbb századokra nézve érvényesek. A tagoknak a tisztek és altisztek rendeletéinek engedelmeskedni kell. A század bibliai osztályában mindég nyugalom és figyelemnek kell lenni és minden irányban teljes tiszteletre méltó magaviseletét kell tanúsítani az imádkozás alatt. A tagoknak magokat mindég csendesen és tisztességesen kell viselni, ha az ünnepélyes felvonulásra mennek vagy haza jönnek. A tagoknak ünnepélyes felvonulásoknál egyenruhában kell megjelenniük, a pontosan meghatározott órában tisztán és csinosan. Egy tagnak sem lesz a gyakorlati óra javára Írva, ha ő pontosan nyolcz órakor nincs jelen, vagy bármely más meghatározott időben. A gyakorlat alatt szigorú figyelemnek kell lenni, a beszélgetés szigorúan meg van tiltva kivéve ha „pihenj“ parancs adatik. A tagoknak tisztjeiket mindég salutálni kell, ha velők találkozunk, vagy ha hozzájok mennek velők beszélni az ünnepélyes felvonuláskor és azon kívül és kötelesek mindég „úr“-at használni ha egy tiszthez rangjok szerint szólla- nak. A tagok kötelesek mindég a legnagyobb figyelemmel ügyelni minden fegyverre, felszerelésre vagy hangszerre melyet nekik átadnak. Ha valamely tag két egymásutáni gyakorlati bibliai osztály gyülekezetről kimarad a nélkül, hogy jó é» megfelelő okot képes előadni, a kimutatásból kitörültetik. Minden tag, ki lakását megváltoztatja, köteles czimet azonnal a század kapitányának irásbelileg tudtára adni. Minden tag köteles évenként egy összeget 6 pennyt = 30 krt (vagy más összeget) fizetni, hogy a század kiadásainak viseléséhez hozzájáruljon. A század valamely alapszabálya elleni vétkezőnek büntetése a század fekete könyvébe lesz beírva és ily bejegyzések inkább mint bár mi más megakadályozzák az altiszté való előléptetést. Gyakorló gyülekezet. A század gyakorló gyülekezetei hetenkint rendesen egyszer lesznek megtartva és a tiszt a ki a század parancsnoka, kell hogy a prog- rammot minden gyülekezet alkalmával oly gondosan állítsa össze, hogy rendetlenség és zavar lehetetlen legyen. Ezt sohasem szabad a vélet- lenségnek átengedni. A fiuk mind hegyesek mint a tő és áttekintik tisztjeiket sokkal gyorsabban, a mint ők magok ezt lehetségesnek tartják és soha sem szabad nékiek egy perczig sem arra a gondolatra jönni, hogy az ő tisztjeik az ő müködésök felett határozatlanok lenének. A fegyelmet semmi sem ásná alá gyorsabban mihelyt ők éreznék a határozatlanságot tisztjeiknél. Minden század gyülekezetnek úgy kell alakítva lenni, hogy az világosan és határozottan képezze a fiuk jellemét. Az altiszteknek és a század egyik osztályának egy fél órával hamarébb kell jelen lenni, mint a meghatározott óra, hogy a termet rendbe hozzák és mindent előkészítsenek, mielőtt a fiuk a felállításra felhivatnak. A századnak pontosan a kijelölt órában kell felállítva lennie. Mihelyt a század rendszeresen fel van állítva, a sapkákat le kell venni, az ima egyik tiszt által íelol- vastatik, hanem czélszerübb lenne, hogy a fiuk együttesen azt ismét magok mondják el. Azután veszi kezdetét az előírás szerinti gyakorlat, mely körülbelől s/4 órán át tart. Legjobb volna a gyalogsági gyakorlatra vonatkozó könyv I.és Il-ik része és ha a fegyverek használatba jönnének, úgy a többi könyveket is be kell szerezni ezekre a gyakorlatokra. Vannak kézi gyakorlatok és tüzelési gyakorlatok. Testi gyakorlatok zene kísérettel gvakori használatban vannak a fiuk hadseregében, ha a század egy zenekarral bir úgy zenével kell felvonulni. A véggyakorlat állhatna egy megfelelő énekből, Hymnuszból, melyben minden fiú részt vesz és egy szónoklatból, melynél a szónok oly változatos és jó legyen a mint csak lehetséges és azután a Miatyánk volna valamennyi jelenlevő által elmondandó és az egész a nemzeti Hym- nusz eléneklésével végződnék, melyet zongora, harmonium vagy a zenekar kisérne. A fiuk előirt szétoszlásánál azután egyes sorokban kell a teremből kivonulni, mely alkalommal minden fiú köteles a legidősebb tisztet ha mellette elmegy, salutálni. A szásad bibliai osztálya. Minden századnál ha csak lehetséges, szükséges volna egy bibliai osztály életbe léptetése, mely a tisztek által vezettetik és oly időben gyülekeznének össze, mely sem a rendes templomi istentisztelettel, sem a vasárnapi iskolával nem jöhet összeütközésbe. Egy ily osztály egy nagy támassza a nevelés közvetlen vallásos részének, a fiuk az osztályt látogatják, ha más okból nem is legalább azért, mert hogy a századhoz tartozik. Vasárnap fél tiz óra reggel mint megfelelő idő ajánlandó erre. A bibliai osztály kell hogy oly jókedélyü és kellemes legyen a.mint csak lehet. Legyen szép ének, rövid imádságok és egy magvas, lelkesítő beszéd, mely rövid szavakból álljon. A szónokoknak tudtokra adandó, hogy szónoklataikat mindég csak a meghatározott idő tartama alatt tartsák, és minden esetre hagyják abba, mielőtt a fiuk figyelmüket kimerítették volna. Nagyon jó eszme a fiuk által értekezést íratni az előadások tárgyai felől és meghatározni, hogy minden fiú más vasárnap olvassa fel az ő értekezését. Az a fejezet a mely a tantárgyat képezi, versről versre a fiuk által olvasandó fel és a tisztnek a ki elnököl meg kell nevezni azt a fiút a ki olvasson, miáltal elérte azt, hogy valamennyien a könyvre irányítják szemeiket. Az egyenruhát a bibliai osztályban rendesen nem hordják, ámbár a katonai rend a mennyire lehetséges itt is fenntartatik. A bibliai osztály tantervét jó volna a századkártyára nyomatni a félév kezdetén és czélszerü volna jutalmakat is kiírni a legjobb értekezésekre. A bibliai osztály egy fontos része lenne minden jól szervezet századnál a fiuk hadseregében. Mentő osztályok. A mentés tanának kérdése vagyis első segítség szerencsétlenségeknél nagy mértékben gyakoroltatik a fiuk hadseregénél. Mentő-bizottságok szerveztelek több zászlóaljnál és mentő-osztályok képeztettek zászlóaljaknál és századoknál a fiuk tanítására, melyek képesített orvosok által vezettetnek és melyek n helyi mentőtársulat alá vannak rendelve, kik a szükséges mennyiségű képeket kikölcsönözik. Ebbe az osztályba csak oly fiuk léphetnek kik a 14-ik évet túlhaladták. A fiuknak egy cur- sust kell végezniük, mely 10—12 előadásból áll; ebhez tartozik egyszersmind a hordozó szolgálat is. Miután a fiuk a szükséges vizsgát letették, egy bizonyítványt kapnak a hatóságilag elismert mentőtársulattól, mely nékik megengedi, hogy bizonyos jelt hordhatnak, meiy a társulat által s a fiuk hadseregének bizottsága által is elismertetik. Vannak már példák hol a fiuk hadserege tagjai által segítséget nyújtottak szerencsétlenségeknél, sőt életet is mentettek meg. Század érmek. A tisztek éremjegyzéket is állíthatnak össze, a nélkül hogy magokat nagy kiadásokkal terhelnék. A fő érem több századnál egy „Osztály érempénz“, melyet az az altiszt visel egy éven át, kinek osztálya átlag a legjobban látogatta a gyakorlatokat és a bibliai osztályt. Egy megerősítő tő tartozik hozzá, mely néha a félév alatt mint havi kitüntetés szolgál, melyet oly altiszt visel kinek osztálya az előbbi hónap alatt legelső volt és végre az osztály érempénz