Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-01 / 44. szám
A Budapest 1896. (2.) BUDA és VIDÉKE November 1. nem szolgálna a közönségnek üdülésére, sőt tekintve a közeli városmajort, e helyen sétány alakításának nincs is szüksége. Hisz emlékezetében van még a budai közönségnek az, hogy a budai társadalomnak egy része e helyet biztosítani óhajtotta volna a korcsolyázó és lapdázó terület részére, mint a mely czélra e terület évek hosszú során át szolgált. Ám a törvényhatósági bizottság tagjai többségének bölcsesége másként határozott. Határozott pedig azért, mert a közeli háztulajdonosok egy némelyike azon indokolatlan aggodalomban élt, hogy a korcsolya pályára bocsátott 20 cm. vastagságú jégréteg az ő házaik biztonságát veszélyezteti, és megfosztotta a budai intelligens családokat és azok gyermekeit, akik pedig évenként ezrével keresték fel üdülés végett ezt a helyet, a testedző, egészséges szórakozásától. Előre megjósolhatjuk mi lesz a következménye annak, ha ez e terület séta hely lesz. Kiszorulnak onnan a müveit közép osztály ezrei, a kik oda korcsolyázni és labdázni jártak és lefoglalja magának a sétányt a szomszédos szekerész-kaszárnya néhány közlegénye az ő Júliájával! Ha már a törvényhatósági bizottság ezen szerencsétlen határozata folytán a Christen féle telken nem létesülhetett jégpálya és lapdázó hely: úgy legczélszerübb, ha azt az amúgy is szűknek bizonyult Széna-tér kibővítésére használják. Maradjon az egész terület szabad, csupán a szélei és a lejtők fásitassanak be; a sik rész a Széna-térrel egy niveauba hozatván, létessitessók azon tágas gabona piacz. Ez előtt a gabona, széna és termény-piacz a második kerületben három helyen megosztva volt; a Fazekas-téren, a Pálffy- téren és a Széna-téren; az elsőről kiszorította a református templom, a másodikról a villamos vasút vágányai és annak házikója, a Széna-tér pedig kezdettől fogva annyira szűk volt, hogy azt a csekély forgalmat, mely három piacz létezésekor a szénatérnek jutott, alig volt képes lebonyolítani. Most, hogy az összes gabona,- széna,- és termény neműek egy piaczra, a Széna-térre vannak utalva, okvetlenül szükséges, hogy ez a tér kibővittessék, hogy nagy kényelmes térséget nyerjünk, a hol a vidékről szekerekkel bejövő termelők nagy számban férjenek el. A tapasztalat bizonyítja, hogy a pilisi járás egy nagy része az ő gabonanemüivel Esztergomba volt kénytelen menni épen azért, mert itt a budai oldalon nem volt helye. Ha lesz alkalmas, tágas gabona-piacz, nagyobb számban fognak jönni a termelők és felélénkül az élet a Széna-téren, amelyből nemcsak az egész környéknek, hanem a főváros egész kereskedelmének haszna lesz. Kollár Lajos. Budavári Országh Sándor beszéde. (Elmondotta az Egyesült Fővárosi takarékpénztár jubileumán.) II. S ugyanekkor örömmel látjuk a művészetek első csiráit is. A színművészet, a festészet, ;i szobrászat és a zene terén, kiváló férfiak tűnnek fel s fennen hirdetik a magyar nemzeti Grénius ébredését. A gazdasági téren gróf Széchenyi István „Világ“ czimű munkája felrázza az országot, lelkesíti a haladókat, bántja az ósdiakat, szítja a küzdelmet, de előbbre viszi a nemzetet. Megindul a gőzhajózás, — a bécsi hajót naponkint ágyulövéssel üdvözlik a Gellérthegyről, — lóversenyek rendeztetnek, gazdasági egyesületek alakulnak, vasuúak építése kezdemónyeztetik s mind ez érdekek előmozdítására megnyílik a Nemzeti Casino. A pénzügy és hitel terén ismét gróf Széchenyi „Hitel“ czimű munkája nyomán, Fáy András megalapítja az I. hazai takarékpénztárt, megalakul a Pesti kereskedelmi bank, épül a hengermalom, a vidéki városokban szintén takarékpénztárak alakulnak, a nagykereskedők társulatba lépnek, s a megteremtett hitel éltető erőként fejleszti az egész ország iparát és kereskedéséi. És mindezek mellett vagy éppen ezek folytán halad és emelkedik az ország két fővárosa, melyek összekötő kapcsán, a lánczhidon 1888. óta dolgoznak, 1837-ben megnyílik a nemzeti színház, melynek bölcsőjét 1792-ben a budai várban ringatták, gyárak keletkeznek, a kereskedés nagy mérveket ölt, a lakosság hat- ványosan szaporodik s már nem igaz mit Kisfaludy mondott „Rákosi szántójáéban: »Pest-Budáról sok nép kijár, S alig érti nyelvünket már, Hej! maholnap a magyar szó Ritka mint a fehér holló !« Valamint egy villanyütésre megmozdul a vastömegü gépszerkezet, lüktet és bömböl, szikrázik és füstölög, 8ürög és forog minden egyes kereke és csavarja, ront és tör, vagy emel és épit, de minden esetben alakit, alkot és teremt: úgy lázadt fel nemzetünk ifjú, pezsgő élete! S az alkotás e zavarába, a teremés e lázába, az alakítások e küzdelmébe, a hazafias szenvedélyek e mámorába, belekiáltja az uj korszaknak magyar prófétája, belekiáltja szellemének szikrázó fényével, meggyőződésének aczélhangjával: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ S az alakulások ezen áradatában alapit- tatik a „budai takarékpénztár“ s 1846. október 1-én megnyitja hivatalos helyiségét egy bérházban, Budán, az időközben eltűnt halászvárosban. Budán! drága név, melyhez a múltnak annyi dicsősége és annyi keserve tapad, mely a hazának fővárosa volt századokon át, s melynek várfokához köté a nemzet, még a tespedés korszakában is fennállásának reményét, a költővel mondván: „Él magyar, áll Buda még!“ A budai takarékpénztár alapitói Wodianer Sámuel József és Ro’sa Lajos voltak. Wodianer legkiválóbb alakja volt a magyar pénzpiacznak. Saját nagy bankháza mellett élénken részt vett minden nagyobb nemzetgazdasági mozgalomban. Szoros összeköttetésben állott a nemzet vezéreivel, gróf Széchenyi István és Kossuth Lajossal. Az 1838-iki árvíz alkalmával 400,000 voltam, a mit láttám, az egy hiú, hazug lélek, beteg világ. Nos érti a kisasszony ? — Kezdem érteni. — Jobban megmagyarázom. Hosszú éveken keresztül nem találtam barátságot, szivet, szerelmet. Közöttük éltem és nem ismertem az embert, magam sem voltam az. Foglalkozásom nem volt egyéb, mint hogy szórakozni segítsek és ezért kitartottak. Végre fogyni kezdettek ezek az emberek. Menekülni, hogy elfelejtessem, elfelejtsem és kipihenjen magamat. Lel- kem gyógyulás után vágyott. Nagy betegség, ha az ember önmaga előtt van megalázva és Péter utálja Pétert. Hol az az élet, a mit én elvesztettem ? Keresni fogom. Nyomait itt Rá- bolcson talaitam meg. Füből-fából lestem el s a hogy én gyógyultam, ki kell gyógyulni sok másnak. A beteg restelkedik, az egészséges dolgozik. Gyógyítsuk meg a lelket, hogy a test érvényesítse munkában erejét. Az ember tanulja becszlni önmagát és lelkében legyen erős, független, önálló. Ezért tervelem én a lélek szanatóriumát, a mi nem egyéb, mint hasznos üdülés, emberismeret gyűjtése s a természet szeretete. Visszaadom az embert az embernek. Megértett ? Igen, megértettem. Ön munkásságával a humanizmusban akar tért nyitni tisztességes önzéssel. — Úgy van. Bánatot fájdalmat gyógyithat-e ez a szanatórium ? A pihenés, a munka nagyon jó gyógyszer. Akar-e nekem feladatomban segíteni ? Magam is vigasztalásrá, gyógyulásra vagyok szorulva. — A saját tapasztalatai fogják erősíteni az én szándékomat. A kérdés az, akar-e gyó- gyulnt, akarja-e eltemetni a régi emléket? — Most még nem tudnám. — Fokozza akaraterejét és meggyógyul. Segítsen engem eszméimben, foglalkozzék tervemmel, leginkább másokkal és a siker elma- radhatlan. — Meglátjuk, — szólt a leány és ott hagyta Demetert, mert már a nénje hangját hallotta. Számoljunk csak ! — mondta magában. Nézzük csak át. Honnan jöttünk és hova jutottunk ? A hullámok hová sodortak ? Mit termel egy kipihent agy ? Mi a tényállás ? Mi következhetik be? Gondolkodása igy alakult: Ácszugi Demeter ott hagyta Babylont. A véletlenre bízta magát. így találta meg Rábol- csot, hogy felfedezze szerencséjét egy újvilágban. Három szerepet hozott útjára. A vándortudós, a sorsüldözött, az üdülő szerepét. Első czélja az, hogy elfeledtesse magát, a második egy exisztenczia megtalálása. Eszközei: az ész- revétetc-s művészete, életbölcsesség kutatása, emberismeret gyűjtése. Elérkezett Rábolcsra. Ferde fogalmakkal meg nem terhelt, egészséges agyú emberre akadt, ki megtanította látni, ambert ismerni és élelmesnek lenni. Kimerült és beteg volt, legalább a lelke az. Üdült. Ötlete akadt. Saját magán tapasztalta: a lélek- szanatórium ötlete. Ezen az ötleten építeni munka, nagy munka. Aztán megtanulta becsülni a családi életet, megtanult érezni, a szive is dobogott. Nőket ismert meg. Fölfedezte, hogy a humanizmus egy kis tisztességes önzéssel nagy tőke. A humanizmus -még mint üzlet is, ha tisztességes kezekben van, használ az emberiségnek, ellenben mikor hiénák aknázzák ki, kárára van. Nincsen olyan ötlet, nincsen olyan eszme, miből szerencsével ne lehetne kincset ásni. Füből-fából kínálkozik az ember szerencséje, csak fogja meg. Hozzálát és keresztül viszi. Családot alapit és meg találja elveszett életét. VII. Akadályverseny. Lornya Julcsa meglátogatta Évi asszonyt. Márton ur és Gertrud a szőlőben voltak egy kis gyümölcsért Évi asszony harisnyát stoppolt. Bencze fennhangon olvasott. Menyétesné nagyon megszerette a történeteket. Délntánon- kint leült egy kis kézimunkával a kertbe és hallgatta a nagyembereket érdeklő meséket. Bencze szépen tudott olvasni. Demeter is hallgatta a felolvasást. Egy-egy bizonyos pontra érve, Bencze szivarkát göngyölgetett és ezalatt a nagyasszony és Ácszugi vitatkoztak azon, jól történt-e, rosszul történt-e? Nem igy van az életben, felczifrázott az egész dolog. Vagy jól Írták, fejére ütött a szegnek a kalapács. Felbontották, összekuszálták a mesét, találgatva, mi lesz belőle. Kifáradtak 8 Bencze tovább olvasott. Egy ilyen vitát szakított félbe Julcsa kisasszony. Valamit kérdezni jött a nagyasszonytól. Meghökkent, mikor Ácszugin kívül még egy férfit látott a kertben. (Folyt, köv.)
