Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

Budapest, 1896. (3.)

néptanító, ki a mellett, hogy nehéz munkát teljesít s függ tőle a jövő nemzedék erkölcsi élete, nyomorog az 5 300 forintjával s megtörténik Budapest főváros tőszomszédságában, egy hegyektől kos’/oruzott faluban, melynek derék polgárai élnek halnak a hazáért, mondom, megtörténik, hogy a magyar tanítót a magyar nyelv terjesztéséért a kath. iskola különben érdemdús elnöke minden törvény ellenére állásától felfüggeszti, az iskolát bezárja s a tanítót pofonokkal fenyegeti tanítványai előtt.

Ez lealácsonyitása nem a tanítói, hanem a papi tekintélynek, azon tisztes testület tekintélyének, mely a hazaszeretet fáklyáját mindig magasan lobogtatta, habár közöttük is találtattak mindig olyanok, mint minden társadalmi osztályban, kik tetteikkel fényt sohasem hagytak maguk után. S most kérdem e lapok igen tisztelt olvasóit, minek lehet az ilyen eljárást kvalifikálni P Ha a tanító igazán megérdemli a büntetést, még akkor sincs joga őr, a helyi hatóságnak állásától elmozditaui s én apellálok a fejérvári egyházmegye jobban informálandó főpásztorához, ki, hiszem, hogy az egész ügyet nem fogja egyoldalulag elintézni.

Ezeket kötelességem volt elmondani. Senkinek magánéletébe nem akarok belenyúlni s távol legyen tőlem bárkit sérteni, de egyelőre e dolgokat szó nélkül nem hagyhattam, mert ha végzett egyéneket egész esztendőn keresztül vérig zaklatuak s azután egyszerűen állásából, mint egy napszámra szegődött favágót, e i k ü 1- d e n e k, ez vagy nagy elbizakodottságra, vagy nagy lelki szegénységre mutat.

Üröm, 1896 szept. 18 án.

Herváth Jenő

oki. tanító.

A budai kereskedők érdekében.

A budai kereskedők társulata a törvényhozáshoz következő kérelemmel járult:

Tisztelt Képviselőház!

Naponként felhangzik a panasz törvény- hozásban és azonkívül, hogy kereskedelmünk pang, hogy anDak fellendítése érdekében sürgős és hathatós intézkedések teendők.

Mi kereskedők már csak a magunk jól felfogott érdekében is minden lehetőt elkövetünk arra nézve, hogy a kereskedelmet felvirágoztassuk ; törekvésünknek azonban eredménye csak úgy lehet, ha a felvirágoztatás érdekében kifejtett tevékenységünk nemcsak törvényes oltalomban részesül, hanem ha a törvényhozás gondoskodik arról, hogy minél több irányban tétessék nekünk lehetővé a kereskedelem felvirágoztatására közreműködni a nélkül, hogy az egyesek által ily czélból tett befektetések a számításba venni szokottnál nagyobb mértékben veszélyeztetve lennének.

Tiszetelt Képviselőház! A hitel tagadhatatlanul egyik leglényegesebb szerepet játszó factor a kereskedelem terén: hitel nélkül keres kedelem el sem képzelhető. Aounk és igénybe veszünk hitelt s ez által a kereskedő világ tagjai mintegy szakadatlan lánczba fíizvék olyképen, hogy az egy tagot érő kedvezőtlen áramlat kártékonyán hat az egész csoportra.

A szoros kapcsolat, az egymásra utaltság, mely a kereskedőket szerves egészszé teszi nagyon nagy óvatosságra int a kereskedelmet érintő intézmények megalkotása körül, már az első pillanatra lényegtelennek látszó intézményeknek is messzeható következményei lehetnek a gyakorlatban épen a szoros kapcsolatnál fogva.

Mi. a gyakorlat emberei, kik leghamarább veszszük észre valamely uj intézmény hatását, egyrészt ezen körülménynél fogva, de főképen azért is. mert mi vagyunk objectumai ezen hatásnak. mi vagyunk mintegy gyökerei a kereskedelemnek s a mi ennélfogva bennünket kártékonyán érint, az egyszersmind a kereskedelmet is sújtja: hivatva érezzük magunkat arra, hogy minden iutézmény ellen, amelyet a kereskedelemre nézve kártékonynak ismertünk tel, állást foglaljunk s a rendelkezésünkre álló eszközökkel az intézmény megváltoztatását munkáljuk nem kicsinyes önérdekből, hanem az állam, a közérdekéből, mert hiszem a kereskedelem föl virágozása első sorban közérdek, annak

BUDA és VIDÉKÉ.

csak folyamánya az ezen téren működők boldogulása. «mi különban ugyancsak közérdek.

Ebből a szempontból indulunk ki most is, amidőn jelen kérvényünket a t. Képviselőház elé bátorkodunk terjeszteni egy oly intézmény megváltoztatása iránt, mely aránylag igen rövid fennállása óta is felette kártékonynak bi- bizonyult a kereskedelemre nézve.

Az 1893: XVIII. törvénycikknek a járásbíróságok hatáskörét tárgyazó részéről van szó.

A törvény életbeléptetésekor a kir. járásbíróságok minden habozás nélkül elfogadták és elbírálták azon kereseteket is, melyeknek tárgya 20 frton aluli követelés volt, ha az ügylet, melyből a követelés származott, alperesre nézve Is kereskedelmi ügyletet képezett. Később azonban és pedig felsőbirósági határozat után indulva, a járásbíróságok az ilynemű 20 forinton aluli keresetekre nézve hatáskörüket meg nem állapították. Megindult a szellemi harcz pro és contra, ingadozott a gyakorlat, mig végre a legfelsőbb bíróság teljes ülési határozatban kimondotta, hogy a jelzett keresetek nem a kir. járásbíróságok, hanem a községi bíróság hatáskörébe tartoznak.

Nem érezzük magunkat hivatva a törvény két ellentétes értelmezés körül egyik vagy másik mellett foglalni állást s ezzel a legfelsőbb bíróság elvi kijelentését bírálat tárgyává tenni; tény az, hogy az idézett törvény többféle értelmezését enged meg, mert hiszen különben nem lett volna szükség a királyi kúria elvi határozatára. Arra akarunk csupán rámutatni, hogy ha helyes és a törvény szellemében fekvő is a curia határozata, az elvnek a gyakorlatban való alkalmazása nemcsak nem szolgálja azt a czélt, mely az elvi kijelentés indokául szolgálhatott, t. i. a kiskereskedők védelmét, hanem ellenkezőleg nem csupán a kiskereskedőket sújtja, de egyidejűleg az ezekkel összekkttetésben levő nagykereskedőket is.

Nem segit a panaszolt intézmény a kiskereskedőkön, de ellenkezőleg sújtja őket, mert megvonja tőlük azon kereskedők bizalmát, a íik- kel összeköttetésben állanak, akiknek bizalmára feltétlenül utalva vannak,

A kiskereskedők egy-egy árunemből a legtöbb esetben 20 írton aluli értékben szereznek csak be árukat és pedig az áruczikk neméhez képest más és más nagykereskedőtől, egyszeri megrendelésük is csak 20 frton alul marad. Az is köztudomású dolog, hogy a kereskedők általában több havi hitelre vásárolnak, a legtöbb esetben az áruczikk neméhez képest hoszabb- rövidebb árusítási idénynek megfelelő időre szóló hitelt élveznek

A jelzett tözvényczikket illetőlsg a m. kir. curia által hozott elvi jelentőségű határozat kijelentése előtt minden habozás nélkül nyújtott pár havi hitelt a szállító kereskedő, mert a törvényben biztosítékot talált követelése gyors behajtására késedelem esetén. A panaszlott elv kijelentése után azonban ezt nem teheti, mert könnyelműség lenne egy kereskedő részéről a gyors behajtás garantiája nélkül nyújtani hitelt akkor, midőn a hitelezett összeg kellő időben való bevételezése egydttal — a jelzett szoros kapcsolatnál fogva — annak is feltétele, hogy ő maga más kereskedőkkel szemben fennálló kötelezettségeinek pontosan eleget tehessen.

A gyorsaság ezen általános érvényű szempontja mellett nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a hitel nyújtásához szükséges bizalmat nagy mértékben csökkenti a törvény panas/.olt értélmezése által nyújtott lehetőség is a fizetés szándékos, rossz hiszemü elhúzására ; mert egy kis rossz akarat mellett könnyen halasztja el a fizetést az a kereskedő, aki tudja, hogy perlés esetén a községi bíráskodás neki csupán egy-két forint bélyegköltségébe kerül 8 ezzel közönséges számítás szerint egy fél-, vagy háromnegyed évig elhúzhatja a fizetést. Már pedig a hitelező kereskedőnek semmit sem szabad figyelmen kívül hagynia, ami az ő üzletérdekét érintheti.

A 20 frton aluli megrendeléseknél tehát a hitel nyújtásához szükséges bizalom tetemesen csökken — s ez felette kártékonyán hat a kiskereskedőkre általában, mert hiszen minden egyes ügyletnél nincsen módjában a hitelezőnek a hitelt igénybe venni szándékozónak anyagi

Október 4.

és személyes viszonyait kipuhatolni s a számítását erre alapítani.

Kevesbedik a hitelnyújtás, csökken a megrendelés, tehát szenved úgy a hitelező, mint a hitelt igényde vevő kereskedő, szóval hanyatlik a kereskedelem.

A panaszlott iutézmény tehát nem előnyére, de határozottan kárára van a kiskereskedőknek s ezzel kapcsolatban a velük üzleti összeköttetésben álló más kereskedőknek is. Az az előny, amit a kiskereskedő a helyi bíráskodás által nyer, elenyésző csekélység azon hátrányhoz képest, a mit e miatt a kifejtettek szerint szenved még akkor is, ha teljesen figyelmen kivül hagyjuk azt. hogy a serelem, mely a kereskedőknek könyveik vitele helyéu való perelhetéséből reducáltatik, csak látszólagos, mert az alaptalanul perlő kereskedő azután a költségekben is marasztaltatik.

De különben is az utóbb jelzett szempont azért sem bir jelentőséggel a szőnyegen levő intézmény gyakorlati használhatósága mérlegelésénél. mert a perlés a kereskedők által csak végső ezköz gvauánt vétetik igénybe, mivel az éppen nem alkalmas a megrendelők megtartásara, pedig a kereskedő érdeke éppen ez. A kereskedő pedig érdekeivel ellenkező eszközökhöz nyúlni rendszerint nem fog, a kivételesnek is alig feltehető esély — hogy kereskedő alap nélkül pert indít — miatt pedig oly intézmény fentartása, mely ezen ritka esély meggátlása mellett a kereskedelem rendszerinti és nélkülözhetetlen feltételét: a hitelt, bizalmat lerontja, nemcsak czélszerütlen, de evidenter a kereskedelem ellenére van.

De nem csupán 20 frton aluli megrendelések s illetve hitelezéseknek van a panaszolt intézmény kárára, hanem a hitelezésnek s igy a forgalomnak általában is.

Mi, a kereskedelem terén foglalatoskodók de közvetve bíróságok és ügyvédek is, naponként tapasztaljuk, hogy igen sok megrendelő igen is hajladdó nagyobb megrendeléseknél a gzetésnél 15—20 frtot levonásba hozni, hiszen vidékre szóló szállításoknál a netto áron felül igen sokféle czimen tehető kis rosszakarat mellett is levonás.

A szóban forgó elvi határozat meghozatala előtt rosszakaratú levonásról alig lehetett szó, mert hiszen a levonásba hozott 15—20 frt époly gyorsan volt behajtható, mintha az egész hitelösszeg maradt fizetetlen. A felmerült nézeteltérés rendszerint egy-egy felvilágosító levél utján el volt intézhető. Másként áll a dolog az elvi katározat meghozatala óta és pedig nem csupán elméletben, hanem aránylag rövid idő alatt máris sok eset által igazolva a gyakorlatban is.

Gyakori az eset, hogy a pár száz forintot kitevő összegből az adós 18—20 frtot levonásba hoz, illetve ennek híjával küldi be tartozását különböző ürügyek alatt és teszi ezt azon reményben, hogy a hitelező nem egy könnyen indít pert vidéken községi bíróság előtt 15—20 trtrtórt, mert hiszen a per substratuma a kép- viseltetés költségeire is alig elegendő, már pedig ezt felperes a magáéból tartozik viselni.

Ezen körülmény, különösen midőn tapasztalati példák igazolják, nagyon lankasztólag hat a hitelezési kedvre, avagy oly eljárásra készteti a hitelező kereskedőt, amely 15—20 frt, levonása mellett is biztosítja őt arról, hogy a tényleg számításba venni óhajtott összeget megkapja. És ez nagyon természetes, meri hu a kereskedő egy-egy 150—200 frtos megrendelésnél 18—20 frtot vészit, ez nagyon is számot tevő összeg, amelyet figyelmen kivül hagynia a nélkül, hogy existentiáját veszélyeztesse, nem lehet.

Akár a hitelezést szorítja meg a kereskedő, akár valamely más módon igyekszik biztosítani magát a községi bíráskodást meg nem haladó összegek elvesztése ellen, mindkét esetben a kereskedelem rovására tesz.

Világos az előadottakból, hogy akár helyes az elvi jelentőségű határozatban foglalt s az 1893: XVIII. törvényezikknek az illetékességet tárgyazó részét illető magyarázat, akár uem helyes, illetve a törvénynyel ellenkező, tehát akár utasítja a törvény a 20 frton aluli kereskedelmi ügyletből származó pereket a községi bíróság hatáskörébe, akár nem, mert