Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-13 / 37. szám
Budapest, 1896. V. évfolyam 37. sz. (SzenMtihály hava) Vasárnap, szeptember 13. w ■ w HETENKÉNT ME6IELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : KIÄD0-HIYÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek: I. kér. Alkotás-utcea 12 a. Ssőke-hás Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési Arak; Egész évre 12 korosa, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. 1. kér., Alkotás-ntoza 12/a. Szdke-haz. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Élő emlék. „A természet remeknek alkotá Budának erdős-bórczes tájait“ van bevésve a Pozsonyhegy egyik kilátóján Havas Sándor tiszteletére felállított márvány táblára, melyen az ő érdemei soroltatnak fel, melyeket a budai hegyvidék járhatóvá, és élvezhetővé tétele tárgyában szerzett magának. A hetvenes évek elejétől kezdődik tényleg a budai erdőségek művelése — tekintettel a közönségre. Havas utakat kezdett kihasitani, kilátókat állított fel és utjelzéseket készíttetett, melyek azonban még az ő kezdeményezése folytán a nyolczvanas években másokkal, a jelenleg is használatban levőkkel cseréltettek fel. Ezáltal a nagy közönség is figyelmessé lett, téve erre a kincsre, mely a főváros határában, annak közvetlen közelében van és az erdő kimélése rendeltetett el, az eddig a jövedelem fokozása czéljából folytatott favágások be lettek állítva, illetve csak a száraz és szél által kitört fák összeszedésére szorítva. Ez időtől kezdve Havas Sándor az őszA „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Demeter szerencséje. — Regény. — Irta : Erdélyi Gyula. (8) (Folytatás.) Hátha valami rosszban jár? Semmi köze hozzá. Becsületesen megfizeti a szállást, az ételt. Keressék, kutassák a zsandárok, nem az 5 dolga. Eszébe jutott az is; hogy az öcscsének adta ki. Most két öcscse van. Állja a szavát. Nem fogatja meg magát hazugságban. Pedig a sánta kutyát meg a hazug embert rögtön utói érik. Meg merne rá esküdni, hogy ez a magát betegnek kiadó úriember bujdosik valami elől. Sorsüldözött. No ha az, annál jobb. Menyétes Márton mindig védte az ártatlanokat. Ne átkozza meg az ő hajlékát senki. De hátha valami sikkasztó ? Annyit olvas az ember az ilyenekről az újságban. Ha az volna, minek tartaná azt a földgömböt ? Rablógyilkosnak sem néz ki. Igen ám, de látott ő már nagyon ártatlan képű rablógyilkosokat is. Titok, titok, de mégis kipattan. Üsse a kő. Egyszer csak lélekszakadva jön a kisbiró. Alig birt beszélni a szuszogástól. — Nagyuram, jöjjön hamar a községházához. — Ugyan minek ? szes rendelkezésére bocsátott összeget az erdő szépítésére, és uj ültetések telepítésére fordította, s ekkor kozdette már a budai kopárokat és a bal parti fásítási ővet beültetni, az időközben életbe léptetett erdőtörvény szakember tartásán kívül más kötelezettségeket is rótt a székes-fővárosra, igy a többi között az erdő állandósításának kérdése is felmerült s ennek biztosítása érdekében újból szabályos vágások hozattak be mert a a szakemberek azt mondották, hogy azért, mert nem lesz a fa vágva, még nem következik, hogy az örökké ott marad állva, tavaszszal virítva, nyáron árnyékot adva, hanem az is eléri aggkorát és akkor rohamosan kezd pusztulni, és az egész vidék egyszerre vagy rövid idő alatt lesz kopaszszá. A szakembereknek okoskodása annál alaposabb volt mert egyrészt az erdők kora meglehetősen egyenlő volt és másrészt látták azt is. hogy régebbi időkben az erdő csak jövedelem forrásnak lett tekintve s igy a levágott után ültetése érdekében nem történt nagyon sok, ha- I nem a természetre hagyatván az újra | erdősítés művelete is, a mindinkább vénülő tuskokon keletkezett egyik vágástól a másikig elsatnyuló sarjakra szorítkozott. A rendszeres vágások által az egyes területek újra ültetéséhez nyéretvén hely, az erdő léte biztosítva van, mert a hány régi fa esik a rendszer áldozatául, ugyanazon helyen tízszer annyi életerős, egészséges fácska lesz ültetve, hivatva öreg és beteges elődjük helyét betölteni, a fanemek tarkasága által a szemet fel- üditeni, a levegő tisztítása által a tüdőt tágítani és úgy a jelen mint a jövő nemzedéknek is kellemes üdülési és szórakozási helyeket nyújtani. Nem hagyattak természetesen ez alatt figyelmen kívül a budai kopárság és a pesti ho- mokbuczkát sem, ezek továbbra is szorgalmasan ültethetvén ki. E munkálatok valósításánál nem hagyták figyelmen kívül a közönség érdekét egy pillanatra sem, miután utak stb. ép oly gondozásban réizesültek mint előbb, uj utak is lettek létesítve, s a vágások I számának szaporítása által azok az egyes | helyeken oly aprókra szabattak, a mint — Bírák uramék kérik. — Hamar a kabátomat, anyjuk! — szólt a mészáros és ledobta a kötényét. — Tessék sietni. — En nélkülem nem lehetnek el ? — Máskor is bajosan, de most még épen nem . . . — Ki van itt ? A végrehajtó ? — Annál is rosszabb, — Stafétába jár az Ambrus czigány a szolgabiró úrtól. — Stafétába. — Ejnye, canis mater, akkor menjünk. Menyétes Márton uram, ha törvénytenni hívták, mindig diákosdott. Négy osztályt végeztettek vele. Szerette, ha a paraszt a diák szóra jobban süvegeli. Mert a diák szónak van az igazi respektusa. Jó inzsellér-lépésben mentek a kisbiróval együtt, ki tiszteletteljes távolban eresztvén maga előtt Menyétes Márton uramat, fontoskodva emelgette a mogyorófapálezát. Ferkó „pógár“ pálezája mindig másként állt, a szerint, hogy a hivatalát betöltötte. Ha sétált és semmit nem csinált, úgy csak a hóna alá szorította. Mikor közmunkák vagy fórspon- tot hajtott, úgy tartotta, mint a kardot, Ha tanácsot hívott, akkor hadonázott maga előtt. Elárulta ez a mogyorofapáleza mindig az állapotot. Mikor baj van, rátámaszkodva haladott, ép úgy, mint most. A tanács teljesen együtt ült. Esős idő lévén, bírák uramék nem hiányoztak. Csak Menyétes Mártonra vártak, ki nélkül fontosabb dolog nem eshetik meg. A virilis urak is ott voltak. Rencsi ur, Dálmos Ábrahám, Lornya Máté, a plébános ur doktor ur, kántor ur. Staféta-levél az asztalion volt öreg biró uram előtt. Menyétes uram szépen kezet fogott mindenkivel, kinek-kinek hogy dukált, azután leült a virilis urak mellé. Mikor Menyétes Márton uram leült, jegyző ur kijött az irodából. Ferkó polgár pedig a gyűlés kezdetének megpecsételése gyanánt elfoglalta helyét- a község vasládáján, várva a parancsolatot. Megkezdődött a tanácskozás. Előbb a csekélyebb tárgyatra került a sor. Sürgetik az adót, az utcsinálását, a számadásokat helybenhagyta a megye. A bikák kut- jához gém kell, a birkáknak uj itató. Tan- felügyelő az iskolakötelesekről kér jelentést. A selyemfelügyelő azt kérdi, mennyi az eperla. Az erdő felügyelő a többi fát követeli. Az iparfelügyelő a háziiparrói beszél. Csupa „megha- gyatik, utasittatik,“ Valamennyihez hozzászóltak. Dél félé érezték már bírák uramék az időt, mikor a stafétalevélre került a sor. A főszolgbiro ur kemény hangon mozdul Rábolcs község elöljáróságára, hivatkozva az alispán ur által közölt belügyminiszteri rendeletre, hogy három nap alatt minden a község területén tartózkodó idegennek, legyen az cseléd vagy bárki, személyleirását és állapotát 1 terjeszsze be különben következő birság terhe mellett. Bírák uramék összenézve hallgattak, arra- való a jegyző, hogy beszéljen. Tese Tóni, a jegyző, megigazítva a füle mellé dugott tollat, „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.
