Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-09 / 32. szám
Budapest 1896. (2.) BÜDÁ és VIDÉKÉ Augusztus 9. végre némi kis tért birt hódítani, a magyar szinielőadások lehetővé tétele, sikeresitése, emelése érdekében nagyon kevés történt s még most is ott vagyunk, ahol egy félszázad, vagyis a színkör felépítése alkalmával voltunk. Tisztelettel jelentem a nagytekintetü fő- és szék városi tanácsnak, hogy a buda- krisztinavárosi színkörben a mai forgalmi viszonyok között lehetetlen előadásokat tartani. Az üvegablakokkal és nyitható pillérekkel ellátott vékony faalkotmányon a legkisebb külső zaj is behallatszik, s nemcsak a nappali színpadi próbákat, hanem az előadásokat is teljesen lehetetlenné és tönkre teszi. A krisztinavárosi, a várbeli és a tabáni templomok harangjai, továbbá a Horváthkertben és a színkör körül játszó gyermekek zaja, a színkör előtt állomásozó egy- és kétfogatu bérkocsisok káromkodásai, mind, mind a próbák és a szinielődások rovására és hátrányára történnek. De ez még mind hagyján! A Krisztinavárosban, az alagút túlsó végében az utóbbi évtized alatt, a vasúti forgalom, málha- és terményszállitás, kocsi és omnibus közlekedés stb. stb. oly nagy arányban szaporodtak föl, hogy a színkör előtti kövezet a kora reggeli óráktól éjfélig csattog, viszhangzik az ott elrobogó mindenféle jármüvektől. A déli vaspályavonatok, melyek a színkör felépítése alkalmával még egyáltalán nem léteztek, nagyrészt az esti órákban hét kilencz óra között indulnak el, vagy érkeznek a fővárosba. Már maga a vasúti közlekedés is oly nagy zajt és robogást idéz elő, mely lehetetlenné teszi azt, hogy én a legjobb szándék mellett is élvezhető és tisztességes előadásokat tarthassak. Gyakran megtörténik, hogy komoly előadásoknál, a legsebesebb, legizgatottab jelenéseknél a színpadon szereplőknek el kell hallgatniok s bevárniok, mig a színkör előtt elhaladó nyolcz tiz Különféle jármű zaja, robogása a távolban kissé elmosódik. Lenagyobb alázattal esedezem tehát a nagytekintetü fő- és székvárosi tanácsnak : kegyeskedjék a buda krisztinavárosi nyári színház előtti, úgynevezett Álagut-utcza kocsiutját az Attilla-utczától kezdve a Mészá- ros-utczáig fakoczkákkal burkoltaim, a gyalog- \ járót pedig asphaltiroztatni. Föntebb alázattal leirt indokaim támogatásául legyen szabad még felhoznom, hogy a fővárosban a középületek, úgymint iskolák templomok, színházak, bírósági épületek, kaszinók stb. előtti térségek fakoczkákkal vannak ellátva. Már pedig egyetlen épületnek sincien oly nagy szüksége a külső csendre, mint a budai színkörnek. Mélyen tisztelt tekintetes fő- és székvárosi tanács! A budai közönség és a budai nyári magyar színészet nevében és fennállha- tása érdekében kérem Tekintetességte- ket, hallgassák meg és méltassák nagybecsű figyelmükre és pártfogásukra fön- tebbi alázatos, igaz és jogos kérelmemet s kegyeskedjenek intézkedni, hogy a buda-krisztinavárosi színkör eleje 1897. évi ápril hó tizenhatodikára, vagyis a jövő nyári évadra, fakoczkázattal, illetve aszfalttal burkoltassék. Kérelmemet még egyszer jó indulatukba ajánlva maradok. Budapest, 1896. évi julius hó 29-én. alázatos szolgájuk. Krecsányi Ignácz, színigazgató.« Közöltük e kérvényt egész terjedelmében, mert az abban foglaltakat teljesen osztjuk, s a színkörbe járó közönség érdekében sürgősen elintézendőnek és hogy a ki el nem csügged, az megnyerheti a játékot, mely vagy sikerrel, vagy bukással végződik, a mit életnek szokás nevezni — A hova az ember lép, abból a nyomból könnyen fakadhat szerencse. Élelmességgel legyen ám azért a csizma talpalva. A ki mit tud, ha mindnyárt sárkányeresztés is, abból verjen pénzt A pénz is csak olyan gabna, mint a többi. Először elvetik, azután boronál- ják es ha jó idő jár, jól fizet. Csak nézni kell tudni, de kevesen tudnak ám. — Igazán jól beszél Menyétes ur. Valahogy csak sántikálok, nem biztos a járásom. Hej sokat, nagyon sokat néztem én, de nem mindig láttam. A sas tanit a nézésre, csak tessék utánozni. — Ilyen okosak a madarak? Okosak-e? Professzorok azok, uram. — Sohasem hittem volna. — Tessék csak nézni, ott van a kerékvágásban a pacsirta. Miért nem repül oda a rigó ? — Valóban nem tudom.- Csak azért, mert nem ott van a helye. A madár eltalálja a helyét. Az embernek több az esze, kövesse. Nézze az ur a szarkát, csörög, ugrál a fán; azt hiszi, a fán valamit akar ? Oh nem. Meg van a zsákmánya, de arra törekedik, ne vegyék észre. Be van ez kérem osztva szépen. Megélnek tisztességesen. Rongyos madarat nem láttam én soha. A nézésből élnek tisztára- A melyik nem tud jól nézni, azt elejti a tőr, vagy a vadász. — Ez a madarak filozófiája ? — Ez, uram. Tessék megtanulni. Ott vau az okosság, fűben-fában. Ki súgta meg az ibolyának, hogy a bokorban rejtőzzék ? A napraforgónak, hogy a nap felé fordítsa fejét? Ugy-e az Isten ? Nekünk is kinyilatkoztatta, csak hogy mi nem követjük. A természetben, a hova valamit rendeltek, megállja a helyét. Ha az emberek a fától és fűtől tanulnánk s ki-ki megelégednék sorsával, a mire rendelve van, szép beosztással folynának napjaink. A vihar kitépheti a fát tövestől, ember kivághatja, de maga ellen nem cselekedik soha. Az elkényeztetett fővárosi gavallér nem szokta meg a sétát. Lóvasuton, társas- vagy bérkocsin rándult ki. Legalább busz éve nem gyalogolt egyfolytában annyit, mint mikor Rábolcsra jött és ma. Azt hitte, elfárad. Nem igy történt. Minél tovább ment, annál könnyebben érezte magát. Tüdeje kitágult, élvezte a levegőt, lépései ruganyosabbak. Erdő, mező kínálta a sok látni valót. Egészséges, edzett emberek, viruló nők jártak-keltek, vagy munkában szorgalmatoskodtak. Vígan dolgozott a nép, várván-várva reményeinek teljesülését, melynek biztató fakadását örömmel szemlélte. Az egész természet bölcsészeti rendszerét csodálta az, a ki még ezt az irányt soha nem figyelte meg. Nem könyvekben rejlik az okosság, hanem fűben és fában. Ember nem irhát ilyent, csak egy Mindenható. Áhítatot kelt ez a szívben és letéve a rejtélyek, a titkok kutatásának vágyát, az ég felé emelkedik, a honnan a felelet jő kutató eszméire. Élj, imádkozzál és dolgozzál. Ácszugi Demeter úgy találta magát a természet ölén, m:ut az a leány, kit először vezetnek a világba. Lelke és képzelete elringott a tárgyakon nélkülözhetetlennek találjuk. Buda színészete a fővárosnak különben is mostoha gyermeke. Télen kölcsönkért színészettel, hetenkint három előadással tengetnek bennünket. Tegye a város legalább azt lehetővé, hogy a f ő é v a d, vagyis a nyár tartama alatt lehetőleg háborit.lanul hallhassuk az előadásokat. Az ügy fontosságánál fogva felkérjük a budai kaszinókat, köröket és egyesületeket, mint a melyek a magyar színészetet különben is támogatják, csatlakozzanak föntebbi kérvényhez s tőlük és hatáskörüktől telhetőleg hassanak oda, hogy a színkör eleje kellő távolságig jövő évre faburkolattal láttassák el. Villamos vasút Budaörsre. Budaörs községe még egy évtizeddel ezelőtt gazdag község volt. Szőllői dúsan termettek. Bora jó áron kelt. A lakosok szemmel láthatóan gyarapodtak, vagyonosodtak. A szőllők kivesztek. Csak lassan, nagyon lassan ülitetik újra a szőllőket. A kormány az agrár-bankot ezért támogatja, de a bank a mi vidékünkre még nem vetette szemeit és Isten tudja, hogy mikor lesz itt vagy lesz-e olyan bortermelés, mint azelőtt. A budaörsiek részint meglevő vagyonukból élnek, részint kereskednek élelmi szerekkel. Naponként százával jönnek be férfiak és nők árulni. E mellett az építéseknél és egyébütt napszámoskodnak. Hogy foglalkozásuknak megfelelhessenek korán kelnek és későn feküsznek. A fárasztó napi munka után gyalog mennek haza. Télen- nyáron. Jó és rossz időben. Budaörs Budával társaskocsi utján közlekedik. A főváros másik része a községtől 1/a órányira fekvő vasúttal van összekötve. A krisztinavárosi egyetlen tár>askocsi nem csak hogy nagyon hosszú időközökben indul, hanem rozzant és drága is. A rosszul Közlekedő jármű ezenkívül hosszú utón megy. A budaörsiek a regényes és különben szép sétahelynek kínálkozó Farkasréten járnak gyalog, hol az uj temető van. Balra a Sashegy vidéke, jobbra a temető. A temetőbe nincsen közlekedés. Még tárás hangokon, abban a hangversenyben, mit ember, állat és tárgyak szereznek. Isteni hang- szerelés ez. Ember, ha akármilyen művész is, nem teheti kottára. Mhven veszteség az reá nézve, hogy oly sokáig időzött a fejtett világban és távol volt a valódi világtól. Ennél a viszatérésnél olyan mámor fogta el, mintha egész éjjel tivornyázott volna . . . Nem, ez a mámor sokkal nemesebb volt. Elértek a borházhoz. Remek zöldben pompázott a szöllölevél, délczegen simult karójához a venyige. Szép katonás rendben helyezkedtek el a tőkék. A gazda büszkén nézett végig gazdasága legdrágább és legkedvesebb kincsén. Össze-vissza járták a pasztákat, az utakat. Demeter nem értette meg ezt a szemlét. Vájjon mit nézhet olyan nagyon a mészáros ? Lehaj- lott, keresztiil-kasál nézegetett, botjával érin- tete a porhanyó földet. Ä vendég utánozta. 0 is nézte az apró fürtöket. Mi szép, mily remek ez a fejlődés, Érdekfeszitő, különösen arra nézve, ki ezt ültette, fentartja, hasznát veszi. Mennyi mindenféle érzés vegyül össze a gazda szivében, mikor mint a generális a seregen, végignéz a szöllőn. megelégedve a biztató jelekkel, majd kémleli a felhőt, milyen veszedelmet rejthet ez móhében ? A költő, a hitbuzgó, a bölcs, a katona, a játékos érzéséi keverednek Össze e reménykedésben. — Eh! — sóhajtott Menyétes uram és panyókára vetett dolmánya zsebéből kiveszi a kis kulacsot, lecsavarja róla az emlőkét, néhány cseppet kilódit belőle a földre, egy kortyot iszik belőle s felsóhajt újra. (Folyt, köv.)
