Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-14 / 24. szám
/ Budapest. 1896. (8) Kutató, kísérletező tudásvágya ezen a téren is megnyilatkozott. Egy alkalommal a főkertész egy sajátságos korcsnövényre bukkant a parkban. A sóskabokor (Berberis vulgaris) sima, egyenes ágai közt két-három csomó, seprőszerüen fölburján- zott barna, szívós korcságat vett észre. Sietett közölni a meglepő fölfedezést a ritkaságokat kedvelő Lászlóval. A kis főherczeg elnevette magát, azzal a kedves, szivből jövő nevetéssel, a mely annyira magával tudott ragadni mindenkit. Mikor aztán jókedve szóhoz jutni engedte, elmondta, hogy azokat a korcshajtásokat egy kísérlettel ő maga hozta létre. Valahonnan hazahozta magával az u. n. „rozsdát“ (buzarozsda) s odakente a Berberis fölemelt héja alá. Ettől aztán megduzzadt a héj és kihajtott a korcságak seprője. Érdekes növényéleti tünemény. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Spertl bácai. Egy kedves jó ismerősünk. Egy kép a múltból, olyan kép, mely a jelenben is értékes maradt. Megtartotta a régi világ erényeit, de műveltségében haladt a korral. Papi hivatását jól tölti be. Igazán buzgó ember, ki az irodalmat nem csak a mienket, de a franczia, német, angol irodalmat ismeri és a klasszikus világot is. Egy kedélyes öreg ember. Őszinte, nyílt szivíi anélkül, hogy valakit megsértene. Milyen szép és megható az, mikor az élet alkonyán valaki szivében lelkében fiatal, a ki tapasztalataival tanácsot adhat az időseknek és ártatlan kedélyével játszani tud a gyermekekkel. Az öreg Spertl bácsi a gyermekek pajtása. Mikor őt meglátják a gyermekek, tudják, hogy igaz barátjukat látják. Játszik velők, de egyúttal a vallás az erkölcs elveit csepegteti a gyermekek szivébe. Mikor a Krisztinavárosban volt, a legzor- donabb időben is felment a Svábhegyre, hogy a gyermekeket a vallásban oktassa. Spertl bácsi most a Lipótmezőn van alkalmazásban, hol azoknak nyújt vigasztalást, kiknek elméjök, lelkök elborult, szivük megtört. Az élő halottak vigasztalója, biztatója. Nehéz és még is szép feladat. A hol ő áll őrszemen oda csak a vallásnak oly kipróbált katonája való, mint ő. Pártoljuk a szinkört. Krecsányi Ignácz változatos műsorral, jó előadásokkal elégíti ki a színház-látogatókat. Egy hónapnál is több idő óta folynak az előadások a krisztinavárosi színkörben. A színház jobbára félig telt meg, számtalanszor majdnem üres volt. A jó társaság, jó előadások divatos és egész uj darabok daczára üres ház ... ezt alig lehet elhinni. Nem is hinnénk, ha a tények nem bizonyitanák. A kiállítás levét Krecsányi is megizlelte. A sok iny és érzékcsiklandoztató látványosság a közönség Ízlését megvesztegette. Nem elég a színpad, a franczia mustár érzékcsiklandozóbb dolgokat lát és pedig olyanokat, melyekhez képest a legnagyobb színpadi kétértelműség valóságos növeldébe való ártatlanság. A művészetre nagy kár az, hogy a csepü- rágók mindenféle faja egyszerű és diszkiadás- ban mutatványoskodik s a czirkusz és egyéb dolgok a múzsa hajlékának ártanak. A világvárosi mánia kiütött, mindenfelé a legrendkivülibb dolgok, el nem képzelt tüneményei a bohóczságnak kerülnek felszínre, melyekről a sajtó úgy ir, mintha klaszikus előadásokról számolna be. BUDA és VIDÉKE. A milleniumot rávarják kalapra, esernyőre, nyakkendőre, kabát bélésre, a bohóczok hátára és a Bachansnők karjaira. Az ezredévet a szin- házkerüléssel ünnepük. Sem a hazafias darab, sem a vidám egy kissé mustáros darabnak nincs közönsége . . . A díszelőadásul hirdetett „Peleskei nótárius“ daczára, hogy a fővárosban sok százezer idegen volt, nem kecsegtetett közönséget. Nem illik az ünneplő közönséghez az, hogy egy hazafias küldetést teljesítő színházat elkerüljön. Még a helybeliekből sem járnak annyian, mint a múlt évben. Krecsányi kénytelen közönséget csalogató eszközökhöz nyúlni és áldozatok árán is színházba vonzó rendkivilliségekhez folyamodni. Sok éven keresztül igazgatja ő a színházat, a közönyösségből kimozdította a közönséget, nem szeretnénk, ha a fővárosiak és vidékiek ennek a színháznak a látogatásától elszoknának. A budaiak adjanak rá jó példát és mutassák meg hogy erre a színházra szükség van. A sajtó pedig egyetértve és folytonosan lelkesítse a közönséget a budai színkör látogatására, megmagyarázva azt, hogy a budai színkörnek a magyarosodás terjesztésében érdemei vannak . . . s hangoztassa hogy a közönség hazafiságból is pártolja azt a színházat, melyben tisztességesen szórakozhatik. Hangoztassa : Pártoljuk a budai szinkört . . . A budai czéllövó'-egyesület. Jubileuma alkalmából irta: Schmall Lajos fővárosi allevéltárnok. A régi városok védelmi rendszere a polgárságot nem csak a város őrzésére, a rend és belbiztosság föntartására szorította, hanem megtámadás esetében a polgárságnak a várost védelmeznie is kellett. Buda polgársága több Ízben tanúsította vitézségét. A törökök kiűzése után a város ugyan már nem szorult a polgárságra, ellenség nem ostromolta Budát s az őrségét is lassankint a rendes katonaság látta el, de mig ez elkövetkezett, háborús időben, különösen a Rákóczi-féle mozgalmak alatt a polgárságnak az őrségre is ki kellett vonulnia és fegyverben állania. A múlt században a rendes polgári őrsereg megalakulásáig, a mi csak 1789-ben történt meg, a polgárság katonai gyakorlatokat nem tartott, hanem hogy a harczias lelket némiképpen mégis fejleszszék és a polgárság egy, elkövetkezhető ostrom esetén a város megvédésében helyt állhasson, a polgárokat a puskával való bánás megtanulására és a czéllövés gyakorlására kötelezték. A hetenkinL egy napon át tartó eme kötelezettség azonban minden egyes ujonan befogadott polgárra nézve csak egy évig tartott; a további gyakorlás már nem volt kötelező. A czéllövést tehát ebben a korban még nem lehet szórakozásnak, annál ke- vésbbé élvezetnek tekinteni, hanem terhes kötelezettségnek. Időtöltéssé a czéllövés tulajdon- képen Mária Terézia uralkodása alatt változott, a mikor a puskás polgárság czéllövő-egyesületté alakult és alapszabályait (Privilegien) a tanácshoz 1743. április 5-én bemutatta; mindazáltal az uj polgárokra nézve fönálló gyakorlási kötelezettség továbbra is érvényben marad t Ha az egyesület czélja 1748. után időtöltéssé és mulatsággá változott is, az egyesületet magát, mint polgári testületet folyton a katonai várőrség kiegészítő részének tekintették, s ha a szükség úgy kívánta, az őrségre ki is kellett vonulnia. Erre is példa II. József császár szerencsétlen török háborúja alkalmával, a rendes katonaságot a török határra indították s minek folytán 1789. szeptember hónapjában, a helytartótanács parancsára az őrséget az egyesület látta el s a polgári őrsereg fölállításával még abban az évben egyenruházott vadász-századdá alakult. Azt a helyet, a hol a polgárság, illetve a czéllövő-testület gyakorlatait végezte, lövőhelynek (Schuss-stadt) nevezték; a terület azonban a város tulajdona volt, a mint a czéllövés is polgári vagyis városi intézmény volt. A lövőhelyet rendesen a bástyafalak mellett, kevésbbé Junius 14 lakott és védett területen jelölték ki, a hol az eltévedt golyó kárt nem tehetett. A lövőhelyről a tanács gondoskodott s a czéllövőknek mint hatósága alatt álló testületnek fő- és allövőmestereit az egyesület megalakulásáig a tanács nevezte ki. így 1713. junius 10-én a főlövőmesternek Wieser N., al- lövőmesternek pedig Waldeckher József Mihály polgárokat találjuk megnevezve. Ezek az elsők, kiknek nevét jegyzőkönyveink megörökítették. A felügyeletet is egy tanácsos mint tanácsi biztos gyakorolta. A tanács épitette 1713-bau a Szentháromság-szobor felállításánál használt építési állványokból a lövőházat; a tanács adta évről-évre a lövődijakat és a golyófogók helyreállítására szükséges pénzt. Ezeken kívül kaptak a czóllövők egy pár forintot hideg étkek vásárlására, italra pedig egyfél—egy akó bort. Serkentőül a tanács évenkint dijakat adott. A lövődij kezdetben 6 frt volt, Grassal- kovics Antal gróf, az udvari kamara elülülője 1768-ban hat darab arauyra emelte; ma már a székes fővárostól száz darab aranyat kapnak. A czéllövő-pénztár fölállítását a tanács még 1702-ben megengedte, melybe a polgároktól adományozott pénzt és egyéb jövedelmeiket tették. Ebből a vagyonból szerezték a puskaport és a többi szükségletet. Régóta szokásban volt ugyan, hogy az ujonan befogadott polgárok czéllövő-dij czimén a polgárdijak lefizetése alkalmával a városi pénztárba 4 frt 30 krt fizettek s az ily módon befolyt összeget a város pénztárosa negyedévenkint a czél- lövők pénztárába juttatta. Eme dij fizetése alól azonban, mert nem volt jogos, egyesek kivonták magukat, a miért az egyesület a tanácshoz fordult, kérve a díjfizetés kötelezettségét hatósági határozattal megerősíteni. A tanács ezzel a panaszos ügygyei 1814. évi márczius 22-én tartott ülésében foglalkozott, a dij szedését megtagadta, megengedte azonban, hogy a jobb módú polgároktól ezentúl is fogadhatnak el adományt, ha azok maguk jó szántából adnak. Biztosabb jövedelemre tett szert az egyesület a polgárság adakozásaiból 1776. után épített korcsmával és kuglizóval, a hol farsangi időben bálokat is tartottak. A korcsma, mely egy nagy és egy kisebb teremből, valamint három szobából, konyhából és kamrából állott, 1782— 1785-ben évenként 366 forint hasznot hajtott. Az 1739-iki pestisjárvány dulása idején a régi lövőházat kórháznak alakították át, a czéllövés a járvány megszűntéig, vagyis 1742-ig szünetelt; a három évig tartó szünetelés alatt azonban a polgárság annyira elszokott ettől a kötelező mulatságtól, hogy a tanács 1746 évi április 22-én az egyesület panaszára kénytelen volt az ujoi an befogadandó polgárokról szóló szabályzatot megújítani és ennek pontos megtartására a czéheket utasítani. Tartósabb szünetelés következett az 1849. utáni szomorú korszak alatt. A régi védelmi rendszer alatt 1743-ban alakult czéllövő-egye- sület működése, melynek egyedüli czéJja kezdetben a fegyverforgatás gyakorlása volt s melynek tagjaivá csupán a kiváltságos osztályhoz tartozó polgárok válhattak — a forradalom után megszűnt, újjáalakulását pedig az abszolút hatalom megakadályozta. Elkobozták a fegyvereket, az épületet és a telket állami czélokra használták. A tétlen állapot 1861-ig tartott, mely idő alatt az egyesületi tagok száma tízre leapadt. A 60-as évek nemzeti mozgalma a czéllövő-egyesületet is föltámasztotta. Elfoglalta ismét lövőhelyét s 1861. május hónapjában a czéllövés megkezdésével újra a cselekvés terére lépett. A megváltozott viszonyok következtében az egyesület is uj korszaknak nézett elébe. Az uj korszak földerültével a budai polgárság előkelő férfíai és a régi egyesület tagjainak töredéke, élükön Thoma József, Kim- nach Lajos, Hesz János, Stern Mór s mások, 1861-ben a köztiszteletben álló Paullovics László polgármestertől támogatva, megteremtették Buda első társadalmi intézményét, a polgári czél- lövö egyesületet. A már korhadós agg törzsnek a „bürgerliche Flintenschützen és Rohrschützen Compagnie “-nek életre képes gyökereiből kihajtott fris ág volt az ifjú egyesület, mely Budán kulturális missziót volt hivatva teljesíteni. A tagok a sport, a szórako zás é
