Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-31 / 22. szám
Budapest 1896. (2.) röviden megemlékezzem édes hazánk múltjáról és jelenéről. Röviden azért, mert hisz mindnyájunk előtt ismeretes hazánk ezer éves története. Ezer év nagy idő, még egy nemzet életében is, és bizonyára elég idő arra, hogy egy nemzet úgy a jóban, mint a rosszban részesülhessen. Részesül is mindkettőben. Szerencse és és balsors váltakozva érte nemzetünket! Forgatva a történet lapjait, azt találjuk, hogy Európában nincs oly nemzet, mely annyit szenvedett volna, mint a magyar. Azonban volt oly korszak, a melyben mosolygott reánk a szerencse, s boldogság és megelégedettség volt osztályrészünk. A magyar nemzet hős tetteinek hire messze ismeretes volt; vitézsége példabeszéddé vált, s a magyar nevét mindenütt a dicsőség fénysugara vette körül, babérokat aratott, s hatalmas birodalmának partjait három tenger mosta. Viszont, volt oly korszak, melyben setét felhők tornyosultak hazánk egére; külellenség özönlötte el hazánkat, és Szent István koronájának országában, több helyen idegen osztotta kegyetlen parancsait, s kergette rabigába nemzetünket. E szomorú korszakot nem mindig külellenség okozta, hanem, sajnos sokszor önhibánk miatt szenvedett e hon ; mert mint minden nemzetnek, nekünk is meg voltak és vannak hibáink. A magyar szerette a pártviszályt s visszavonást. Meg vannak s meg voltak ezen hibáink, azonban e hibáinkat ősi erényeinkkel mindenkor le tudtuk győzni. Mert, ha a magyar párt- viszályokat idézett is elő, s viszontagságban élt, — a nagy, elhatározó pillanatban, midőn a haza boldogsága s jóléte kívánta, le tudott mondani e szenvedélyéről s mindenkor, midőn arra ssükség volt, összetartott és egyetértett, így tudta megőrizni s fentartani, őseink által megalapított hazánkat. Voltak s vaunak erényeink; ezek a vitézség a politikai okosság s a lángoló hazaszeretet. Ezen erények azok, a melyek által annyi balsors és veszedelem közt fenn tudtuk tartani kedves hazánkat, nem csak, hanem felvirágoztattuk annyira, hogy immár Európa bármely nemzetével kiálljuk minden tekintetben a versenyt. Harczoltunk ha kellett vas fegyverünkkel, békében pedig szellemi fegyverekkel s ma hazánk műveltsége, európai színvonalon áll! Azzal ünnepeljük meg azt, hogy ezer éve élünk e hazában, hogy őseink nyomaiba lépve, vetkőzzük le ősi hibáinkat s iparkodjunk őseink erényeit felvenni! Szeressük hazánkat, mint szerették őseink s akkor a haza bátran néz újabb ezer év viszontagságai elé, s virágozni fog. Ezen óhajjal üdvözlöm az uj ezer év hajnalát. Legyünk kitartók és erősek a megpróbáltatás nehéz idejében és ne bízzuk el magunkat könnyelműen, ha szerencse mosolyg felénk. Éljen a haza! Éljen a király ! kinek azon közmondásával zárom beszédemet: „Bizalom az ősi erényben !“ Határozati javaslat a honfoglalás évezredes emlékének jegyzőkönyvbe iktatásáról. Az I. kerületi polgári kör áthatva hon- szeretetétől, háláját s örömét fejezi ki a felett, hogy a Mindenható gondviselése megengedte, miszerint őseink által megalapított magyar hazánk a honfoglalás ideje óta nem csak épségben fentarthato volt, hanem valóban virágzott s felvirágzásában folyton gyarapodik. Örömének s a Gondviselés iránti hálájának, valamint az ezredéves fenállása emlékének akként óhajt kifejezést adni, hogy a mai napon disz-választmányi gj ülést tartva, ezen határozati javaslatot felolvastatta, egyhangúlag elfogadta s jegyzőkönyvébe való iktatását elrendelte. Budapesten, 1896. május hó 9-én. A választmány lelkesedéssel éljenzett s gratulált elnökének s elhatározta, hogy beszédét és határozati javaslatát a gyűlés jegyzőkönyvéBU DA és VIDÉKÉ Május 31. vei együtt diszesen bekötteti s irattaraban megőrzi. A díszválasztmáuyi ülés éljenzéssel ért ezzel véget. Borosjenő község; ünnepe,* *) Borosjenő község közönsége f. é. május hó 10-én tartotta meg millenáris diszgyülését, melyre a képviselő testület tagjai majd teljes számban jelentek meg. A diszgyiilést délelőtti 9 órakor Stampf Ferencz elnöklő községi biró nyitotta meg, üdvözölvén az oly szokatlan nagy számban egybe- gyült képviseleti tagokat. Utána Navarra József előadó községi jegyző mondotta magyar nyelven a következőket: T. közgyűlés, ünneplő honfitársak! Magyarország ezredéves fennállásának ünnepét Ö felsége (éljenzés) koronás királyunk legmagasabb védnöksége alatt, országos kiállítással, a magyar nemzet történelmi kincseinek bemutatásával s az ország jelen állapotának megismertetésével ünnepli meg a hálás nemzet. Ezredéves fennállásunk magasztosságát azt hiszem szükségtelen bővebben kifejteni a t. közgyűlésnek, hisz édes hazánk millenáriuma, az ezer éves ország e dicső ünnepe, nekünk, a kik ezen ünneplő országnak immár nem fogadott, hanem valóságos fiai vagyunk ; nekünk, a kiknek ez a vérrel áztatott föld; bölcsőnk és majdan sírunk is leszen, mondom: nekünk ez az ünnep, a legszentebb, legdicsőbb s legkevesebb ünnepünk. A hős Árpád és vitéz hadai által megalapított honunk drága véren szereztetett meg részünkre, a melyen kívül, e nagy világon nincsen számunkra hely! A tatárok pusztítására, a sok belvillon- gás és a törökök uralma porrá és havumá tett mindent, a mit a keresztény hitre tért elődeink nemzeti géniusza teremtett. De áll Buda, él magyar még ! A török hódoltság mindazonáltal a legfájóbb emléke millenáriumát ünneplő nemzetünk történelmének. Környékünk is, melynek története mesze nyúlik vissza a régmúlt időkbe, néptelenné lett a török-uralom alatt s régi községeink elpusztultak, A történelemből tudjuk, hogy hazánk képe Buda visszafoglalása után a legkétségbeejtőbb volt; az orézág akkori nádorának, Eszterházy- nak Bécsbe menesztett egyik levelében az mondatik erről az időről, hogyha a viszonyok nem változnak, Lipót király puszta országban, csak erdők és sziklák között fog uralkodni. Erre a hírre népesité be a bécsi kormány hazánk egyes vidékeit; de Buda körül csak III. Károly alatt keletkeztek a ma is létező, jobbadán idegen-ajkú lakossággal biró falvak, s ezek között Borosjenő község is: 1696. táján: — legalább e mellett bizonyít községünknek még most is meglevő, legrégibb czimeres pecsétje. lm’ tehát most, midőn a magyar állam 1896-ban ezeréves megalapításának és fönnállásának ünnepét üli községünk kétszázéves jubileumát ünnepli. Községünk, mint a budai apáczák birtoka, nemzeti közéletünkben fontos szerepet nem játszhatott, s inkább csöndes tanyája volt békesz.e- rető, munkás népességének, mely — állítólag — flandriai származású. A hagyomány szerint 18 család települt*) ide III. Károly idejében, mely családok ivadékai még most is itt vannak. Ennek a 18 családnak kitartó szorgalma következtében a török által elpusztított községünk határában parlagon hevert földeken csakhamar értelmes gazdálkodás indult meg s a szölőmivelés virágzásnak indult. Községünk nevét is hihetőleg a hajdan oly hires borának k szönheti. Lakosaink ősei németek lévén ezideig is birtokában fagyunk ugyan a német nyelvnek, mindazonáltal nem állunk mögötte haza*) Múlt számunkból helyszűke miatt visszamaradt. *) És pedig a Blattner, Bősinger. Fiehl, Frantz, Gieser, Hauser, Kaisser, Koller, Lieb, Mayer, Metzler, Mitz, Pollák, Reiter, Schek, Schmiedt, Stampf, és Wimme családok ősei voltak a község első lakosai. fiság tekintetében bármely tősgyökeres magyar községnek sem! Mert hisz, megszerettük e hont, mely befogadott és büszkeséggel mondhatjuk, hogy legyünk is bármilyen szegények, ragaszkodni fogunk ezen helyhez, melyen ősapánk letelepedtek és a hol megszületve, hazát találtunk, él tetőt, védelmet nyújtót; — és nincsen közöt- csak egyetlen egy sem, a ki akár elégedetlenségből, akár hálátlanságból elkívánkoznék és bizonytalanra elmenne az uj-világbn, abba a hírhedt, kincses Amerikába!?! Ezer esztendős országunk kétszáz éves községünk ünnepén fogadjuk, hogy magyarok vagyuuk, magyarok mar.dunk! Vallásos áhítattal adjunk hálát az isteni gondviselésnek, hogy ezt az örömünnepet megértük ! Gondoljunk hálával azokra, kik e szép hazát nekünk megszerezték és sok honfivér árán megvédték, de gondoljunk hálával telt szivünk igaz érzetével azokra is, a kik községünket, mint drága honunk egy kis részét, megalapították ! Imádkozzunk hazánk és községünk jólléte- és boldogulásáért. Boruljunk le az isteni Gondviselés mindenhatósága előtt; kérve, könyögve, esdekelve hogy hallgassa meg fohászunkat, mely több, de kevesebb sem, minthogy; Éljen a király! Éljen az ezer éves magyar Haza! Éljen kétszáz esztendős községük! Az előadó községi jegyző beszédének és a lelkes éljen kiáltások elhangzása után a községi kégviseletnek együtt volt tagjai testületileg a templomba vonultak, a hol főtisztelendő Kállinger Lajos róm. kath. plébános ur, lélekemelő, hazafias alkalmi szentbeszédet mondott, az iskolai ifjúság pedig a Hymnuszt, meg a Szózatot énekelte; —Utána következett a Te Deum. Folyó hó 17-én pedig az iskolai ifjúság ülte meg a nemzet örómünnepét! Az alkalmi isteni tisztelet után a tankötelesek és a község közönsége az iskola udvarán gyűltek össze, a hol Kállinger Lajos plébános, mint iskolaszéki elnök, szívből jött s a szivekig hatolt szép beszéddel nyitotta meg az iskolai ünnepélyt. Utána Keller Antal osztálytanító ismertette a magyar nemzet történetét dióhéjban Disszertácziója, a tárgy ünnepies komolyságához mérten, ép oly szép volt, mint a mily történeti hűséggel lett elmondva 1 E komoly tanulmányszámba menő igazán érdekes és értékes előadásért méltán elismerést érdemel. Az iskola igazgató-tanítója, Miltz József különösen tanítványai előadásai révén szolgált rá arra az általánosan nyilvánított elismerésre, mely őt, mint a nap hősét, tüntetésszerüen ért. A derék nesztor-tanítót mindenki éltette; igazán, szívből . . . Délután 1 órakor az iskolában egybegyült gyermekek és felnőttek együttesen vonultak ki az urasági erdőbe két bandával és több rendbeli nemzeti szinü lobogóval. Következett az általános öröm. Ének, táncz, társasjáték egymást követte a szabadban s volt vigság a nagy erdőben. Érdekes volt látni ezt a hazafias érzelmű sváb népet, mint örült a magyar nemzet ezeréves fennállásának. Az iskolás gyermekeket a község vendégelte meg. Az ünnepélyen részt vett honorácziót Krausz Ferencz, uradalmi kőbányabérlő vendégelte meg. Ott voltak a hölgyek közül: a jótékonyságáról előnyösen ismert Répászky Józsa ur- hölgy, továbbá Holczer Jánosné, Kuöszuer Alajosné, Stuber Jánosné és Navarra Józseíué úrnők. Este 7 órakor volt az általános visszavonulás. A lelkesen danoló tömeg a legnagyobb rendben előbb a szeretett plébánost, majd a kántortanitót, a bírót s jegyzőt kisérte haza s mindenütt zajos éljenkiáltásokkal köszönte meg a jól sikerült örömünnepet.
