Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-08 / 49. szám
Budapest, 1895. (3.) Deczember 8. nyilvánosság elé került, a tanítói körökben az iskolaszékek ülésein, a napi sajtóban élénk vita tárgyát képezi e kérdés. Lapunk, mely fennállása óta a magyar nemzeti- és kulturális érdekeket szolgálta, szintén állást foglal e kérdésben, mely nemcsak pedagógiai, hanem magyar nemzeti szempontból is kiváló jelentőséggel bir. A mai tauitásügy a reformok terén óriási léptekkel halad előre ; a tanítás módszere különösen a reális tárgyaknál úgyszólván elérte a fejlődés zenitjét, s csodák csodája a német irás olvasás tanítását, e szégyenfoltját a magyar nemzeti négiskolának, e botránykövét a módszeres tanításnak, e gyászos hagyatékát a boldog emlékezetű Bach-korszaknak még is megtűrik, de nemcsak megtűrik, hanem nem tudom miféle magasabb politikai szempontból, ennek tanítását még intensivebbé kívánják tenni. E gyászmagyarok loyalitása, mely e fontos kérdésben megnyilatkozott, méltó ahhoz a loyali- táshoz, mely a német színház kérdésében nyert országszerte méltó felháborodást. Á magyar nemzeti népiskolában, hol a magyar hazafias szellem, a hazafias érzés erős alapon való kifejlesztésére kell törekednünk, a hol minden kínálkozó alkalmat meg kell ragadnunk, hogy e törekvések más behatások által meg ne gyengüljenek ; ott s német nyelv tanításának helye nincs, nem lehet. A mi iskoláink, csak a magyar nyelvet, a magyar nemzeti műveltséget, a magyar hazaszeretetet vannak hivatva ápolni. Utóvégre is Magyarországban tényleg bekövetkezett azaz idő, melyben a hazafiság elvének nemcsak etikai tartalmánál fogva, hanem más nemzetek sovinisztikus törekvéseinek ellensúlyozására, minden abdikáczió vagy aposz- tázió nélkül érvényre kell jutnia. Nem a hangzatos szavak, hanem a tett ereje teszi nagygyá és erőssé e nemzetet. A velünk egy kenyéren élő nemzet nem tanulja meg a magyar nemzet nyelvét — pedig érdekeink azonosak — tanuljuk mi meg az ő nyelvét, vagy talán az általános műveltség lényeges kelléke, hogy valaki tájcsolni tudjon ? A mi népiskoláinkban csakis a m a- gyar nemzeti- és nem az általános műveltség alapjait rakjuk le. A ki ragaszkodik a német nyelvhez, ápolja azt otthonában, a családi körben, de ne kívánja tőlünk, hogy mi a német nyelv kedvéért tönkre silányitsuk gyermekeink kelyes nyelvérzékét. Eddig a legszámbavehetőbb ellenvetésekkel pl. hogy Jókaiasan fejezzem ki magam, a nagyobb haza iránti tekintet, at ü- relmesség stb. leszámoltam, de egyetlen egy elfogadható érvet sem hallottam a német nyelv tanítása mellett. Foglalkozzunk nyelvészeti szempontból e kérdéssel. E tekintetben azt hiszem elég lesz a „Magyar Nyelvőrére hivatkoznom, mely a német nyelv hatásáról következőleg nyilatkozik; „A magyar nyelvben nem tett annyi kárt, szóképzését, szófüzését, szórendjét annyira meg nem rongálta, legsajátosabb nyelvtani és mondattani szabályait annyira ki nem forgatta a latin nyelvnek nyolcz százados uralma, mint a mennyire tette mindezt, a német nyelv azon rövid egy század alatt, a mióta iskoláinkbau tért foglalt, mióta Kazinczyék révén a német költészet is mintául szolgált költészetünknek, mióta a magyar tudományosságnak majdnem kizárólag a német tudós munkák lettek forrásává!“ Mennyire távol esik a német nyelv szelleme a magyar észjárástól, mennyire eltompitja a magyar gyermek helyes magyar nyelvérzékét a német nyelv tanulása, az a pedagógusok előtt rég be van igazolva, ezt behatóan fejtegetni csakis egy szaklap keretébe illik. Az iskola kétnyelyüsége oka annak, hogy a német gyermek nem tudja tökéletesen elsajátítani a magyaros kiejtést, s viszont a magyar gyermek magyaros kiejtése tompul. Mi egy nyelv tanításának czélja? Egy nyelvnek szóban és írásban való elsajátítása, s ennek sikere egyedül a helyes módszertől függ. Montaigne, Baco, Locke, Comenius a mai pedagógia legjelesebb úttörői is hangoztatták ama elvet, hogy egy nyelvet csak gyakorlati módon lehet elsajátítani. A kezdő nyelvtanulásnak BUDA és VIDÉKÉ. egyedüli és helyes módszere a direkt vagy közvetlen módszer. Nálunk a német nyelv tanítását egyszerűen a német irás-olvasás tanításával kezdik meg. A magyar gyermeket megtanítjuk a német betűre vagyis megtanítjuk németül írni és olvasni, begyakoroljuk a gépies olvasást, a kinek ideje telik értelmeztet smi az eredmény az év végén ? Az, hogy a gyermek olvas- olvas, de egy szót sem ért belőle a mit olvasott. Ezt nevezem én pedagógiai botránykőnek. Mit is akarunk mi attól a szegény nyolcz éves gyermektől, hisz saját anyanyelvéből sem bir elég szókincscsel, mert fogalomköre is csekély. Egy Maas nevű berlini iskolaorvos tapasztalatai alapján egy ízben arról értekezett a berlini közegészségügyi egyesületben, hogy a góth betűk olvasása és írása által a gyermek szemei romlanak s kizárólag a latin betűk tanítását hozta javaslatba. A jeles orvos javaslatát a berlini tanítók is magukévá tették s egyesületté szövetkeztek, melynek czélja az eszme megvalósítása volt. Rövid idő múlva — nem akarom mondani, hogy ez esetből kifolyólag — Bismarck, a birodalmi kanczellár, a nagy német nemzet eszme héroszának félhivatalos lapjában egy rövid közlemény jelent meg, mely szerint a minisztériumban ezentúl csak oly beadványok fogadtatnak el, melyek góth betűkkel vannak Írva, indokolva ezt oly formán, hogy a latin betűk olvasása rontja 0 herczegsége szemeit. Bismarck ma sem fogad el olyan levelet, mely nincs góth betűkkel Írva. Ezek után szó sem volt többé a latin betűk tanításáról, Maas tudományos fejtegetéseit halomra dönté Bismarck egy rövidke ukáza, s az említettem berlini tanítóegyesület feloszlott. Ez az igazi német sovinizmus, mely a legnagyobb figyelemmel kisér mindent, a mi a német nyelvet, a német szellemet közelről érinti. A Ki figyelemmel kiséri a német beolvasztási kísérleteket Porosz-Lengyelországban, abban mindinkább erősebb gyökeret verhet az a meggyőződés, hogy a német nemzeti eszme, szolgálatában a legdurvább, a legerőszakosabb eszközöket veszik igénybe. Hisz nem rég történt meg, hogy Porosz-Lengyelországban egy protestáns lelkészt, ki egy halottnál lengyel búcsúztatót mondott három havi fogságra Ítéltek, mert ezzel a német birodalom egysége ellen tüntetett. De vannak más körülmények is, melyek mint valóságos ferdeségét a tanügynek tüntetik elénk a német nyelv tanítását. A tanítás módszere megköveteli, hogy a tanítandó tárgynál a fokozatosság elvét, a kellő átmenetet, a folytonos ismétlést szem előtt tartsuk. Ma a székesfővárosban a német nyelv kötelezett tantárgyként szerepel a népiskolában, mig később a középiskola illetve gymnázium harmadik osztályában találkozunk csak is a német nyelvvel. E két évi szünet a német nyelv tanulásában épen elég arra, hogy az illető tanuló azt a mit a népiskolában úgy a hogy megtanult — elfelejtse. Magyarország nyugati megyéinek, továbbá a szepesi és szász népiskolák kivételével, a tananyag beosztásnál sehol sem fordul elő a német nyelv. Megtörténhetik (nem akarom állítani, hogy megtörtént,) hogy egy vasúti tisztviselő az iskola év folyamán Debreczenből a fővárosba helyeztetik át. Debreczen népiskoláiban nem tanítják a német irás olvasást, s az illető tisztviselő gyermeke ki Debreczenben a negyedik osztályból kitűnő látogatási bizonyítványt nyer fölvételi vizsgálat nélkül itt Budapesten nem vehető fel a negyedik osztályba, mert nem tud németül írni és olvasni. Ily absurdum csakis a magyar nemzet páratlan türelmessége mellett történhetik meg. A német nyelv utóvégre is csak szálka marad a magyar nemzet testében, mely szálka mindig nagyobb sebet és gyuladást okoz s midőn e gyuladás már akuttá vált, egy radikális operaczió segélyével el kell távolitanunk e szálkát a magyar nemzet testéből. Ismerőseink. (Árnyak és fények,) Kammermayer Károly. E sorok írója ezelőtt vagy 18 évvel a főváros tanácsánál szolgált, mint fogalmazó gyakornok a szép emlékezetű és becsületében párját ritkító Petrovics Szilárd tanácsos ügyosztályában. Petrovics Szilárd Buda városánál vívott ki elismerést és itt töltötte érdemes pályája javát. A boldogult tanácsost az egyesítésnél a pénzügyi és gazdasági osztály élére állították. A régi gazdasági bizottmány sok furcsaságot követett el és tagjai közül többen nyilvánosan hajtottak be mellékjövedelmet. Hogy milyen volt az a jövedelem, a székes főváros egyik derék és becsületes főtisztviselője nyilatkozott róla. 0 nem sarczolt és mégis újévkor tekintélyes öszeggel — a mit nem utasíthatott vissza — lepték meg. Petrovics Szilárd üldözte a borravaló rendszert és semmi áron nem fogadott el semmit. Lenézte azokat, kik a tartalmas levélboritékokat, mikkel a szállítók és egyéb javadalmasok kedveskedtek, asztalukon hagyták felejtetni. A fővárosban a becsület aerája következett be. Nehéz volt az irtás, a régi szokások eltörlése, de vasakaratu kemény kéz, a becsületességben szilárd Kammermayer Károly kezébe került a főváros vezetése. Erős és tiszta kéz. A polgármesterhez még a gyanúnak árnyéka sem férkőzhetett. Petrovics Szilárd dicsérve emlegette a polgármester erényeit, csak attól félt, hogy nem marad meg az ügyek élén, mert a farkasokkal nem fog üvölteni és azok összetépik. Kammermayer Károly szigorú feje a fővárosnak. Zárkozott, de a törvényt tiszteli, a főváros jogaiból nem enged. Családi protekcziót nem üz, még legközelebbi rokonait is csak módjával nevezi ki, akkor ha erre érdemesek. Hogy milyen tisztviselő-gárdát nevelt, elég Már- kus József alpolgármesteren kívül a tanács fiatal tagjaira hivatkozni. Ezek az ő iskolájának hívei. A hivatalos pontosság lelkiismeretességben versenyeznek a régiebbekkel és követik őket a kifogástalanságban. Ezzel a gárdával vezeti Kammermayer Károly a vir intaeger propositus Budapest ügyeit. Ez a karaván halad, ha a kutya ugat is és igyekezik legyőzni a nehézségeket is. A zsebrák-rendszer, az ál- arczos korszak nem térhet vissza, És egy fiatalos hév a székes főváros kitűnő vezetője ellen méltatlanul bizalmatlankodott. A tisztviselők sietnek kifejezni bizalmukat és ragaszkodásukat az önérzetében sértett első tisztviselővel szemben. Reméljük ezt a polgárság is követni fogja. Mi budaiak sokban el vagyunk hagyatva, a kaczérkodó balpart érdekei miatt árvák vagyunk fejlődésünkben. A tanács jóakaratu zátonyra jut. De mi nem lehetünk olyan önzők, nem altathatjuk el igazságérzetünket és ha bár sokszor el is felejtkeznek rólunk, mi nem lehetünk bizalmatlanok Kammermayer Károly iránt. Fogadja lapunk utján a budai polgárság rendületlen bizalmának megnyilatkozását. Emlékbeszéd Szahota Mihály felett. Szahota Mihály elhalt tanító végtisztes- ségéu Hajós Mihály ezzel az emelkedett hangú beszéddel búcsúztatta el az elhunyt pályatársat: „Meghalt! „Néhány nap előtt még viruló jó kedvvel, ifjú kedélylyel hagyta oda tanítványait s ma már . . . nincs!
