Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-10-06 / 40. szám
Budapest, 1895. (5.) BUDA és VIDÉKE. Október 6. don8ágait felfedezte bec/.ézett keiveucze. E hely önkényt kínálkozott telepítésre, mert míg egyrészt az enyhén emelkedő nagy terjedelmű völgy lakóházaknak és középületeknek adott tért, másrészt a szomszédos hegyek oldalai nyaralók építésére kínálkoztak. A völgynek a Danafelé lejtő terepe minden nehézség nélkül kifogástalan csatornázást engedett létesittetni és alig hullámos talaján aránylag csekély költséggel pompás alakot építtettek, A balparti városrészeket ellepő pornak itt nyoma sincsen mert a környéknekagya- gos, nehéz talaja és a hegyek begyepesitett oldalai erre nem nyújtanak anyagot. Ezeknél fogva rendkívül tiszták az utak, bár takarításukra, sokkal kevesebbet fordítanak mint a túlparti részeken. A szomszédos Duna és a völgyet körülölelő hegyek ozóndús erdői páratlan tiszta levegővel árasztják el a tájat és a levegő a hegyek sajátságos alakulása következtében folytonos áramlatban van. Mindezek következtében valóságos mintaváros épült e helyen, melynek lakossága jelenleg 25 ezer lélekből áll. Amott a Duna szabályozás által elkerített árterületen kikötő épült; kővel kirakott s befásitott partján végig zárt sorban áruházak emelkednek. E sort megszakítja egy terjedelmes park, melynek közepén a dunai hajóhad laktanyája áll. A zártsoros építkezés egészen a fehérvári-útig terjed és számos utczákkal van átszelve, úgy, hogy csak kisebb háztömbök keletkeztek. A fehérvári- és Budaeörsi-út közötti területen csupán előkertes épületek állanak; és innen felfelé nyaralók. A völgynek félkörü alakja és a dunai hidakkal való összeköttetése az utaknak sugár alakú beosztását követelték a mi által számos szabad tér alakult; minden ily szabad téren egy-egy középület vagy emlékmű áll. Amott a róm. kath. templom, mely. most nyeri befejezését; ettől balra szép park közepén a reáliskola épülete; ismét balra a kelenföldi színház főhomlokzata képezi az oktogon alakú tér egyik oldalál; Amott lejebb az Odeon, hangversenyekre és ténczvigalmakra alkalmas nagy termeivel; s a kisebb tereken Árpád, nagy Lajos, Hunyady és a nemzet egyéb nagyjainak szobrai. Mindezek úgy helyeztettek el, hogy a sugár irányban összefutó utczákról már messziről láthatók. Valamennyi, a völgygyei hosszában átszelő utón közúti vaspályák járnak és legtöbbjének góczpontja az a nagy tér, mely a magyar állam vaspálya indóháza előtt terül el. Ez indóház, mely a Bécsi- Pécsi és Triesti vonalak végpontját képezi, homlokzatával a Gellérthegy felé van forditva. Ott a Gellérthegy alján nagy kiterjedésű parkjában a magyar katonai akadémiai pavillonjait láthatók; emitt a Budaeörsi út mellett szintén terjedelmes kert közepén a harmadik egyetem impozáns épületét, valamennyi utat lombos fasorok árnyékolják, az itt lakók valóban nem panaszkodhatnak semmi felett a mit leginkább az bizonyítja, hogy a lakbérek semmivel sem olcsóbbak mint a belvárosban és lakosok zöme az intelligencziához tartozik. Ez alatt kérünk Kelenföld területére és nagy érdeklődéssel nézzük a köz- és magán épületeket melyek szépségben egymással versenyeznek. Késő délután lett ezalatt, vissza indulunk tehát barátom lakására; ezúttal azonban a svábhegyi körvasutat használjuk. Haza térve megebédelünk és csakhamar nyugalomra térünk, hogy a napi fáradalmat ki pihenjük. Álmomban tovább festem a kedves képet, és felébredve felsóhajtva mondom: miért is csak álom mindez. Krecsáiiyi búcsúja. A mi kedvelt Krecsányink, a ki fájdalom még mindig csak félig van itthon Budán, elbúcsúzott tőlünk. Az utolsó előadáskor a következő meleghangú búcsúszavakat intézte a közönséghez : Mélyen tisztelt és nagyrabecsült műpártoló közönség! Búcsúzni léptem e deszkákra. Levert bánatos szívvel állok itt önök előtt, mert hisz a búcsú utolsó szomorú szavait vagyok kénytelen elhangoztatni. Bocsássanak meg kérem, ha e rám nézve nehéz pillanatokban el vagyok foglalva. Pedig j én oly melegen, oly szívből fakadó, igaz szavak- ! kai szeretném kifejezni azt a határtalan tiszteletet, szeretet, a melyet önök iránt évről-évre fokozottabb mértékben érezek. Oly nagyon szeretnék szívből szivhez szólani s óhajtanám, hogy ott a nézőtéren \í.gy, mint itt a színpadon, a távozás, a válás miatt sűrű könnyek peregjenek végig az arczokon. De fájdalom ajkaim gyengék gondolataim, érzelmeim kifejezésére s csak nagy halhatatlannak, Vörösmarthv Mihály egyik költeményéből idézhetek és fejezhetem ki magamat, mely töböek között azt mondja, hogy „. . . nem érez az, ki érez szavakkal mondható! . . .“ Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Önök a perczben itt, a magyar kultúra öiömére, színészetünk büszkeségére és dicsőségének emelésére Thalia e szerény csarnokában olyan jelenetet rögtönöztek, melynek szemlélése a múzsákat is örömmel tölti el. E jelenetet a nemes, a magasztos eszmék iránti lelkesedésük és lángoló, hazafias érzelmektől áthatott méltánylásuk és elismerésük alkotta. Legyenek áldva érette! Ehhez a jelenethez, ezen jelenet hasásáuak megteremtéséhez nem kellett szerző, sem rendező, sem súgó. Ezt az önök magasztos, fenkölt lelke irta, jóindufatok rendezte, nemes szivük súgta és magas szinvonalon álló ízlésük, műveltségük fáklyájának messze világitó fénye sugarazta be. Ilyen jelenetet csak a lelkesedés, az ihlet percze szül. Ilyen jelenetet Clio ércztáblájára az emberek pedig, szivük fenekére szoktak bevésni. Köszönet önöknek e magasztos e soha el nem feledhető mozzanatért! A lefolyt budai nyári szini évadnak sok apró örömeit, a pereznek pedig örök emlékét viszem magammal vidéki vándorutamra. Mint a pirkadó nap a hajnali égboltot, akként aranyozza be a távolban az önökre való visszaemlékezés gondolataim világát. Mint a fáradt, tikkadt vándor tekinte. Mekka felé, akként irányul az én vágyam, az én tekintetem ide Budára, önök felé. Mert hisz buzgalmam, törekvésem, becsvágyam egyetlen czélja az, hogy a magyar színészet Budán a Krisztinavárosban, ezen a szent helyen a hol, több mint három évtized óta küzdünk a magyar kultúráért, szinészetiink végre valahára állandó otthont találjon. Vajha ez mielőbb valósulhatna! De fövényóránk immár lejárt. Távoznunk kell. Gördüljön le tehát végleg a függöny, mely hét hosszú hónapra ismét elválaszt önöktől. Legyenek mindnyájan boldogok, legyenek áldottak! A legörömtelibb, legboldogabb viszontlátásig 1896. év május hó elsején!“ Nem tudták elérni . . . (Szent-endrei életkép.) A helybeni paulai szt. Vínczéről nevezett szüzek zárdája jótékonyságát — mely naponta sok szegény s nyomorék halandó részére a nélkülözhetlen betenni való meleg eleséget szívélyesen osztogatja élvezve, haladt két e kegyelemre szorult béna ember azjugy nevezett „tyukszem“-utczán végig. Igaz, hogy a két, lábait alig emelni biró szegény más, jobb utón is haladhatott volna, de a kezükben levő, tarka kendőbe kötött fazekak gőzölgő tartalma, mely a nevezett zárda kegyelete folytán osztály részükül jutott, ön- kónyteleniil késztette a legközelebbi útköz át- vágtatására; mert hiába a míg azt csak teheti: a gyomor parancsol a test összeroskadásával fenyegető lábaknak! Egyik a másikát buzdítva, a meleg főzelékkel telt kormos cserepeket görcsös szorítással őrizve, vánszorgott a 70 évet régen betöltött s a munka következtében elsatnyult két aggastyán, a kik annak előtte jobb világot éltek, az említett árok — pardon! — utczának nyaktörő, kisebb-nagyobb hegyet-vötgyet képező törmelékein keresztül. „Hallod-e, bajtársi“ — szolt az egyik, megérkezvén az elemek által csúfosan összekuszált ut közepe tájára, mialatt az összerogyni készülő testét a falhoz támasztotta, merev tekintetet vetve a kezében levő s veszélyben forgó életjutalékra — „erre biz.’ nem jár és nem is lakik sem miniszteri, sem városi tanácsnok!“ „Miért?“ kérdezé a másik. „No, mert nem bolond hogy ilyen utón törje nyakát, mikor az ő útjait mindenütt szabályosan kövezik.“ „Igen ám, de ezek a népek itt körül is adófizetők ! ?“ „Hja, hát mi ketten nem fizettünk tán 50 évig adót és nem faragtunk százezrekre menő járdakövet, azért most mégis itt törhetjük lábszárainkat bögréstül együtt! „Se baj. pajtás,“ — csittitá a másik — „a hogy mink kerültünk e katyaszoritóba, úgy mások is követnek ma-holnap bennünket !„ Ezzel elsompolyogtak, vezényelve s vigasztalva üres gyomruknak nyújtott szerény de csábitó kilátása által . . . A szegény két bajtárs elnyomorodott két kőfaragó vala, a kik nem bírták elérni azt, hogy annyi járdakő faragása után a kis kolduslevet nyaktörés veszedelme nélkül tudták volna hazavinni. Czaupper Miklós. Felhívás előfizetésre. Főtörekvésünk, hgy a közönséggel egy családot képezzünk és hogy a társadalmi életnek hü tolmácsai legyünk. Ezután is folytatjuk közkedvelt rovatunkat. Ismerőseink czim alatt rajzoljunk közéletünk ismertjeinek árny és fényképeit, méltányoljuk a polgári érdemet, de feljegyezzük a mulasztásokat is. Ismertetjük Buda és vidéke közintézeteit ipar és gyártelpeit, községi és közművelődési ügyeit. A magyarosodásért is kitűztük a zászlót, nemcsak a nyelvet, de a szellemet is magyarrá akarjuk tenni. Mindent elkövetünk ezért, de nem erőszakos fegyverekkel. A „Buda és Vidéke“ előfizetési árai : Egész évre . . . .12 korona. Félévre ......................6 „ Ne gyedévre ... 3 „ Különfélék. — Október. Mintha aranyos meleg sugaraival, ketté vágták volna a napfényes időt, hirtelen beköszöntött az őszi hónap másodika. Aludni készül a természet, s már most kezdi ostromolni az ablaktáblákat, fákat és cserjét. A fővárosban akkor kezdődik az élet, a midőn megsárgul a korzó gesztenyése, s a szél leveri rolluk a sötétpiros érett gyümölcsöt. A szoba négy fala közzé szorul a gyermekbad. Vig ug- réndozásuknak, hangos kaczajuknak immár vége. Ködös pára tölti be a látóhatárt, s nem bir vele megbirkózni az éjszaki síivitő szél. Mély ború száll a kedélyre, de nem reményvesztetten néz a jövő elé, kinek csendes lakásában, csendes otthona van. A kirándulásoknak vége szakadt. Virágos mezőben, zugó erdő lombjai alatt nem szivjuk tele tüdőnket éltető levegővel, de visszavonulva, a bit vigasztaló szava megenybit, hogy eljön majd a tavasz, reménységünknek újabb fakadása. Boldog az ki erősbittel, és tele reménységgel, és munkakedvvel megy neki a zordon télnek! Es boldog az, ki gondterbes fejét lehajthatja fényes avagy egyszerű lakásába, hol szeretteinek ölelő karja várja. Ezt a megnyugtató érzést és megelégedést kivánjuk olvasóinknak az őszi esső, hideg, szeles idő bekövetkeztével. — Még a régi szokás szerint. Fényes esküvője volt Szemler Mór vasúti főfelügyelő leányának múlt hó 28-án esti 6 órakor Beniczky Tamással, a II. kerületi plébánia templomban. E kerület intelligens közönsége örömmel vesz birt a bájos menyasszony boldogságáról, mert Szemler Gizellát mindenki őszintén szerette. Azok közé a kisasszonyok közé tartozott, a kik mindig szives örömmel jelentek
