Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-06 / 40. szám

Budapest, 1895. (4)

BUDA és VIDÉKE.

Október 6

iaj jutott az ingyen nyerhető erő birtokába. Daczára annak, hogy az újabb korban tökéletesebb erőforrásokat fedezett fel a kutató ész, ezek az előbbi kezdetleges gépeket még sem szoríthatták ki teljesen a használatból, mivel a természeti erőkön alapuló müvek hajtása nem igényli azt a nagy költséget, a mely a gőzerejü üzemek táplálásához szükséges. Amerikában, a technical vívmányok hazájában számba vehető üzemek dolgoznak vizkerekekkel, turbinákkal és szélmotorokkal, s bátran kimondhatjuk, hogy a kü zöbön levő huszadik századnak a technical téren csupán egy nagy jelentőségű feladat jut, hogy t. i. a legolcsóbban, jelesül: ingyen nyerhető természeti erőkre alapítsa a gépek hajtá- tását, ezekkel helyettesítse a költséges gőzüzemeket, ezeket használja fel a századunk dicsőségét képező elektromos gépeihez is, az az egy szóval mondva a természeti erőket kell olyképen állandó és egyenletes erőt szolgáltató forrásokká változtatni, hogy a mindenképen takarékoskodni törekvő gyári világ legjogosultabb következményének e'eget tegyünk.

S e felad .t mejoldísára van a Szentesi- fele villanymalom hivatva: hogy t. i. a természettől nyert erőt egyenletesen lehessen elhasználni és pedig úgy, hogy a szélkerékkel egész éven át kifejtett munkát középszámban használja fel, eltevén a maximalis munkaképességnél a fölösleget (a középszám és maximum közötti ktilömbséget,) hogy a mimmális erőkifejtésnél felhasználja s így e minimumot is az említett középszámra emelje. E feladatot a következőleg oldja meg: A tetszé-:szerinti rendszerű szélkerékkel egy függélyes tengely jön mozgásba, mely lent egy igen praecis kiszámi- tásu fogas kerék áttétellel a primär-dynamot hajtja. Az igy kifejtett villamosság az accurnu- lator-batteriába vezettetik, honnan azután a secund-dvnamoba megy. Már most, ha bizonyos pontban a szélkerék évi közép munkaképessége 10 lóerő, akkor a secuud-dynamo is 10 lóerővel dolgozik. Ha tehát a szélkerék 10 lóerőnél több munkát fejt ki, akkor ezen fölösleg az accumulatorokban marad s a secuud-dynamo Csak 10 lóerővel működik; a mikor pedig a szélkerék kevesebbet fejt ki 10 lóerőnél, akkor az imént accumulált fölösleget most elhasználja s igy a tiz lóerőnek megfelelő évi középmunkaképesség megbántást soha nem szenvedhet.

Ezzel az egyszerit szerkezettel el van érve az, hogy, mig eddig a szélkerékkel csak akkor dolgozhattunk, ha szél fútt, nőst a középszámra reducált erővel a szélmotor egész évi megszakítatlan munkára van képesítve. A találmány ismertetése után czélszerünek tartjuk a terv kidolgozásának eseményeiről is nehány szóban megemlékezni.

Szentesi az 1893. év márczius havában Kómába mint a crrmeüták rendjének tagja tért vissza a haza földjére. Régi betegsége ismét előjővén, belátta, hogy Olaszországba egyhamar nem utazhatik s mivel eddig is folyton technical ismeretek gyűjtésére szentelte szabad idejét, most jónak vélte ezen ismereteit értékesíteni, hogy régi czélját, egy természeti erők hajtásán alapuló egyenletes működésű gép előállítását, megvalósítsa.

A fővárosban többfelé tudakozódott, hogy tervéhez adatokat szerezzen, a mi nem kevés nehézséggel járt. Az ősz bejöttével Szent- Endrére nagybátyjához: Baráth S. Illéshez, lapunk munkatársához költözött, hol a vidékies csendben folytatta számitásait. Fódolgot a fogaskerék áttételei okoztak, miket Szentesi úgy constatált, hogy a dynamo aránytalan fordulatszámai daczára minden tételhez egyaránt alkalmazható.

Az 1894 év kezdetén egyelőre abban- hagyta a gépészeti számításokat, nagybátyja egy vaskos mű megírásához fogott, melyből az első füzet ápril havában jelent meg; a 100 nyomatott Ívnyi terjedelmű s többnyire latin auctorok feldolgozásából álló mű egész napi idejüket igénybe vevén, a találmány tervének folytatására csak az őszkor nyílt alkalom. Szentesi ekkor megkisérlette az eszmét több szakember előtt ismertetni. Talán mondanunk sem kell, hogy nem nagy tetszéssel halgatták magukat tapasztalatban gazdagoknak kiabáló „szakférfiak“, hogy egy fiatal és systematicus technical képzettséggel nem rendelkező szerzetes mit akar keresztül vinni. A feltalálónak nem maradt tehát más hátra mint minden támogatás és tanács nélkül folytatni munkálatait. November hóban ismét elővette a betegség és a szent-endrei csendes magányt csak február havában hagyhatta el.

Ékkor már elkészítette rajzait s csupán a terv beható meggondolása maradt hátra. Augusztusban elhatározta, hogy még egy utolsó kísérletet tesz a szakférfiak előtt, megtudandó vájjon van-e tervének a szakemberek Ítélete szerint valami értéke.

A Neufeld és Sch ön-féle szabadalmi irodában mutatta be tervét, hol azt azonnal tetszéssel fogadták, nemeslelküen felkarolták az ügyet és beható vizsgálat után elhatározták, hogy a feltalálónak anyagi hozzájárulása nélkül a szabadalmat kieszközlik. A szabadalmat egyelőre csak Ausztriára kérték mivel hazánk tudvalevőleg nem bővelkedik szélkerékgyárakban, legközelebb azonban a többi államokra is fogják kérelmezni.

Nem mulaszthatjuk el e sorok végén a hazai gyárak figyelmét is a találmányra felhívni, nehogy a külföld előtt, előbb találjon méltánylásra, mint a honi vállalkozók előtt. Nekünk kell első sorban méltányolnunk azt a mit ez édes haza kincsének mondhatunk, nehogy a mi szégyenünkre idegen nép segítsen sikerhez egy hazai feltalálót s ő kénytelen legyen elmondani: „Ingrata patria, non possidebis ossa mea!“

Húsz év mulvíi.

(Dániel György felolvasása a kelenföldi kör estélyén.)

Húsz évi távoliét után ismét visszatérek szeretett hazámba. — Hosszú külföldi utam utolsó allomá«a Becs, a régi császárváros. Itt azonban, bár kétségkívül sok uj dolgot láthatnék, ezúttal nem időzöm, mert a vágy hazám kedves fővárosát minél előbb látni már oly intenzív erővel ostromol, hogy nyugalmam, türelmem teljesen fogytán van. — Felszálok tehát a Budapest-Bécsi villamosvasút egyik kocsijára, mely megállás nélkül, kilenczven perez alatt teszi meg ez utat. Kocsink százötven kilométer sebességei halad. E miatt igen fárasztó szórakozás a mellettünk elrepülő tájak szemlélete és miután hangulatom nem olyan, hogy utítársaimmal társalgásba bocsájtkozhat- nék, szórakozás hián tehát gondolataimba merülök és most is, a mit már oly számtalanszor tevék, magam elé idézem kedves Budapestünk azt a képét, melyet ezelőtt húsz évvel, a mil- leniumi iinnepá’yek előestéjén elénk tárt. — Budapest akkor rohamosan fejlődött, beépített területe évről-évre nagyobbodott és lázas építkezés folyt mindenhol; máris sok tekintetben felölté az úgynevezett világvárosok alakját. Tudtuk azonban és éreztük mindannyian, hogy ez a fejlődésnek csak a kezdete, és hogy az ifjúból kinek ereiben egészséges vér lüktet erőteljes izmos férfiú fog válni. — Reményeikben vájjon nem-e csalódtunk? — A fejlődésben volt ifjú vájjon megóvta-e egészségét? — Ferde nevelés, rossz társaság nem-e rontották el idegzetét? — A legjobbat várva bár mégsem bírok teljesen aggódó gondolatoktól szabadulni ; és pedig nem minden ok nélkül. Hiszen abban az időben napról-napra azt tapasztaltuk, hogy a város tanácsa nem állott egészen feladata magaslatán; a szabályozásoknál szűkkeblű volt, kezdeményező erővel nem birt és rend szerint az események szorították lépésről-lépésre. Egyes vidékek fejlesztése iránt nem bírt érzékké! és a mi talán legnagyobb fogyatkozása volt, intézkedéseiben oly lassú volt, hogy a fejlődéssel nem birt lépést tartani, nem is szólva azért, hogy ennek irányt szabott volna. És igy sajnosán tapasztaltuk, hogy a város központjához közel eső minden tekintetben kifogástalan, kies fekvésű területek a szükséges közutak és forgalmi eszközök hiánya miatt épittettlen maradtak mig a Rákos homokos, sokkal egészségtelenebb területén gomba módon szaporodtak a ^telepek. — A lakosságában erősen szaporodó város kétségkívül azután is nagyobbodott és én reményiem, hogy kellő időben helyes útbaigazítást nyert, úgy hogy újból épült részei az esztétika, közegészség és világvárosi jelleg követelményeinek megfelelnek.

Ilyen és hasouló gondolatok foglalkoztatnak a midőn a kocsiban levő csengő jelt ad, hogy a város közelében vagyunk. A villamos lámpák kigyuladnak és kocsink lejtőn lefelé haladva alagútba hatol, hogy rövid idő múlva ismét napfényre kerülve végállomásán megálljon.

Egy régi barátom vár, kinek fogatán a zugligetbe hajtunk — hol ő a János-hegy alján épült terjedelmes szállodában tölti el családjával a nyarat. A viszontlátás örömében egymáshoz intézett kérdések és feleletek az egész utón nem szűnnek meg és igy csak elvétve vethetek egy-egy pillantást az utczákra a melyeken élénk forgalmat észlelek. — Barátom családja a lehető legnagyobb szívességgel fogad. Ismét ezer kérdés és felelet, úgy hogy kirándulásra e napon már nem is gondolhatok. Másnapp reggel, hogy mindenek előtt a város terjedelméről és fejlődésének irányáról teljes képet nyerjek, barátommal együtt a gőzsiklon vontatjuk fel magunkat a János-hegy ormára. E hegyet a szabadság szobra koronázza, melynek oszlopos terasszal övezett talpazata a fensik egész területét foglalja eh A hazai művészet e remek müve mely messze tájra hirdeti a szabadság diadalát, oly óriási arányokban készült, hogy a közelben álló szemlelő nem képes az pgészet áttekinteni. — Bár még meglehetősen korán van, már is számos kiránduló felkereste e helyet és a hegy oldalait körül ölelő szerpentin utakon még számosabban iparkodnak feljutni. — A teraszról az alattunk elterülő város felé irányítom tekintetemet, de sajnálatomra csak zavart képet látok, mert az idő kedvezőtlen é3 ólom szürke köd nehezedik a tájra. Miután a köd elosztására egyhamar nem számíthatunk, barátom indítványára ismét leszállunk a hegyről és a Normafa-utra térve a Széchenyi-hegy felé tartunk. — Az úttól jobbra balra elterü'ő lejtős területeken nyaraló-nyaraló mellett áll, egy-egy teleken három-négy épület. A köznép számára egyetlen szabad hely sincs fenntartva és a vén hatalmas tölgyek, melyek hajdan e területeket dominálták, nagyobbára eltűntek. Inkább elő- kertes utczában képzelem magamat, mint nyaraló területen és alig hiszem, hogy az itt tartózkodók feltalálják azt a fesztelen és zavartalan nyugalmat a melyeket üdülés czéljából kerestek. Tetézi e nyugtalanságot a sűrűn egymás után közlekedő villamos kocsik harangütése és a nagy népforgalom. — Mindez a czéltévesztés bélyegét hordja magán.

Az Istenhegyre érve örömmel látom, hogy a zakatoló fogaskerekű vaspálya helyén villamos kocsik járnak. Egy ilyen kocsiba szálva csakhamar felérünk a Széchenyi hegyre. Itt egy exponált helyen álló glorietteben helyet foglalva a város felé tekintünk mely most már tiszta napfényben ragyog. Megragadó látvány ! Minden érzékem le van kötve! a szó elhal ajkamon! Barátom látva meghatottságomat maga is, bár e gyönyört gyakran élvezi, szótlanul engedi át magát a csodálat érzelmeinek. Állattam terül el ős Buda vára számos köz- és magán épületeivel; barna falaival övezve egy keretbe foglalt domborműnek látszik. E keret három oldalára támaszkodik a királyilak mely szépségével és terjedelmével fejedelmi módon uralja az egész környéket. Megdöbbenéssel nézem a város balparti részének kiterjedését, melynek határai oly távol vannak, hogy puszta szemmel alig láthatom. Ez óriási kiterjedés minden várakozásomat felülmúlja. Az előtérben egy nagy kiterjedésű, nemes görög-stylben emelt épület, melynek talapzatát a Gellérthegy képezi, köti le figyelmemet. Ez a Partimon, szól barátom kire kérdő pillantást vetettem. A Gellérőhegy erősen befá- sitott oldalain számos nyaralót és innen jobbra egy előttem ismeretlen, uj városrészt látok. Gyönyörrel szemlélem a fővárosnak ezt az elszigeteltnek látszó részét, melynek szabályozása szimetrikus alakokat mutat. „Ez Kelenföld, szól barátom, és ha úgy tetszik menjünk le oda, a pompás árnyékos utón félóra alatt le érünlf, s útközben egyet mást elmondok e városról.“ Miután e felszólításnak szívesen engedek, csakhamar útban vagyunk.

„E gyönyörű völgy, kezdi el barátom közléseit, igen sokáig mostoha gyermeke volt a fővárosnak, most azonban, hogy kitűnő tulaj-