Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-01 / 35. szám

/ Budapest 1895. (6 ) BUDA p« VIDÉKÉ Ki hasonló bajban szenved, annak a ki­tűnő p o 1 e n a i vizet legmelegebben ajánlhatom. Ezen ajánlatomért az illetto csak áldani fog. Budapesten. 1895. agusztus hó 27. Dani el o- v i c s Endre, magánzó Garay-utcza 24. I. em. — Kitüntetés. Seidl Ambrust a hazai takarékpénztár igazgatóját a miniszteri taná­csosi czimmel a magyar államvasutak pénzügy­igazgatójának nevezték ki. Seidl Ambrus itt lakik közöttünk Budán és kitűnő tulajdonságai­nál fogva nagy tiszteletben részesül. — A Budai Dalárda elnöksége ez utón is figyelmezteti összes működő tagjait, hogy az egyleti dalpróbák elseje kedden, szeptember 3-ik napján este 7 órakor lesz az egylet helyiségében; egyúttal kéri a tago­kat, hogy ezen az első próbán minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. — Az I. kerületi (krisztinavá­rosi) községi polg. leányiskolában (Krisztina-u. 4. sz.) a következő 1895—6. isk. évre szóló beiratások f. é. szeptember 2., 3. és 4. napjain történnek, úgy, hogy: szeptember 2-án az I. osztály, szeptember 3-án a II. osztály, szeptember 4-én a III. és IV. osztály tanulói iratkoznak be, mindenkor délelőtt 9 —12 óráig. Az I. kér. közs. polg. leányiskola igazgatósága. — Az I. kér. kir. kath. gymna- sintba a beiratások a tanév elején pótlólag (a mennyiben még üres hely áll rendelkezésre) a következőkép fognak eszközöltetni: szept. 1-én az I. osztályba, szept. 2-án a II-ikba és szept. 3-án a IY-ikbe, mindenkor délelőtt 8 — 12-ig. A III-ik osztályban már nincs üres hely! Az uj tanév szept. 4-én ünnepélyes „Veni Sancte“-val fog megnyittatni, melyre a tanulók, reggel 3/48-kor gyülekeznek. Az igaz­gatóság. — A II. kér. nyilvános községi polgári fiúiskolában a felvétel és beírás az 1895/96. tanévre f. é. szeptember 2 — 4-ig d. e. 8—12-ig történik. (II. Medve-utcza 5. szám.) — Összejövetelek. A „Budapesti I., II. és III. kerületi szállodások, vendéglősök, bor- és sörmérők ipartársulatá“-nak tagjai társas összejövetelüket 1895. szeptember 4-én Valen­tin Antalnál (I. Rudasfürdő-tér) tartják. — Az I. kér. nemzeti asztaltársaság tagjai társas összejövetelüket 1895. szeptember 10-én Sulczberger Istvánnál (Felsőhegy-u. 11.) tartják. — Budakesziről. Múlt vasárnap és a rá következő két napon át búcsúnapok voltak, a mely napokat úgy a helybeli lakók, mint a nyaralók vígan, kedélyesen töltötték el. Minden­hol szólt a zene és táncz járta virradtig. Ezek­nek a szép napoknak szomorú háttere nyilt egy idevaló marhakereskedő személyére nézve, ki a nagy vigasságban többet hörpentett fel a De- ponte-féle vendéglőben, és az udvarra kiment, lefeküdt és elaludt, mire felébredt 300 írtjának hült helyét találta. Egyik pinczérre esett a gyanú, és azt a csendőrök el is fogták. De en­nél is rosszabbul járt az itteni színtársulat. Kétszer is hirdették a derék színigazgatónak jutalomjátékát a „Fene asszonyok “-ban, s rész­véthiányában mindkettő elmaradt, mihez még a rossz idő is hozzájárult pedig éppen ő az ki Derék ival együt a férfi személyzet legki­válóbb tagjai. Ezután Koronkay Róza jutal­mául adatott a „IX-ik parancsolat“, mulattató vígjáték, melyben a jutalmazott különös jó ala­kítással megérdemelte a tapsokat, valamint F eketéné Teréz, Izsó, úgy D e r é k i is tetszésben részesültek. Meg kell még említenünk „Az uj honpolgár“, (Goldstein Számi) eredeti fővárosi életkép előadását, mely kivételkénen nagy elismerésben részesült a közönség részé­ről. Különösen Deréki, Fekete, Izsó, Se­bestyén, Völgyiné folyvást a legnagyobb derültségben tartották az erre az alkalomra megtelt színkör hálás közönségét. Tájékoztató. — Zene- és ének konzervatórium. Somogyi Mór ismert zongora-művész zene- konzervatoriuma, melyet a főváros müveit kö­zönsége már ismer és becsül, uj évfolyamot nyitott. Tavaly nyolczvan növendéke volt, most folynak az uj beiratások. A zongorát s a zene- | elméletet maga a művész tanítja. Az elég j kezesség. Ami az intézet másik vonzerejét ké­pezi, az pedig nem Kevesebb, mint hogy az énektanítás vezetője Somogyiné B. Karola (a művész neje) a würzburgi operaháznak volt drámai primadonnája, akinek enemü szerepeit színházban tapsolta a német, s hang­versenyen az osztrák s magyar közönség. Aki énekelt igazi magyar hölgyi nyelvben s lelki műveltségében. Ily vezetés mellett e kon­zervatóriumot közönségünknek csak ajánlhatjuk. — Őszi idő. Minden gondos háziasszony igyekezik azon, hogy magát ellássa konyhájá­hoz és asztalához szükséges czikekkel. Fontos az, hogy az áruczikkek jutányosak és jók legyenek. Németh Károly Géza jól felszerelt fűszer- és vaskereskedése (II. kér., Szénatér 1.) a közönség rendelkezésére áll. A vásárlók meg­győződhetnek arról, hogy ajánlatunkra ez a jó- nevü czég érdemes. — „Szt. IiUkács-fürdő-részvény- társaság Budapest. Kénes iszapfürdő, nagy nyitott és zárt medenczékkel, melyekken a for­rásvíz naponként négyszer megújul. Douche- massage. Iszap borogatások. Olcsó és szép lakások. Uszodák, kádfürdők, gőzfürdők stb. Prospektust küld ingyen az igazgatóság. — Egy tanuló felvétetik A1 b i n i Lajos ezelőtt Reinl József rövid-, szövött- és férfi divatkereskedésében II. kér. Fő-utcza 40. szám alatt. Ajánljuk Kubinszky György bajuszkötő gyárát olvasóink figyelmébe. Krisztina-tér 3. — Női mű-szabászat. A Krisztina­városban (Lisznyai-utcza 1/a sz. a.) felnőtt úri nők részére műszabászati tanfolyam nyittatik f. é. szeptember hó 1-én. A tanfolyam három hóig tart. Tandíj havonkint 10 írt. A szerkesztő üzenete. Egy olvasónak. Múlt számunkban érintett érdekes regény annál inkább megfontolást érdemel, mert az megholtat érdekel. Ismeretes, hogy Zwierálcné milyen sorsban halt meg. Az adatok bonyolulni kez­denek. Baráth Sándor Illés urnák Szent-Endre. A kereszt diadala czimü szép czikkét köszönettel vettük és a jövő számban közöljük. Kiadó: mindszenti Erdélyi Gyula. Kölyökkutyák 7 newfounlandi, 1 vizsla és 1 dogg s 2 öreg fajkutya (newfoundlandi him és vizsla-him, mindkettő 3 éves) birói árverés utján fognak eladatni folyó évi szeptember hó 3-án déli 12 órakor IX. Ranolder- és Telepi-utczák sarkán egy kutyatenyésztőnél. — Útbaigazít a ház­mester a szomszédos Remete-utcza 1. számú házban. MINDENNEMŰ KÉZI MUNKÁHOZ VALÓ KELLEK. BARTL TÓDOR (ezelőtt) II., Bombatér és Plébania-utcza sarkán, „A ZÖLD VADÁSZHOZ“ ajánlja jól felszerelt raktárát divat-árukban, úgymint: Ing (kizárólag saját készitésü) lábravaló, gallér, kézelő, nyakravaló Harisnya, nadrágtartó, keztyű, szövött alsó ruhák stb., továbbá női divat s pipereczikkek. Függönyök és fehérneműk tisztitó j intézete. HOZZÁVALÓ FÉRFI S NŐI SZABÓK RÉSZERE. Szeptember 1. VENDÉGLŐ a kék golyóhoz I. Városmajor-utcza 10. A n. é. közönség szives figyelmébe ajánlom évtizedek óta jó hírnévnek ör­vendő, a mai kor igényeinek megfele­lőig berendezett vendéglőm, bol saját termésű bor, kőbányai sör, kitűnő ma- gy r konyha minden időben rendel­kezésre áll. Minden pénteken lialvaesora. Vasár- és ünnepnap zene. Számos látogatást kér özv. Mayer Ignátzné vendéglős. *s m m Ferdinand testvérek Budapest, Ferencz József-tér 5. szám. Telefon-összeköttetés 805. Saját termésű szegszárdi veres és fehér ó-horok. Czukor, kávé, rizs, gyertya, tea, rum, cognac, stb. * Gyarmatáruk raktára. 8­* $ Petróleumot, illó-olajokat és savakat, továbbá festanyagokat — általában oly czikkeket, melyek az élelmezési árukra károsan hatnak, nem tartunk. Nagyobb megrendelések a főváros terü­letén díjmentesen a házhoz szállíttatnak. Van szerencsém a u. é. közönséget értesí­teni, miszerint az |. kor. Krisztina-körut 85—87. SZ. házban (Willingor-Udvar) tejcsarnokkal össze­kötött liszt- és pék fiók-üzletet nyitottam, hol finom- és péksütemény mindig frissen kapható. Fő-üzlet: II. Retek-utcza 4. sz. FALUDY ÁGOST sütőmester. Beimel Lajos fiókja TELEFON! II., fő-utcza 6. sz. TELEFON ! Értékpapírok, arany és ezüst pénznemüek vétele és eladása. Előleg mindennemű értékpapírra. Tőzsdemegbizásokat előnyö­sen eszközlünk. ígérvények minden húzáshoz. MNK ÍS VÁLTÓ-ÜZLET

Next

/
Thumbnails
Contents