Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-27 / 4. szám
Január 27 Budappst, 1895. (2) vagyok róla győződve, bog}7 a magyar ifjuság érdekében Budán épül az egyetem. Megfigyelésre méltó dr. Mihalovics Géza felszóllalása is, ki majdnem meg- czáfolbatlanul indítványozza, a harmadik egyetemet Budára. Adjuk ehez Dr. Fodor Józsefnek a „Buda és Vidéké“-ben köz- lött értékes czikkét. melyben a kitűnő tudós elismeri annak előnyeit, ha az egyetem Budára jön. Az általa felsorolt nehézségeket dr. Mihalovics Géza felszólalása eloszlatja és kézzelfoghatóan bizonyítja be, hogy az egyetem Budán legyen. így kivánja ezt a magyar ifjúság és így hazánk jövője. Erdélyi Gyula. «Grüne Insel» O-Budán. A megfélemlítés, a fenyegetés sem riaszt vissza e c/ikk megírásától ; nem azért, mert bazafiui kötelességemnek tartom, hogy megkérdezzem a „Grüne Insel“ vezetőségétől a nagy nyilvánosság előtt: vájjon tudják-e, hogy megalakulásuk és működésük minden mozzanata oly tendencziát látszik elárulni, mely a III. kerület magyarosodásának ellensúlyozásául ger- manizálni törekednék. Idegen ajkunknak azt a jogát, hogy szórakozás czéljából társasággá tömörüljenek: legkevésbé se vitatjuk; de azt, hogy ötven-hatvau ember magát a társadalom uagy részétől teljesen izolálva mint „Grüne Insel“ foglaljon állást több más magyarosodásra törekvő egyesülettel szemben: azt határozottan elitéljük; sőt kárhoztatjuk. Nem vagyunk mi soviniszták, nagyon is engedékeny, toleráns nép vagyunk. Nem szükséges előlünk egy „Grüne Insel“-re menekülni; nagyobb lojalitást a világ egy nemzete sem tanusit más nemzetiségekkel, idegen ajkuakkal szemben, mint mi magyarok. Megtanulunk mi németül is, hogy azok, kik husz-harmincz éven át nem tartották érdemesnek magyarul csak egv szót is elsajátítani, tudjanak velünk érintkezni. Tulkövetelők vagyunk? Ha egy intelligens ember husz-harmincz évig képes ellakni körünkben a nélkül, hogy szükségét érezné, vagy kényszerítve volna nyelvünket elsajátítani : ez tulkövetelés ? Ez hanyagság részünkről! Egyszerű munkások egyleteket alakítanak, s a magyarosodást tűzik zászlójukra; i nteíligens tisztviselők pedig „Grüne Insel“-t létesítenek, honnan ki van küszöbölve a magyar — Egészen más lesz a felelet, mit a világ vár. Igazolni fogom magamat. — Jó volna mielőbb meglepni vele a világot. — Előbb nagy eseményeknek kell lejátszódni, hogy a kezem felszabaduljon. Nem tudtam rábeszélni emlékiratai gyors kiadására. Eléggé bánkódott ezen másnap az én könyvárus barátom. Magam sem tudtam megfelelni arra, bogy ki az a Somosköy ? Nagyon sok változatot hallottam róla és talán azt fogadom el, mit eddig még más nem irt le. Somosköyt egy igen gazdag angol úrnő kegyeli, a ki túlságosan regényes hajlamú és eszményei beteges ábrándjában a leghíresebb rablólovagok, vagy a modern e félék. Somosköy azért mindent elkövet, bogy a gazdag úrnő előtt ehez hasonló színben tűnjék fel. Majd meglátjuk igazam van-e, ha emlékiratai megjelennek. Bolygó. A szobor. Irta: Adrienne, Veroncelli Pál a hírneves szobrász műtermében egy már befejezett női szobormű előtt ült, göndör fekete hajjal köritett sápadt előkelő arcza, dús bajusza ideális alakká tették. BUDA és VIDÉKE nyelv. S rendkívül csodáljuk, hogy ily hatalmas kereskedelmi tényezőnek, mint a Dunagőzhajó- zási-társaságnak itteni vezérembere jó szemmel nézi, miszerint egy alantas közege, ki általánosan ismert magyarellenes érzelmeiről, egy ilyen társaságot létesíthessen. Ha „Grüne Insel“ tagjai jó szemmel nézve népünk magyarosodását n^m izolálják magukat tőlünk egy ily társaságban: akkor legyen „Grüne Iusel“; de csak úgy akkor is, ha kifogástalan hazafiságukat bebizonyítandó: utat engednek abban a magyar nyelvnek is. Az iskolák áldásos hatása a magyarosodás terén elért eddigi eredmény is; a tanítóknak, a nemzet napszámosainak fáradhatatlan buzgalma kövenként hordta össze és építette eny- nyire is a nemzeti szellem erős bástyáját: s mindez áldozata legyen közönyösségünknek ? Halálos vétek volna ! O-Buda társadalma tudni fogja teendőjét; s ha tény a „Grüne Insel“ germanizáló iránya, hazafiatlanság volna tőle ennek megszüntetésére legerélyesebb akcziót ki nem fejteni. Az alispáni szék. Közönségünk egy részére a — fővárosi közönséget értjük — első pillanatra nem nagy fontosságú az alispáni szék kérdése. Ámde, ha bővebben és közelebbről vizsgáljuk, úgy a fővárosiakat is érdekli ennek betöltése. A székes főváros környéke úgy a Duna jobb, mint bal- partján a megye hatósága alá tartozik és igy életkérdés az a székes fővárosra nézve, hogy ki áll Pestvármegye élén ? Sok ügy és rendelet, intézkedés biztosítja a székes fővárost közegészségi és közerkölcsi szempontokból. A piaczok ellátása, a beözönlő cselédek és munkakeresők, a nyaralási viszonyok, közlekedési utak stb. Egy másik nagyon is életbe vágó kérdés a székes főváros közelében fekvő községek magyarosítása. Földváry Mihály hagyományai szerint kell ezt folytatni és arra a megyének, fővárosnak és államnak még több súlyt fektetni. Az alispáni székre Beniczkv Lajos és Tahy István főjegyzők, valamint Desseőffy Emil főszolgabíró vannak jelölve. Kipróbált erők, szivökön viselik a megye érdekét és azt elég régen szolgálják. Ezúttal uem bocsátkozhatunk a személyes Lángoló fekete szemeit a remek szoborra irányozta, széles férfias melle az iszonyú felindulástól hullámzott, majd felugrott s izmos karjaival átölelte a hideg márvány alakot, forró ajkait a remek metszésű márványajakra szorította, a vér iszonyú gyorsasággal tódult szivéhez t. . . Őrület szállta meg .... iszonyú erővel szorította magához a rideg érzéketlen alakot, forró csókjaival halmozta, mintha életet akarna beléje lehelni. Majd a széles karosszékbe ros- kadva az iszonyú felindulástól akadozó hangon igy kesergett: Oh Marczella, drága menyasszonyom miért hagytál itt? miért baltái meg? Oh, de hadd lássa a világ, hogy érdemes voltam szerelmedre! Kivéstelek emlékezetemből hideg márványba s életet öntöttem a kőbe . . . Bár fekete szemeid csillogásában nem gyönyörködhetek . . . bár megygypiros ajkaid nem nyújthatod csókra ... bár puha fehér karjaidat nem fonhatod nyakam köré, de te vagy . . . igen te vagy az kőbe vésve szeretett Marczellám! Mikor először mondám neked, hogy szeretlek . . . imádlak . . . Mikor először szorítottam csókszomjas ajkaimat mézédes ajkaidra, mikor te is először mondád, hogy örökké szeretni fogsz s bibörajkaidat égő homlokomra szorítottad, karjaimba fogtalak s szivemhez szorítottalak, Aogy szét ne robbanjon örömében s akkor azt hívóm, hogy soha senki és semmi sem ragadhat ki karjaimból ... de igen, tévedtem, a legkegyetlenebb s a legkérlelhetetleelőnyök és képességek felsorolásába, csak konstatáljuk a jelölést. Nagyon szeretnék a magunk részéről, ha az alispán-jelöltek programmot adnának, ebből raeglátnók, mit várhat tőlük a megye? Valószínű, hogv ez a választási értekezleteken megtörténik. Óhajtjuk, hogy ez részletes legyen, a nagy általános és elvi jelentőségű vonások mellett. Szóvirágként mondhatja bárki: hogy múltam az én prograuimom, de ez nem elég. A szándékokra vagyunk kiváncsiak. Különösen a pilisi alsó- és felső-járás és azoknak a főváros emelkedésével összefüggő viszonyaira nézve szeretnénk terveket hallani. Az alispán működése nem csak az irodára van utalva, de az a'mbulancziára. Saját szemével mindég többet lát az alispán, mint a mennyit a jelentésekből megtudhat. Az alispán legfőbb kelléke egyéb képességei mellett, hogy ismerje megyéjét és ebből az ismeretből induljanak ki alkotásai. A megyék szervezése megnyirbálja az alispán hatáskörét, de annak ki átérzi hivatását, szép tere marad. Kíváncsian várjuk az alispánjelőltek prog- rammját. Buda múltjából, „Buda és Vidéke“ B-ik számában a Buda múltjából megjeleut közleményünk érdeklődést keltett. Az említett emlékirat végett Kaszás Mátyás ur a következő megtisztelő levelet intézte lapunkhoz. A levél tartalma ez: Tisztelt szerkesztő ur! Nagy hálára kötelezne engem, a ki gyűjtögetem az 1867-diki kiegyezésre vonatkozó anyagot, ha megmondaná, hogyan juthatnék hozzá Kemény Zsigmond bárónak az Ön lapja 3-ik számában említett azon emlékiratához, a melyről Ön azt állítja, hogy Budán készült, s hogy „annak alapján történt a kiegyezés.“ Félek, hogy Öntől erre a kérdésemre kielégítő választ nem kapok, mert ez az emlékirat nem Íródott meg. E szerint a kiegyezés annak alapján nem is történhetett.“ Kemény Zsigmond br 1850-ben irt emlékiratot az 1848/9-diki évek eseményeiről, s azt közzétette Keményről irt nagy becsii munkájában Beksics Gusztáv, a kiváló publiczista. A kiegyezést azonban Kemény csak a Pesti Naplóban megjelent czikkeivel mozdította elő, a melyeknek értéke — igaz — soha el nem évülő. nebb ellenség, a zord halál kiragadott karjaimból s midőn karjaim s forró csókjaim közt haldoklottál és már jéghideg ajkaidat forró lázas ajkaimra szorítottad, még akkor is azt mondád bogy „szeretlek Paolo“. Kétségbeesésemben majd megőrültem, de még nem volt szabad megőrülnöm, meg kellett mutatni bálámat a világnak az iránt, ki nekem adta szivét, szerelmét. Öriási lelkesedéssel láttam a mű megalkotásához, éjjel-nappal csak e szobron dolgoztam s nemcsak a művészi ambiczió egy kitűnő müvet alkotni, hanem a szerelem is indított arra, hogy e müvet méltóan kivéssem. Most pedig, midőn az utolsó metszést is, s e műbe lelkemet, szivemet öntém át, rémüle- tes erővel fog el a vágy te utánad. Felugrott székéről s átkarolta a szobrot s forró könyeivel öntözte ; ah de most már csak márványalakod ölelhetem imádott Marczella! Nem, de oh igen, te élsz ... és szeretsz . . . igen, tested ismét puha . . . megcsókolsz . . . imádlak Marczella ! Majd egy iszonyú velőtrázó sikoltást hallatott, forró ajkait a márváuy ajakra szoritá. Az ablakiveken beszűrődő holdvilág» igy találta holtan, megdermedetten ajkait a kivósett Marczella ajkaira szorítva, karjaival a márvány- szobrot átölelve Veroncellit. ^
