Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
Budapest 1895. (2.) BUDA és VIDÉKE Január 20. Megdöbbentő gjászhir terjedt el a fővárosban. Nem akartuk elhinni a szomorú valót. Földváry Mihály meghalt Fájdalom, a lesújtó hir valóság. Sírjában fekszik az ország első alispánjába; magyar nemes ember valódi példányképe ..FöhD váry Mihály. Ravatala körül nemcsak , 'Pestvármegye, de az egész ország gyászban-.á]l. A magyar közigazgatás egyik legnagyobb; tekintélye halála felett hullanak a részvét Jgáz és szívből fakadó könynvei. Nem könnyű feladat, most a midőn siratjuk, a veszteség súlyát érezzük az ő méltatása, jellemzése. A régi vármegye haldoklik, Földváry Mihály nincs több Nem áll uj korszak útjába Elment azok közé, kik e korszak megteremtésében részt vettek, kiktől ifjú korában tanulta a lelkesedést, átvette hagyományaikat és követte irányaikat. Pestmegye székházáuak közgyűlés termében alakult át, úgyszólván Magyarország. Nagy eszméket pendítettek itt meg és nagy tettek színhelyévé lett az. A közgyűlés termeit díszítő arczképek nemcsak a megye, de az egész haza nagyságai. Ezek szelleme hatotta át földváry Mihályt, ezek szabták ki nemes gondolkodásán kivül élete pályáját. Kevesen értik át az uj nemzedékből a megye jelentőségét. Az ötvenkét vármegye ötvenkét bástyája volt az alkotmánynak és hazafiság- nak. Az újkori élczelők által gúnyolt rendek és táblabirák hősiességgel védték azt és áthatva hazájuk szeretetétől, öröklött kötelesnégérzésök- től őrködtek a bástya köveiu s leköszöntek előjogaikról. Kossuth Lajosnak a jobbágyság jogai megszerzésében a magyar nemesség volt munkatársa. Nem kellett ijesztegtés, nem volt vérfürdő, erőszakoskodás, csak a noblesse oblige nyilatkozott meg. A szabadelvű munkánál találkozunk Pestmegye nemessége fényes neveivel. Fáy, a nagy mesemondó leteszi a takarékosság erényének alapját, Nyáry Pál vezeti a márcziusi napokat, Kazinczy Gábor az időt készíti elő nagy szellemével. Itt vesznek részt a korszakalkotásban a Szemerék, Beniczkyek, Rádayak Podmaniczkyak, Bertnáthok, Hajósok és sok mások. A Nemzeti Színházat a művészet vándorapostolai számára Földváry Gábor épitteté a megye erejével a buzgó várnagy Bállá buzgól- kodása és erélye metlett. Meg van ez Írva bibliai lendülettel Vas Gereben „Egy alispán“ czimü müvében, mi a jó magyar lelkét, szivét áthatja és könyekig megindítja. Ez a Földváry Gábor Pestmegye feledhet- len emlékű alispánja nagybátyja es apósa volt utazásukat s minthogy én hivatalos teendőimet nem szakíthattam félbe, elbocsátám kis tündérkémet. Lázas izgatottság fogott el azutáu. Az is megtörtént velem, hogy az egyik adófizetőnek 50 írttal többet adtam vissza, de mivel egy pénztárnoknak tévednie nem szabad, emelt hangon jelentéül ki a becsületes polgárnak, hogy olvassa meg jobban a pénzét, mert az képtelenség, hogy én többet adjak vissza és azzal felem sarkon fordult s nevetés közt valamit mormogva magában kiment a pénztárból. Délután azonban felkerestem emberemet a kávéházban s négyszem között bevalláttam tévedésemet, mire a legnagyobb készséggel visszaadta az 50 Irtot. — Egyéb rendbe hozni valóm nem lévén, fiakkerbe vágtam magamat s a nyugoti pályaudvarba hajtattam s a robogó vonaton folyton azzal az édes gondolattal foglalkoztam, hogy váratlan Bécsbeutazásommal minő kellemes meglepetést szerzek majd Izám- nak. — De fájdalom, nem én, ő szerzett nekem meglepetést, minek a gondolatára még ma is kering velem a föld. Becsben ugyanis arról győződtem meg, hogy a sógornőm éppenséggel nem beteg, nem is találkozhattam vele, mert éppen bálban volt s hogy Izámnak eszeágában sem volt Bécsbe utazni. S jól sejtettem hogy kutya van a kertben, mert itthon, Budapesten meg egy kis illatos levélke várt reám, Iza irt, tudatta velem, hogy ketté vált utunk — feledjem el. — Párisba utazott, Herczfeld Izidorral! a boldogult Földváry Mihálynak, kiről akkor tudjuk mng igazában, ki volt, mikor már nincs többé. . A családi kör volt a megyei élet legjobb .isjtoíájív Nem a hivatalokat, de a kötelességekét örpkölte a tisztségek betöltésénél a nemesség. Született, de hivatva is volt a megyei hivatalra-/* *' Forgassuk csak a harminczas és negyvenes évek történelmét, büszke öntudattal áldhatjuk apáink ‘emlékét, kik a miért lelkesedtek, azért a sás szenvedélyével szálltak vívni.-"F.öldváry Mihálynak vérében volt a megyei tisz/íieg betöltése. Szerette, rajongva csüggött megyéje jövöjén, jóllétén és nagyságán. Fényes tanujele ennek az, hogy mint balközépi vezér- férfiú, a párt elnöke nem aspirálva miniszterségre, ő is csak alispán szeretett lenni. Az alispáni székhez nagy küzdelmekkel jutott. Hatalmas ellenfele volt Gullner Gyula. Közötte és közte folyt a választási harcz, mely az ő javára dűlt el. Ez volt Pest vármegyben az utolsó érdekes választás. A két párt nagy erővel állott egymással szemben. Jelentékeny többséggel Földváry győzött. Az ellenpártot, mint alispán gyorsan megnyerte és a nagy Földváry példájára egészen megyéjének élt. Nem tudákosságban, de az igaz tudásban rejlett az 5 ereje. E mellett a sors oly megfigyelő képességgel áldotta meg, a mi ritkaság. Nemcsak ismerte, de tanulta is kortársait s tanúságokat szerzett az azok ismeretségéből. A tanácskozásokat bölcs józansággal vezette, kerülte a személyeskedést s kinyilatkoztatta, ha kellett erélyét, példa erre a boszniai fuvarok megtagadása, mely egy fényes lap Pest- megye nagy eseményekben gazdag történelmében. Nem is lett ő soha királyi tanácsos. Szép vonás Földváry jellemében, hogy le és fel egyenlően érzett, beszélt és cselekedett. Agyában nagyszabású közigazgatási konczep- cziók hemzsegtek, de a legkisebb részletekig tudta mi történik a megyében s az első tekintetre csekély tárgyat csak oly pontosan és kellő fontossággal intézte mint a legnagyobb szabású dolgokat. Nem tartott a kormánynyal. de főispánjaival a legjobb egyetértésben élt. a nélkül, hogy önállóságát vagy megyéje javát koczkáz- tatta volna. Tiszttársait patriarhális gyöngédséggel szerette s úgy nevelte őket, hogy a vessző mellett mindig ott volt az alma. A magyarosodásért sokat tett a megyében. Nemcsak kezdeményezésről, de eredményekről is beszélhetünk. Az Ö érdeme, hogy gróf Karácsonyi Guidó a rózsa leány ünnepélyt és alapítványt alkotta, melynek ma már magyarositó czélja van. Bizony szégyeneit ő eléje kerülni az a biró ki nem jól tudott magyarul, rápiritott úgy, hogy soha el nem felejtette Jó magyarságának tanúsága a német nyelvű katonai átiratokkal szemben tartott magatartssa. E tárgyról a saj- tóbbn hamis imformacziók kerültek. Megczáfolja ezt az az a körülmény, hogy a háziezred legtöbb esetben magyarul volt kénytelen átírni az alispánnak. Jó magyarságáról beszélhel az ágostaíak egyháza is, melynek gondnoka és oszlopos tagja volt és sokat tett, hogy fokozottabban legyenek ezek a jó magyarok magyarok A hazafiság mellett a nemesség kiváló erélye, a mély vallásosság jellemezte a boldogult alispánt, kitől sokszor hallottam azt, hogy a ki nem vallásos ember, az nem jó mamagyar és képtelen kötelességeit teljesíteni. Házisipkával, tájképipával járta be a hivatalokat, képezte, nevelte az ifjú tisztikart. Nem élünk örökké, igyekezzetek úgy, hogy ne érezzék meg, ha nem leszünk. A közigazgatási bizottság szervezésekor tapintata kedvezően bizonyult be. Ez volt az első ék, mit a régi megyébe illesztettek. Az újkor ölelkezett a múlttal. Mulhatlan érdemei vannak az átmenet körül. Bebizonyította, hogy a mederne dolgokat is átérzi. Kitűnt náint iró is. Nagyobb munkája a „Törvényhatósági Tudósítások“ kiadása. A Lukács Béla által szerkesztett Közvéleményben gyakorlott tollal kitűnő vezérczikkeket irt. A megye termében és a megye vezérfér- fiaí koporsójánál mondott szónoklatai tartalmasak és nagyhatásuak voltak. Szép és emelkedettek voltak báró Laffert Antal és Szilassy István koporsójánál mondott beszédei, melyekben nemes szive és szeretete beszélt. A gazdasági egyesület megalkotásában oroszlánrészt vett és biztositta annak felvirágzását, életképessé tatte és befolyásával, jó modorával terjesztette. Mint alispánt jellemzi az, hogy fiát, ifjú Földváry Mihályt a kalocsai főszolgabírót keményen megleczkéztette, igazolva ez által, hogy ha Földváry Mihály is az alispáu, a megye nem Földváryország. Az alispánt az apától eltudta választani. Végtelen jó apa volt, de mint alispán, sem fiának sem vejeinek nem engedett és éreztette, ha kellett erélyét is. Szolgálaton kivül a jó pajtást és rokont, bizalmas barátot engedte előtérbe és szívesen beszélt az elmúlt időkről, de nagy műveltséggel bírálta a jelent. Nem marad el, de haladt és a korszinvonalán állt. csak jelleme maradt antik Törhetlen és hozzáférhetlen. Minden kérdés érdekelte, kiváló figyelemmel kisérte a mővészetet és irodalmat. Emlékező tehetsége bámulatos volt ízlése sok birájót iskolázhatott volna. Társaságban kedves és finom modora közkedveltté tette. A megyei bálokon, összejöveteleken kedélyével versenyzett a legifjabbakkal is. Ne legyetek oly hamar vének ! szóiogatta a laseubb vérüeket. Kortársaival szívesen tréfálkozott, különösen az elhunyt Halász Gézával szeretett kedélyeskedni. A Kammon-kávéházban gyakran voltunk igy együtt és bizony elfelejtette az ember hogy vénülni kezd az alispán . . . Székely József főlevéltárnokkal többször vitatkozott és jó debatternek mutatta magát az éles eszű emberrel szem között. A ki hallgatta tanulhatott a beszédből mert biz az tanulmányszámba mehetett. Földrajzi értelemben senki nem ismerte a megyét úgy mint ő. Emlegette, hogv ő tudna arról monográfiát írni, vagy mapját készíteni. Érdemei közül említést érdemel a közlekedési utak megjavítása. Különös gondja volt az útépítésre és többet akart mint a mennyit elért. Annak idején hivatottabb egyén fogja meginni életrajzát annak, ki megyéje háláját teljesen kiérdemelte s a ki méltó utódja volt elődjeinek. Ez a kis emlékezés koszorú akar lenni az ö koporsójára, és csak halvány vonásokban méltatta az ország első alispánját, a valódi magyar nemes embert. Egymásután dőlnek ki a törzsek, gyérül az erdő és nem egészen biztató az uj hajtás. Ma-holnap alig, alig találunk viharedzett tölgyeket. Hajló füzszál női a cser gyökerén. Nem az időnek élnek, de az időből. Kevés lekesedés, kapaszkodás, hasznosítási vágyból állnak a tényező elemek. A régi jellem pusztul, ezért kell megsiratnak az elköltöző valódi nemesaket, kik kötelességeiknek éltek . . . A zugligetért. Köztudomású, hogy Budapest magában a városban nagyon szűkölködik üdülő helyekben, s daczára annak, hogy a budai hegyekben más városok, s az itt megforduló idegenek által igazán megirigyelt kies, vadregényes ily területei vannak, azok ez idő szerint, a közlekedésnek egyrészt lassúsága, másrészt drágasága folytán alig, de egyes helyei, igy főleg a Zugligetnek a „Fáczán“ s a körüli része közlekedési eszköz híján egyáltalán megközelithetlenek, mert nem szólok a kiváltságos vagyonos osztályról, mely hintóin juthat csak oda. Ezen abnormis állapoton segíteni hivatott most az a körülmény, hogy a lóvasut társaság üzemét villanyos erőre alakítja át. Az illetékes tényezőknek múlt év végén folytatott tanácskozásai eredménye ugyanis az, hogy a lóvasut társaság arra kötelezte magát, hogy Zugligeti vonalát, mely idáig csupán a „Szarvasihoz czimzett vendéglőig volt kiépítve, villanyos erőre alkotván át meghosszabbítja e vonalat
