Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-19 / 20. szám

Budapest 1895. (3.)

BUDA VIDÉKÉ

Május 19

Tekintettel arra, hogy ez a kirándulás a folyó évben tervbe vett kirándulások közt a legszebbek közé tartozik és daczára, hogy Hont megyébe nyúlik be a legolcsóbb kirándulások egyike (vasutijegy oda vissza nem egészen két frt) nem csoda, ha a turistáknak egész tömege jelentkezett és vállalkozott ebben részt venni.

A legközelebbi kirándulás folyó hó 23-án (áldozó csütörtökön) lesz, a mikor is Jász Géza vezetése mellett Békás-Megyert, Ürömöt, a Nagy és kis Kevélyhegyeket, a Ziróbári erdőt, Cso- bánkát, Laszlovszky ligetet és Pomáz községet látogatja meg a társaság. Indulás a szentendrei h. é. vasút Pálffytéri állomásáról reggel 7 óra 40 perczkor, vasutijegy oda és vissza ? 5 kr, gyaloglás körülbelül 6 óra. Ezen kiránduláshoz csatlakozni lehet a délután 2 óra 45 perczkor ugyancsak a Pálffytérről induló vonnattal Békásmegyer, Nagy Kevóly, Laszlovszky-liget, Pomázra. A csatlakozókat ifj. Ferenczy Károly vezeti, és a kik a szabad természetnek egy egész napot nem áldozhatnak azoknak a délutáni kiránduláson is alkalmuk nyílik négyórai gyaloglásban erősiteni szervezetüket és élvezni a szabad természetet.

A folyó hó 26-iki (vasárnap) kirándulás szintén Budavidéki lesz és pedig indulás a szentendrei h. é. vasút óbudai hajógyár állomástól reggel 5 óra 40 perczkor Pomázra innen a Sikároson, Szőke forrás völgyén át fel a Prédikáló székre, onnan leereszkedés Dömösre és átszállás Nagy-Marosra, vasúti és hajó-jegy 50—70 kr. Vezető Dőri Gyula.

A Prédikáló szék a Budavidéki hegyalakulatok közt is a legszebbek közé tartozik, gyönyörű kilátást nyújt a Duna mindkét partján messze vidékre, az odavezető ut egy része vad rengetegen vezet keresztül és csak kipróbált gyalogosok vállalkozhatnak ezen 10 órai fáradságos gyalogolással összekötött kirándulásra, melyen a kirándulónak egész napi élelmezésről is már itthon kell gondoskodni.

A kirándulásokon nem tagok is résztve- hetnek és a kirándulás vezetője az indulást megelőző napon az egyesület IV. kér. Rózsatér 5, szám a. helyiségében délután 6—8 óra közt az érdeklődőknek minden felvilágosítást megad Az egyesület tagjai ezen kirándulások alkalmával a h. é. vasutakon és a gőzhajón vitelbér kedvezményben is részesülnek.

A «Budai Jótékony nőegylet» 1894. évben.

(A választmány évi jelentése.)

Alapszabályaink értelmében az évi rendes közgyűlés a mai napon összehivatván, van szerencsénk bemutatni az 1894. évről szóló számadást, mely számvevőségileg felülvizsgáltatott és helyesnek találtatott.

E számadás szerint — mely a hozzátartozó eredeti okmányokkal együtt őrizet végett levéltárba teendő — összes jövedelmünk 11402 frt 59 kr., kiadásaink pedig 11104 frt 48 krra rúgtak s ekként 1894. deczember 31-én 298 frt Jl krnyi pénzmaradvány jelentkezett.

Áttérve működésünk egyes ágaira, a közgyűlés tudomására hozzuk a következőket:

a) Az Attilla-utczaí női dpolddt illetőleg. Az ápoldában elhelyezett agg nők száma 24 és 26 között váltakozott. Az ápolda teljes fen- tartása 3734 frt 53 krba került. Tekintetbe véve, hogy 26 elaggott nő mellett még 4 nő- személy eltartása szükséges, kik az ápoldát kezelik, a fűtést, tisztántartást és gondozást teljesítik, s így összesen 30 ember teljes eltartása eszközöltetik, a fenti összeg magasnak nem mondható, mert egy személyre körülbelül 125 frt esik, mi tekintve az élelmiczikkek drágaságát, a gazdálkodásban csak a legnagyobb takarékosság mellett volt elérhető.

b) Az egylet dltal fentartott óvoddk — az iskolai helyiségek és tanitónői lakások bérösszegeit a legszerényebben csak 400—400 írttal véve fel — 1908 frt 32 krnyi költséget okoztak; miután pedig tandijak fejében csak 391 frt 80 kr. folyt be, e két óvoda fentartása a lefolyt évben ismét 1516 frt 52 krnyi tulkiadást okozott.

E helyütt megkívánjuk jegyezni, hogy a fennálló törvények értelmében az óvodák fentartása tulajdonképen a fővárost illeti s egyletünk e téren valóban szükséget pótol. Meg vagyunk azonban győződve, hogy a főváros méltányolva ezen, több mint 50 éven át tett hasznos szolgálatainkat, óvodáink fentartására bizonyos segély- összeget fog kegyesen megszavazni, mert ha e reményünk teljesedésbe nem menne, kétségtelenül azon kérdés tárgyalását kellene folyamatba tennünk, váljon az óvodák továbbra is fenn lesznek-e tarthatók ?

c) Szegények segélyezésére azon összegeken kivill, melyeket egyes hölgyeink magánjótékonyságból juttattak az illetőknek, a pénztárból 2564 frt 40 kr. fordittatott. Ez összeg aránylag cseembert fel ne izgassák, nem szóltak neki, miután nem csak Dorottyának, hanem a Timót- tal szintén rokonszenvező Vérffynének is mindenha rosszul esett, ha családfőjük minden ok nélkül elvesztette higgadtságát, mihelyt közös hadseregbeli tisztről volt szó.

Mihály bácsi már vagy egy negyed óráig cognackozhatott az épitészszel és vele már mindenféléről társalgott, de a várva-várt alkalom, hogy megpendíthesse a fiatalok eszméjét, csak nem akart jönni.

Sehogy sem tudta a beszéd fonalát a helyes kerékvágásba terelni. Végre is azonban megemberelte magát, de még vajmi szélesebb feneket akart keríteni a dolognak és úgy kalkulált, hogy legjobb lesz unokaöcscse áthelyez- tetésével kezdeni.

— Nos, mit szólsz a főhadnagyhoz ? — kérdé óvatosan.

Vérffy, ki éppen akkor, midőn hazajött, Dorottyát az előtte való napon nyert figura kellő elhelyezésével látta foglalkozni és azon hiszemben, hogy barátjának Dorottya a bálban elmesélte szerencséjét, egyet bólintott a fejével és könnyen nevetve válaszolá :

— Jah! a főhadnagy?! Egészen helyes egy nippsz.

— Nippsz? helyes? gondolá magában Mihály bácsi, — az nem rósz. Nem tudta volna e perczben, hogy fiu-e vagy leány.

— Nagyon sikerült alak, folytatá az építész. — Meg vagyok győződve, hogy irigy szemmel nézik Dorottyát barátnői, hogy éppen ő nyerte meg.

— Nini, örült Mihály bácsi titokban, — úgy látszik, már be is van avatva a históriába;

valószínűleg maga Dorottya nem állhatta meg, — és mintegy meg akarván győződni róla, hogy nem téved a személyben, kérdé:

— Már mint a — huszár-főhadnagyot ?

— No igen.

— Hát neked is tetszik ő ?

— Hogyne?! mondá Vérffy, sajátságos kérdő tekintetet vetve vendégére, — magában meg gondolá: ejnye, beh furcsa kérdéseket in- tézesz hozzám; látszik öregem, hogy már kezdesz lassanként butulni. — Miután pedig sehogy sem volt oka, ki nem elégíteni baj társa csodálatos érdeklődését, némileg udvariasságból folytatá :

— De kivált Dorottyának tetszik. Ez a lány teljesen beléje bolondult. Azt hiszem egész nap nézhetné őt, a mint úgy pödri azt a kacz- kiásan kunkorodó bajuszát.

— És te mit szólsz hozzá, pajtás ?

— Hogy én mit szólok hozzá ? Hm! . . . Hát már ezért is szóljak ? . . . Miért rontsam el lányom kedvét ? ! Pártatlan gyermek ő még, kit nem ritkán még a legcsekélyebb öröm is boldoggá tehet. Már pedig a jó szülő gyermekei boldogságában leli saját boldogságát !

— Azt már szeretem hallani .... egész helyes is! . . . magam is osztom ezt a nézetet. És most már csakugyan belátom, hogy nagyon tévedtem benned.

Vérffy csak bámult. Mihály bácsi ellenben folytatá dicséretét :

— Soh’se ismertelek erről az oldalról, mert mindig azt hittem, hogy legnagyobb ellensége vagy a katonaságnak.

— No már hallod, bajtársam, felelt kissé ingerülten Vérffy, — szomorú volna, ha a

kély, de épen abban találja magyarázatát, hogy bevételeink igen tetemes részét az ápolda és az óvodák fentartására vagyuuk kénytelenek fordítani s hogy adók és illetékek fejében is 1976 frt 75 krt fizettünk.

Miként ezekből látni méltóztatik, egyletünk élete és működése a lefolyt évben csendes és zavartalan volt; nagyobb vállalatokba nem bocsátkozhattunk, nagyobb eredményeket elérni képesek nem valánk, de minden kötelezettségeinknek pontosan megfeleltünk, jótékony és emberbaráti intézeteinket fen tartottuk, sok szegény és nyomorultnak segélyt és vigaszt hoztunk s a mellett pénzügyeink teljesen rendben vannak.

Mégis kiemelendőuek tartjuk a követezőket :

a) az „Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár részvénytársaság“, mely évek hosszú során át 150 írttal támogatja czéljainkat, ne- meslelküen elhatározta, hogy ápoldáuk javára, egy hely biztosítására, 3000 frtos alapítványt teend; e czélra a múlt és folyó évben bizonyos összegeket már félre is tett s igy remé- nyelhető, hogy e nemes alapítvány már a jövő évben valóság leend. — Fogadja a tisztelt társaság ez utón is legmelegebb köszönetünknek kifejezését, mely mai jegyzőkönyvünkbe is felveendő.

b) Kérelmünk alapján s a magas kormány jóakaraté, előterjesztése folytán Felséges Urunk és Királyunk legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a folyó 1895-ben rendezendő jótékonyczélu állami sorsjáték tiszta nyereményének egy tizede a mi egyletünk jótékony czéljainak előmozdítására fordittassék.

Ez összeg nagysága természetesen még bizonytalan, s csak ez év végével fog befolyni. Erről, valamint a nyerendő összeg mikénti fel- használásáról majd csak a jövő évben tehetjük meg jelentésünket.

c) Az óvodák segélyezését illetőleg a fővárosi hatóságnál a szükséges lépéseket miként már fentebb jeleztük, megtettük és kedvező eredményt remélhetünk.

Végül megemlítjük még hálás köszönettel egyrészt, hogy a székes fővárosi hatóság a lefolyt évben is 500 frt segélyt engedélyezett s másrészt, hogy a pesti jótékony nőegylettel együttesen rendezett újévi megváltási kérelmünk alápjan egyletünket illetőleg a múlt évben 878 frt 72 kr. folyt be.

Ezzel jelentésünket befejezvén, kérjük, hogy azt tudomásul venni s úgy a választmánynak, mint különösen a pénzkezelő Titl István

katonaság iránt érzett ellenszenvemet még — azt akarta valószínűleg mondani: „még a majolika-katonákra is kiterjeszteném“, de nem fejezhette be mentegetődzését, mert abban a pillanatban bejött a szobaleány és a főváros egyik mérnökét jelentette, a kinek valami építkezési ügyben igen sürgős beszélni valója van a házi úrral.

Teljesen félbeszakították a beszélgetést és Vérffy bocsánatot kérve barátjától, még egyet koczintott vele; azután barátságosan kezet szorítva vele, elbocsátá . . .

Mihály bácsi pedig azonnal neki indult unokaöcscsének jelentést tenni, hogy mily szerencsének tartja Vérffy, hogy éppen az ő lánya nyerte meg.

— És nem is keilend már nagy bevezetéssel az öregnek kérésedet előadni, fejezé be jelentését, — mert határozottan észrevettem, hogy Dorottya már teljesen feltárta előtte szivet, boldogságát.

Mihály bácsi híreinek tudomásulvétele után nem telt bele egy óra sem és Dobokay ott állt a gondolható legnagyobb meglepetéssel bámuló Vérffy előtt: parádéban és — a legkínosabb zavarban . . .

Ünnepélyesen és természetes meghatottsággal előadta volt leánykérését, melyet az építész azonban, magától érthetőleg, visszautasított. Vérffyre nézve nem volt nehéz megállapítani, hogy Dobokay áldozatul esett egy felette kellemetlen félreértésnek.

— Sajnálom főhadnagy urat, mondá — de konservativ ember létemre nem engedhetek elveimből.

Minden esetre pedig meg is maradt volna